Minden nő más, minden nő egyéniség. Egy dologban azonban hasonlítunk: néhány találmány nélkül mindannyiunk élete nehezebb lenne. Ebben a bejegyzésben a mára minden nő és anya lakásából nélkülözhetetlen tárgyakról és eszközökről áradozom.

Akinek a tarkójánál rövidebb és egy cseppet is hullámos a haja, annak hajvasaló nélkül nincs könnyű dolga. Az ilyen hajszerkezettel rendelkező nők könnyen válhatnak egy-egy változatossággal kecsegtető, valójában azonban meggondolatlanul rövidre vágott fazon vagy frufru áldozatává. A sztárok hajkoronáját imitáló próbálkozások végeredménye - hajvasaló híján - könnyen válhat nevetség tárgyává. A fejtetőre felugró, kellemetlenül kanyarodó, rakoncátlan tincsek eléggé bekorlátozzák a választható frizurát. Hacsak nem rendelkezik az ember egy hajat villámgyorsan egyenesítő szerkentyűvel!

Sztárok és szépségidolok hajkoronájánál maradva nem árt hálaimát rebegnünk a XX. század lelkes vegyészeinek, akik segítségével bárhol bárki számára elérhetővé vált a hajfestés. Be kell látnunk, bármennyire is természetes velejárói az ősz hajszálak az idő múlásának, a természetes hajszínben fel-feltűnő szürkés szálak nem teszik dögössé viselőjüket. És az őszülésben egyelőre nem érintett, vonzó, szexi, szőkékről még nem is beszéltünk! Vajon a Playboy-villa nyuszilányai barna, fekete vagy ősz loknikkal is férfi vágyak netovábbjai lennének?

A szem a lélek tükre. De vajon ki nézne szívesen, őszintén és mélyen bele, ha éktelenül otromba, idejétmúlt, a fejformánkkal egyáltalán nem harmonizáló színű és formájú szemüveg torzítaná el? A szemüveg karakteres vonást ad az arcnak, így viselőjének a lehető legnagyobb körültekintéssel kell kiválasztania a neki legmegfelelőbb darabot. A keret színe sápaszthat és kiemelhet, a formája lágyíthat vagy szigoríthat a tekinteten. Szerencsére a szakadó esőtől vízcseppes, a zsíros kézzel összefogdosott, az összecsókolt és a leginkább télvíz idején kellemetlenül bepárásodó szemüveglencsénél praktikusabb látásjavító eszközt is választhatunk. Ha nem vagyunk olyan szerencsések, hogy angyali, bájos, finoman nőies arccal rendelkezünk, szerencsésebb, ha a kontaktlencse mellett tesszük le a voksunkat.

Belegondoltál már valaha, milyen szerencsések vagyunk, amiért anyáinkkal, nagyanyáinkkal ellentétben nekünk már ritkábban kell azon aggodalmaskodnunk, vajon a nehéz napok nyomot hagynak-e a ruhánkon? Ha rongydarabokat vagy vattapamacsokat cserélgetnünk ilyenkor, valószínűleg gyakrabban kellene bevágnunk a foltos ruhadarabokat a mosógépbe. A szinte hordhatatlanul feszülő, tapadó, világos színű nadrágok valószínűleg ritkábban lennének elővéve és kénytelenek lennénk sötét, feneket teljes mértékben takaró holmikkal védekezni a nemkívánatos foltok ellen. Bár havonta egyszer így is korlátozva vagyunk néhány hétköznapi tevékenységünk gyakorlásában, hálásak lehetünk az intimbetét és a tampon feltalálóinak.

Szerinted melyik találmány nélkül lenne igazán nehéz nőnek lenni?

A kép forrása: http://dropdeadgorgeousdaily.com/2013/10/10-ways-make-eyes-look-bigger/

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

© Minden jog fenntartva!

Fejős Éva első saját néven írt - valójában azonban második - regényét néhány nap alatt olvastam ki. A borítón szereplő sorok nem sokat árultak el a cselekményről. Elöljáróban csupán annyit tudtam, hogy hét szereplő áll a mű középpontjában és mindannyian "keresők". Így, dőlt betűvel. A regényben többször-többször felbukkant ez a megnevezés, és be kell vallanom, nagyon zavart. Ahányszor megláttam ezt a szót, azt éreztem, Éva túlságosan szájbarágósan - és szenvtelen, érzelemmentes hangnemben - akarja az olvasók figyelmét felhívni arra, milyen céllal utaztak a figurák Bangkokba.

A néhány nap, talán néhány hét alatt játszódó történet helyszínéül nem véletlenül választotta az írónő a fülledt, párás, hamis cuccoktól és örömlányoktól hemzsegő Bangkokot. Itt ugyanis senki nem az, akinek mutatja magát. Éva alapos helyismeretről tett tanúbizonyságot, ez azonban a regény első felében inkább útikönyvvé tette a regényt mintsem romantikus történetté. A regény második felében azonban már teljesen magával ragadott a thai utcák, bárok, piacok, tömegközlekedés hiteles bemutatása.

Mivel nem egy vagy kettő, hanem hét főhős életébe nyerhettem bepillantást, a mű háromszáz oldala nem hagyott lehetőséget arra, hogy a vázlatosan bemutatott szereplők lelki életének mélyebb összefüggéseit is megismerjem. Emellett a hét szál a mű elején, amikor még egyikükről sem igazán tudtam sokat, nehézkesen volt követhető. A szerző azonban végig tudta, mit miért csinál, így az egyes sorsok a mű végére összeértek és a kirakó darabkái szépen a helyükre kerültek. Hogy ki kicsoda is valójában és hogy milyen kapcsolat van a  szereplők között, a könyv felén túljutva már kiderült. Az olvasó érdeklődését tovább fenn lehetett volna tartani, ha kevesebb direkt utalással találkozik a szövegben. A történet tehát meg lett csavarvat, csak túl korán lebbent fel a fátyol a titkokról. Éva viszont még az utolsó oldalakon sem nevezte nevükön a szereplőket, hogy tovább fenntartsa a feszültséget. Ez olyan hatást keltett, mintha nem tekintene elég intelligensnek ahhoz, hogy megértsem az erőltetett utalásokat.

Ha a regény szereplőiről esett szó, két dolog nem vált teljesen világossá. Nem kaptam választ arra, miért választott külföldi férfiakat és nőket a regény szereplőinek és az egyik női szereplő, egy befutott modell miért kapott kiemelt figyelmet a műben. Talán azért egyedül Teri múltját mutatta be szinte évekre lebontva, mert ő volt az egyetlen magyar, vagyis egész pontosan magyar-német nemzetiségű szereplő? Nem tudom.

Ez a könyv nem lett a kedvencem, mégis kedvet kaptam ahhoz, hogy a többi Fejős Éva regénybe is beleolvassak. A regényírói életmű többi részét nem ismerem, így látatlanban mégis azt gondolom, ezen a művön még érződik a kezdeti szárnypróbálgatás bizonytalansága és a regényírói rutin hiánya. Ezek a további műveiből bizonyára nem fognak már hiányozni. Első könyvnek nem rossz. Szeretnék én is - legalább - ilyen sikereket elérni az első regényemmel!

Kép: saját

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Ma a barátnőm invitálására a kisfiaimmal eljutottam a gyerekkönyvtárba. Bár segítség nélkül némi nehézségbe ütköztem volna a két darab kétszárnyú ajtó nyitásánál és csukásánál, bejutottunk babakocsival is a kellemes légkörű, gyermekléptékű intézménybe. A barátnőm otthonosan mozgott a terepen, így rögtön megmutatta a kisfiamnak Tóbiást, a könyvtár teknősét. Ezek után egy asztalhoz telepedtünk, és csillogó szemekkel, teljes átszellemültséggel vetettem bele magam a kicsiknek szóló olvasmányokba. Lelkesen mutogattam a kisfiamnak az ismeretterjesztő kiadásokat lapozva, hogyan működik a sokat csodált kukás- vagy tűzoltóautó. Bartos Erika lassan már klasszikusnak számító Anna, Peti, Gergőjét is végre a kezembe vehettem, sőt, ott helyben elolvastam belőle két mesét a kisfiamnak, aki az egyik mamánál korábban már találkozott a háromtagú család történeteivel. Az estimese-repertoárunk is bővült ideiglenesen néhány klasszikus művel. Amíg a kétéves kisfiam büszkeségtől és örömtől sugározva az első saját olvasójegyét készíttette, szemügyre vettem a könyvtár folyóirat-gyűjteményét, és nosztalgikus hangulatba révedve emlékeztem azokra az időkre, amikor - olyan húsz évvel ezelőtt - még én is a Bravo és a Bravo Girl lelkes olvasói közé tartoztam. Hazaérve a kisfiam annyira a könyvek hatása alá került, hogy a délutáni alvás ki is maradt. A tűzoltók dolgos hétköznapjait bemutató könyvet legalább hatszor kellett egymás után elolvasnom, de nem bántam. Az elmúlt hetekben én is újra elkezdtem könyvtárba járni. (Az egyik kölcsönkönyvről, Agatha Christie krimijéről korábban már beszámoltam. Most Fejős Évát olvasom. Ha a végére érek, arról is mesélek.) A kisfiam szinte nap mint nap látja, milyen boldogság jár át, ha könyvet vehetek a kezembe. Remélem, a szülői példa őt is rászoktatja az olvasásra, és gondolkodó, könyvszerető ember lesz! Ha kitart a lelkesedése, jövő héten is megyünk a könyvtárba.

 A kép forrása: pixabay

Az étel- és a vízpazarlásról korábbi cikkeimben már írtam. Most annak jártam utána, egy kilogramm vagy egy liter élelmiszerünk előállításához átlagosan milyen irdatlan mennyiségű vízre van szükség. Amikor ételt dobunk a kukába, gondoljunk a felfoghatatlan mennyiségű elpazarolt vízre is! Figyelem! Sokkoló számok következnek!

 Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Az összeállítás forrása: http://waterfootprint.org/en/resources/interactive-tools/product-gallery/

A képek forrása: pixabay

Harmincas éveim elején értetlenül állok a manapság mindenhol elterjedt őrület, a fiatalság görcsös megőrzéséért folytatott harc előtt. Az én korosztályom és a nálam idősebbek igen nagy százaléka fürkészi reggelente a vonásait, és csalódottan biggyeszti le az ajkát, amikor megjelennek az első szarkalábak vagy ősz hajszálak. A média minden irányból azt a hibás énképet igyekszik belénk ültetni, hogy az ember csak addig értékes, amíg bársonyos a bőre, csillogó a haja és sehol sem lóg a bőre.

A nyugdíjas korosztályt ezek alapján indokolatlanul sokszor azonosítják elmaradott, értetlen, buszon előrefurakodó, lelassult emberekként, akik megállás nélkül szidják az éppen aktuális rendszert és az elfogadhatónál többször sürgetnek nyugdíjemelést.

A fiatalságot görcsösen hajszoló, önértékelést súlyosan romboló, társadalmi feszültségektől sem mentes nézettel szeretnék most szembemenni. Célom ráirányítani az emberek figyelmét arra a bölcsességre, élettapasztalatra, éleslátásra, amely az idős emberek kincse. A mostohagyerekként kezelt idősek kapják meg a nekik járó tiszteletet!

Figyelem!

Korukkal és önmagukkal bátran szembenéző nyugdíjasokat keresek, akik névvel vagy név nélkül szívesen mesélnének az életükről, az öregedésről, arról, hogyan látják korábbi önmagukat, melyek voltak eddigi életük örömteli vagy embert próbáló időszakai. Szívesen bemutatnám őket egy (e-mailben is megválaszolható) interjú erejéig, hogy jobban megérthessük, elfogadhassuk őket és hogy mi magunk is jobban elfogadjuk az idő múlását. Jelentkezni e-mailben (szemlelodosziv@gmail.com) vagy hozzászólás formájában lehet. Várom az őszinte nagymamákat, nagypapákat és unokára váró szép korúakat. Földrajzi távolság nem akadály!

Amikor az első gyermekem vártam, minden nap az internetet bújtam. Folyamatosan nyomon követtem, éppen milyen gyümölcshöz vagy zöldséghez hasonló a mérete, milyen testrészei fejlődtek már ki, hányszor csuklik és hányat pislog. Igyekeztem minél alaposabban felkészülni a nagy napra, amikor majd találkozhatok vele. Az orvosom is megkérdeztem, mi hogy szokott történni, ő azonban csak szűkszavúan sorolta a számára unalomig ismétlődő rutinfolyamatokat. Amikor eljött az idő, bizony néhány dolog váratlanul ért. És még hónapokkal ez után is.

A legnagyobb meglepetés akkor ért, amikor a szülésznők bekísértek a szülőszobába, és közben lélekromboló megjegyzéseket tettek rám, a görcsöktől kínlódó, vajúdó anyára. Arra valahogy senki nem készített fel, nekem pedig meg sem fordult a fejemben, milyen könnyen belefuthat az ember egy - vagyis pontosabban két - nyugdíj előtt álló, besavanyodott, kiégett szülésznőbe. Akiknek az lett volna a feladatuk, hogy a pánik szélén nyugtassanak és biztassanak, olyan lelketlenül viselkedtek, amitől igazából még ma sem tértem magamhoz. Senki nem szólt előre, hogy bizonyos - az anyaságomat és a gyerekemhez való viszonyomat megkérdőjelező - mondatok végérvényesen beleégnek az agyamba és a gyermekágyas időszak hormonoktól és kialvatlanságtól instabil hetei alatt minden nap elbizonytalanodom, vajon jó anya vagyok-e. Ilyen előzmények után hálás vagyok, hogy a második kisfiam egy angyali türelmű, szépszavú szülésznő segítségével, meghitt körülmények között hozhattam világra.

A második meglepetés rögtön szülés után ért. Mert ugye mindenki csak addig mesélte az élményeit, hogy kicsusszant a baba, aztán minden fájdalom elrepült. Arról mindenki mélyen hallgatott, hogy még napoknak, heteknek kell eltelniük, mire az ember minden elővigyázatosság nélkül, bátran lehuppanhat egy székre, egy padra vagy bármilyen más ülőalkalmatosságra. A fizikai regenerálódásra szánt időt manapság mindenki igyekezne megspórolni, mert gyengének és nyafogónak könyvelik el, ha pár héttel szülés után nem folytatja olyan aktivitással az életét, mint a várandóssága előtt. Nekem szerencsém volt, mert mind a férjem, mind a nagyik lelkesen siettek a segítségemre, hogy komplikációk nélkül felépülhessek a szülést követően. Jó lenne, ha minden családban meg lehetne oldani, hogy több figyelmet és segítséget kapjanak az újdonsült anyukák!

Ha valaki még időben szól, hogy a szoptatás sem olyan magától értetődő, mint a klisékkel túlzsúfolt hollywoodi mozikban, frusztrációtól és csalódástól egyaránt megkímélhettem volna magam. Látott már bárki is fájdalmas tejbelövelléstől vagy kirepedező, felsebzett mellektől szenvedő hősnőt? Talán engem ért váratlanul a szoptatás hogyanja, de saját tapasztalat híján valóban úgy képzeltem: gyermeket etetni annyi, mint mellre tenni, aztán meg levenni. A megfelelő, fájdalommentes szoptatási pozíció tanácstalan keresése, a hirtelen megjelenő és szűnni nem akaró csomók kétségbeesett masszírozása valahogy eddig minden anyai beszámolóból kimaradt. Meg a szűnni nem akaró görcsölés azon, vajon van-e annyi tejem, hogy az egymásba csúszó, többórás, kínlódásnak átélt etetések után ne kelljen magára hagynom az ordítva agonizáló gyerekem, hogy a fagyasztóból előkapjak egy adag anyatejet vagy tápszert kutyulgassak.

Ha valamit megtanultam, mióta anya lettem, az az, hogy mindenki ugyanolyan nehézségekkel küzd szülés után. Míg egyikünk könnyebben veszi az elé gördülő akadályokat, a másikunk stresszel, kínlódik, megijed, ostorozza magát és sír, sír, sír. Mi tehát a konklúzió? Kérdezz, gyűjts információt, közben igyekezz minden rémtörténettől távol tartani magad! Ne félj segítséget kérni orvostól, védőnőtől, tapasztaltabb rokontól vagy barátnőtől! És  bízz magadban! A te gyerekednek te vagy a legjobb anyja!

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

A képek forrása: freeimages (1.), pixabay (2.)

Múlt héten - több év szünet után - a kisfiammal eljutottam a városi könyvtárba. Egy Fejős Éva könyvet egész idő alatt a kezében szorongatott. Hazaérve mégis inkább Agatha Christie Gyilkolni könnyű című krimijébe kezdtem bele. Korábbi történeteihez hasonlóan az írónő most sem okozott csalódást.

Az 1939-ben megírt történet helyszínén, a csendes, néhány lelket számláló faluban lassan, eseménytelenül telnek a napok. A település lakóit egyszer csak furcsa, balesetnek tűnő, váratlan halálesetek rázzák fel. Az áldozatok (égetnivaló rossz kölyök, szolgálólány, orvos, iszákos kötekedő) között első ránézésre semmilyen épkézláb kapcsolatot nem találunk, egy jószemű vénkisasszony azonban hamar meglátja a rejtett összefüggéseket. Ezért hamarosan az életével kell fizetnie. A történet központi figurája, egy nem régiben nyugdíjba vonult nyomozó felkerekedik, hogy kibogozza az összekuszált szálakat. A regény végéhez közeledve kiderül, hogy egész idő alatt rossz nyomon járt.

Az egykori rendőr a történet közepe táján mind a négy lehetséges elkövető szemszögéből végigvette, hogy melyikük miért küldhette másvilágra az áldozatokat. Őszintén szólva ezt a részt meglehetősen unalmasnak találtam. A tetőponthoz közeledve azonban Christie olyan feszültséget tudott teremteni, hogy alig tudtam letenni a könyvet. Az írónő nem kímélt és ezek után még egyet csavart is a történeten. Mint az várható volt, az a szereplő követte el a bűneseteket, akiről legkevésbé feltételeztem volna.

Az élvezetes krimi gyengepontjaként a helyszínek és szereplők névválasztását tudnám említeni. Az ismertebb városok helyett két-három tagú település- és birtokneveket választott a szerző, emiatt pedig nem mindig tudtam követni, hol is játszódik a cselekmény.  A szereplők jó része is leginkább miszter, missz és misziszként jelent meg, így többször némi időbe telt, mire beazonosítottam, kiről is volt szó. A cselekményt egy váratlan szerelmi szál is színesítette, amelyet túl erőltetettnek és előzmények nélkülinek éreztem: az éltes korú rendőr kamaszos hirtelenséggel esett szerelembe az egyik szereplővel. Mint utóbb kiderült, mindez elengedhetetlen volt a regény végkifejletéhez.

A XXI. század Dan Brown olykor már követhetetlen gyorsasággal száguldozó művein felnövő olvasói valószínűleg túl lassúnak fogják találni a cselekmény kibontakozását és a történet folyását. Ennek ellenére jó szívvel ajánlom a könyvet miindenkinek, aki majd' háromszáz oldal erejéig szívesen visszarepülne egy, a mainál lassabb és emiatt alaposabb, aprólékos munkára időt hagyó korszakba.

Fotó: saját

A nyári melegrekordok elengedhetetlen kellékei a kellemesen hűvös italok. Egy korábbi cikkemben a szomjoltók bemutatása során a visszaváltható üvegek mellett tettem le a voksom. Időközben azonban újabb információk kerültek a birtokomba, amelyek árnyalják a korábbi álláspontom.

Megkeresésemre Bikfalvi Istvánné, a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség titkára készségesen válaszolt néhány, az ágazatot érintő kérdésemre. Lássuk tehát, mire derült fény!

Magyarországon a kilencvenes évek elején az egy főre jutó évi ásványvízfogyasztás csupán 4-5 liter volt, ez napjainkra elérte a 126 litert. A megnövekedett kereslet pedig elkerülhetetlenül megnövelte a keletkező hulladék mennyiségét. Amíg néhány litert fogyasztottunk évente, meg lehetett oldani az üveg palack alkalmazását. Manapság viszont fizikai erőnlétünktől függően komoly nehézségekbe ütköznénk, ha az üveg palackokba töltött, hatosával összefogott, másfél-két literes vizeket gyalog vagy tömegközlekedéssel kellene hazaszállítanunk. A korábban favorizált visszaváltható palackokkal ezen kívül is van azonban egy kis bökkenő. Az ásványvíz és üdítőital ágazat megbízásából neves német és osztrák szakintézet készített tanulmányt, hogy kiderüljön, vajon a többször használható vagy az egyutas palackok terhelik-e jobban a környezetet. Meglepő eredmény született. A szigorú élelmiszerbiztonsági előírások miatt tetemes mennyiségű vegyszer szükséges az üvegek alapos kitisztításához, többszöri mosásához, ez pedig jelentősen megnöveli a kibocsátott szennyvíz mennyisége. Az üres és a megtöltött palackok szállítása során keletkező szén-dioxid miatt ez a módszer sem tűnik környezetbarát megoldásnak

Szóba jöhetne még az alumínium és a többrétegű csomagolóanyagból készült doboz is az ásványvizek palackozásánál, ezek alkalmazásának azonban bizonyos korlátai vannak. Az előbbiből például nem lehet nagy térfogatú dobozt készíteni, az utóbbi előállítása pedig igen költséges. 

Marad tehát a megszokott PET palack, amelynek kiürülés után kizárólag a szelektív hulladékgyűjtőben lenne a helye. Elszomorító azonban, hogy a kibocsátott PET palackoknak még csak 40%-át dobják a műanyag hulladéknak kialakított szelektív konténerekbe. A helyzeten valamelyest javít, hogy a PET palackok előállításakor 30%-ban használnak újrahasznosított PET alapanyagot, egyes gyártók pedig növényi alapanyagokat is szívesen alkalmaznak. Ami viszont minden gyártóban közös, az az, hogy valamennyien fizetnek környezetvédelmi termékdíjat az általuk kibocsátott PET palackok mennyisége után, és így ők is részt vesznek az országos környezetvédelmi feladatok megvalósításában.

Mindez dicséretes kezdeményezés, az viszont sokkoló, ha az évi 126 litert beszorozzuk hazánk lakosságának számával. Ha a fél-, egy- és másfélliteres kiszerelést kikerülve mindenki kétliteres palackból fogyasztaná el ezt a mennyiséget, az is 630 millió PET palackot jelentene évente. Ezekből pedig 378 millió palack kerülne újrahasznosítás nélkül a kommunális hulladékba. 378 millió! Kimondani is szörnyű! És ez csak egy év termése, csak nálunk! Az évi 126 literünkkel az Unió öt nagy ásványvízfogyasztó országa közé tartozunk. Ehhez hasonló mennyiséget Franciaországban, Olaszországban, Németországban, Ausztriában, Svájcban, Belgiumban és Spanyolországban fogyasztanak. A többi fejlett nyugat-európai állam, az esztelen pazarlásáról híres USA és Ázsia országainak műanyaghulladékáról pedig még nem is beszéltünk!

Itt az ideje, hogy elgondolkodjunk, vajon a kényelmünk és a státuszszimbólumként használt félliteres, literes üvegek vajon valóban megérik-e a néhány percnyi használatot. Otthon, a munkahelyen vagy vendégségben bátran tegyük a poharunkat a csap alá! Ha pedig elindulunk otthonról, szerezzünk be egy csinos kis kulacsot, és töltsük tele vízzel! Merjünk eltérni az átlagostól és a megszokottól! Legyünk kezdeményezőek, gondolkodjunk felelősen! És közben öntsünk tiszta vizet a pohárba!

Köszönöm Bikfalvi Istvánnénak, a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség titkárának a cikk elkészítéséhez nyújtott segítséget!

 Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

 A képek forrása: pixabay

Nem gondoltam volna, de valóban beköszöntött a kánikula. Amikor tartósan harminc fokot mutatnak a hőmérők, nem árt beszereznünk néhány üveg hideg italt a tikkasztó napokra. Nem mindegy azonban, mivel pótoljuk a bajszunkon gyöngyöző verejtékcseppeket. Ebben a bejegyzésben italjaink környezetre gyakorolt hatását fejtegetem.

Csak egyszerűen!

Izzasztó nyári napokon a legegyszerűbb és ráadásul legkörnyezetkímélőbb választás a csapvíz. Hazánkban a legtöbb településen kiváló az ivóvíz minősége, felesleges tehát havi szinten több tízezer forintot flancos, márkás, státuszszimbólumként használt ásványvízre költeni. Arról nem is beszélve, hogy egy liter ásványvíz előállításához három liter vizet pazarolunk el. Igen csekély azoknak a száma, akik bizonyos diétát követve vagy egészségtudatos megfontolásból választják az alacsonyabb-magasabb ásványianyag-tartalmú italokat. Ha a csapvíz ízét túl klórosnak, fanyarnak érezzük, fektessünk be vízszűrő kancsóba, amely ára rövid időn belül megtérül! Ha a buborékok miatt esik választásunk az ásványvizekre, vásároljunk otthonra szódakészítő gépet, szedjük elő a megkopott szódás szifonokat vagy töltessük újra a kiürült szódás palackokat! Így nemcsak tetemes összegeket, hanem kezelhetetlen hulladékmennyiségeket is megspórolhatunk magunknak és a bolygónak egyaránt.

Alternatív megoldások

Ha a nyári melegben víz helyett változatosabb ízekre vágynánk, a legjobb, ha döntésünk valamilyen házi készítésű vagy kereskedelemben kapható szörpcsaládra esik. A Piroska szörp például környezetbarát választásnak tűnik, ugyanis a ma népszerű, eldobható palackokban árusított termékekhez képest az előállított termékeik körülbelül 98%-a visszaváltható üvegben kerül forgalomba. Ha a hígítási arányt figyelembe vesszük, a szódás szifonunkkal remek kis italt állíthatunk elő belőle a készen kapható üdítőkhöz képest poton áron.

Ha azonban mégis inkább a dobozos italok mellett döntünk, vegyük magunknak a fáradtságot, hogy a szelektív hulladékgyűjtőben helyezzük el az üres dobozokat, kisebb (két decis és 0,33 literes) kiszerelések helyett pedig válasszunk inkább nagyobb, lehetőleg több literes palackokat!

A boltokból már jó néhány éve kikoptak a visszaváltható kólák és üdítők. Hol vannak már azok az idők, amikor azt nézegettük a polcok előtt állva, mennyi is lesz a betétdíj? Bár a sörök esetében lenne lehetőségünk visszaváltható üvegben hazavinni a kiválasztott nedűt, a teremtés koronái azonban miért, miért nem, inkább a dobozos változatot részesítik előnyben. A sörfogyasztók két harmada (65%) választja az alumínium dobozos változatot, 20-25% a visszaváltható üveget részesíti előnyben, 3% a PET palackot, 10-15% pedig a csapolt sörre esküszik. Környezeti szempontokat figyelembe véve ez utóbbi a legjobb választás, ugyanis megfelelő karbantartással a hordók élettartama szinte végtelen, míg az évente 4-5 alkalommal újratöltött palackoké 5-6 év.

Bár a Sörgyártók Szövetségén keresztül a három nagy hazai sörgyár néhány áruházláncban visszaváltó automatákat helyezett el és a kidobásra szánt alumínium dobozok darabjáért a Retúrpack nevű cég kettő-öt forintot fizet, legtöbbször csak alacsony jövedelmű, mosdatlan, kopott ruhájú, hajlék nélküli, torzonborz férfiakat láttam hatalmas sörösdoboz-halmokat cipelni. Ők nagyobb városok hajléktalan szállói mellett olyan visszaváltó automatákba helyezhetik el "zsákmányaikat", ahol az áruházi árnál valamivel magasabb összeget kapnak az összegyűjtött dobozokért.  A Dreher által forgalmazott aludobozos söröknek például csak 18%-át váltják vissza. Igen, valóban némi macerával jár otthon összegyűjteni, aztán pedig visszavinni a boltba a felhalmozott göngyöleget. Ha viszont vesszük magunknak a fáradtságot, jelentős mennyiségű nyersanyagot, vizet, energiát és nem utolsósorban pénzt takaríthatunk meg mind az előállítónak, mind saját magunknak.

A kulisszák mögött

Ha az előállítóról esett szó, lényeges megemlítenem, a kulisszák mögött milyen - a fogyasztót meglepő - környezettudatos irányelvek alapján állítják elő kedvelt nyári hűsítőinket. Néhány hazai üdítő-, szörp- és sörgyárral egyeztetve kiderült, ebben a szektorban is vannak innovatív, környezeti tényezőket szem előtt tartó kezdeményezések. A Drehernél például nyolc-tíz százelékos megtakarítást érnek el azzal, hogy hasznosítják a szennyvíztisztítóban keletkező biogázt, emellett biológiai szennyvíztisztítót építettek, a csomagolási hulladék 96%-át újrahasznosítják (akkor is, ha az a külföldre szállítás miatt költséggel jár), csomagoló anyagaik zöme újrahasznosított anyagot is tartalmaz. A korábban hulladéklerakóba, majd komposztálásba került, végül talajjavításra használt kovaföld iszap példája jól mutatja, hogy a vállalat életében hangsúlyos szerepet kap a keletkező hulladékmennyiség csökkentéséért folytatott harc.

A mi felelősségünk

A kommuniális kukába hajigált, de még újrahasznosítható hulladékra most nem tértem ki. Elszomorító, de még mindig jelentős azon fogyasztóknak a száma, akik - bár az alumínium vagy PET csomagolást választják,  - mégsem az erre a célra fenntartott szelektív konténerekben gyűjtik a kiürült palackokat. Ha legközelebb a boltok polcai előtt állunk, jusson eszünkbe, milyen mindannyiunkat érintő hatásai lehetnek pillanatnyi döntéseinknek. Részesítsük előnyben a visszaváltható palackokat! Ha ez mégsem lehetséges, vigyük el az üres palackokat a legközelebbi szelektív gyűjtőszigethez! A döntés a mi kezünkben van. Válasszunk felelősséggel!

Köszönöm a cikk elkészüléséhez nyújtott segítséget Bodó Brigittának, Percsiné Bíró Kingának, Szederkényi Zitának a Dreher Sörgyárak Zrt. és Molnár Tímeának, a Szikrai Borászati Kft. munkatársának!

 Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

A képek forrása: pixabay

Az idei nyár első, igazi hőségriadója után valószínűleg mindannyian egyetértünk abban, micsoda kincs a nagy melegben egy pohár hideg víz vagy egy frissítő zuhany. A víz azonban sokkal több, mint kényelmi kellék. A víz maga az élet. Napjainkra a Föld egyre több pontján váilk luxuscikké a tiszta ivóvíz. Ahhoz, hogy gyermekeink és unokáink életét ne veszélyeztesse a fenyegető vízhiány, nekünk kell felelősen bánnunk meglévő vízkészleteinkkel. Hogyan? Takarékoskodjunk vele, ahol és amikor csak lehet!

A családok konyháiban a legtöbb vizet a mosogatás kellemetlen folyamata emészti fel. A következő ötletekkel ha élvezetesebbé nem is, de környezettudatosabbá mindenféleképpen tehetjük a mindennapos konyhai rutint.

1. Megfelelő tervezéssel könnyen spórolhatunk a mosogatásra váró edényeken és a vízszámlán is. Ha a főtt tészta mellé például zöldséget is párolunk, készítsük el először a zöldséget, majd ennek a levébe tegyük fel főni a tésztát! Az ízét nem rontja el, sőt mi több, csak gazdagabbá teszi azt. Az ételkészítést még környezettudatosabbá tehetjük, ha edényeinket egymásba illesztve, egymás fölött párolunk. Így nemcsak a felhasznált víz mennyiségét csökkenthetjük, hanem az energiáét is.

2. Ételeink elfogyasztása után kerül kézbe az egyik leggyakoribb tisztítószer, a mosogatószer. Személy szerint én gyakran azért öblítem el még kétszer-háromszor a tiszta edényt, mert attól tartok, marad még valamennyi vegyszer az elmosogatott eszlözökön. Ezt a problémát környezetbarát mosogatószerrel könnyen kiküszöbölhetjük. Ha nem sajnálunk néhány száz forinttal többet áldozni "zöld" mosogatószerre, a lefolyóba kerülő szennyvíz is kevésbé veszélyezteti majd folyóink, tavaink élővilágát.

3. A legfontosabb feladatunk mosogatás közben, hogy amíg a szivaccsal az edényeket törölgetjük, csutakoljuk, zárjuk el a csapot! Miért is kéne folyatnunk a drága, pótolhatatlan ivóvizet az ételmaradék levakarása során?

4. Ha a tányérokra száradt maradék eltávolításán fáradozunk, jó szolgálatot tehet a valamennyire még mosogatószeres, de már tisztának mondható öblítővíz. Ezt célszerű nem rögtön leengedni a lefolyón, hanem beleönteni az égett, koszos, áztatásra váró edényekbe. Külső szemlélőnek mindez talán komolytalan pancsolásnak, pepecselésnek tűnik, valójában azonban azon fáradozunk, hogy bolygónk lakói néhány évtized múlva is tiszta ivóvízhes juthassanak.

5. Sok konyha elengedhetetlen kelléke a vízforraló. Igyekezzünk ebbe csak annyi vizet tenni, amennyit el is használunk! A készülék alján maradó, vízkővel fenyegető maradékot öntsük a szobanövényeinkre vagy hasznájuk fel mosogatás közben öblítésre!

+1. És a legfontosabb: higgyünk benne, hogy felelősségteljes viselkedésünknek megtérül az eredménye! Hiszen régóta tudjuk, sok kicsi sokra megy!

 Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

A képek forrása: pixabay