Március 15-én kokárdát tűztem a szívem fölé, és a családommal elindultunk Budapestre, hogy részt vegyünk a Fridays For Future Magyarország klímatüntetésén. Igen, indultunk, így, többes számban: a kisfiainkat is vittük, ugyanis az ő jövőjük is a tét.

Nemzeti ünnepünkkel egy napon, március 15-én megmozdult a Föld, ez pedig egyetlen embernek, a tizenhat esztendős Greta Thunberg svéd klímaaktivistának köszönhető. Egyszemélyes iskolasztrájkjából olyan mozgalom nőtte ki magát, amely követői az összes kontinensen síkra szálltak a klímaváltozás lassításáért.Világszerte közel kétmillió diák tüntetett ezen a napon a jövőjéért és a klímaváltozás lassításáért.

A demonstráció előtt néhány nappal már nagyon izgultam, mivel még soha nem jártam ilyen rendezvényen. Egy pillanatra felmerült bennem, hogy a saját biztonságuk érdekében talán nem kellene vinnünk a gyermekeinket, hiszen Pesten, egy nemzeti ünnepen bármilyen megmozdulás könnyen eldurvulhat. Az aggodalmam végül átadta a helyet az aktív tenni akarásnak. Napjában többször, buzgón olvastam a legfrissebb infókat az eseményről, amely fővárosunkban fiatalokat, idősebbeket egyaránt az utcára hajtott.

A nagy napra készülvén gondolkodtam, vajon milyen követelés lenne releváns a transzparensünkön. Az indulás előtti napon egy használt karton dobozunk egyik oldalára festettem a számomra legfontosabb üzenetet: "Stop climate change", azaz állítsuk meg a klímaváltozást.

Mivel két kisgyerekkel meglehetősen körülményes lett volna busszal, vonattal az utazás, kocsival mentünk. (Mea culpa!) Az autónkat Pest egyik külső kerületében, egy P+R parkolóban hagytuk. Napijegyet vettünk, és metróval közelítettük meg a helyszínt, vagyis a Batthyány teret. A metróból felérve hangos dobolás ütötte meg a fülem. Néhány külföldi nő dobolt a pár száz fős tömegben. Először annyira megilletődtem, hogy a családommal az ellenkező irányba indultam. A tipikus budapesti látnivalók megmutogatása után összeszedtem a bátorságom, és az egyik kezemmel a kartonpapírom, a másikkal a kisfiam kezét fogva bementünk a tömegbe. Gyorsan összeszedtem magam annyira, hogy fel merjem emelni a kis táblám. (Akik ismernek, tudják, milyen nehezen tudok véleményt nyilvánítani, ezért nagy szó, hogy ezt megtettem.) A többi tüntető tábláját olvasgattam. Megnyugodtam, amikor megláttam, hogy valaki egy pizzás dobozra fogalmazta meg a követeléseit, hiszen előző nap még azon aggódtam, mennyire lesz "trendi" az én kartonom. Úgy érzem, nem lógtam ki a sorból.

Körülbelül fél órát tudtam a tüntetésen tölteni. Ez idő alatt a kisfiaimra a férjem vigyázott, én pedig felírtam egy - egyik felén már használt - kis papírdarabra, hogy miért is választottam ezt a programot március 15-re. Ha jól emlékszem, valami olyasmit írtam, hogy "Nincs most ennél sürgetőbb feladat." A főszervezők - akik egyébként egyetemisták, és akikkel körülbelül egy héttel a nagy világdemonstráció előtt vettem fel a kapcsolatot egy cikk kedvéért - arra kérték a résztvevőket, hogy fogják meg egymás kezét, és szimbolizálják ezzel, hogy közös erővel nagy eredményeket tudnak elérni. Ezután a jelenlévők felszólalhattak, megoszthatták a néhány száz fős tömeggel a gondolataikat. Az esemény érzelmi csúcspontja az volt, amikor egy tizenegy éves kislány magához ragadta a mikrofont, és elmondta, mennyire aggasztja a bolygónk sorsa, és hat éves kora óta környezetvédő akar lenni. A könnyeimmel küszködtem, miközben ezt a bátor kiskamaszt hallgattam. Én nem mertem felszólalni, ő igen. És milyen fontos dolgokról beszélt!

Amikor a tömeg az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz indult, nem követtem őket. A családommal villamosra szálltunk, és a Budai Vár felé vettük az irányt. A bazársoron nézelődtünk, megmutattam a kisfiaimnak néhány turisztikai látványosságot, majd jó pár villamos- és metrómegálló után visszaértünk a kocsinkhoz.

Szép, napos időt fogtunk ki, jót kirándultunk, a metrózás igazi élmény volt a gyermekeimnek, jól éreztük magunkat. Én pedig büszke vagyok, hogy vettük magunknak a fáradtságot, és egy - mindannyiunkat érintő - igazán lényeges ügy mellé álltunk, fölemeltük a szavunkat, hogy a döntéshozók és az egyének egyaránt kezdjenek el azonnal tenni azért, hogy a gyermekeinknek maradjon tiszta ivóvíz, levegő és termőtalaj. Mi lehet ennél fontosabb?

Te mit teszel a fenntarthatóbb, tisztább jövőért? Te kinek akarod megőrizni a létfontosságú édesvizet és a levegőt?

A mindennapok során alkalmazható apró praktikákért olvass bele korábbi írásaimba!

Tóth Andi (Háztartásom hulladék nélkül) így csinálja.

Kump Edina egy hónap alatt egy öklömnyi szemetet termel.

Bea Johnson és négytagú családja egy év alatt egy befőttes üvegnyi szemetet termel.

A blog Környezet rovatában többek között a vízfogyasztás csökkentéséhez is találsz ötleteket, Mengyán Eszter egy interjúban a fenntartható divatról mesélt nekem, sőt az ételpazarlás környezetszennyező voltáról is találsz infókat.

Kép: saját és Nyitray Dániel/ Greenpeace

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!