A Patent és a NANE Egyesület sajtóközleménye

Az áldozatsegítéssel foglalkozó magyar nőszervezetek, a Patent Egyesület és a NANE Egyesület, aggodalommal és felháborodással értesültek arról, hogy anyák napja után közvetlenül (hétfőn) a KDNP politikai nyilatkozatot terjesztett be az Európa Tanács nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és azok megelőzéséről szóló Egyezményének (Isztambuli Egyezmény) elutasítását szorgalmazva. Az Egyezményt Magyarország 2014-ben írta alá, de azóta sem került átültetésre a magyar jogrendbe, annak ellenére, hogy az Egyezmény rendelkezései létfontosságúak lennének az áldozatok védelmében és az erőszak megelőzésében.

A kormánypárt egy képviselője (Juhász Hajnalka, KDNP) felkérte a parlamenti frakciókat, hogy csatlakozzanak az Egyezmény magyar jogrendbe ültetésének elutasításához a különösen gyorsan teret kapó nyilatkozat a másnap esedékes parlamenti megvitatása és a javaslat megszavazása során. A Fidesz ezután rögvest biztosította a magyar közvéleményt, hogy egyetértenek a nyilatkozattal; és azt rekord gyorsasággal, meg is szavazták a Parlamentben.

Akik tehát abban reménykedtek, hogy a nőket védő Egyezmény rendelkezései egy ponton a magyar nők biztonságát is javíthatják majd, lemondhatnak róla. Bár ilyen gyorsan reagáltak volna a kormánypártok arra is, hogy a kijárási korlátozások alatt kétszeresére emelkedett a családon belüli erőszak-esetek száma!

A KDNP és a Fidesz két fő érvet hozott fel az Egyezmény ellen, amelyek közül az egyik értelmetlen, a másik pedig homlokegyenest ellenkezik a legalapvetőbb emberi jogok védelmével:

• az egyik a szokásos módon a “gender-ideológia” fogalmával dobálózik,
• a másik pedig azt kifogásolja, hogy az Egyezmény előírja a nemi alapú üldöztetés (például a női nemiszerv-csonkítás) elől menekülő nők menedék-kérőként való befogadását (a rájuk veszélyes országokba való visszatoloncolása helyett).

Az első - mára már megszokott - kifogás szerint az Egyezmény használja a társadalmi nem (gender) kifejezést, és kimondja azt az alapvetést, hogy a nők elleni erőszak nemi alapú, ahelyett, hogy a szexuális, párkapcsolati és családon belüli erőszak társadalmi jelenségét a valóságot tagadó módon el-nemtelenítené. A Fidesz ezt egyenesen “Alkotmány-ellenesnek” titulálta.

Az Egyezmény a társadalmi nemet (gendert) a következő módon definiálja: “azok a társadalmilag kialakult szerepek, viselkedési formák, tevékenységek és jellegzetes tulajdonságok, amelyeket egy adott társadalom a nőkre és a férfiakra nézve megfelelőnek tekint”. Különösen cinikusnak hat az utóbbi hét eseményei után megkérdőjelezni azt, hogy léteznek különböző “szerepek, viselkedési formák, tevékenységek és jellegzetes tulajdonságok, amelyeket egy adott társadalom a nőkre és a férfiakra nézve megfelelőnek tekint”. Ugyanis csupán pár nappal ezelőtt Kövér László, a magyar Parlament elnöke épp ezekre hivatkozva nyilatkoztatta ki, hogy különös szánalommal tekint azokra a képviselőkre, akiknek a személyi száma 2-essel kezdődik, és mint ilyenek (nők), férfiak számára elborzasztó módon dühösen merészelnek a Parlamentben felszólalni.

A különbség a kormánypártok véleménye és az Egyezmény, valamint nők elleni erőszak áldozataival foglalkozó szervezetek álláspontja között nem az, hogy tudják-e, hogy léteznek társadalmilag elvárt nemi szerepek, amik a nőkre elsősorban családanyává eufemizált szülőgépként és a férjüknek alárendelt kiszolgáló személyzetként tekintenek, hanem az, hogy ezen elvárások, avagy “a női princípium” betartatását szorgalmazzák-e. Ahogyan a PATENT Egyesület Kövér László egy korábbi remeklésével kapcsolatban már felszólalt: a “genderőrületre” a legjobb példát épp az e szerepekhez és az ezekkel együtt járó, egyenlőtlen nemek közötti hatalmi viszony fenntartásához ragaszkodó ideológusok nyújtják, nem pedig azok, akik megnevezik e viszonyokat a nők elleni erőszak és diszkrimináció gyökér-okaként.

A kormánypártok politikusainak másik problémája éppen ez: a nők elleni erőszak különböző típusainak (szexuális, kapcsolati és családon belüli erőszak) beazonosítása, mint nemi alapú és társadalmi nemi alapú erőszak. Ezt az evidenciát csak az próbálhatja meg eltagadni, aki nem emlékszik Varga István (FIDESZ) 2012-ben elhangzott megszólalásáráa, amely szerint a nőket nem vernék, ha eleget szülnének; vagy Németh Zsolt (FIDESZ) 2015-ös beszédére, amelyet “viccesen” a jól ismert mondással zárt, miszerint is „Az asszony nem ember, a sör nem ital és a medve nem játék”. A KDNP emlékeztette a publikumot, hogy épp a jelenlegi kormánypártok iktatták be a családon belüli erőszakot külön tényállásként a Büntető Törvénykönyvbe. Azt azonban elfelejtik említeni, hogy ez eleinte nem állt szándékukban, és végül csak Varga István – a kezdeményezés éjszakai napirendben elrejtett megvitatása során – elejtett szerencsétlen őszintesége által kiváltott népharagra válaszul fogadták el az egyébként igen szegényes és a jogalkalmazásban azóta is alig-alig használt tényállást különálló bűncselekmény-kategóriaként.

Mondhatja bárki a KDNP politikusaihoz hasonlóan, hogy a nők elleni erőszak ellen kiáll, a “gender-szemléletet” azonban elutasítja; de ez üres frázis. A nők elleni erőszakkal szemben ugyanis nem lehet hatékonyan fellépni anélkül, hogy azt a valósághoz hűen annak társadalmi kontextusában vizsgálnánk, kimondva, hogy ezen erőszak a társadalmi nemi szerepek és nemi alapú hatalmi viszonyok létezésében gyökerezik. Valójában ezeket a hatalmi viszonyokat eltagadni, sőt megerősíteni, és közben a nők elleni erőszak ellen pusztán szavak szintjén, felszínesen “fellépni”, a nőnemű állampolgárokat védelem nélkül hagyni, az intézményrendszert az abúzus további eszközeként elkövetők használatára bocsátani az, ami “Alaptörvény-ellenes”.

A kormánypárti politikusok másik érve, mely szerint az Egyezmény az “illegális migrációt” támogatná, szintén nem helytálló, és tanúbizonyságot tesz az empátia teljes hiányáról akár a legbrutálisabb erőszak-formák esetében is. Az Egyezmény általuk kritizált (VII.) fejezete ugyanis azt írja elő, hogy a Genfi Egyezmény szellemével összhangban a részes államok tekintsék a nemi alapú fenyegetettséget is menedék kérésére jogalapot adó üldöztetésnek. Ez például azt jelenti, hogy azokat a lányokat és nőket, akik legalapvetőbb testi épségük megóvása céljából olyan országokból menekülnek el, ahol az állam nem lép fel hatékonyan a női nemiszerv-csonkítás ellen, az Egyezmény ezen előírásának ellenzői inkább visszatoloncolnák, kitéve őket ennek a kínzásnak.

Ugyan az ENSZ már régóta sürgeti az államokat, hogy a nemi csoport-hovatartozást is tekintsék menedékjogra alapot adó csoport-hovatartozásnak, ennek kifejezett előírása az Egyezményben a nemzetközi menedékjog egy régi vakfoltját hivatott orvosolni. Ismét csak különös cinizmus szükségeltetik ahhoz, hogy a rettenetes kockázatok elől menekülő lányok és nők nemzetközi védelembe vételét menedék-kérőként “migráncsozással” üsse el a kormánypárt.

Emellett a magyar viszonyok teljes tagadására utal azt állítani, hogy a hatályos belső jogrendszer elegendő garanciát biztosít a nőket és gyerekeket érő erőszak áldozatai számára, ezért nem szükséges az Isztambuli Egyezmény ratifikálása. Felháborítónak és a magyar emberek hülyének nézésének tartjuk, elégségesnek minősíteni az áldozatvédelem eszköztárát éppen akkor, amikor szinte naponta kerül nyilvánosságra olyan eset, melyben az igazságszolgáltatás, az ellátórendszer alkalmatlansága miatt hal meg valaki családon belüli erőszak eredményeképpen; és amikor a kijárási korlátozások ideje alatt megnövekedett kockázat sem volt elég további biztonsági intézkedések bevezetésére a magyar állam részéről.

Nem tudjuk mire vélni a megnövekedett intenzitású nőgyűlöletet a kormánypártok és politikusaik részéről az utóbbi hetekben. Azonban mindenképp felhívnánk rá mind az ő figyelmüket, mind pedig a magyar közvélemény figyelmét, hogy a szavazópolgárok fele nő, és e szavazók egyötöde tapasztalt már nemi alapú, nők elleni erőszakot. Már csak ezért is érdemes lehet tekintetbe venni őket – és kikövetelni, hogy tekintetbe vegyenek minket.

Kép: unsplash

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

A Logiscool sajtóközleménye:

Az egész ország a központi döntésre vár arról, hogy mi lesz a nyári gyerektáborok sorsa. A Logiscool megkérdezte a szülőket, milyen várakozásokkal indulnak neki az idei nyárnak. A friss felmérés szerint a válaszadók 63%-a szeretné, ha júliusban ismét megnyílnának a táborozási lehetőségek gyermekeik számára.

A legnagyobb hazai programozást oktató iskolahálózat nem reprezentatív felmérésében közel 700 szülő vett részt szerte az országból. A kérdőívben az oktatási szakemberek arra kérdeztek rá, hogy mik a szülői várakozások, remények az idei nyárral kapcsolatban. A felmérésből kiderült, hogy a válaszadók 59,5%-a nyitott az online táborokra is, de ha lesz rá lehetőségük, szívesebben élnek az egész napos, klasszikus táborokkal. Júliusban a válaszadó szülők 63%-a, augusztusban pedig 68,8%-a szeretné táboroztatni gyermekét.

A 2020-as nyár kétségkívül más lesz. A Logiscool például idén virtuális táborokat is hirdet, amelyek félnaposak és amelyekre az eddig megszokott táboraik mellett, helyett lehet jelentkezni. „Fontos, hogy a szülők és a gyerekek is biztonságban érezzék magukat” – emeli ki dr. Breuer Anita, a Logiscool alapítója. – „Még sok minden változhat a nyárig az előírások szintjén. Mindenesetre mi már márciusban használtunk iskoláinkban fertőtlenítőszereket minden nap, minden laptopot, egeret, kilincset lefertőtlenítettünk, illetve a gyerekeknek bemutattuk a helyes kézmosást, amit aztán gyakoroltunk is velük. Ezek a belső szabályaink maradnának, ha lehet tábort tartani.”

Több szülő még kivár, de sokan már elkezdtek jelentkezni a táborokba, mert ahogy a korlátozások enyhülnek, a helyeket jó eséllyel hamar el fogják kapkodni. A táborozás nem csak azért lenne fontos, hogy a gyerekek az elmúlt időszak kijárási korlátozásai után ismét tudjanak egymáshoz kapcsolódni, hanem azért is, mert a szülőknek is szükségük van a támogatásra. Sokan az elmúlt hetekben szabadságot vettek ki, hogy gyerekeikkel otthon tanulhassanak. Emellett, ha csökkennek a korlátozások, a munkavállalók több munkára is számítanak a következő hónapokra, vagyis nyáron kevésbé lehet majd hosszabb szabadságra menni. Így a táborok még fontosabbá válnak a szülők számára akár a megszokott módon, akár online formában.

Kép: unsplash

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Az utóbbi időkben egyre többször halljuk, hogy a húsfogyasztás jelentős hatással van a klímaváltozásra. Vajon csak az jelent megoldást, ha minél többen lemondunk az állati eredetű élelmiszerekről? Vagy csak a nagyüzemi állattartás okoz problémát? A Greenpeace agrárkampány-felelőse, Dr. Rodics Katalin válaszolt a kérdéseimre.

A Greenpeace nyolcadik éve dolgozik azért, hogy nagyobb figyelmet és több támogatást kapjon az ökológiai gazdálkodás. Miért tartották fontosnak, hogy felkarolják ezt a fajta mezőgazdasági gyakorlatot?

Bár évtizedek óta ismert, miként hat a nagyüzemi állattartás az éghajlatváltozásra, az emberek sokáig magánügyként tekintettek arra, mit esznek. Amikor a Greenpeace elkezdett erre a témára fókuszálni és cikkeket megjelentetni, többen felháborodtak, mert nem akarták, hogy beleszóljunk abba, mi kerül a tányérjukra. Holott az emberiség alapvető feladata – ha fenn akar maradni – hogy átgondolja, mit eszik és mit tesz a Földdel. Egyrészt tehát mindenkinek tudnia kell, hogy a nagyüzemi mezőgazdaság fenntarthatatlan. Másrészt a tavalyi évben két jelentés is felhívta a figyelmet arra, milyen súlyos problémával állunk szemben. A Biológiai Sokféleség Egyezmény Testülete (IPBS) szerint a Földön jelenleg ismert öt millió fajból egy millió áll a kipusztulás szélén, vagyis 10-15 éven belül eltűnhetnek, ha nem változtatunk a jelenlegi mezőgazdasági és étkezési gyakorlaton. A Klíma Kormányközi Testületének (IPCC) jelentése alapján pedig, ha szintén 10-15 éven belül nem szorítjuk másfél Celsius fok alá a hőmérséklet-emelkedést, visszafordíthatatlan, öngerjesztő folyamat indul be, ez pedig beláthatatlan következményekkel jár az élővilágra, a bolygóra és így az emberre nézve is.

Mindkét lehetőség félelmetesnek tűnik.

Pontosan. Talán nem is gondolnánk, de a klímaváltozásban és az élővilág pusztulásában a mezőgazdaság a legmeghatározóbb tényező. Az ipari, óriási monokultúrával, rengeteg vegyszerrel dolgozó, nagyüzemi élelmiszernövények előállítása mellett a nagyüzemi állattartás is nagyon komoly veszélyeket rejt magában. Ha csak a húsipart vizsgáljuk, azt látjuk, hogy globálisan ez az ágazat ugyanannyi üvegházhatású gáz kibocsátásáért felelős, mint a teljes közlekedési szektor. Tehát az összes hajó, kamion, repülő, autó, vonat és egyéb jármű ugyanúgy 14-16 százaléknyi káros gázt juttat a légkörbe, mint a nagyüzemi állattenyésztés.

Ezek szerint az a legjobb, ha minél többen lemondunk a húsfogyasztásról?

Ahogy azt a less is more oldalunkon is hangsúlyozzuk, nem azt várjuk, hogy mindenki legyen vegán vagy vegetáriánus – bár minél többen részesítik előnyben a növényi étrendet, annál jobbat teszünk a Földnek – csak azt kérjük, hogy hetente minél többen iktassanak be néhány húsmentes napot.

A tisztán növényi alapú étrend erősen megosztja az embereket, sokakat nehezen lehet meggyőzni arról, hogy kevesebb hússal is lehet egészségesen élni.

A WHO két évvel ezelőtti jelentéséből kiderül, hogy az európaiak 75%-kal több hústerméket esznek, mint amennyire a szervezetüknek szükségük lenne. A túlzott húsfogyasztás hatására növekszik a kettes típusú diabétesz, az elhízottak, valamint a szív-és érrendszeri betegek száma. Ebből is látszik, hogy mind a Föld mind a saját egészségünk miatt ugyanabba az irányba kéne tartanunk. Bár nehezen és lassan történnek változások, itthon és globálisan viszonylatban is kezd divatba jönni a vegetáriánus étkezés. Sokan klímavédelmi okok miatt állnak át növényi étrendre. Jelenleg még nem egyszerű húsmentesen étkezni, ha valaki a közétkeztetést választja vagy étteremben szeretne enni. Mégis úgy látom, egyre több embert lehet meggyőzni arról, hogy megfelelően összeállított étrenddel hús nélkül is fedezhetjük a megfelelő mennyiségű fehérjét és egyéb vitaminokat, ásványi anyagokat. Ha valaki mégis ragaszkodik a mindennapos húsfogyasztáshoz, az lehetőleg legeltetett, szabadon tartott állatból származzon!

Miért jobb a legeltetés a nagyüzemi állattartásnál?

A legeltetett állattartásnak hazánkban is klímavédő hatása van, ha megfelelő létszámú és megfelelő fajtájú állatot – például a nemzeti parkjainkban található szürke marhát vagy rackát – tartunk. A gyepek jelentős szénmegkötő lehetőséggel és kapacitással bírnak. A jó állapotban lévő legelők a talajjal együtt több CO2-t köthetnek meg, mint az erdők. Ezért is lényeges, hogy a természettel harmóniában, a természeti erőforrásokat használva termeljük meg az élelmiszereinket. Ezt úgy érhetjük el, ha a nagyüzemi állattartás helyett elsősorban az ökológiai zöldség- és gyümölcstermesztés kapja a különböző anyagi támogatásokat.

Mi a gond a nagyüzemi állattartással?

Mint említettem, az összes üvegházhatású gázok 14%-áért a nagyüzemi állattenyésztés felelős. A környezetvédelmi aggályok mellett azonban egy etikai kérdés is felmerül, mégpedig hogy tudjuk-e etetni az emberiséget. A nagyüzemi állattenyésztés miatt ugyanis a Föld teljes mezőgazdasági területeinek 75%-án nem az embereknek termelünk növényi táplálékot, hanem a nagyüzemi állatoknak takarmányt. Emiatt például Dél-Amerikában bevett szokás, hogy az amazonasi esőerdők felégetése után óriási szójaültetvényeket alakítanak ki, amelyek élőhelyeket tesznek tönkre. Ráadásul azt az értékes esőerdőt vágjuk ki, amely oxigént termel nekünk. A szállításról pedig még nem is beszéltünk. Az európai haszonállatokat dél-amerikai szójával etetjük, mert olyan mennyiségben akarunk húst fogyasztani, hogy az európai mezőgazdasági területeken nem tudunk elegendő takarmányt előállítani. Ha visszafognánk a húsfogyasztást, Magyarországon is tudnánk megfelelő mennyiségben takarmányt, például lucernát, lóbabot termelni. Ez már csak azért is előnyös lenne, mert akkor kevesebb műtrágyát kellene használnunk, hiszen a talajban meglennének a növényeknek szükséges nitrogénvegyületek. A kevesebb műtrágya az éghajlatra is kedvezően hatna, egészségesebb lenne a talaj, több CO2-t tudna megkötni (az agyonvegyszerezett talaj ugyanis CO2-t bocsát ki). Ha csökkenteni szeretnénk az üvegházhatású gázok mértékét, helyre kellene állítanunk a felborult rendszert.

A nagyüzemi állattartás kapcsán gyakran felmerül a vád, hogy tetemes mennyiségű antibiotikumot használnak. Ez nálunk is így van?

Igen, az európai gyakorlat része, hogy nemcsak a betegségek megelőzése miatt kerül elő az antibiotikum, hanem azért is, hogy „felpumpálják” az állatokat. A WHO már évekkel ezelőtt megkongatta a vészharangokat, ugyanis az elmúlt években minden antibiotikumra rezisztens baktériumok fejlődtek ki. Ha az állattelepek továbbra is ekkora mértékben alkalmaznak antibiotikumokat, nem lesz mivel gyógyítani az embereket. Bár ez egy világméretű járvánnyal ér fel, mégsem történtek változások. Magyarországon 2015-ban például egy kilogramm hús előállításához 211 mg antibiotikumot használtak. Összehasonlításként Norvégiában ekkora húsmennyiségben csupán 2 mg antibiotikumot mutattak ki. Tavaly egy reprezentatív felmérést végeztünk. A magyar lakosság 95%-a egyetértett azzal, hogy több támogatás kellene az ökológiai gazdálkodóknak, mert szívesen fogyasztanának egészségesebb ételeket. Ennek ellenére még nem sok változás történt kormányzati szinten.

Számos veszélyes hatást összefüggésbe hoztunk a nagyüzemi állattartással. Melyik ezek közül a legsúlyosabb?

Leginkább a klímaváltozás, a felmelegedés és a pusztuló élővilág.

Teljes vegán étrenddel csökkenthetjük ezeknek a mértékét?

Erről óriási viták folynak. A kutatók álláspontja megoszlik azzal kapcsolatban, mennyire fenntartható a vegán étrend. A reform konyhákban divatos manapság az avokádó, a pálmaolaj, a kókuszzsír vagy a kókusztej. Ezeket viszont a világ másik végéről szállítják ide. Ha így nézzük, egyáltalán nem pozitív ennek az étrendnek a hatása. Az viszont tény, hogy minél több zöldséget, gyümölcsöt eszünk, annál jobbat teszünk a bolygónak. Ha valaki kizárólag a növényi étrend mellett teszi le a voksát, fontos, hogy helyben vagy a régióban termelt zöldségekkel, gyümölcsökkel táplálkozzon. A savanyú káposztából például több C-vitamint tudunk felvenni, mint a narancsból vagy a citromból. Amit választunk, azzal szavazunk. Nem mindegy tehát, hogy mire adjuk ki a pénzünket.

Mi jelenthet megoldást?

Sokat dolgozunk azon, hogy az emberek tisztában legyenek az étkezés és a klímaváltozás összefüggéseivel. Öröm látni, hogy a Fridays For Future tüntetéseken a fiatalok már tudják, mi milyen következményekkel jár. Egyéni szinten nagyon fontos, hogy tudatosan vásároljunk. Részesítsük előnyben a helyi alapanyagokat és az ökológiai állattartásból származó húsárut! Szánjunk 15-20 percet arra, hogy megtervezzük, mikor mit eszünk! Ha rendszeresen fogyasztanánk vegyszermentes zöldségeket, gyümölcsöket, keressünk a közelünkben egy kosár közösséget! Az újfajta életvitelt ne lemondásként, hanem izgalmas kihívásként éljük meg! Legyünk tisztában vele, hogy minden egyes embernek meghatározó szerepe van a változások elindításában! A legfontosabb azonban, hogy nyomást kell gyakorolni a döntéshozókra. Klíma- és ökológiai vészhelyzet van. Ahhoz, hogy ezt elhárítsuk, az összes ágazat döntéseit felül kell vizsgálni, át kell alakítani az energia, a közlekedés vagy épp a mezőgazdaság eddigi gyakorlatát. Megálljt kell szabnunk az erős nagyüzemi lobbiknak, bent kell tartanunk az országban a bejövő vizeinket, mert Magyarország szárazodik. Minden döntést a klímának kell alárendelni. Ökológia gazdálkodással, helyben termelve, lényegesen kevesebb húst fogyasztva és kevesebb ételt kidobva 50%-kal lehetne csökkenteni az üvegházhatású gázok mennyiségét. Megvan a megoldás, de ehhez komoly társadalmi elszántságra és politikai akaratra lenne szükség. Remélhetőleg minél hamarabb bekövetkezik a változás!

Ez a cikkem a 2020/2. Zöld Ipar Magazinban jelent meg.

Kép: unsplash

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

A koronavírus olyan elemi erővel szólt bele az életünkbe, hogy hirtelen köpni-nyelni nem tudtunk. Aztán teltek a napok, a hetek, és egyfajta rutint alakítottunk ki erre az átmeneti(nek gondolt) időszakra. Miközben egy fizikailag beszűkült helyen, családtagjainkkal összezárva, idegrendszerünket és türelmünket próbára téve tengetjük  napjainkat, azzal biztatjuk magunkat, hogy ez a helyzet csupán átmeneti. De mi van, ha mégsem?

Néhány napja olvastam a hírt, amely szerint őszre újabb, a jelenleginél is komolyabb, veszélyesebb formában térhet vissza a járvány. Akkor mi lesz velünk? Hermetikusan elzárjuk majd magunkat másoktól és mindenkiben veszélyt, egy potenciális vírushordozót fogunk látni? És addig mi lesz velünk? Kapunk néhány hónapot vagy legalább hetet, amikor félelem nélkül látogathatjuk, ölelhetjük, puszilhatjuk meg a szüleinket, nagyszüleinket? Eljutunk majd legalább egy pár napos nyaralásra, hogy kiszakadjunk a monoton hétköznapokból? Sétálhatunk erdőkben, fürödhetünk folyókban, koccinthatunk fesztiválokon? Vagy már soha nem lesz olyan az életünk, mint korábban?

Hogy hat majd a mentális állapotunkra, ha továbbra is el leszünk zárva a szeretteinktől? Átitatja a nosztalgia a családi ebédeket, a születésnapi összejöveteleket, a spontán, baráti találkozókat, a nyár esti iszogatásokat, sütögetéseket? Hány embert kényszerít öngyilkosságba a kötelező magány, hány nő és gyermek veszíti életét amiatt, mert össze vannak zárva egy erőszakos férjjel, apával? És mi, harmincasok, fiatal felnőttek, szülők hogy tudjuk feldolgozni, hogy magunkra vagyunk hagyva a gyereknevelés emberpróbáló mindennapjaiban? Amikor a nagyszülők segítségére nem számíthatunk (hiszen az egészségük védelme a legfontosabb), amikor haladnunk kell a saját munkánkkal, a ház körüli teendőkkel, és még a gyerekeinkkel is foglalkozni illene, azt érezhetjük, hogy magunkra maradtunk, egyedül kell helyt állnunk. A jelenlegi helyzet mindenkinek hatalmas terhet, megpróbáltatást jelent, amelyből egyedül nagyon nehéz kimászni. Persze lehet telefonon, videócseten tartani a kapcsolatot a hozzátartozókkal, barátokkal, de ez nem az igazi. De mikor lesz az? És egyáltalán, lesz még valaha normális az életünk?

Szakértők és civilek idealizált elképzelések egész sorát fogalmazták már meg arról, hogy meg kell tanulnunk az eddigitől eltérő módon élni. Merthogy a korábbi életmódunk, szokásaink juttattak minket ebbe a kritikus helyzetbe. Én is azt gondolom, nem normális az a mértéktelen túlfogyasztás, amelyet követtünk, visszább kell vennünk a természet, a növények, az állatok, a levegő, a vizeink és embertársaink kizsákmányolásából. Kevesebbet és ritkábban kell utaznunk, jobban meg kell becsülnünk, amink van - és akink van.

Nem vagyok egy társasági ember, szeretek egyedül félrevonulni a világ zajától. Ezt most meg is teszem. De rossz érzéssel tölt el annak a lehetősége, hogy ennek - ha nem is örökre, de - hosszútávon így kell maradnia. Szeretnék a praktikus, felületes "Mit vegyünk a boltban?" kérdésen túl is beszélgetni a szüleimmel! Szeretnék a barátnőimmel gondtalanul kacagni! Szeretnék a családommal kimozdulni a négy fal közül! Szeretnék új ingereket megtapasztalni! Szeretném a távolabbi rokonaim meglátogatni! Szeretném én eldönteni, mikor kivel találkozhatok! Remélem, minél előbb eljön ennek is az ideje!

Kép: unsplash

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Az utóbbi években egyre gyakrabban hallunk művészet-, biblio- vagy épp meseterápiáról, ennek ellenére keveset tudunk ezekről. Mégis hogyan gyógyítják a mesék a lelkünket, hogyan néz ki a gyakorlatban egy meseterápiás foglalkozás és kiknek ajánlott ez a módszer? Magyar Gabriella tanácsadó szakpszichológus, meseterapeuta segített megválaszolni a kérdéseim.

A meseterápia viszonylag új tudományterület. Mi indokolta a létrejöttét

Régóta ismerjük már a mesékben rejlő támogató erőt. Nem véletlenül használta fel ezeket a történeteket az oktatás vagy a pszichológiai megsegítés. Akár gyermekről, akár felnőttről legyen szó, a mesehallgatás legbelül mindig megérinti az embert. Mindennek ellenére a mesékkel való munkának nagyon sokáig nem volt konkrétan kidolgozott módszertana. Aztán az utóbbi 10-15 évben többen is foglalkozni kezdtek ezzel a témával, több irányzat is létrejött.

Kinek ajánlott a meseterápia?

A mesével való munka mindannyiunk életéhez sokat tehet hozzá. Elsősorban felnőtt módszer, de nyilván gyerekek esetében is jól hasznosítható. Náluk leginkább készségfejlesztésre és szorongásoldásra alkalmazzuk csoportos – vagy szükség esetén – egyéni formában is. Felnőtteknél önismereti céllal, elakadásoknál, krízishelyzetekben segíthetnek a mesék.

Hogyan zajlik egy foglalkozás?

Mielőtt belevágnánk, feltérképezem a konkrét problémát, motiváltságot, szükségleteket. Felnőtteknél általában kedvenc mesével dolgozunk. Megkeressük a mesével való kapcsolatuk alapjait, megnézzük a főhős útját, személyes fejlődését és párhuzamba állítjuk a kliens saját életével. E szakasz lezárása után, esetenként én is ajánlok mesét a további munkához.  Óvodás mesecsoportnál én választok meséket. Olyanokat keresek, ami az adott életkor nehézségeit (pl. leválás, iskolakezdés) valamilyen módon érintik.

Hány alkalommal találkozol a résztvevőkkel?

Ez változó. A gyerekcsoportoknál általában 12 alkalommal tervezek, felnőtt egyéni meseterápiás munkában általában 12-16 órát dolgozunk egy problémával.

Milyen hatásuk van a meséknek a lelkünkre?

Elsősorban lélekfrissítő szerepük van. Kikapcsolást adnak a mindennapokból, megérintenek minket, esetleg saját helyzetünkre ismerünk bennük. Fontos, hogy a népmesékben az adott konfliktus mindig megnyugtatóan oldódik meg.  A mesékben rend van, ez pedig biztonságérzetet ad, hiszen úgy érezzük, a végén úgyis minden megoldódik és a jó elnyeri méltó jutalmát.

Hogy hat ránk, ha kimarad a mese a gyermekkori rutinból?

Inkább arról beszéljünk, hogy mit adhat! A mesemondás során mélyül a mesemondó és a hallgató érzelmi kapcsolata, gyarapodnak ismereteink a különféle élethelyzetekről, emócióink is mélyülnek, szorongásaink csökkennek, bővül a szókincs, fejlődik a nyelvi kompetencia. Mivel nem kész képet közvetít, mint a televízió, szabadon szárnyalhat a fantázia. Ez pedig elengedhetetlen a kreativitás és problémamegoldó készségeink fejlődéséhez. Egyszóval a mese jobbá teszi az életünket.

Magyar Gabriella tanácsadó szakpszichológus, meseterapeutával itt tudjátok felvenni a kapcsolatot: gabriellamgr@gmail.com

Kép: unsplash

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

 Ez a cikkem a Szentesi Életben jelent meg.

A Fridays For Future Hungary sajtóközleménye

24 órás körkapcsolásos globális élő közvetítéssel készül a Fridays for Future a mára, április 24-ére meghirdetett V. globális klímasztrájkra, az élő adás a Youtube-on érhető el. 

Tavaly szeptemberben 150 ország több mint négyezer városában több mint 4 millió ember vonult utcára a Greta Thunberg kiállásával létrejött mozgalom szervezésében, de a Covid-19 miatt kialakult járványhelyzet lehetetlenné teszi az eddigi, a Fridays for Future mozgalomtól megszokott, utcai sztrájkok megrendezését. A diák aktivisták ezért Berlintől Litvániáig, Argentínától a Fülöp-szigetekig, Izraeltől és Szíriától Ausztráliáig világszerte online demonstrációkat tartanak, melyet egész napos élő közvetítésbe is összefűznek. Az élő közvetítésbe 27 ország kapcsolódik be, a lista és a menetrend itt látható.

Az online kiállással egy élhetőbb és fenntarthatóbb jövő iránti igényünket szeretnénk megmutatni. A Fridays for Future célja, hogy a kialakult helyzetben is felhívja a társadalom figyelmét, arra, hogy az ökológiai és klímaválság egyre sürgetőbb vészhelyzet, amely mindannyiunkat fenyeget. A járvány lecsengése után nem folytathatjuk ott, ahol abbahagytuk – hangsúlyozza az FFF magyarországi csoportja. A mostani válság lehetőséget jelent arra, hogy új irányt vegyünk – a járvány okozta gazdasági válsághelyzet megoldása során a természet és a társadalom jólléte kell, hogy az elsődleges szempont legyen.

Az FFF Magyarország ezért a #mivagyunkavaltozas jelszóval szervezte a Facebookon 13.30-kor kezdődő online kiállását. Az aktivisták mellett felszólal többek között Lányi András filozófus és Mező János, a Greenpeace Magyarország ügyvezető igazgaztója is, aki beszédében azt hangsúlyozza, “most döntünk a jövőnkről. Most döntünk arról, hogy milyen Magyarországon, milyen Európában és milyen világban szeretnénk élni.”

A nemzetközi akciókban néhány országban korlátozottan az utcákra is készülnek: a világ néhány pontján azt kérik az emberektől, hogy tegyenek ki táblákat az ablakaikba, Berlinben pedig a város központjába egy kijelölt pontra várnak több mint 10 ezer táblát az aktivisták, hogy aztán ezek képei árasszák el az internetet. 

Kép: unsplash

Szöveg: FFF Hungary

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Szokatlan időket élünk. A félelem, a bizonytalanság mindennapjaink részévé válik, bekúszik a bőrünk alá, és nehezen enged szorításából. Bizalmatlanul közeledünk mások felé, legyen szó kollégákról vagy sorba álló idegenekről. Egymás támogatása helyett gyakran csak düh és indulat irányítja az életünket. Pedig lehetne másként is.

A szorongás és a pánik a legrosszabbat tudja kihozni belőlünk. Ész nélkül adjuk át magunkat a pánikvásárlásoknak, miközben abba a hamis illúzióba ringatjuk magunkat, hogy felhalmozott élelmiszerkészleteink megmentenek minket a (jelenlegi) világ végétől. Vagy valami hasonlótól. Merthogy nehéz megfogalmaznunk, mi elől is menekülünk. Mivel egy láthatatlan ellenséggel van dolgunk, valakit mégiscsak hibáztatnunk kell a kialakult helyzet miatt. De kik legyenek azok? Nos, jelölt van bőven.

Itt vannak elsőként a nyugdíjasok. Amint bezártak az iskolák, elítélő kommentek és dühtől vicsorgó fiatalok vetették rájuk magukat. Felháborodva osztottak meg róluk képeket a közösségi médiában, ahogy kedélyesen cseverésztek köztéri padokon vagy a közértben, miközben mások otthon, önként vállalt karanténban kínlódtak a bezártsággal, a gyerekükkel, a digitális oktatással vagy a munkanélküliség friss élményével. Nyilvánvalóan mindenkit próbára tesz a jelenlegi helyzet, de biztos, hogy a nyugdíjasok okolhatók az idősávos vásárlásért vagy az online tanításért? Nem gondolnám. És azt sem, hogy bárki hitelesen meg tudná mondani, miért teszi ki valaki otthonról a lábát.

Sok idős embernek egyedül kell megoldania a bevásárlást vagy a gyógyszerek kiváltását. Ráadásul nem mindenki mozog otthonosan az online világban, sok szépkorúhoz el sem jutnak a segítő szándékú, netes információk. És ha tudnak is a felkínált lehetőségekről, lehet, hogy nem szívesen kérnek segítséget, mert nem akarnak koloncot akasztani mások nyakába.

Az idősebb korosztály után a fiatalok sem úszhatják meg a rosszalló tekinteteteket, ha az utcára merészkednek. Pedig mozgásra, friss levegőre nekik is szükségük van, munkába, boltba nekik is el kell járni, az idősebb családtagokat el kell látni.

És mi a helyzet a kispajtásoknál bandázó ovisokkal? Mindegyikük szülei a „felelőtlen” kategóriába sorolhatók? Talán igen. Talán nem. Hiszen minden korosztályban vannak olyanok, akik félvállról veszik a korlátozó előírásokat és görcsösen ragaszkodnak korábbi életmódjukhoz. Mások viszont munkahelyük megtartásáért küzdenek. Ha valaki nem végezheti home ofice-ban a munkáját, és a nagyszülőket is szeretné megvédeni a vírustól, jobb megoldás híján a kisbarátok szüleitől kér szívességet. És ezért senkit nem lehet elítélni.

Pedig az olyan egyszerű. Nem kell mélyebb összefüggések után kutatni, elég csak a felszínt kapirgálni és megoldások helyett a problémát keresni. Például a hipermarketben, ahol egy vevő húsz kiló lisztet pakol a kosarába. Felháborító! Bár az is lehet, hogy nincsteleneket lát el péksüteménnyel vagy cukrászdát, büfét üzemeltet. Honnan tudhatnám, mi áll a háttérben? Honnan tudhatná bárki, hogy mi áll a háttérben? Elmondom. Sehonnan. És ez a lényeg.

Anélkül, hogy mások életébe, motivációiba belelátnánk, senkit nem könyvelhetünk el felelőtlen ellenségként, mert a valóság ennél árnyaltabb. Az ítélkezés csak elmélyíti az ellentéteket, kiélezi a feszültséget. Ehelyett most viszont valami másra van szükségünk. Például megértésre, nyitottságra, türelemre, elfogadásra. Együtt könnyebben átvészelhetjük ezt az időszakot.

Ez a cikkem a Szentesi Életben jelent meg.

Kép: unsplash

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Egy évvel ezelőtt debütáltam a Családi Lapban. Akkor, a költészet napjához kapcsolódóan arról kérdeztem magyartanárt, tankönyvszerzőt, költőt és színművészt, vajon milyen irányba halad az irodalomoktatás és milyenféle változtatásokra lenne szükség. Nos, az elmúlt hetekben akkora fordulatot vett a tanítás, amekkoráról tavaly áprilisban álmodni sem mertünk. A Családi Lapban megjelent cikkem következik.

A tanárok gyakran panaszkodnak arra, hogy diákjaik nem olvasnak eleget, ehelyett állandóan a telefonjaikat nyomkodják. A valóság viszont az, hogy a  Z és az alfa generáció – tehát az 1995 és a 2010 után született fiatalok, gyerekek – szinte folyamatosan olvasnak valamit, csak nem feltétlenül szépirodalmat. Hogyan nevelhetjük olvasóvá a kamaszokat? Milyen módszerekkel tehetjük élvezetesebbé a magyarórákat? Ennek jártunk most utána.

Az elmúlt években a digitális eszközök olyan mértékben szivárogtak be a mindennapjainkba, hogy a szépirodalom nem igazán rúghat labdába a különféle okoseszközök mellett. „A mai fiatalok” türelmetlenek, nem szánnak időt az elmélyült tevékenységekre, hamar unatkozni kezdenek. Az offline világ sokak számára túl szürke, lassú, ingerszegény.

"Az irodalom tanításában ugyanazok a problémák és kihívások jelentkeznek, mint a többi tantárgy esetében – kezdi Kispéter Andrea tanár, tréner, bűnmegelőzési tanácsadó. – Megváltozott a világ körülöttünk, máshogyan élünk, máshogyan kommunikálunk, mint a korábbi évtizedekben. Megjelent a párhuzamos információfeldolgozás, a többirányú, egyidejű kommunikáció, a multitasking, a képi tartalmak elsődlegessége. Huszonkét évig tanítottam egy szakmunkásképző és szakközépiskolában. (A szakmai képzést most szakközépiskolának, az érettségire felkészítő, korábbi szakközépiskolai képzést szakgimnáziumnak nevezik.) Ez idő alatt a gyerekek folyamatosan változtak. Ez a változás az elmúlt néhány évben vált a pedagógusok számára követhetetlenné és feldolgozhatatlanná. Napjainkban szinte lehetetlen a hagyományos módon történő tudásátadás, ez pedig az oktatás válságaként jelentkezik. A pedagógusok nagy része sajnos nem változtat a korábban hatékony módszereken, így a tanítás folyamatos sikertelenséget eredményez. Ha őszinték akarunk lenni, nemcsak a tanárnak, de a tanulóknak is kudarcok sorozatát jelenti az iskola. Így tanítani és tanulni sem lehet. Ha nem változtatunk, az eredmény is mindig ugyanaz marad."

Az eredmények pedig meglehetősen gyengék – mármint ami a magyar diákok szövegértését illeti. A háromévente megrendezésre kerülő PISA-vizsgálat nemzetközi összehasonlításban ad visszajelzést a 15 éves tanulók képességeiről. A 2015-ös PISA-mérés összefoglalójából idézünk: „Magyarország eredménye mindhárom területen lényegesen elmarad az OECD-országok átlagától. Ezt azt jelenti, hogy matematikából és természettudományból a tagországok leggyengébb negyedéhez, szövegértésből a leggyengébb ötödéhez tartozunk. […] A 2012-es 18–27. helyhez képest most hazánk eredménye alapján a 30–31. helyek valamelyikére sorolható a 33 OECD-ország között.”

A számok magukért beszélnek. Valamin tehát változtatni kellene a magyarórákon. A kérdés az, hogy min. Vajon milyen eszközökkel győzhetjük meg a diákokat arról, hogy a rendszeres olvasás kéz a kézben jár az árnyaltabb világnézettel és a mélyebb megértéssel? Hogyan tudatosíthatjuk bennük, hogy azzal, ha lemondanak az olvasásról, gyengül a kommunikációs készségük és a kreativitásuk, ez pedig hosszútávon a gondolkodásra is kihat?

Lackfi János, író, költő sokat járja az országot. Író-olvasó találkozókon vesz részt, rendhagyó irodalomórákat tart. "Évente százötven fellépésem van, ennek körülbelül fele iskolákban, gimnáziumokban, óvodákban zajlik – meséli. – Meglátásom szerint, ha nem beszélünk el a diákok feje felett, ha partnernek tekintjük őket, és némi humorral oldjuk a hagyományosan „búskomor” magyar irodalmi hangulatot, könnyen megkedveltethetjük velük az irodalmat.  Rengeteg jó ötletük van. Mikor az Apám kakasa kapcsán érdeklődtem, mi van ott, ahol két pasi van, egy kilencéves lány rávágta: „káosz és pálinka”. Egy osztály harmadikosnak bedobtam Kassák sorát, vajon mit jelent, hogy „fejem fölött elrepül egy nikkel szamovár”. Persze a szamovárt megmagyaráztam nekik. Záporoztak a megoldások: kocsmai bunyó, nap, hold, repülő, helikopter, hó, dér, megőszülő haj. Csak úgy kapkodtam a fejem. Később sajnos elveszik a gyerekekből ez a kreativitás, ezért definíciómagoltatás helyett minél többféle értelmezésre kellene buzdítanunk őket. Célszerű lenne indiai, kínai, afrikai, amerikai műveket is bevonni a játékba vagy reppelve tanulni az életrajzokat. Magam többet is átírtam ilyen formára."

A rap mellett a slam poetry műfaja is közel hozhatja az irodalmat a fiatalokhoz. Miről is van szó? A slam nem más, mint „színpadon előadott saját szöveg, amely lehetőleg első hallásra is hatásos, és mindig a slammer aktuális közérzetéről szól. Ezzel szemben a vers a lehető legpontosabban megfogalmazott gondolat, ami akkor a legjobb, ha annyira sűrű és rétegzett, hogy többször el kell olvasnunk ahhoz, hogy megértsük” – tudom meg Kemény Zsófitól, számos slam verseny győztesétől. Zsófi szerint a gondolat és az előadás szabadsága, a színpad izgalma és a közösségi élmény teszi vonzóvá ezt a műfajt.

Ha közösségi élményekről beszélünk, meg kell említenünk Vecsei H. Miklós nevét is. A Vígszínház fiatal színművészének kezdeményezésére ugyanis 2018 tavaszán a főváros több pontján POKET könyvautomatákat helyeztek el. De honnan jött az ötlet? "Azon kaptam magam, hogy feleslegesen nyomkodom az okostelefonom, akárhányszor csak csend van körülöttem. Realizáltam, hogy rengeteg ember küszködik ezzel a felismeréssel, ehhez próbáltam alternatívát kitalálni – meséli. – Az olvasásélmény egyszerűsítésén túl a POKET időközben egyfajta új városi közösséggé nőtte ki magát. Ma már több ezer budapesti fiatal zsebéből kandikál ki valamelyik zsebkönyvünk. Főleg egyetemisták vásárolják a kiadványainkat, de 11-től 59 éves korig minden korosztályra jellemző már egy-egy cím."

Egyrészt tehát nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a fiatalokat megszólító közösségi programokra, másrészt időszerű lenne változtatni a – jelenleg uralkodó – irodalomtörténeti szemléleten. "A hagyományos kötelező olvasmányokra építő irodalomtanítás már évek óta nem működik hatékonyan – magyarázza Kispéter Andrea. – Az irodalomtörténeti vonalon haladó tananyag nem alkalmas a korosztályi jellemzőkre építő oktatásra. A szakma egy része mégis ragaszkodik a konzervatív szemlélethez, ahhoz, hogy bizonyos tartalmak „nem maradhatnak ki” az oktatásból. A tapasztalatok és a visszajelzések szerint viszont a tananyag nagy része valójában nem jut el a tanulókhoz, nem válik tudásbázisuk részévé, és személyiségük alakításában sem játszik szerepet."

Erre a gondolatra rímel Mogyorósi Lili, tizenegyedik osztályos tanuló véleménye is. Lili egy vidéki szakgimnázium rendész osztályába jár, több nívós versmondó versenyt is megnyert, mégis szívesen változtatna a jelenlegi irodalomtanítás gyakorlatán. "Hamarosan itt a végzős év. A tanáraink folyamatosan azt hajtogatják, hogy olvassuk az ezeréves kötelezőket, mert ha a szóbeli érettségin véletlenül ezeket húzzuk, sok minden múlhat rajta. Imádok olvasni, a romantikus-fantasy műfaj a kedvencem. Rajongok a mai modern irodalomért, több versmondó versenyt megnyertem, mégsem olvastam el egyetlen kötelezőt sem. Nem értem, miért kellene régmúlt századok alkotásait olvasgatnunk, amiknek már a megértése is nehézségekbe ütközik. Időszerű lenne, ha nagyobb szerepet kapnának a kortárs szerzők. El lehetne tekinteni a hagyományoktól, hogy élvezetesebbé váljon a tanulás. Szívesen írnék például dalszövegeket a magyarórákon. Ezek nem sokban különböznek a versektől. A megzenésített költemények egyébként is könnyen rögzülnek. Érdemesebb lenne ilyen formában tanulni ahelyett, hogy a tankönyvet magoltatják be velünk, mert azt egy hét múlva már el is felejtjük."

A kortárs szerzők hangsúlyosabb jelenlétét sürgeti Varró Dániel költő is. "Fontos a mából, a mai nyelvhasználat és élményvilág felől közeledni a régiekhez. Ezzel jobban meg lehet fogni a fiatalokat, és ez meghozhatja a kedvüket a költészethez.  Nagyra becsülöm azokat a kezdeményezéseket, amelyek lehetővé teszik a diákoknak, hogy a kortárs irodalom szövegeivel és szerzőivel találkozhassanak. Egy ismerősöm gyereke egyszer például azt kérdezte, hogy „a Varró Dani, az még él?” Jó lenne, ha a fiatalok nem gondolnák, hogy az irodalom valami régi poros dolog, hiszen lehet mai és élvezetes is. Ráadásul a régebbiek ízére is könnyebben rá lehet találni a maiakon keresztül."

A pedagógusok viszont nem egykönnyen módosítanak a bejáratott rutinokon. A legfontosabb kimeneti mérés, vagyis a továbbtanulást meghatározó érettségi vizsga bizonyára sok tanárnak veszi el a kedvét a kísérletezéstől. A kreativitás viszont nagyobb szerepet is kaphatna az irodalomórákon, az érettségi követelményei ugyanis megváltoztak az utóbbi években. – Egyre nagyobb teret kap a gondolkodás, a sikeres érettségi vizsgához alig van szükség lexikális tudásra – állítja Kispéter Andrea.

A változó érettségihez alkalmazkodó, az irodalomtörténeti szemlélettel szakító, a hagyományoktól merőben eltérő irodalom-tankönyvsorozatot alkotott meg Fűzfa Balázs irodalomtörténész, egyetemi docens. Nem volt könnyű dolga, amikor gyakorló pedagógusként el akarta fogadtatni innovatív módszereit a kollégákkal és a szülőkkel. – A hazai oktatási rendszer hihetetlenül zárt és merev. Sajnos ezért a magyar iskola egy rendkívül unalmas hely, és talán ez a legnagyobb baj az irodalomtanítással is. Ezen szerettem volna változtatni, amikor a tankönyveimben „túl nagy” szabadságot adtam a tanároknak és a diákoknak. Magam is végigtanítottam egy osztályt a saját tankönyveimből, és igen tisztességesen leérettségiztek. Ha leszámítom az elfogultságom, akkor is kijelenthetem, hogy a könyvek működtek. Amikor a diákjaim 9-10. osztályosok voltak, a szülők féltek egy kicsit, hogy amit én csinálok magyarórákon, az nem egészen szabványos. Végül megértették, hogy én nem tananyagot, hanem „életet” próbálok tanítani a gyerekeiknek, s az életre felkészítő élményekhez szeretném juttatni őket az irodalom segítségével.

Alternatívák tehát mindig vannak, legyen szó magyartanításról vagy olvasóvá nevelésről. A feladat nem mindig egyszerű, de előbb-utóbb megtérülnek a fáradozásaink. Igyekezzünk megtalálni az utat a fiatalabb generációkhoz! Ne mondjunk le róluk és főleg ne fosszuk meg őket az olvasás élményétől! Kínáljuk meg őket a kultúra és az irodalom minél változatosabb formáival! Legyen mindennapos beszélgetéseink témája, hogy ki milyen könyvet olvasott, milyen színdarabot vagy kiállítást tekintett meg! Mutassunk jó példát nekik!

Ez a cikkem a Családi Lap 2019/4. számában jelent meg.

Kép: unsplash

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Több, mint egy hónapja szinte minden állati eredetű élelmiszert kiiktattam az étrendemből. Miért vágtam bele? Hogy érzem magam ettől? Milyen buktatókkal szembesültem? Így maradok-e már örökre? Ezekről mesélek most nektek.

Miért?

Környezetvédelmi szervezetek munkásságát követve gyakran belebotlottam a "Go vegan", vagyis "Légy vegán!" jelmondatba. Többek között Jane Goodall, az ismert főemlőskutató és Joaquin Phoenix, Joker Oscar-díjas megszemélyesítője is húsmentes étrenden él és minden lehetséges fórumon felemeli a hangját az állatok jogaiért. Etikai kérdések mellett nálam az adta meg a kezdőlökést, hogy a húsipar több károsanyag-kibocsátásért felelős, mint a teljes közlekedési szektor, ezzel pedig jelentősen hozzájárul a klímaváltozáshoz. Mivel egy ideje foglalkoztatott a vegánság, januárban három cikket is készítettem vegánság, húsfogyasztás, környezetvédelem kapcsolatáról. Beszélgettem a Greenpeace és a Magyar Természetvédő Szövetség munkatársaival, a Magyar Vegán Szövetség elnökével, vegán anyukákat kérdeztem húsmentes várandósságról és mindennapokról. Egyszóval alaposan  belemerültem a témába. A húsvét előtti időszak pedig remek lehetőséget teremtet arra, hogy tegyek egy próbát és (szinte) minden állati eredetű élelmiszert kiiktassak az életemből.

A fogadtatás

A diákjaimmal és a családommal egyaránt beszélgettem arról, milyen étrendbeli változtatásokra készülök. Míg a gyerekek egyértelműen aggodalmuknak adtak hangot és igyekeztek lebeszélni, a családom elfogadóan állt a döntésemhez. A kisfiaimmal sokat beszélgettem arról, miért fontos nekem ez a váltás, hogyan hat a húsipar a bolygóra, a kedvenc állataik élőhelyére és általában az életünkre. Végig támogattak és biztattak, hogy tartsak ki, ne adjam fel, hiszen ez egy fontos ügy.

Mit mire cseréltem le?

Mivel soha nem voltam nagy húsevő és a férjem régóta növényi étrenden él, nem kellett sokat gondolkodnom azon, mivel is helyettesítsem a húst. Korábban is gyakran készítettünk szezámmagos, cukkini, karfiol vagy lencsefasírtot, a milánói nálunk mindig húsmentesen készül és a rántott hús sem tölt be központi szerepet az életünkben. A radikálisabb változást a tej és a tojás kiiktatása jelentette. Tehéntej helyett növényi tejet, leginkább zabtejet veszek, ez kerül a kávémba. Önmagában, tejként nem szoktam inni, így a drágább növényi verzió - az egy literes doboz - kb két hétig bírja. Tejföl helyett natúr szójajoghurtot használok, de ezt is csak nagy ritkán, hogy minél tovább kitartson az itthoni készlet és minél ritkábban kelljen boltba mennem. A vajat, vaj- és sajtkrémet margarinra, olívaolajra és bolti növényi pástétomra cseréltem, sajt helyett sörélesztő pehely kerül a sült egytálételek, paradicsomos tészták tetejére. Növényi felvágottat, virslit, tofut is vettem az utóbbi hetekben. Elsőre talán nem olyan az ízük, amihez hozzá vagyunk szokva, de én teljesen ki vagyok békülve velük. A tofuval a rántott és a grillsajtot váltottam ki, ugyanis nem régiben grilleztünk. A hatalmas hússzeletek helyett hagyma, gomba, paprika, vegán grill kolbász, tofu került a platnira - a férjemnek és a kisfiaimnak pedig grillsajt. A húspótlók mellett persze igyekszem minél több friss, nyers zöldséget, gyümölcsöt fogyasztani.

Megingások

Az első tíz nap lelkesedése után rántott húst sütöttem a kisfiaimnak. Ez az étel soha nem tartozott a nagy favoritok közé, ha ezt rakták elém, megettem, de egyébként semmilyen gasztronómiai gyönyörűséget nem jelentett. Aztán másfél héttel az indulás után olyan sóvárgás lett rajtam úrrá, hogy csak nagy önfegyelemmel tudtam megállni, hogy ne egyek belőle. Néhány nappal később padlizsános-paradicsomos rakott krumplit készítettem. A kisfiaim nem eszik a padlizsánt, így a férjemmel ketten falatoztuk a húsmentes menüt. Ő sajttal a tetején, és sörélesztő pehellyel. Ettem, mert valamit ennem kellett, de sóvárogva néztem, ahogy nyúlik a sajt a férjem verzióján. Az enyém ahhoz képest egy puritán, fapados változatnak tűnt. De itt sem adtam be a derekam.

Csaltam

Máshol viszont igen. Az elmúlt időszakban önkénytelenül is belefutottam egy-két tejes, tojásos élelmiszerbe. A zöldségkrémlevesembe például gyanútlanul szórtam a levesgyöngyöt és megszokásból ittam a 3 az 1-bent, aztán bevillant, hogy ezek bizony nem vegán termékek. Mivel nem vagyok egy konyhatündér, a főzés többnyire csak feladatot és nem örömteli tevékenységet jelent számomra, megörültem minden olyan lehetőségnek, amikor nem nekem kellett főznöm az ebédet. Így aztán lelkiismeret-furdalás nélkül ettem a férjem készítette paprikás krumpliból, aminek az alapja zsír volt és tojásos galuskát is tartalmazott - amit hosszas hezitálás után a fazékban hagytam és végül csak krumplit ettem. Anyukám szilvás gombócát is faltam, bár ugye az is tartalmazott tojást. Elvétve a tejes kifli és kalács is gond nélkül lecsúszott, a sajtos-zsíros pogácsának leszedtem a sajtot a tetejéről, és úgy ettem - bár ugye a zsír még így is benne maradt. Ja, és a mézről már a kezdet kezdetén eldöntöttem, hogy nem mondok le. Ez a néhány kihágás ellenére szerintem elég jól sikerült tartanom a hús és szinte teljesen tej-, tojásmentes étrendet. Húst egyáltalán nem ettem az elmúlt hat hétben.

Pozitív hatások

Néhány nappal azután, hogy áttértem a szinte teljesen vegán étrendre, egyre több energiám lett. Hasonló élményről számolt be évekkel korábban az a barátnőm is, aki szintén felhagyott a húsevéssel. Bár egyáltalán nem éhezem, sőt időnként kicsit többet eszem a kelleténél, nem híztam, sőt egy-két kilót fogytam is (úgy, hogy egész nap itthon ülök, nem megyek sehova a járvány miatt). Ráadásul egy-egy kiadós fogás után sokkal hamarabb regenerálódik a gyomrom, mint korábban.

A bökkenő

A kedvező hatások ellenére az új étrend számos nehézséget is felvetett. Mint említettem, időnként nincs kedvem külön főzőcskézni magamnak, ilyenkor egy-egy nem vegán összetevő is bekerül az ételekbe. Két-, illetve háromfelé (húsosat a gyerekeknek, húsmentest a férjemnek, teljesen vegánt magamnak) főzni pedig elég nagy macera. Másrészt nem tudom, hogy oldjuk meg ezt a speciális étkezést, ha vendégségbe vagy étterembe megyünk. És hogy kerüljük el az ételpazarlást, ha a gyerekek ebédjét, uzsonnáját elhozzuk az óvodából? Eddig én voltam, aki magára vállalta a maradékok elfogyasztását. De hogy ez mennyire működhet így továbbra is, az a jövő zenéje.

Hogyan tovább?

Úgy kezdtem el a (majdnem) vegán étrendet, hogy nem állítottam fel magamnak szigorú határidőket, ameddig mindenféleképpen tartanom kell. Közeleg a húsvét. ("Easter is coming.:)) Én meg az utóbbi hetekben egyre többször éreztem visszatetszőnek a zsíros, nyúlós sajtot, amiért korábban annyira rajongtam. És egyre inkább azt érzem, nem etikus úgy jól laknom, hogy azért egy másik élőlénynek el kell venni az életét. A sonka és a tojás már itthon várja, hogy valaki megegye őket. A férjem biztosan nem fogja. A gyerekek nem nagy tojásfogyasztók, ahogy mi sem. A sonkából viszont biztosan fognak enni. Hogy én végül hogy döntök, még magam sem tudom. Jól érzem így magam. És ami jó, azon miért is változtatnék?

Kép: unsplash

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Az elmúlt hónapokban több cikket is készítettem húsfogyasztás, környezetvédelem, vegetáriánus étrend hármasáról. A szakértőkkel és civilekkel folytatott beszélgetések nagy hatással voltak rám - de erről majd egy későbbi bejegyzésben mesélek. Most a Képmás.hu számára írt cikkem kivonatát osztom meg veletek.

Üvegházhatású gázokról, melegedő bolygóról már hallottunk. Azzal viszont kevesebben vannak tisztában, hogyan hat az éghajlatváltozásra az étel, amit elfogyasztunk.

„A tudomány jelenlegi állása szerint az éghajlatváltozást alapvetően az emberi tevékenység okozza – kezdi Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédő Szövetség programfelelőse. – Be kell látnunk, hogy minden mindennel összefügg, rendszerszintű jelenséggel van dolgunk.”

…

Ahogy megnőtt a Föld népessége, a húsigény is egyre nagyobb méretet öltött. Az MTVSZ által összeállított Húsatlasz adatai alapján 2011-ben világszerte 296.000 szarvasmarhát, 1.383.000.000 sertést, 58.110.000.000 csirkét vágtak le. Az elmúlt kilenc évben tovább nőtt a leölt állatok száma, ugyanis Amerika, Európa, Kína, India, a fejlődő országok egyre nagyobb húséhséggel küzdenek, a megnövekedett igény megköveteli a nagyüzemi állattartást is. Ez viszont számos aggályt vet fel.

 „A túlzsúfolt telepeken sokszor hormonokat és antibiotikumokat adnak az állatoknak. Ez a gyakorlat rengeteg szerves trágyával és szennyezéssel jár. Másrészt az állatok táplálásához többnyire a világ túlsó felén termesztett, génmódosított szóját és egyéb takarmánynövényeket használnak, amelyeket a trópusi esőerdők helyén termesztenek. A folyamat elkerülhetetlen velejárója a talaj- víz- és levegőszennyezés” – sorolja az MTVSZ munkatársa.

Ráadásul a szarvasmarhák kérődzése során metán szabadul fel, így hozzájuk köthető az éghajlatkárosító gázok 28%-a. A helyzetet még drámaibbá teszi az előrejelzés, miszerint 2025-re (!) az emberiség fele fog vízhiányos területen élni, ehhez képest ma a világon rendelkezésre álló ivóvíz 70%-át a mezőgazdaság használja – tudom meg az MTVSZ Húsatlaszából.  

 „A jelenlegi húsfogyasztási szokások fenntarthatatlanok – jelenti ki Bergovecz László, a Magyar Vegán Egyesület elnöke – hiszen a szén-dioxid-kibocsátás 50%-ért a haszonállattartás felelős. Öt százalékkal több üvegházhatású gázért felelős ez az iparág, mint az összes globális közlekedés. A szállítmányozások jelentős része az állatok betevőjét közvetíti, a beszántott földek negyedén teremnek az emberi fogyasztásra szánt élelmiszernövények. A maradék területet az állatoknak termelt takarmánynövények foglalják el, amelyekhez gyakran monokultúrákat ültetnek értékes természeti vidékekre – csökkentve a biológiai sokféleséget.”

A cikk folytatásában elolvashatjátok, milyen megoldást és milyen étrendi változásokat ajánl Bergovecz László és Fidrich Róbert

Kép: unsplash

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!