Néhány fecske nem csinál nyarat, a Fridays For Future Magyarország története azonban megcáfolni látszik ezt a mondást. Tavaly februárban egy maréknyi lelkes egyetemista úgy gondolta, csatlakozik a svéd Greta Thunberghez és péntekenként iskolasztrájkkal igyekszik felhívni a figyelmet a klímaváltozás veszélyeire. Mi történt a legelső tüntetés óta? Hol tart most a mozgalom? Hogyan befolyásolja az elért eredményeket a koronavírus? Ezekről is kérdeztem az alapító aktivistát, Pribéli Leventét.

Tavaly március 15-én csatlakoztatok az első globális klímatüntetéshez, idén április 24-én pedig már az ötödik ilyen jellegű eseményt tartottátok. Mi történt ebben az egy évben?

Úgy látjuk, a társadalom egyre érzékenyebb a környezeti kérdésekkel kapcsolatban. Az első budapesti globális klímasztrájkon 400-500 ember vett részt, a másodikon 3000-4000. A szeptemberi megmozdulás volt az eddigi legnagyobb, erre körülbelül nyolcezren jöttek el. Ezzel egyidőben 15-nél több vidéki városban tartottak tüntetéseket. A novemberi megmozduláson ennél kevesebben vettek részt. 

A korábbi tüntetések hatására a média sokkal többet foglalkozik a környezetvédelem, a klímaváltozás kérdésével, mint korábban. A politikai vezetők kommunikációjában is hatalmas változást értünk el. Az elmúlt egy évben a mozgalom hozzájárult ahhoz, hogy másokkal együttműködve a közbeszédben és a politikai kommunikációban egyaránt középpontba került a klímaválság kérdése, Budapest és több vidéki város klímavészhelyzetet hirdetett, a kormány új klímavédelmi stratégiákat dolgozott ki – bár az ökológiai válságról kevés szó esik. A hangunkat meghallották, azonban tényleges cselekedetek eddig nem követték az ígéreteket. A döntéshozók megoldási tervei nem hozzák meg azokat a valós változásokat, amelyek szükségesek az  élhetőbb jövőhöz. Ez talán még többet árt, mintha nem történne semmi, mert a látszatmegoldások elfedik a problémát. Nagyon fontos, hogy a közvéleményt ne lehessen ezekkel a – valós változást és javulást nem hozó – megoldásokkal elcsendesíteni.

Mennyire vetett gátat a mozgalomnak a most mindenkinél prioritást élvező vírushelyzet?

A koronavírus alapjaiban változtatta meg mindenki életét, ezért most érthető módon ez van a figyelem középpontjában. Fontos azonban tudnunk, hogy a járványhoz hasonlóan az ökológiai- és klímaválság is különösen súlyosan érinti az eleve nehezebb helyzetben élőket, a kezeléséhez pedig elengedhetetlenek az egymást segítő, erős helyi közösségek, kezdeményezések. Jelenleg az egyik leglényegesebb kérdés az, hogyan fog zajlani a gazdaság beindítása. Az újratervezésnél remélhetőleg zöld utat kapnak a környezetvédelmi szempontok is.

Április 24-én tartottátok az ötödik globális klímatüntetést – ezúttal online. Hogyan zajlott az esemény?

A Fridays For Future egy 24 órás, körkapcsolásos, globális élő közvetítéssel készült.

Tavaly szeptemberben 150 ország több, mint négyezer városában több, mint 4 millió ember vonult utcára, de a Covid-19 miatt kialakult járványhelyzet lehetetlenné tette az eddigi, a Fridays for Future mozgalomtól megszokott, utcai sztrájkok megrendezését. Ezért 27 ország diák aktivistái Berlintől Litvániáig, Argentínától a Fülöp-szigetekig, Izraeltől és Szíriától Ausztráliáig világszerte online demonstrációkat tartottak, amelyeket egész napos élő közvetítésbe fűztek össze. Ehhez csatlakoztunk mi is #mivagyunkaváltozás jelszóval.

Egy előre elkészített videót osztottunk meg a Facebook oldalunkon, amelyben felszólalt Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója, Lányi András, író, filozófus, Mező János, a Greenpeace Magyarország igazgatója és Vígh Péter, a Másfélfok és az Éghajlatváltozás közérthetően oldal szerkesztője. Az FFF budapesti csapatából Székely Anna Lívia és Feig Emma Zoé osztotta meg gondolatait, Molnár Áron „Noár” Levegőt! című klipjét is levetítettük.

Miről szóltak a beszédek?

Minden felszólaló reagált a jelenlegi helyzetre, és egy eddigiektől eltérő újraindítás igényét fogalmazta meg. Lányi András arra hívta fel a figyelmet, hogy kényszerű szobafogságunk alatt ugyanúgy irtják az esőerdőket és az olajtermelő országok ugyanúgy fokozzák az olaj kitermelését, mint korábban. Vigh Péter az összefogás fontosságát hangsúlyozta, ugyanis szolidaritás nélkül nincs biztonságos társadalom, élhető klíma nélkül nincs biztonságos jövő. Mező János egy igazságos, zöld gazdasági újraindítást sürgetett. Székely Anna Lívia arról beszélt, milyen elengedhetetlen a felelős szakértők bevonása, a helyi szervezetek támogatása, a civilek rendszeres és őszinte tájékoztatása és a társadalmi párbeszéd kialakítása egy új, fenntartható, működő gazdasági és társadalmi rendszer kialakításához. Feig Emma Zoé kiemelte, hogy a hamis gazdasági és fogyasztói igények kielégítése helyett a tiszta ivóvíz, az egészséges élelmiszer és az emberi kapcsolatok tehetnek minket igazán boldoggá. A videó már legalább 95.000 embert ért el, nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk.

Tartotok attól, hogy a járványhelyzet lecsengése után minden visszatér a korábbi kerékvágásba és folytatódik a környezetpusztítás?

Reményeink szerint egyre többen döbbennek rá, hogy rossz irányba tartunk, és a mostani helyzetben kialakult új szokások (pl. a helyi élelmiszerek fogyasztása, termelői közösségekben való vásárlás, helyi természeti értékek felfedezése) akkor is megmaradnak, ha elmúlik a járvány. Ahhoz, hogy ápoljuk az emberi kapcsolatokat, fenntartsuk a lelki egészségünket, felismerjük a természet csodáit és működjenek a közösségek, nem kell másik kontinensre utaznunk.

Ugyanakkor a jelenlegi helyzet nagy kihívás elé állítja a döntéshozókat. Félő, hogy felsővezetői szinten továbbra sem fogják meghozni az ökológiai- és klímaválság kezeléséhez szükséges lépéseket, hiszen ezekhez alapvető szemléletváltásra lenne szükség. Felgyorsíthatjuk azonban ezt a folyamatot, ha minél többen kifejezzük a változás iránti igényünket.

Előrejelzések szerint egyre gyakrabban kell számolnunk a mostanihoz hasonló vírusokkal. Láttok összefüggést a járványok megjelenése és a környezetszennyezés között?

A globalizált gazdaság és a hihetetlenül gyors mobilizáció nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy ilyen gyorsan terjedt az új koronavírus a világon. A környezeti válság és a hasonló járványok elkerülése érdekében alapvető fontosságú, hogy a gazdaság a globális kereskedelem helyett a helyi termelésre és fogyasztásra épüljön. 

Emellett egyes kutatások arról tanúskodnak, hogy a szennyezett levegő segíti a vírus helyi terjedését, ráadásul a légúti megbetegedések – amelyek a légszennyezettséggel is összefüggenek – növelik a súlyos következmények kockázatát. 

„Hogyan tovább?” – egyre többen teszik fel most a kérdést. Ti mit terveztek, hogyan folytatjátok a tüntetéseket?

Továbbra is azt tartjuk a legfontosabbnak, hogy sürgessük az ökológiai- és klímaválság kezeléséhez szükséges mélyreható változást. Egyelőre sajnos nem látjuk, mikor lesz alkalmunk újra az utcára menni. Az sem kizárt, hogy a következő megmozdulást is online tartjuk. Addig is érdemes követni a Fridays For Future Magyarország Facebook oldalát, ahol a közeljövőben online beszélgetéseket, podcastokat tervezünk.

Ez a cikkem a Zöld Ipar Magazin 2020. május-júniusi számában jelent meg.

Kép: Járdány Bence

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

A Varga házaspár nem mindennapi módon vált szülővé. Nyolc év sikertelenség, inszeminációk és lombikprogramok után váratlanul érkezett hozzájuk kislányuk, Liliána. Két évvel később bővült a család. Az édesanya viszont nemcsak egy gyermeket hordott a szíve alatt, hanem hármat. De kezdjük az elején!

Vargáné Fodor Judit és Varga János tizenegy éve mondták ki a boldogító igent. Az esküvőt követően az akkor 30 éves feleség és egy évvel idősebb férje úgy döntött, családot alapít. A hónapok teltek, a gólya mégsem akart kopogtatni az ajtajukon. Egy év után alternatív módszerekhez folyamodtak, hogy elősegítsék a vágyott gyermekáldást. Gyógyteákat, talpmasszázst, reflexológiát, búzafűlékúrát próbáltak ki – sikertelenül. Másfél év próbálkozás után felkerestek egy szakorvost, aki azt javasolta, várjanak még türelmesen. Egy-két vizsgálatot követően Judit peteérést serkentő gyógyszert kapott. A hatás viszont elmaradt. Ezután három inszemináció következett. Három éve próbálkoztak, mire eljutottak az első lombikkezelésig

Küzdelmes évek

„Öt plusz egy lombikunk volt – meséli Judit. – A legelsőnél nem volt életképes sejt, amit vissza lehetett volna ültetni. A következő öt lombiknál nem tapadt meg a megtermékenyített petesejt. Az első lombikba még pozitívan, nagy reményekkel vágtunk. Bíztunk benne, hogy sikerülni fog. Aztán jött a hideg zuhany, hogy még csak a transzferig sem jutottunk el. Elég nagy mélyzuhanás volt ez számunkra. Minden sikertelen beültetést nehéz volt feldolgozni. Főleg engem viseltek meg ezek a dolgok, Jancsi tartotta bennem a lelket. Utána mindig felálltunk, és küzdöttünk tovább, mert szerettünk volna gyermeket. Két lombik között utazásokkal, élményekkel próbáltuk tompítani a fájdalmunkat. A munkahelyem eközben támogató hátteret biztosított számomra. Mindig meg tudtuk oldani, hogy elmehessek a kezelésekre. Amikor a beültetések után otthon kellett lennem, az sem jelentett problémát.”

Kezelésekből pedig nem volt hiány. Bármilyen orvoshoz fordultak, konkrét szervi okot egyikük sem tudott megnevezni, ami magyarázta volna a kudarcaikat. „A rendszeres orvosi vizsgálatok mellett alternatív módszereket is kipróbáltunk. Ilyen volt többek között a kineziológia, a családállítás, három különféle akupunktúra vagy az agykontroll, amit egy éven keresztül csináltam – sorolja az édesanya. – Próbáltam meditálni, több természetgyógyásznál megfordultam, az étrendemen is változtattam. Először vegetáriánus lettem, ez viszont nem vált be, mert romlott a vérképem. Az utolsó lombik után elkezdtem az Aviva-tornát, gyógyteákat ittam, méregtelenítettem, másfajta akupunktúrára jártam. Időközben kiderült, hogy enyhefokú inzulinrezisztenciám van. Nem kellett rá gyógyszert szednem, igazából nem is kellett volna ezzel foglalkoznom, mégsem hagyott nyugodni a dolog. Utánaolvastam, és kőkemény diétába kezdtem. Leginkább csak húst és zöldséget ettem, a szénhidrátot szigorúan visszafogtam, inzulinrezisztenseknek való étrendkiegészítőt szedtem. Elkezdtem egy újabb főiskolát, így kevesebb időm maradt, hogy a gyerektémán kattogjak.  Mindezek valószínűleg együttesen járultak hozzá, hogy váratlanul, nyolc év várakozás után spontán módon teherbe estem.”

„Ne görcsölj rá!”

Utólag visszagondolva Judit úgy érzi, túlságosan rágörcsölt a gyerektémára. „Minden hónapban reméltem, hogy megfogan a gyermekünk. A közeli hozzátartozók és a barátaink tudták, min megyünk keresztül. Mindenki biztatott minket, hogy előbb-utóbb majdcsak sikerül. Sokszor hallottuk, hogy ne görcsöljünk rá erre a témára. Aki viszont azért küzd, hogy gyermeke szülessen, tudja jól, hogy ez nem olyan egyszerű.”

„Sok párkapcsolat megsínyli a várakozást és a kudarcokat – veszi át a szót János. – Szerencsére ránk nem hatott rosszul ez az időszak, sőt inkább még össze is hozott minket. Ekkoriban ugyanis sok időt töltöttünk együtt. Közösen mentünk természetgyógyászhoz, a fél országot keresztülautóztuk, amikor heti szinten Győrbe jártunk orvoshoz. Próbáltunk valami pozitívumot is belecsempészni ebbe az időszakba, kirándulásokként fogtuk fel ezeket a kimerítő utakat. Nem távolodtunk el, és ami a legfontosabb, soha nem hibáztattuk egymást”

Amikor nyolc év után spontán megfogant az első babájuk, Judit végig nagyon aggódott. „Igazi paramami voltam. A terhesség elején két hetet kórházban kellett töltenem. Bizonytalan volt, hogy megmarad-e a baba. Lilcsi szerencsére szépen fejlődött, gyarapodott. A férjem pozitív hozzáállása és nyugalma a várandósság alatt is sokat segített. Amikor megszületett a kislányunk, leírhatatlanul boldogok voltunk.”

Nagycsaláddá váltak

„Már Liliána érkezésével is teljes lett az életünk, mi mégis azt éreztük, szeretnénk neki kistestvért, mert a kezdeti sikertelenségek ellenére mindig is nagy családra vágytam – meséli az édesapa. –  Amikor Lilcsi egy éves lett, Juci újra azokhoz a módszerekhez fordult, amelyeket az első várandóssága előtt is alkalmazott. Négy-öt hónap elteltével pedig spontán megfogantak a lányok.”

„Amikor elmentem az első ultrahang-vizsgálatra, két petezsák látszott – emlékszik vissza Judit. – A következő vizsgálatnál már három szívhang volt. Először megijedtem, mert egyből a komplikációkra és a nehézségekre gondoltam. Pár héttel később sikerült átállítanom az agyam. Jancsi az első pillanattól kezdve örült és biztatott, hogy ne aggódjak.”

Az ikerterhesség az elejétől fogva nagyon nehéz volt Judit számára. Eleinte rosszullétek kínozták, később a teher volt nagy. Nehéz volt így Liliánát is ellátnia. Bár komplikációmentesen zajlott a várandósság, a 28. héten az édesanyának be kellett feküdnie a kórházba. Leginkább amiatt aggódott, mennyire fog eltávolodni tőle a kislánya. Sajnos a lakóhelyük és a kórház közötti távolság, valamint az időközben bevezetett látogatási tilalom valóban nem kedvezett a bensőséges anya-gyermek viszony fenntartásának. Még mindig érezhető, hogy van egyfajta távolság kettejük között, kislányuk ugyanis nagyon apás lett. Juditban eközben kettős érzések kavarogtak. Egyrészt tudta, hogy a kórházban kell maradnia, mert ott van biztonságban, másrészt nehéz időszak volt ez számára a családja nélkül. Végül a 35. héten programozott császárral jött világra Olívia, Izabella és Kornélia. Mindannyian 2000 g fölötti súllyal születtek.  

És milyen az élet egy négygyermekes családban? „Nem könnyű, de erre számítottunk – feleli az édesanya. – Sokat jelent, hogy ennyi segítségünk van. Nagyon hálásak vagyunk a városnak, amiért hármas babakocsit, egy évre elegendő pelenkát, valamint egy gondozónőt kaptunk, aki egy éven keresztül könnyíti meg az életünket. A család is teljes mértékben besegít. Pihenni keveset tudunk, mert a lányok hasfájósak, gyakran fenn vannak, sokat kell őket dajkálni. Mindezek ellenére nagyon boldogok vagyunk!”

A Varga család tisztában van vele, milyen sokan küzdenek ma Magyarországon gyermekért. Történetükkel szeretnének erőt adni azoknak a pároknak, akik régóta várnak gyermekáldásra. Ahogy a példájuk is mutatja, soha nem szabad feladni a reményt. A csoda bárkivel megtörténhet.

Kép: Vidovics Ferenc

Ez a cikkem a Családi Lap 2019/5. számában jelent meg.

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Nem akarok pánikolni, de elképzelhetőnek tartom, hogy ősszel elér minket az ún. „második hullám” és ismét a négy fal közé kényszerülünk. Azért, hogy az újabb karantént ép ésszel kibírjuk, most, a nyári időszakban fel kell töltenünk magunkat offline élményekkel. Éppen ezért végiggondoltam, milyen tevékenységekből tudok erőt meríteni, ha kezdetét veszi a következő világjárvány.

Két fontos dolgot tartottam szem előtt, amikor a nyári vakációt terveztem: töltsünk minél több időt a szabadban és töltsünk minél több időt a szeretteinkkel! Amikor ugyanis tavasszal be voltunk zárva a négy fal közé, ezekből jutott nekünk a legkevesebb.

Összhangban a természettel

Az időjárás az elmúlt hetekben elég kiszámíthatatlan volt, gyakran esett az eső. Ezért úgy döntöttem, amikor csak tehetem, kiülök napozni az udvarra, hogy a bőrömön át magamba szívjam az éltető energiát.

A passzív pihenés mellett a mozgásra is igyekszem figyelmet fordítani, a home office alatt ugyanis jobbára csak a számítógép előtt görnyedtem. A kisfiaimmal most kezdjük felfedezni, mekkora élményt jelentenek a családi biciklizések. Némi felkészülést követően a gyerekek is meg tudnak tenni rövidebb-hosszabb távokat. Ha valaki a tekerésnél nagyobb kihívásra vágyik, hegyet is mászhat vagy akár egy rövidebb kajaktúrán is próbára teheti az állóképességét. Szívem szerint mindkét tevékenységet kipipálnám idén.

Ha már az evezést említettem, nem múlhat el nyár vízpart és csobbanás nélkül. Első lépésként, felállítjuk az otthoni kis műanyag medencénket és rendszeresen megfordulunk a strandon. Ha másért nem, akkor az aktuális úszásórák miatt. Persze néhány alkalommal rászánjuk az időt arra, hogy az egész család ráérősen pancsoljon a medencékben és vízipisztollyal lövöldözzön. Legalább egy szabadtéri fürdőzést is tervezünk valamelyik folyó vagy tó partján. Ha már élővíznél pihenünk, a homokvárépítést sem hagyjuk ki.

Otthon, édes otthon

Ideális esetben egy kempingben állítanánk fel a sátrunkat, de lehet, hogy idén csak az udvarunkig jutunk. Ha így lesz, akkor sem keseredünk el, megrendezzük a „Maradj otthon fesztivált”. A hálózsákos alvás így is kellőképpen ki fog rángatni minket a komfortzónánkból.

És ha már otthon maradunk, nyári, mediterrán hangulatú dalokat hallgatok, na meg a Despacitot orrvérzésig. Hogy minél több érzékszervünkkel magunkba szívhassuk a nyári élményeket, kipróbáljuk, milyen mezítláb sétálni a kertünkben. Gyönyörködni akarok a teraszunkat benépesítő virágokban! Talán idén újra megpróbálkozom egy leanderrel.

Otthon senkinek nem kell megfelelnünk, pont ezért egy kicsit megbolondíthatjuk a külsőnket. Színes tetoválásokat (persze a lemosható verziót) aggatok majd a gyerekeimre, én meg vidám színűre lakkozom a körmöm. Közben színes buborékokat fújunk. Ha kipukkad, kipukkad. Az sem gond.

Kulináris élvezetek

Ha külföldre nem is jutunk el, egy falatnyi Olaszországot belecsempészek a hétköznapjainkba, amikor a paradicsomos fogásokat friss bazsalikommal hintem meg.

A mindennapos menü része lesz a görögdinnye, a sárgabarack, a főtt kukorica, a kovászos uborka. Mentával, citrommal, lime-mal limonádét keverek. Ha elfogy, fröccsöt készítek vagy épp egy napernyős koktélt.

Ráérős hétvégéken nekiállok gyümölcsöt magozni. Addig kavarom a szirupot, míg olyan finom szörpöt vagy lekvárt nem készítek, ami után mind a tíz ujjunkat megnyaljuk.

A teraszon reggelizünk, délután elnyalunk egy fagyit a cukrászdában, este felé meg felkapcsoljuk a hangulatvilágítást, begyújtjuk a grillt, és finom falatokat sütünk. Persze nem minden nap, hiszen ha így folytatnánk, nyár végére gurulnánk. Elvétve megengedünk magunknak egy-egy vacsorát vagy italt egy étteremben.

Egy kastélyt, egy szuper játszóteret és egy szabadtéri mozit is be kell iktatnunk a nyári terveinkbe. Bár filmet otthon is nézhetünk, van annak egyfajta hangulata, amikor kimozdul az ember, ismerősökbe botlik, a hatalmas vászonra irányítja a figyelmét, egyszóval ingerek érik. Ha mindez egy autós moziban történik, az még rendkívülibb.

Azokkal együtt, akiket szeretek

Mivel a járvány miatt csak elvétve találkoztam a rokonaimmal, barátaimmal, itt az ideje bepótolni az elmaradásaim. Egy ovis ballagás már lehetőséget teremtett arra, hogy összegyűljön a nagyobb család, de a távolabbi rokonaim is szeretném viszontlátni. A barátnőimmel egy rövid kirándulást tervezek a közelbe, régen volt már részünk egy igazi, csajos programban. Jó lenne magamhoz ölelni minden szerettem, és egy időkapszulába bezárni a pillanatot! Borongós, nyálkás napokon csak előrántanám, hogy átjárjon az idei nyár emléke. Remélem, lesz miből merítkeznem, ha beköszönt az ősz!

Kép: unsplash.com

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Az elmúlt hónapok kellően próbára tették lelki tartalékainkat. Ha úgy érezzük, elegünk van a szorongásból és az önostorozásból, itt az ideje, hogy belevágjunk a jógába. Nem mindegy azonban, hogy kezdünk neki. Mire ügyeljünk? Melyik irányzatot válasszuk? Szenczy Erzsébet jógaoktatót, az Eszenczy Jógastúdió tulajdonosát kérdeztem.

A jóga a XXI. század trendi mozgásformái közé tartozik, bár többezer éves múltra tekint vissza. A modern kor emberének mennyire van kapcsolata azzal a szellemiséggel, amit a jóga közvetít?

A legtöbben a fizikai gyakorlatokon keresztül kezdenek el ismerkedni a jógával. Már a kezdetektől fogva, vagyis több, mint 3.000 éve, a jóga első lépései között szerepel az ászanák (testhelyzetek) gyakorlása.  A jóga filozófiája szerint ugyanis csak azután tudunk az elme lecsendesítésére koncentrálni, ha megszabadítjuk testünket a fizikai szenvedéstől.

Ami a mai kor jógaóráit illeti – beleértve a sajátjaimat is – elsősorban a fizikai gyakorlatokra helyezzük a hangsúlyt. Az az oktatótól és persze az irányzattal függ, hogy a tanítványokkal mennyire pontosan dolgoztatjuk ki az ászanákat. Én személy szerint a precizitás híve vagyok. Azt hihetnénk, elvész a mentális fejlődés, ha túlzottan a fizikai gyakorlás részleteire koncentrálunk. Valójában minél bensőségesebb kapcsolatba kerülünk egy gyakorlattal, annál egyhegyűbb lesz a gyakorlásunk is, és sikerülhet, hogy az adott pillanatban egy dologra összpontosítsunk. Amikor a mozdulatok pontosságára figyelünk, észrevétlenül a jelenben tartjuk az elménket, elfelejtünk a múlton gondolkodni vagy épp a jövőn aggódni. Eközben olyan mozgó meditáció jön létre, aminek segítségével egyszerre válik rugalmasabbá a testünk és csendesebbé az elménk. Az a csiszolatlan gyémánt pedig, ami valójában mi magunk vagyunk, szép lassan elkezd tündökölni.

A jógának számos irányzata van. Mi alapján válasszuk ki a nekünk valót?

Az összes újkori, modern irányzat a Hatha jógán alapszik. A többé-kevésbé ismert gyakorlatok attól függően nyernek új értelmet, hogy az adott irányzat mire helyezi a hangsúlyt. Van, aki az áramlásra (Vinyasa flow) vagy épp a gyakorlatok hosszabb kitartatására (Jin-jóga). Sokak által kedvelt a szigorúan kötött gyakorlatsorokból felépülő Ashtanga óra vagy akár a végletekig a precizitásra törekvő Iyengar jóga is. A cél mindegyiknél ugyanaz, vagyis az elme lecsendesítése és a testi-lelki egyensúly megteremtése. A választék széles, a kérdés inkább az, hogy a gyakorló melyik tanártól fogadja szívesebben a tanítást, melyik szemlélettel tud jobban azonosulni. Az iskolai tananyag is minden intézményben azonos, az eredményesség tehát nem ezen, hanem tanár és diák kapcsolatán múlik. Az Eszenczy Jóga Stúdióban az órák nagy részét én tartom, így az idelátogatók leginkább az általam képviselt Precíz Jógával találkoznak. Ezenkívül a Vinyasa Flow és a Kundalíni jóga is megtalálható nálunk. 

Az elmúlt hónapokban számos online időtöltés közül választhattunk. Jó ötlet otthon, oktató videókat követve belevágni a jógába?

A jóga nem cél, hanem eszköz a saját fejlődési folyamatunkban. Ehhez nélkülözhetetlen a külső instrukció nélküli önálló gyakorlás. Ha erre még nem állunk készen, segítség lehet az online órák követése. Kellő alapismeretek mellett nem látok kivetnivalót abban, ha valaki a mozgásnak ezt a fajtáját választja. Azt viszont senkinek sem javaslom, hogy kezdőként online órákkal indítson. A biztonságos alapok megszerzéséhez elengedhetetlen tanár és diák személyes kontaktusa. A személyre szabott szóbeli instruálás vagy a megfelelő pillanatban érkező fizikai javítás hiánya rossz irányba is terelheti egy kezdő gyakorló fejlődését. Megtévesztő és veszélyes, ha egy ászanát csupán képek alapján próbálunk lekövetni, hiszen a mozdulatok sokkal többet rejtenek magukban, mint amit egy-egy filmkockából érzékelhetünk.

A járványhelyzet miatt ti is tartottatok online órákat?

Igen, mi is próbálkoztunk ezekkel, több-kevesebb sikerrel. A visszajelzések és a tapasztalat is azt mutatta, hogy Szentesen, ahol a lakosság döntő többsége kertes házban él, jóval kevesebben éltek az online órák lehetőségével, mint nagyobb városokban. Sokan mesélték, hogy bár nagyon hiányzott nekik a jóga, nem tudtak otthon megfelelő körülményeket teremteni hozzá, ezért úgy döntöttek, megvárják a karantén végét, és személyesen vesznek részt az órákon. Amint a jogszabályok engedték, újból megnyitottuk stúdiónkat. Ugyan létszámlimit mellett és előzetes bejelentkezéssel, de újból várjuk a jógázni vágyókat. Az első héttől kezdve szinte minden foglalkozásunk teltházas. A karantén alatt elmaradt tanfolyamainkat is újraütemeztük, így szép lassan minden visszatér a régi kerékvágásba.

Ez a cikkem a Szentesi Életben jelent meg.

Kép: Barna Péter, PontFotó

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Egy készülő cikkhez olyan anyukákat kerestem, akiknek traumatikus szülésélményben volt részük. Amikor a közösségi médiában bedobtam, milyen témáról lenne szó, néhány órán belül ketten is megkerestek, hogy ismeretlenül megosszák velem a történetüket. Most egyikük levelét közlöm változtatás nélkül. A cél nem az elrettentés, hanem a segítségnyújtás azoknak, akik hasonlót éltek át. Szeretném, ha éreznék, hogy nincsenek egyedül és talpra lehet állni! Hajrá, anyák! Ti szuperek vagytok, mind!

Elöljáróban annyit még hozzáfűznék a történethez, hogy az édesanya Angliában hozta világra gyermekét.

„A várandósságom olyan volt, mint egy álom. Nem voltak reggeli rosszulléteim, nem híztam sokat, tele voltam energiával. Boldogan tervezgettem, milyen lesz immár hárman lenni. A szüléssel kapcsolatban is mindent megterveztem. Milyen eszközöket, módszereket szeretnék, és mit engedek csak legvégső esetben. A babámmal folyamatosan beszélgettem, hogy minden simán fog menni, minden rendben lesz, a szüléskor segítünk egymásnak. Csak a természetes szülés volt a gondolataimban. A táplálás szempontjából ragaszkodtam a szoptatáshoz, hiszen az a legjobb, legészerűbb, sima ügy lesz.

Eljött a kiírt dátum, reggel 10 órakor megjelentem a szülésznőnél ellenőrzésre. A beleegyezésemmel elvégzett egy méhszáj vizsgálatot, aminek a következménye lehet, hogy a szülés beindul. A vizsgálat alatt minden rendben volt, és hamarosan elkezdődtek a fájások. Hazamentem pihenni, felkészülni. Minden a legnagyobb rendben zajlott, velem volt a párom és a szüleim. Este 8-ra nagyon erősek és gyakoriak lettek a fájások. Hívtuk a kórházat és megdöbbenésünkre azt mondták, hogy most elég elfoglaltak, várjunk még egy kicsit otthon, amíg még gyakoribbak lesznek a fájások. Fél óra múlva újra telefonáltunk 2 perces fájásokkal. A kórház válasza az volt, hogy ha már ennyire előrehaladottan vagyunk, akkor kiküldenek egy szülésznőt, és legyen otthonszülés. Hideg zuhanyként ért az egész, erre nem készültem fel, ez nem történhet meg. Kocsiba ültünk és száguldottunk a kórházba. Rettegtem. A recepción elég durva stílusban fogadtak és adták oda a papírokat kitölteni. Én már alig álltam a lábamon. Fel kellett mennünk az emeletre, hogy megvizsgáljanak, a fájásaim vészesen fogyaszották az erőmet. Útban a lift felé térdre estem egy fájás miatt, a párom és édesanyám segítettek talpra állni, míg a minket kísérő nővér megvetően bámult rám a lift mellől. Megalázónak éreztem az egészet, nem értettem semmit, össze voltam zavarodva és rettenetesen féltem. Megvizsgáltak és közölték, a méhszáj csak 2 ujjnyira van nyitva, ez nem szülés. Hiába a fájások. Azt mondták, menjünk haza és jöjjünk vissza reggel. Tomboltam a dühtől, az elkeseredettségtől, a félelemtől, tudtam, hogy ez az egész nem helyes. Közöltem, hogy nem megyek sehova, adjanak egy ágyat, vagy leülök a folyosón, de értsék meg, hogy szülök és nem csinálom végig otthon. Duzzogva bedugtak egy 4 ágyas szobába, már szült nők és a babáik mellé. A páromat és édesanyámat hazaküldték. Kaptam egy paracetamol injekciót fájdalomcsillapítás gyanánt, majd lekapcsolták a villanyt és magamra hagytak. Nem tudtam aludni, a fájások szinte állandóak voltak. Rettegtem, hogy bajunk lesz a babával. Hangosan zokogtam, nyögtem, majd egyszer csak melegséget éreztem, de nem a magzatvíz volt az. Elöntött a vér, a pizsamám, az ágyam vöröslött. Ahogyan bírtam, zokogva vánszorogtam ki a folyosóra és kiabáltam segítségért. A nővér jött, leszidott, hogy miért lármázok éjszaka. A falnak fordulva támaszkodtam a véres ruhámban, remegtem és sírva könyörögtem, hogy segítsen. Rettentően megalázva és elhagyatva éreztem magam. Visszaküldött, hogy feküdjek vissza a véres ágyamba és majd jön valaki és megnéz. Reggel lett, már szinte nem voltam magamnál a gyengeségtől és az állandó fájdalomtól. Jött egy szülésznő, megvizsgálta a méhszájat majd mosolyogva közölte, hogy bizony 8 ujjnyi, itt már hamarosan baba lesz. Betoltak a szülőszobára, és hívhattam a párom és édesanyám, hogy jöjjenek. Infúziót akartak bekötni, de csak össze-vissza szurkálták a kezem, betolták és kihúzták a tűt. Anyára néztem, aki több, mint 20 éve dolgozik egészségügyben. Tombolt. Itt már nagyon gyakran elveszítettem az eszméletemet, ha magamnál voltam hánytam és zokogva, önkívületben rebegtem, hogy meg fogunk halni, ha nem lesz hamarosan vége. Mintha nem lett volna lélek a testemben, csak a fájdalom volt és az üresség. Gázt kaptam fájdalomcsillapításnak. Valamikor napközben egy fájás alkalmával a magzatburok szétdurrant, a víz beterítette a fél szobát. Az éppen bent lévő nővér hívta a társait, nézzék meg, mi történik. Hangosan nevettek rajtam, én pedig elsüllyedtem szégyenemben. Soha így nem aláztak meg, és mindenre azt hittem, én csinálom rosszul, én vagyok nevetséges. Próbáltak ráültetni labdára, hátha gyorsul a folyamat, de nem bírtam megülni, folyamatosan elájultam. Este 6-kor a szülésznő azt mondta, ha így hisztizek továbbra is, akkor nem lesz erőm szülni, és már nem akarja a kiabálásomat hallgatni tovább. Így hívott egy orvost, aki beadta az epidurált. Mint később kiderült, rossz helyre lett szúrva és semmit nem használt. Este 8-kor jött egy orvos és közölte, hogy a baba szívhangja a kritikus felső határnál van, sürgősségi császár lesz. Pánikba estem, sosem volt műtétem és még a tűtől is féltem mindig is, nemhogy egy szikétől. Kértem, hogy legyen altatásban a műtét, de nem egyeztek bele. Előkészítettek, a párom beöltözött, és betoltak a műtőbe. Gyanússá vált, hogy minden, amit csináltak, a fertőtlenítés, takarás, mindent éreztem. Pánikba estem és szóltam, hogy el ne kezdjék, mert mindent érzek. Tagadták, szerintük képtelenség. Teszt gyanánt egy tűvel szurkálták a hasam és meg kellett mondanom hol érzem a szúrást. Meg is mondtam, helyesen. Elaltattak és egészségesen megszületett a kisfiam. A feje csúcsos volt, mert be volt ékelődve a szülőcsatornába. Rettenetesen fáradt volt, nem sírt, bágyadtan nézett rám és végigaludta az éjszakát. Borzasztóan megviselték az események.

Az elkövetkező 2 napunk a kórházban szintén hasonlóan rossz élményekkel zajlott. Nem foglalkoztak velünk, a szoptatás bár megyegetett, de a pici alig evett és rengeteget sírt, mert éhes maradt. Én magam is borzasztó állapotban voltam, alig tudtam megmozdulni, felkelni. Semmi mást nem akartam, csak otthon lenni a babámmal, a párommal, a szüleimmel, akik 2 hetet töltöttek velünk és rengeteget segítettek.

Testileg és lelkileg is rettenetesen megviseltek az események. Semmi sem úgy alakult, ahogy elterveztem. A szoptatás is egy rémálom volt. Úgy gondolom, a szülés milyensége miatt  nem alakult ki az az anyai ösztön, aminek jönnie kellett volna. A szoptatást idegennek és viszolyogtatónak éreztem, nem akartam csinálni, sírva szoptattam a babám. Ki is voltam merülve, és úgy éreztem a szüléskor az emberi mivoltom eltűnt, csak egy kiszolgáló, fáradt test vagyok, lélek és egyéniség, „egó” nélkül. Ingerült voltam, ha felsírt a babám és alig vártam, hogy újra elaludjon. Azokban az időkben, amikor aludt, pedig üvöltve sírtam, azt hajtogattam, hogy még egy állattal is nagyobb méltósággal bánnak, mint ahogyan velem tették a kórházban. Nem tudtam feldolgozni. Mint utólag kiderült, komoly szülés utáni depresszióm volt, de akkor ezt nem tudtam és ezért nem is kértem segítséget. A szüleim előtt titkoltam és úgy voltam vele, hogy a páromnak megvannak a maga gondjai, nem idegesítem ezzel, és amúgy is egy férfi mit kezdene ezzel, úgysem értené meg. Bezárkóztam a saját világomba, ahol egyedül voltam, sajnáltam magam. A babámat nagyon szépen nevelgettem, boldog kicsike volt, megadtam neki mindent, amit lehetett, mégsem éreztem azt a bizonyos anyai érzést. A szoptatást viszont viszonylag hamar abbahagytam, képtelen voltam csinálni, és nem is volt elég a tejem, a babám rengeteget evett. A párommal a kapcsolatunk szinte tökéletes volt, én mégis magányosnak éreztem magam és úgy éreztem, az élmények miatt senki nem érthet meg engem, és senkire nem számíthatok.

Egy este aztán, nagyjából fél évvel a szülés után, volt egy hatalmas kiborulásom, zokogtam, üvöltöttem, tisztán emlékszem azt kiabáltam, hogy „fel akartak vágni, mint egy disznót”. A párom döbbenten bámult rám és tehetetlen volt. Végül csak annyit mondott, hogy ez nem mehet így tovább, és ez adta meg nekem azt az erőt és löketet, ami segített talpra állni. Elkezdtem újra odafigyelni magamra, beíratkoztam egy online tanfolyamra, ami kitöltötte minden szabadidőmet. Próbáltam kiélvezni és megélni minden pillanatot, amit a babámmal töltöttem, és elkezdett végre megjelenni bennem az anyaság érzése. Nagyjából egy év kellett, hogy teljesen rendbejöjjek.

A történteket tabutémaként kezelem a családban. Úgy gondolom, ők nem tudják, mennyire mélyen voltam lelkileg valójában, és őszintén szólva szégyenlem is előttük. Idegeneknek szívesen mesélem el a történetünket, de az azt követő depressziót és a sötét gondolatokat mélyen titkolom. Bár tudom, hogy ebben nincs semmi rossz és rengeteg édesanya szenved hasonlóan, mégis úgy érzem, soha nem tudna senki megérteni. Viszont nagyon szívesen olvasok hasonló történeteket, mert valahol összekapcsol velük a közös élmény, mint egy titkos tabu-klub. Nem mondjuk ki, de tudjuk, mit éltünk át, megértjük és csendben támogatjuk egymást.

6 évvel a történtek után elmondhatom, hogy szerencsére a párkapcsolatunkra az én belső harcom nem volt negatív hatással. A gyermekemmel nagyjából 1 év kellett, hogy kialakuljon az a fajta kötődés, ami kell egy szülő-gyermek kapcsolatban. Viszont úgy gondolom, még ennél is bensőségesebb lenne a viszonyunk, ha nem így történtek volna az események. Újabb gyermeket viszont semmiképpen sem vállalnék, túlságosan megrázó volt nem csak a szülésélmény, de az azt követő depresszió is. Lelkileg nem érzem magam elég erősnek arra, hogy újra belevágjak, pedig néha eljátszom a gondolattal, milyen lenne újra egy kisbabát ringatni. A félelmem viszont ennél sokkal hatalmasabb. A történtek miatt a várandós barátnőimnek inkább egy szót sem szólok, mert csak rosszat tudnék mondani, ijesztgetni pedig senkit nem akarok.”

Kép: unsplash

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Néhány hete bukkantam egy spanyol, netflixes sorozatra, ami teljesen beszippantott. Ez a La casa de papel (angolul Money heist, magyarul A nagy pénzrablás). Izgalmas, okos, fordulatos cselekmény, szuper színészekkel! De lássuk, mitől is ragad magával ez a sorozat!

A történet a szokásos bankrablós sztorik közé tartozna, ha nem lenne egy szereplő, aki a rablástól távolabb, kintről kézben tartja az eseményeket és kedve szerint manipulálja a rendőrséget és a katonaságot. Ő a Professzor. Valódi nevére sokáig nem derül fény, de igazából, nem is érdekes, hogy hívják. Ami igazán fontos, az az aprólékos, sziszifuszi munkával kidolgozott terv, amivel a Spanyol Pénzverdét igyekszik kirabolni. Pontosabban kiraboltatni. Merthogy csapat nélkül nem menne sokra. Maga köré gyűjt néhány bűnözőt, és egy luxus élet meg több száz millió euró reményével kecsegteti őket. Mindegyiküknek megvan a maga szakterülete: valaki egy bizonyos fajta fizikai munkához ért, valaki a számítógépekhez, más irigylésre méltón tudja motiválni az embereket. Azért, hogy minden eshetőségre felkészüljenek, a Professzor egy öthónapos kiképzést tart nekik egy toledói villában. Jókat esznek, nagyokat kacagnak, közben pedig arról tanulnak, hogyan hozzanak működésbe egy plasztikbombát vagy hogyan hajtsanak végre életmentő beavatkozást sérült társaikon. Mindeközben igyekeznek minél kevesebb személyes infót megtudni egymásról. Valódi neveiket titokban tartva városneveken szólítják egymást. Így válik Tokió, Rio, Denver, Moszkva, Berlin, Oslo, Helsinki, Nairobi és a Professzor egy hol összetartó, hol széthúzó csapattá.

Aztán eljön a nagy nap. A Dali-maszkos rablók beveszik a pénzverdát és túszokat ejtenek. A túsztárgyaló nő és a Professzor oda-vissza adogatják a labdát, hol egyikük kerül fölénybe, hol másikuk. Eleinte úgy tűnik, tökéletesen működik a terv, kézben tartják az eseményeket, hisz a Professzor minden eshetőségre felkészült. Valójában viszont, ahogy telik az idő, a Professzornak is be kell látnia, hogy a gondos előkészület és a logika mit sem ér, mert az érzelmek minden számítást egy tollvonással húzhatnak keresztül. Akkor pedig elkezdődnek a bajok. Váratlan események, meglepő csavarok teszik igazán fordulatossá és izgalmassá a történetet. Hogy Tokioéknek sikerül-e élve kijutni a pénzzel, azt nem árulom el. Nézzétek meg! Érdemes!

Kép: Facebook

Videó: Youtube

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Bea Johnson néhány éve azzal került a figyelem középpontjába, hogy négytagú családjával egy év alatt egy befőttes üvegnyi szemetet termel. De vajon mennyire rondít bele a járvány a jól bejáratott rutinba és az 5R módszerébe?

 A Kaliforniában élő Bea és férje 2008-ban döntött úgy, hogy szinte nullára csökkentik a háztartásukban keletkező hulladék mennyiségét és a zero waste életmód mellett teszik le a voksukat. Ennek érdekében megalkották az 5R módszerét, vagyis (1.) visszautasítják, amire nincs szükségük, (2.) csak keveset vásárolnak abból, amire szükségük van, (3.) az eldobható termékeket többször használatosra cserélik, (4.) szelektíven gyűjtik a hulladékot és (5.) komposztálnak

A Johnson család az USÁ-t járta egy lakókocsival, amikor a járvány elérte az államokat. Egy hónapot töltöttek másoktól távol, önkéntes karanténban, mielőtt Bea először vásárolni indult. A legközelebbi bolt 25 percnyire volt tőlük, és a kínálat sem igazán bővelkedett csomagolásmentes alternatívákban. De Beán ez nem fogott ki. Mivel már rutinosan rááll a szeme a „kimérős” termékekre, a félkész ételek pedig egyébként is sok hulladékkal járnak, ráadásul egészségtelenek is, a nyers alapanyagok felé vette az irányt. Gyökeret, tököt, avokádót, gyümölcsöt helyezett a saját kosarába – kikerülve ezzel a nylon zacskókat, amelyekről 12 éve lemondott. Előbbiek hónapokig elállnak valamilyen sötét, száraz helyen, így helyettesítve a konzerveket. Paradicsomból is bevásárolt, hogy szószt készítsen belőlük.

Mivel Bea sütiket hetente egyszer, kenyeret pedig minden nap süt, papírba csomagolt cukrot és lisztet is vásárolt. Emellett üveges borra, egy láda dobozos sörre és kartonpapíros tojásra esett a választása. Ezeket később újra tudja használni vagy a szelektívbe is dobhatja őket. A vaj csomagolása a komposztálóba került, a kutyatáp papírja pedig a kutyapiszok összegyűjtésénél tett jó szolgálatot.  

Bea nem tudja, mit hoz a holnap, de nem is aggódik előre. Azt viszont tudja, hogy a zero waste életforma rugalmassá és önellátóvá tesz, könnyen alakítható a változásokhoz, így aztán a lelkes háziasszony pandémia idején sem mond le hétköznapinak nem nevezhető életmódjukról.

Továbbra is régi ágyneműhuzatból készült zsebkendőkbe fújják az orrukat, amelyek egy használat után mennek a mosógépbe, aztán meg a vasalódeszkára. Vizet a saját kulacsába tölt, ha megy valahova. Ezt sokkal biztonságosabbnak tartja, mintha boltban venne olyan palackozott vizet, amelyet bárki összefogdoshat. Sok kávéház nem engedi mostanság, hogy a vendégek a saját csészéiket használják. Bea ezen sem kesereg. Otthon marad, és megfőzi maga a kávét. Ha mégis valahol útközben szeretne inni, a papírpoharas helyett a helyben fogyasztható verziót választja.

Világszerte emberek milliói élnek az 5R szabályai szerint. Hozzájuk hasonlóan mi is képesek vagyunk lemondani a fölösleges kiadásokról, nemet mondani arra, amire valójában nincs szükségünk vagy az eldobható termékeket többször használhatóra cserélni. Ha másért nem, legalább pénzügyeink miatt fogyasszunk tudatosan – járvány idején is!

Ez a cikkem a Szentesi Életben jelent meg.

Kép: unsplash.com

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

A Patent és a NANE Egyesület sajtóközleménye

Az áldozatsegítéssel foglalkozó magyar nőszervezetek, a Patent Egyesület és a NANE Egyesület, aggodalommal és felháborodással értesültek arról, hogy anyák napja után közvetlenül (hétfőn) a KDNP politikai nyilatkozatot terjesztett be az Európa Tanács nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és azok megelőzéséről szóló Egyezményének (Isztambuli Egyezmény) elutasítását szorgalmazva. Az Egyezményt Magyarország 2014-ben írta alá, de azóta sem került átültetésre a magyar jogrendbe, annak ellenére, hogy az Egyezmény rendelkezései létfontosságúak lennének az áldozatok védelmében és az erőszak megelőzésében.

A kormánypárt egy képviselője (Juhász Hajnalka, KDNP) felkérte a parlamenti frakciókat, hogy csatlakozzanak az Egyezmény magyar jogrendbe ültetésének elutasításához a különösen gyorsan teret kapó nyilatkozat a másnap esedékes parlamenti megvitatása és a javaslat megszavazása során. A Fidesz ezután rögvest biztosította a magyar közvéleményt, hogy egyetértenek a nyilatkozattal; és azt rekord gyorsasággal, meg is szavazták a Parlamentben.

Akik tehát abban reménykedtek, hogy a nőket védő Egyezmény rendelkezései egy ponton a magyar nők biztonságát is javíthatják majd, lemondhatnak róla. Bár ilyen gyorsan reagáltak volna a kormánypártok arra is, hogy a kijárási korlátozások alatt kétszeresére emelkedett a családon belüli erőszak-esetek száma!

A KDNP és a Fidesz két fő érvet hozott fel az Egyezmény ellen, amelyek közül az egyik értelmetlen, a másik pedig homlokegyenest ellenkezik a legalapvetőbb emberi jogok védelmével:

• az egyik a szokásos módon a “gender-ideológia” fogalmával dobálózik,
• a másik pedig azt kifogásolja, hogy az Egyezmény előírja a nemi alapú üldöztetés (például a női nemiszerv-csonkítás) elől menekülő nők menedék-kérőként való befogadását (a rájuk veszélyes országokba való visszatoloncolása helyett).

Az első - mára már megszokott - kifogás szerint az Egyezmény használja a társadalmi nem (gender) kifejezést, és kimondja azt az alapvetést, hogy a nők elleni erőszak nemi alapú, ahelyett, hogy a szexuális, párkapcsolati és családon belüli erőszak társadalmi jelenségét a valóságot tagadó módon el-nemtelenítené. A Fidesz ezt egyenesen “Alkotmány-ellenesnek” titulálta.

Az Egyezmény a társadalmi nemet (gendert) a következő módon definiálja: “azok a társadalmilag kialakult szerepek, viselkedési formák, tevékenységek és jellegzetes tulajdonságok, amelyeket egy adott társadalom a nőkre és a férfiakra nézve megfelelőnek tekint”. Különösen cinikusnak hat az utóbbi hét eseményei után megkérdőjelezni azt, hogy léteznek különböző “szerepek, viselkedési formák, tevékenységek és jellegzetes tulajdonságok, amelyeket egy adott társadalom a nőkre és a férfiakra nézve megfelelőnek tekint”. Ugyanis csupán pár nappal ezelőtt Kövér László, a magyar Parlament elnöke épp ezekre hivatkozva nyilatkoztatta ki, hogy különös szánalommal tekint azokra a képviselőkre, akiknek a személyi száma 2-essel kezdődik, és mint ilyenek (nők), férfiak számára elborzasztó módon dühösen merészelnek a Parlamentben felszólalni.

A különbség a kormánypártok véleménye és az Egyezmény, valamint nők elleni erőszak áldozataival foglalkozó szervezetek álláspontja között nem az, hogy tudják-e, hogy léteznek társadalmilag elvárt nemi szerepek, amik a nőkre elsősorban családanyává eufemizált szülőgépként és a férjüknek alárendelt kiszolgáló személyzetként tekintenek, hanem az, hogy ezen elvárások, avagy “a női princípium” betartatását szorgalmazzák-e. Ahogyan a PATENT Egyesület Kövér László egy korábbi remeklésével kapcsolatban már felszólalt: a “genderőrületre” a legjobb példát épp az e szerepekhez és az ezekkel együtt járó, egyenlőtlen nemek közötti hatalmi viszony fenntartásához ragaszkodó ideológusok nyújtják, nem pedig azok, akik megnevezik e viszonyokat a nők elleni erőszak és diszkrimináció gyökér-okaként.

A kormánypártok politikusainak másik problémája éppen ez: a nők elleni erőszak különböző típusainak (szexuális, kapcsolati és családon belüli erőszak) beazonosítása, mint nemi alapú és társadalmi nemi alapú erőszak. Ezt az evidenciát csak az próbálhatja meg eltagadni, aki nem emlékszik Varga István (FIDESZ) 2012-ben elhangzott megszólalásáráa, amely szerint a nőket nem vernék, ha eleget szülnének; vagy Németh Zsolt (FIDESZ) 2015-ös beszédére, amelyet “viccesen” a jól ismert mondással zárt, miszerint is „Az asszony nem ember, a sör nem ital és a medve nem játék”. A KDNP emlékeztette a publikumot, hogy épp a jelenlegi kormánypártok iktatták be a családon belüli erőszakot külön tényállásként a Büntető Törvénykönyvbe. Azt azonban elfelejtik említeni, hogy ez eleinte nem állt szándékukban, és végül csak Varga István – a kezdeményezés éjszakai napirendben elrejtett megvitatása során – elejtett szerencsétlen őszintesége által kiváltott népharagra válaszul fogadták el az egyébként igen szegényes és a jogalkalmazásban azóta is alig-alig használt tényállást különálló bűncselekmény-kategóriaként.

Mondhatja bárki a KDNP politikusaihoz hasonlóan, hogy a nők elleni erőszak ellen kiáll, a “gender-szemléletet” azonban elutasítja; de ez üres frázis. A nők elleni erőszakkal szemben ugyanis nem lehet hatékonyan fellépni anélkül, hogy azt a valósághoz hűen annak társadalmi kontextusában vizsgálnánk, kimondva, hogy ezen erőszak a társadalmi nemi szerepek és nemi alapú hatalmi viszonyok létezésében gyökerezik. Valójában ezeket a hatalmi viszonyokat eltagadni, sőt megerősíteni, és közben a nők elleni erőszak ellen pusztán szavak szintjén, felszínesen “fellépni”, a nőnemű állampolgárokat védelem nélkül hagyni, az intézményrendszert az abúzus további eszközeként elkövetők használatára bocsátani az, ami “Alaptörvény-ellenes”.

A kormánypárti politikusok másik érve, mely szerint az Egyezmény az “illegális migrációt” támogatná, szintén nem helytálló, és tanúbizonyságot tesz az empátia teljes hiányáról akár a legbrutálisabb erőszak-formák esetében is. Az Egyezmény általuk kritizált (VII.) fejezete ugyanis azt írja elő, hogy a Genfi Egyezmény szellemével összhangban a részes államok tekintsék a nemi alapú fenyegetettséget is menedék kérésére jogalapot adó üldöztetésnek. Ez például azt jelenti, hogy azokat a lányokat és nőket, akik legalapvetőbb testi épségük megóvása céljából olyan országokból menekülnek el, ahol az állam nem lép fel hatékonyan a női nemiszerv-csonkítás ellen, az Egyezmény ezen előírásának ellenzői inkább visszatoloncolnák, kitéve őket ennek a kínzásnak.

Ugyan az ENSZ már régóta sürgeti az államokat, hogy a nemi csoport-hovatartozást is tekintsék menedékjogra alapot adó csoport-hovatartozásnak, ennek kifejezett előírása az Egyezményben a nemzetközi menedékjog egy régi vakfoltját hivatott orvosolni. Ismét csak különös cinizmus szükségeltetik ahhoz, hogy a rettenetes kockázatok elől menekülő lányok és nők nemzetközi védelembe vételét menedék-kérőként “migráncsozással” üsse el a kormánypárt.

Emellett a magyar viszonyok teljes tagadására utal azt állítani, hogy a hatályos belső jogrendszer elegendő garanciát biztosít a nőket és gyerekeket érő erőszak áldozatai számára, ezért nem szükséges az Isztambuli Egyezmény ratifikálása. Felháborítónak és a magyar emberek hülyének nézésének tartjuk, elégségesnek minősíteni az áldozatvédelem eszköztárát éppen akkor, amikor szinte naponta kerül nyilvánosságra olyan eset, melyben az igazságszolgáltatás, az ellátórendszer alkalmatlansága miatt hal meg valaki családon belüli erőszak eredményeképpen; és amikor a kijárási korlátozások ideje alatt megnövekedett kockázat sem volt elég további biztonsági intézkedések bevezetésére a magyar állam részéről.

Nem tudjuk mire vélni a megnövekedett intenzitású nőgyűlöletet a kormánypártok és politikusaik részéről az utóbbi hetekben. Azonban mindenképp felhívnánk rá mind az ő figyelmüket, mind pedig a magyar közvélemény figyelmét, hogy a szavazópolgárok fele nő, és e szavazók egyötöde tapasztalt már nemi alapú, nők elleni erőszakot. Már csak ezért is érdemes lehet tekintetbe venni őket – és kikövetelni, hogy tekintetbe vegyenek minket.

Kép: unsplash

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

A Logiscool sajtóközleménye:

Az egész ország a központi döntésre vár arról, hogy mi lesz a nyári gyerektáborok sorsa. A Logiscool megkérdezte a szülőket, milyen várakozásokkal indulnak neki az idei nyárnak. A friss felmérés szerint a válaszadók 63%-a szeretné, ha júliusban ismét megnyílnának a táborozási lehetőségek gyermekeik számára.

A legnagyobb hazai programozást oktató iskolahálózat nem reprezentatív felmérésében közel 700 szülő vett részt szerte az országból. A kérdőívben az oktatási szakemberek arra kérdeztek rá, hogy mik a szülői várakozások, remények az idei nyárral kapcsolatban. A felmérésből kiderült, hogy a válaszadók 59,5%-a nyitott az online táborokra is, de ha lesz rá lehetőségük, szívesebben élnek az egész napos, klasszikus táborokkal. Júliusban a válaszadó szülők 63%-a, augusztusban pedig 68,8%-a szeretné táboroztatni gyermekét.

A 2020-as nyár kétségkívül más lesz. A Logiscool például idén virtuális táborokat is hirdet, amelyek félnaposak és amelyekre az eddig megszokott táboraik mellett, helyett lehet jelentkezni. „Fontos, hogy a szülők és a gyerekek is biztonságban érezzék magukat” – emeli ki dr. Breuer Anita, a Logiscool alapítója. – „Még sok minden változhat a nyárig az előírások szintjén. Mindenesetre mi már márciusban használtunk iskoláinkban fertőtlenítőszereket minden nap, minden laptopot, egeret, kilincset lefertőtlenítettünk, illetve a gyerekeknek bemutattuk a helyes kézmosást, amit aztán gyakoroltunk is velük. Ezek a belső szabályaink maradnának, ha lehet tábort tartani.”

Több szülő még kivár, de sokan már elkezdtek jelentkezni a táborokba, mert ahogy a korlátozások enyhülnek, a helyeket jó eséllyel hamar el fogják kapkodni. A táborozás nem csak azért lenne fontos, hogy a gyerekek az elmúlt időszak kijárási korlátozásai után ismét tudjanak egymáshoz kapcsolódni, hanem azért is, mert a szülőknek is szükségük van a támogatásra. Sokan az elmúlt hetekben szabadságot vettek ki, hogy gyerekeikkel otthon tanulhassanak. Emellett, ha csökkennek a korlátozások, a munkavállalók több munkára is számítanak a következő hónapokra, vagyis nyáron kevésbé lehet majd hosszabb szabadságra menni. Így a táborok még fontosabbá válnak a szülők számára akár a megszokott módon, akár online formában.

Kép: unsplash

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Az utóbbi időkben egyre többször halljuk, hogy a húsfogyasztás jelentős hatással van a klímaváltozásra. Vajon csak az jelent megoldást, ha minél többen lemondunk az állati eredetű élelmiszerekről? Vagy csak a nagyüzemi állattartás okoz problémát? A Greenpeace agrárkampány-felelőse, Dr. Rodics Katalin válaszolt a kérdéseimre.

A Greenpeace nyolcadik éve dolgozik azért, hogy nagyobb figyelmet és több támogatást kapjon az ökológiai gazdálkodás. Miért tartották fontosnak, hogy felkarolják ezt a fajta mezőgazdasági gyakorlatot?

Bár évtizedek óta ismert, miként hat a nagyüzemi állattartás az éghajlatváltozásra, az emberek sokáig magánügyként tekintettek arra, mit esznek. Amikor a Greenpeace elkezdett erre a témára fókuszálni és cikkeket megjelentetni, többen felháborodtak, mert nem akarták, hogy beleszóljunk abba, mi kerül a tányérjukra. Holott az emberiség alapvető feladata – ha fenn akar maradni – hogy átgondolja, mit eszik és mit tesz a Földdel. Egyrészt tehát mindenkinek tudnia kell, hogy a nagyüzemi mezőgazdaság fenntarthatatlan. Másrészt a tavalyi évben két jelentés is felhívta a figyelmet arra, milyen súlyos problémával állunk szemben. A Biológiai Sokféleség Egyezmény Testülete (IPBS) szerint a Földön jelenleg ismert öt millió fajból egy millió áll a kipusztulás szélén, vagyis 10-15 éven belül eltűnhetnek, ha nem változtatunk a jelenlegi mezőgazdasági és étkezési gyakorlaton. A Klíma Kormányközi Testületének (IPCC) jelentése alapján pedig, ha szintén 10-15 éven belül nem szorítjuk másfél Celsius fok alá a hőmérséklet-emelkedést, visszafordíthatatlan, öngerjesztő folyamat indul be, ez pedig beláthatatlan következményekkel jár az élővilágra, a bolygóra és így az emberre nézve is.

Mindkét lehetőség félelmetesnek tűnik.

Pontosan. Talán nem is gondolnánk, de a klímaváltozásban és az élővilág pusztulásában a mezőgazdaság a legmeghatározóbb tényező. Az ipari, óriási monokultúrával, rengeteg vegyszerrel dolgozó, nagyüzemi élelmiszernövények előállítása mellett a nagyüzemi állattartás is nagyon komoly veszélyeket rejt magában. Ha csak a húsipart vizsgáljuk, azt látjuk, hogy globálisan ez az ágazat ugyanannyi üvegházhatású gáz kibocsátásáért felelős, mint a teljes közlekedési szektor. Tehát az összes hajó, kamion, repülő, autó, vonat és egyéb jármű ugyanúgy 14-16 százaléknyi káros gázt juttat a légkörbe, mint a nagyüzemi állattenyésztés.

Ezek szerint az a legjobb, ha minél többen lemondunk a húsfogyasztásról?

Ahogy azt a less is more oldalunkon is hangsúlyozzuk, nem azt várjuk, hogy mindenki legyen vegán vagy vegetáriánus – bár minél többen részesítik előnyben a növényi étrendet, annál jobbat teszünk a Földnek – csak azt kérjük, hogy hetente minél többen iktassanak be néhány húsmentes napot.

A tisztán növényi alapú étrend erősen megosztja az embereket, sokakat nehezen lehet meggyőzni arról, hogy kevesebb hússal is lehet egészségesen élni.

A WHO két évvel ezelőtti jelentéséből kiderül, hogy az európaiak 75%-kal több hústerméket esznek, mint amennyire a szervezetüknek szükségük lenne. A túlzott húsfogyasztás hatására növekszik a kettes típusú diabétesz, az elhízottak, valamint a szív-és érrendszeri betegek száma. Ebből is látszik, hogy mind a Föld mind a saját egészségünk miatt ugyanabba az irányba kéne tartanunk. Bár nehezen és lassan történnek változások, itthon és globálisan viszonylatban is kezd divatba jönni a vegetáriánus étkezés. Sokan klímavédelmi okok miatt állnak át növényi étrendre. Jelenleg még nem egyszerű húsmentesen étkezni, ha valaki a közétkeztetést választja vagy étteremben szeretne enni. Mégis úgy látom, egyre több embert lehet meggyőzni arról, hogy megfelelően összeállított étrenddel hús nélkül is fedezhetjük a megfelelő mennyiségű fehérjét és egyéb vitaminokat, ásványi anyagokat. Ha valaki mégis ragaszkodik a mindennapos húsfogyasztáshoz, az lehetőleg legeltetett, szabadon tartott állatból származzon!

Miért jobb a legeltetés a nagyüzemi állattartásnál?

A legeltetett állattartásnak hazánkban is klímavédő hatása van, ha megfelelő létszámú és megfelelő fajtájú állatot – például a nemzeti parkjainkban található szürke marhát vagy rackát – tartunk. A gyepek jelentős szénmegkötő lehetőséggel és kapacitással bírnak. A jó állapotban lévő legelők a talajjal együtt több CO2-t köthetnek meg, mint az erdők. Ezért is lényeges, hogy a természettel harmóniában, a természeti erőforrásokat használva termeljük meg az élelmiszereinket. Ezt úgy érhetjük el, ha a nagyüzemi állattartás helyett elsősorban az ökológiai zöldség- és gyümölcstermesztés kapja a különböző anyagi támogatásokat.

Mi a gond a nagyüzemi állattartással?

Mint említettem, az összes üvegházhatású gázok 14%-áért a nagyüzemi állattenyésztés felelős. A környezetvédelmi aggályok mellett azonban egy etikai kérdés is felmerül, mégpedig hogy tudjuk-e etetni az emberiséget. A nagyüzemi állattenyésztés miatt ugyanis a Föld teljes mezőgazdasági területeinek 75%-án nem az embereknek termelünk növényi táplálékot, hanem a nagyüzemi állatoknak takarmányt. Emiatt például Dél-Amerikában bevett szokás, hogy az amazonasi esőerdők felégetése után óriási szójaültetvényeket alakítanak ki, amelyek élőhelyeket tesznek tönkre. Ráadásul azt az értékes esőerdőt vágjuk ki, amely oxigént termel nekünk. A szállításról pedig még nem is beszéltünk. Az európai haszonállatokat dél-amerikai szójával etetjük, mert olyan mennyiségben akarunk húst fogyasztani, hogy az európai mezőgazdasági területeken nem tudunk elegendő takarmányt előállítani. Ha visszafognánk a húsfogyasztást, Magyarországon is tudnánk megfelelő mennyiségben takarmányt, például lucernát, lóbabot termelni. Ez már csak azért is előnyös lenne, mert akkor kevesebb műtrágyát kellene használnunk, hiszen a talajban meglennének a növényeknek szükséges nitrogénvegyületek. A kevesebb műtrágya az éghajlatra is kedvezően hatna, egészségesebb lenne a talaj, több CO2-t tudna megkötni (az agyonvegyszerezett talaj ugyanis CO2-t bocsát ki). Ha csökkenteni szeretnénk az üvegházhatású gázok mértékét, helyre kellene állítanunk a felborult rendszert.

A nagyüzemi állattartás kapcsán gyakran felmerül a vád, hogy tetemes mennyiségű antibiotikumot használnak. Ez nálunk is így van?

Igen, az európai gyakorlat része, hogy nemcsak a betegségek megelőzése miatt kerül elő az antibiotikum, hanem azért is, hogy „felpumpálják” az állatokat. A WHO már évekkel ezelőtt megkongatta a vészharangokat, ugyanis az elmúlt években minden antibiotikumra rezisztens baktériumok fejlődtek ki. Ha az állattelepek továbbra is ekkora mértékben alkalmaznak antibiotikumokat, nem lesz mivel gyógyítani az embereket. Bár ez egy világméretű járvánnyal ér fel, mégsem történtek változások. Magyarországon 2015-ban például egy kilogramm hús előállításához 211 mg antibiotikumot használtak. Összehasonlításként Norvégiában ekkora húsmennyiségben csupán 2 mg antibiotikumot mutattak ki. Tavaly egy reprezentatív felmérést végeztünk. A magyar lakosság 95%-a egyetértett azzal, hogy több támogatás kellene az ökológiai gazdálkodóknak, mert szívesen fogyasztanának egészségesebb ételeket. Ennek ellenére még nem sok változás történt kormányzati szinten.

Számos veszélyes hatást összefüggésbe hoztunk a nagyüzemi állattartással. Melyik ezek közül a legsúlyosabb?

Leginkább a klímaváltozás, a felmelegedés és a pusztuló élővilág.

Teljes vegán étrenddel csökkenthetjük ezeknek a mértékét?

Erről óriási viták folynak. A kutatók álláspontja megoszlik azzal kapcsolatban, mennyire fenntartható a vegán étrend. A reform konyhákban divatos manapság az avokádó, a pálmaolaj, a kókuszzsír vagy a kókusztej. Ezeket viszont a világ másik végéről szállítják ide. Ha így nézzük, egyáltalán nem pozitív ennek az étrendnek a hatása. Az viszont tény, hogy minél több zöldséget, gyümölcsöt eszünk, annál jobbat teszünk a bolygónak. Ha valaki kizárólag a növényi étrend mellett teszi le a voksát, fontos, hogy helyben vagy a régióban termelt zöldségekkel, gyümölcsökkel táplálkozzon. A savanyú káposztából például több C-vitamint tudunk felvenni, mint a narancsból vagy a citromból. Amit választunk, azzal szavazunk. Nem mindegy tehát, hogy mire adjuk ki a pénzünket.

Mi jelenthet megoldást?

Sokat dolgozunk azon, hogy az emberek tisztában legyenek az étkezés és a klímaváltozás összefüggéseivel. Öröm látni, hogy a Fridays For Future tüntetéseken a fiatalok már tudják, mi milyen következményekkel jár. Egyéni szinten nagyon fontos, hogy tudatosan vásároljunk. Részesítsük előnyben a helyi alapanyagokat és az ökológiai állattartásból származó húsárut! Szánjunk 15-20 percet arra, hogy megtervezzük, mikor mit eszünk! Ha rendszeresen fogyasztanánk vegyszermentes zöldségeket, gyümölcsöket, keressünk a közelünkben egy kosár közösséget! Az újfajta életvitelt ne lemondásként, hanem izgalmas kihívásként éljük meg! Legyünk tisztában vele, hogy minden egyes embernek meghatározó szerepe van a változások elindításában! A legfontosabb azonban, hogy nyomást kell gyakorolni a döntéshozókra. Klíma- és ökológiai vészhelyzet van. Ahhoz, hogy ezt elhárítsuk, az összes ágazat döntéseit felül kell vizsgálni, át kell alakítani az energia, a közlekedés vagy épp a mezőgazdaság eddigi gyakorlatát. Megálljt kell szabnunk az erős nagyüzemi lobbiknak, bent kell tartanunk az országban a bejövő vizeinket, mert Magyarország szárazodik. Minden döntést a klímának kell alárendelni. Ökológia gazdálkodással, helyben termelve, lényegesen kevesebb húst fogyasztva és kevesebb ételt kidobva 50%-kal lehetne csökkenteni az üvegházhatású gázok mennyiségét. Megvan a megoldás, de ehhez komoly társadalmi elszántságra és politikai akaratra lenne szükség. Remélhetőleg minél hamarabb bekövetkezik a változás!

Ez a cikkem a 2020/2. Zöld Ipar Magazinban jelent meg.

Kép: unsplash

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!