Szia!
Üdvözöllek az oldalamon, Gyergyai-Szabó Mariann vagyok.
2016. március 1-jén, néhány héttel a második kisfiam születése után kezdtem el írni a blogom. Egy író-olvasó találkozón Vass Virág tanácsolta, hogy vágjak bele, ha író akarok lenni. Én pedig megfogadtam a tanácsát. Stílusgyakorlatnak indult ez az egész. Azóta száznál is több bejegyzés született már. Mindennapjaink apró-cseprő eseményei mellett az irodalom, a környezetvédelem és az anyaság kap hangsúlyos szerepet az írásaimban. A blog indulása óta egy új világ nyílt ki előttem: interjúkban faggatok ismert embereket, saját novelláim is itt olvashatod először. Szeretek kirándulni, túrázni, koncertekre járni és finomakat enni. Szívesen olvasok és ajánlok nektek könyveket, a kortárs magyar írónőkkel bármikor le lehet venni a lábamról.
Bemutatkozásként összeállítottam neked egy kis válogatást a korábbi cikkeimből. Nézelődj, válogass kedvedre a bejegyzések között!
Ha az anyasággal kapcsolatos élményeimről, küzdelmeimről olvasnál, ezeket ajánlom neked:
Amit senki nem mondott el szülés előtt
Így készülj a gyerekosztályra!
Egy esküvő, két gyerek és 170 kilométer
Hogyan ápold gyermeked fogait? A fogorvos elárulja.
Ha szívesen olvasol ismert emberekkel készített interjúkat, ezeket látnod kell:
Forradalmár és anya - interjú Pásztor Annával
"Ha hiszel az álmaidban, bármit elérhetsz." - interjú Béres Alexandrával
"Anyának lenni nem happy, nem rózsaszín és nem átlagos" - interjú Keresztes Ilonával
Írás szívvel-lélekkel - interjú Tóth Krisztinával
Ha szívesen elvesznél egy kellemes könyv világában, ezeket ajánlom:
Ha a saját műveim is érdekelnek, itt elolvashatod őket:
Ha harcos bolygóvédőként neked is szívügyed a környezetvédelem, ezeket ne hagyd ki!
Egy kiló csomagolásmentes kérek! Avagy így csökkentsd a műanyag hulladékod mennyiségét!
Öntsünk tiszta vizet a pohárba!
Legnagyobb bűnünk, az ételpazarlás 1. rész
Ha a mindennapi élet apró jelenetei téged is elgondolkodtatnak, a Hétköznapi rovat neked való!
Találkozás egy régi szerelemmel
5 ok, amiért szeretek középiskolásokat tanítani
Ha kérdésed van vagy szívesen megosztanád a véleményed, ide írhatsz nekem: szemlelodosziv@gmail.com.
Jó olvasgatást! Köszönöm, hogy itt vagy!
Kép: saját
Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!
Minden jog fenntartva!