Szemlélődő Szív

Szemlélődő Szív

Az első környezetvédemi előadásomra készülve

2018. október 05. - Szemlélődő Szív

Jövő hétvégén egy iskolai rendezvényen fogok előadást tartani a környezetvédelem fontosságáról. Ebben a bejegyzésben az előkészületekbe avatlak be benneteket.

A programokat tervezve egy darabig vacilláltam, elvállaljam-e ezt a feladatot vagy válasszam a könnyebbik utat és megspóroljam magamnak az időigényes felkészülést. Végül győzött a józanabbik eszem és önként vállaltam, hogy kiállok a téma fontossága mellett. Amint eldőlt, hogy megtartom az előadást, belevetettem magam a blogom Környezet rovatába, hogy végignézzem, milyen témákról is tudnék magabiztosan, megfelelő háttértudással beszélni 45-50 percen keresztül.

photography of mini earth

Környezetvédelmi előadást nem lehet úgy megtartani, hogy ne említsem meg Bea Johnson nevét, a zero waste életmódot, illetve Bea 5 R szabályát. A hulladékmentes háztartás kapcsán biztosan el fog hangozni Kathryn Kellogg, Kump Edina és Tóth Andi neve is. Biztos vagyok benne, hogy elmesélem a gyereknek, hogyan tiltakozom a vásárlások során, amikor nylonba akarják csomagolni az adott élelmiszert vagy árucikket és azt is megosztom velük, hogy mi a baj a műanyaggal.

Mengyán Eszter a fenntartható divat szakértője. Ő hívta fel a figyelmem, milyen hihetetlen mértékben járul hozzá a ruhaipar a környezetszennyezéshez. A divat, valamint a fást fashion márkák nemcsak környezetet, de testet és lelket egyaránt megnyomorítanak. Erről szól a The True Cost című dokumentumfilm, amely személyes sorsokon keresztül mutatja be, mi a baj ezzel az iparággal. Úgy tervezem, mutatok rövid, pár perces részleteket a filmből a résztvevőknek. Nehéz lesz kiválasztani egy-egy megérintő, informatív jelenetet, hiszen minden mondat, minden képkocka fontos üzenetet hordoz.

silhouette of road signage during golden hour

Leonardo DiCaprio Before Flood (magyarul Áradás előtt) című dokumentumfilmje is kihagyhatatlan, ha  környezetvédelemről beszélgetünk. Ez az alkotás elsősorban a klímaváltozás jelenségére összpontosít, de helyet kap benne a pálmaolaj- és a húsfogyasztás környezetkárosító hatásának bemutatása is. Terveim között szerepel, hogy ebből a filmből is levetítek néhány fontos gondolatot.

A húsmentes életmód nagykövete Sir Paul McCartney. Lánya, Stella a The True Cost című filmben is feltűnik mint a környezetvédelem szószólója. Paul One Day a Week című rövidfillmje is az előadásom témájába vág. Ha találok hozzá magyarnyelvű feliratot, mutatok belőle részleteket a diákoknak is.

A fent felsorolt témákon kívül mindenféleképpen ki akarok térni az ivóvizeinket érintő veszélyekre, a vízhiány meglévő, globális konfliktusokhoz vezető jelenségére, valamint az ételpazarlás etikai és környezetkárosító kérdéseire is.

Terveim között szerepel, hogy a túllövés napjához kapcsolódóan minden résztvevővel kiszámoltatom a saját ökológiai lábnyomát. Egyelőre még csak online lehetőségeket találtam, de továbbkutatok, hogy nyomtatható változatra leljek. Az előadásra készülve én is kitöltöttem egy online számítást, és borzasztóan meglepődtem. Azt gondolom ugyanis magamról, hogy az átlagnál jóval nagyobb mértékben keresem a környezetvédelmi megoldásokat, mégis megdöbbentő eredményt kaptam. Látjátok, mindig van hová fejlődni.

Kép: unsplash

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szemlelodosziv.blog.hu/api/trackback/id/tr3714262921

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása