Amikor egy mentőhelikopter tűnik fel az égen, akaratlanul is összerándul a gyomrunk, mert azt gondoljuk, valahol nagy a baj. Bár a légimentőket többnyire valóban a legsúlyosabb esetekhez riasztják, kevésbé kritikus feladatokat is ellátnak. De hogyan is működik a magyar egészségügyi ellátásnak ez a nem mindennapi területe? Az életmentés és a repülés kulisszatitkairól a szentesi légimentő csapattal – Elmer János bázisvezetővel, Dr. Szalóki Nándor mentő szakorvossal és Szirom Sándor pilótával – beszélgettem.

KÜLÖNLEGES, MÉGIS EGYSÉGES

Dr. Szalóki Nándor a kezdetek óta teljesít szolgálatot Szentesen . "Tíz évvel ezelőtt ez volt az első, újonnan épült légimentő bázis az országban – kezdi. –  A szentesi önkormányzat adta a területet, a megyei közgyűlés és a környékbeli megyék települései pedig jelentős adománnyal járultak hozzá a felépítéséhez. A bázis viszont nem helyi, hanem állami finanszírozással,  a Magyar Légimentő Nonprofit Kft részeként működik." 

A magyar légimentést az teszi különlegessé, hogy az országban található hét bázis mindegyike egységes. Sármelléken, Pécsen, Balatonfüreden, Miskolcon, Debrecenben, Szentesen és Budaörsön teljesen megegyezik az orvosi felszerelés, a helikopterek ugyanúgy néznek ki. Emellett a szakmai munka is egységes, hiszen kötelező eljárásrenddel, szigorú szakmai protokollal és ellenőrzés mellett dolgoznak.

A riasztásokat minden bázison egy orvos, egy pilóta és egy paramedikus várja. Ez utóbbi olyan egészségügyi szakember, aki ápoló, mentőápoló vagy mentőtiszt végzettséggel rendelkezik. Az országban huszonegy pilóta dolgozik a légimentőknél. Az, hogy éppen melyik bázisra osztják be őket, folyamatosan változik. Szentesen hét orvos és három paramedikus váltja egymást. Rajtuk kívül két műszaki munkatárs dolgozik itt, akik hetente kétszer ellenőrzik a gépeket és elvégzik a szükséges szervízelési feladatokat.

Az elmúlt években sokat hallottunk az egészségügyben jelentkező munkaerőhiányról. Megfigyelhető ez a jelenség a légimentőknél? – kérdezem. "A paramedikus jelentkezőknél többéves várólisták vannak. Az orvosoknál is túljelentkezés jellemző – feleli Dr. Szalóki Nándor. – Hivatásos pilótákból viszont drasztikus hiány van. Az igazi problémát az jelenti, hogy Magyarországon közel két évtizede megszűnt az állami pilótaképzés. Ha a jelenleg aktív pilóták pár éven belül nyugdíjba mennek, nem tudjuk, hogyan pótoljuk őket." 

MUNKÁRA FEL!

"Minden bázison ugyanúgy indul a nap – meséli Elmer János. – Az ügyelet elkezdése előtt fél órával a kollégák egy check lista alapján közösen átnézik az egészségügyi felszerelést. A pilótával átbeszélik az időjárást és a repülést befolyásoló tényezőket, majd elvégzik az adminisztrációs feladatokat." 

Ha mindezzel kész vannak, kezdődhet az ügyelet. Alapvetően napkeltétől napnyugtáig dolgoznak, mert éjszaka nincs légimentés. Egyrészt sötétedés után nem látják a magas feszültséget, ezért nem lenne biztonságos a leszállás. Másrészt alacsony lenne az esetszám, hiszen az emberek többsége alszik éjszaka. "Bizonyos esetekben a nappali felszállásunk is akadályokba ütközik – mondja Szirom Sándor. – Az időjárás befolyásolja, fel tudunk-e szállni. Két kilométeres vízszintes látótávolság szükséges és minimum 200 méteren kell lennie a felhő aljának ahhoz, hogy útnak indulhassunk, mert felhőbe nem szabad belerepülni. Nyáron, zivatar idején is felfüggesztjük az ügyeletet – magyarázza a pilóta."

"Decemberben és januárban legrövidebb az ügyeleti időnk. Akkor 8 és 15 óra között dolgozunk – veszi át a szót Dr. Szalóki Nándor. – Mivel nyáron tovább van világos, olyankor 7-től 19 óráig várjuk a riasztásokat. A hosszabb ügyeleti idő miatt több esetet látunk el. Egyébként teljesen kiszámíthatatlan, melyik nap hány helyre megyünk. Az éves átlag napi egy-két feladat.  Az évszakoktól függően változik, milyen esetekhez hívnak minket. Tavasszal, nyáron a motoros sérültek száma nő meg, télen a kihűlt betegeké. De ez a földi mentésnél is ugyanígy működik. Rendszeresen megyünk súlyosabb gyermekkori kórképekhez, illetve balesetekhez, ahol súlyos sérült van vagy nagy a sérültszám. Akkor is szükség van ránk, ha a végleges ellátóhely messze van és például infarktus vagy stroke miatt sürgős ellátásra szorul a beteg, vagy ha egy helyszínt nehezen lehet megközelíteni." 

RIASZTÁS!

Amikor valamelyik segélyhívó számon befut egy hívás, a mentőszolgálat egészségügyi dolgozókból álló megyei irányítócsoportja (ICS) veszi fel a feladatot. Ők döntik el, hogy szükség van-e helikopteres mentésre. Ha igen, az ICS hívja a budaörsi légimentőközpontban lévő koordinátort, aki a helyszín alapján eldönti, melyik helikopter fog indulni. A cél az, hogy minden légimentő bázistól 15 percen belül elérhető legyen az ellátási terület, így az a bázis kapja a feladatot, amelyikhez legközelebb van az esemény. A szentesi bázishoz Csongrád megye tartozik, továbbá Bács-Kiskun, Békés és Jász-Nagy-Kun egy része.

"A feladat jellegétől és a távolságtól függően egy bevetés egy-két órát vesz igénybe – mondja Szirom Sándor. – Amikor a helyszínre érünk, ellátjuk a beteget, szállíthatóvá tesszük, hogy minél kevesebb beavatkozásra legyen szükség a fedélzeten a hely szűke miatt – teszi hozzá Dr. Szalóki Nándor. – A helikopterben egy fekvő és négy ülőhely van. Általában a legsúlyosabb sérültet szállítjuk. Családtagot elvileg nem tudunk elvinni. Jó állapotú gyermeket viszont kísérhet az egyik szülő." 

Miután visszatér a gép a bázisra, a legfontosabb, hogy minél előbb bevethetővé tegyék. Először megtankolják a helikoptert, majd rendezik, fertőtlenítik az egészségügyi felszerelést, pótolják, amit elhasználtak. Ezt követi a papírmunka. Ha ezzel is megvannak, várják a következő bevetést.

AMIKOR AZ EMBER SZÁRNYAL MUNKA KÖZBEN

Arra a kérdésemre, mi a legjobb része a munkájuknak, mindhárman egybehangzóan vágják rá, hogy maga a repülés. "Elégedettséggel tölt el az is, ha sikeresen át tudunk adni egy beteget – fűzi hozzá Dr. Szalóki Nándor. – Ez azt jelenti, hogy stabilizálni tudtuk az állapotát és olyan helyre vittük, ahol minden esélye megvan a gyógyulásra." Elmer János nem hallgatja el, hogy megrázó esetekkel is találkoznak a munkájuk során. "Mindenkit felzaklat, amikor súlyos állapotú gyerekeket kell ellátnunk. Az átélt tragédiákat mindenki máshogy dolgozza fel, legtöbbször egymás között beszéljük át a történteket."

A felkavaró esetek mellett olyanok is akadnak szép számmal, amelyek szerencsésen végződnek. Dr. Szalóki Nándor szívesen idézi fel annak a kislánynak a történetét, aki a harmadik emeletről esett ki, és mára már felépült. "Felejthetetlen maradt számomra, amikor tavaly nyáron fiatal srácok úsztak át a Tiszán, és egyikük megsérült. Olyan sűrű volt a növényzet, hogy csak a szemközti oldalon tudtunk leszállni. A helyi rendőrök és horgászok vártak minket, mert csak csónakkal tudtuk megközelíteni a sérültet. Emlékezetes volt az is, amikor egy faluba mentünk, de csak a mezőn tudtunk leszállni. Egy háztáji kocsin vittük ki a beteget a helikopterhez. Az egyik szomszéd tolta a kocsit, a másik a monitort, a harmadik fogta az infúziót, az oxigént. Jó volt érezni az összefogást."

Ez a cikkem a Családi Lap 2019/6. számában jelent meg.

Kép: Dr. Szalóki Nándor

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!