Nyári nagy meleg ide, közösségi média tengerparti képei oda, sokaknak csak ábránd egy-egy bel- vagy külföldi utazás. Ha nem akarsz nagyobb összeget nyaralásra szánni - de mégsem szeretnéd, ha élmények nélkül telne el a nyár - még van időd, hogy megvalósíts néhány kipróbált, pénztárcakímélő ötletet.

1. Nézz körül a környéken!

Nem kell ahhoz távoli országokba utaznunk, hogy emlékezetes élményekben legyen részünk. Mi idén tavasszal egy könnyed kirándulásra indultunk Mártélyra. Kocsival kevesebb, mint fél óra alatt értünk a Holt-Tisza partjára. Csomagoltunk almát, kekszet, néhány szendvicset és vizet, aztán nekiláttunk a gyalogtúrának. Mártély csendes vízpartja és a kialakított tanösvény két kicsi gyermekkel - és egy babakocsival - is ideális helyszín arra, hogy egy kicsit kiszakadjunk a mindennapi mókuskerékből. Bográcsozó  és szalonnasütő lehetőségek, valamint játszótér is várja a látogatókat. Az utóbbit mi is leteszteltük. Belépőjegyre nem kellett költenünk, csak az üzemanyag árával kellett számolnunk. Hasonló élményben lehet részed egy nagyváros füvészkertjében vagy egy közeli községben.

Néhány hónappal később a szomszédos település, Derekegyház palacsintafesztiváljára autóztunk el. Gyorsan végigjártuk a kirakodóvásárt, közben próbáltam a gyerekeket távol tartani a mindenféle gagyi vackot és törékeny holmikat áruló részektől. A nagyobbik fiam kapott egy cukorból készült kígyót, a család többi tagja pedig befalt jó pár lekváros, kakaós és fahéjas palacsintát. Mindezt olcsón megúsztuk, mégis lett egy közös, családi, nyári élményünk. A fesztiválszezon még javában tart. Nézz körül, milyen kisebb-nagyobb rendezvényeket tartanak a környékeden!

Nem olyan régen Szegeden jártunk a Vadasparkban. Családi jeggyel tudtunk bejutni, amely olcsóbb volt, mintha két felnőtt és egy gyerek jegyet vettünk volna. A nagyobbik fiam élvezte, hogy közelről szemügyre vehette a félelmetes ragadozókat. A kisebbik fiunk nagyon szereti az állatokat, ennek ellenére alig lehetett elvonszolni a bejárat melletti játszótérről. Ez a kirándulás azért volt emlékezetes a számomra, mert nagyon szigorúan próbáltam ügyelni arra, hogy ne termeljünk hulladékot az út során. Hogy az elhatározásom milyen sikerrel járt, arról egy későbbi cikkben talán majd beszámolok. Gondold végig, milyen program érdekelne téged és milyenek hoznák lázba a csemetéidet! Cirkusz, múzeum vagy egy koncert is megérhet néhány ezer forintot, hogy emlékezetes pillanatokat szerezhess a családnak.

2. Nézz körül a városodban!

Bármennyire is próbálja az ember élére rakni a pénzt, egy nyáron egyszer talán megegedheti magának azt a "luxust", hogy a párjával kettesben, illetve a gyerekekkel is elmenjen egy helyi étterembe és ott vacsorázzon meg. Ne gondolj rögtön méregdrága exkluzív fogásokra! Pizza, sör és limonádé is alkalmas arra, hogy egy picit magunk mögött hagyjuk a konyhai főzőcskézés monotóniáját. Próbálj ki egy új sütit a cukrászdában vagy rendelj egy meglepő nevű koktélt egy étteremben! (A tavalyi koktélos estémről itt is beszámoltam nektek.) A helyi strandok és élővizek is frissítően hatnak testre, lélekre egyaránt. Míg az előbbi helyen több ezer forintot is ott hagyhatsz a pénztárnál, az utóbbinál nem kell számolnod ezzel a költséggel.

3. Nézz körül az otthonodban (vagy a barátaidéban:)!

Ha az ember olyan szerencsés, hogy kertes házban lakik, számos lehetőség megnyílik előtte, amelyről a panel falai között csak álmodhatott. Ilyen például egy lezser kerti sütögetés a barátokkal vagy a családdal. Mindegy, hogy bográcsozás, grillezés vagy szalonnasütés mellett teszed le a voksod. A lényeg, hogy együtt legyél azokkal, akiket szeretsz.

A hőségriadó kellős közepén nincs nagyobb áldás egy saját kis medencénél. Ha szerencséd van, az interneten kedvező áron és gyorsan megrendelhetsz egy akkora darabot, amiben kényelmesen elfér a család. Szavakkal leírhatatlan érzés, amikor a 40 fokban hagyod a fenébe a házi munkát és helyette elmerülsz a hűs vízben, aztán megtörölközöl, és mész tovább a dolgodra.

Láthatjátok: az embernek nem minden évben adatik meg, hogy súlyos tíz- meg százezreket költsön nyaralásra. Ha te is így jártál, légy leleményes, kreatív, járj nyitott szemmel! Hidd el, sokkal több a szépség körülötted, mint amennyit nap mint nap észreveszel! Lazulásra fel!

Kép: unsplash

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Fejős Évától az elmúlt évben jó néhány könyvet olvastam már. A legelsőről, vagyis a Bangkok tranzitról, valamint a Cuba Libréről itt is írtam már ajánlót. Éva kezdeti műveinek stílusát valamelyest akadozónak éreztem, mindez azonban nem szegte kedvem és nagy várakozásokkal vetettem bele magam a további regényeibe. Az elmúlt hetekben, amikor engem is elért a Despacito-láz, teljes áhítattal adtam át magam minden latinos témájú filmnek és zenének. Ezek mellett újra végigolvastam Fejős Éva Cuba Libréjét. Ezt követte másnap a Száz éjjel ügynökség, amelynek az első részét, a Száz éjjel vártamot korábban már olvastam. Amikor ennek is a végére értem, lélegzetvételnyi szünetet sem hagytam magamnak, és következett a Nápolyi vakáció.

A Nápolyi vakáció hősnője Ladányi Niki. A korombéli oknyomozó újságíró ismerős volt már számomra, hiszen a Karibi nyárban és a November lányában is találkoztam vele. A Nápolyi vakáció azon a télen kezdődik, amikor a Karibi nyár véget ér. A könyvben többször is felbukkan az "előzmény könyvből" Carol Santos, András, Roland, Fanni és Niki szülei, valamint Niki nagyanyja. Nem hiányozhat a regény szereplői közül Niki "mániása", a minden hájjal megkent Verbovszky sem. Ő lesz az, akinek a jelenléte kimozdítja a regényt a szokásos csajos történetekből és a krimi felé tereli azt. Verbovszkynak és Niki nagyanyjának köszönhetően váratlan fordulatokban bővelkedett a cselekmény. Hogy pontosan milyen események leptek meg, azokat nem árulom el. Hátha valaki az ajánlómat olvasva kap kedvet az olvasáshoz!

Annyit azonban elárulok, hogy a könyvet két család történeteként, valamilyen értelemben családregényként is olvashtajuk. A szálak természetesen összeérnek. Lelkesen olvastam Niki anyjának és a nápolyi származású Alesandronak az egykori románcáról. Valamelyest magamra is ismertem az anyukában, aki tiniként menthetetlenül és reménytelenül szerelmes volt egy fiúba. (Bár én nem hívogattam napjában többször senkit telefonfülkékből.) Niki szülei éppen válnak a regény kezdetén, Verbovszky megszökik a rabkórházból, Niki pedig egy kutyacsempész után nyomoz. A szálak - hogy, hogy nem - Nápolyba vezetnek. Nikinek pedig ki készül interjút adni? Igen, kitaláltátok: Alessandro fia, Giacomo. Bár Niki még mindig az otthon maradó Andráshoz vonzódik, mégis Giacomo mellett teljesedik ki nőként. De hogy a kapcsolatuk milyen irányt vesz és lesz-e közös jövőjük, arra most nem térek ki. Mindenesetre biztató volt látni, ahogy a külsejére keveset adó Niki egyszer csak elkezd finomabb, lágyabb, nőiesebb ruhákat hordani. Bevallom, inspirálóan hatottak rám a Niki átalakulását leíró sorok. Újra megbizonyosodtam arról, hogy önbizalomhiány ellen a legjobb orvosság néhány igényes és szívmelengető ruhadarab.

A kedvenc szereplőm minden kétséget kizáróan Niki nagyanyja volt. Élveztem a pergő nyelvét, a realitástól elrugaszkodott, krimiken edződött fantáziáját és a tettrekészségét. Míg a regény elején aukciókra jár, hogy egy kis mellékeshez jusson, a folytatásban felcsap egy magánnyomozó asszisztensének. Ebben a munkakörben aztán kiteljesedhet a képzelőereje.

Az én képzeletem pedig a keskeny kis színes, tengerparti utcák leírását olvasva kapott lángra. Magam előtt láttam a ringatózó tengert, a vadul száguldozó motorosokat és az élénk éjszakai életet, miközben szinte a számban éreztem a sorrentoi citrom ízét. Éva regényeinek ez a legerősebb pontja: hibátlanul tudja ábrázolni azt a világot és azokat a helyszíneket, ahová elutaztatja a hőseit.

A regény gyenge pontjaként a fejezeteket nyitó párbeszédeket tudnám említeni. Ezek többnyire ugyanis úgy indulnak, hogy az ember nem tudja rögtön eldönteni, kik között is zajlanak. Bár ennek feszültség- és ezáltal érdeklődéskeltő hatása van, engem időnként zavart, hogy nem tudtam minden esetben rögtön beazonosítani, kik beszélnek.

Összességében egy könnyed, nyári, csajos, letehetetlen történettel lettem gazdagabb. A Cuba Libre Havannába húzta a szívem, most a Nápolyi vakáció után a magabiztos, hangos, nem takaréklángon élő olaszok közé vágyódom.

Téged melyik könyv világa szippantott be utoljára?

Kép: freeimages

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Itt most apákról írok, de akár anyákról is szólhatna ez az írás. Mindenki helyettesítse be azzal a szülővel, amelyikkel könnyebben tudja azonosítani a szereplőket! Tudom, hogy minden család és minden élethelyzet más. Az írás a saját személyes véleményem tükrözi. Elnézést kérek előre, ha valakit megbántok vele! És persze hatalmas tisztelet a kivételnek! Figyelem! Szókimondó szöveg következik!

Mindannyian ismerjük őket. Ők azok, akik reggel, mielőtt a család felébredne, már javában tolják a munkát. Egész nap keményen robotolnak, aztán este hullafáradtan esnek haza. Jobb esetben még részt vesznek az esti fürdetésben, aztán némi melegétel után beájulnak az ágyba.

Ők azok a hagyományosnak nevezett apai szerepeket betöltő férfiak, akik felelősségteljes kenyérkeresőként igyekeznek jobb anyagi körülményeket teremteni a családjuknak. A gond ezzel csak az, hogy eközben észrevétlenül elmegy mellettük az élet.

A vezető beosztásban dolgozó apák pozícióért, csillogóbb lehetőségekért, fényesebb autókért, fényűzőbb mindennapokért güriznek az irodában. Szünet nélkül telefonálnak, e-maileznek otthon is- családi asztalnál, hétvégén, nyaraláson egyaránt.

A középosztály szeretne kicsit könnyebben boldogulni. Jó lenne a családot elvinni néhány napra vagy akár egy hétre nyaraln, megvenni egy használt, de jó állapotban lévő kocsit, kevésbé nyögni hó végén a számlák vagy a törlesztőrészlet fizetésénél, kevesebbet gondolkodni a közértben a polcok előtt állva.

A leszakadó néprétegek a túlélésért - betevő falatért, télen fűtött lakrészért - küzdenek, amikor a családjukat hátrahagyva elvállalnak egy-egy - alkalmi - munkát, amely aztán napokra, hetekre, netalán hónapokra elszakítja őket a szeretteiktől.

A férfiak kemények, a férfiak nem panaszkodnak, a férfiak tartják el a családjukat.

A nők gyengék, a nők panaszkodnak, a nők egész nap otthon ülnek.

Nem!

A nők erősek, a nők időnként panaszkodnak és felrobbannak a dühtől és a tehetetlenégtől, amiért a pénz elszakítja őket a férfitól, akit szeretnek, és emiatt teljes egészében rájuk hárul a gyereknevelés minden nyűgje-baja. A nők vállát nyomja a felelősség amiatt, hogy milyen felnőtt válik majd a gyerekükből tíz-húsz év múlva. A nőkön múlik, milyen társadalomban, milyen világban fogunk élni néhány évtized elteltével.

A gyereknevelés viszont nem egyszemélyes meló. Nem várt események hatására bárki élete alakulhat úgy, hogy egyedülálló szülővé válik. Ha viszont valaki olyan szerencsés, hogy megtalálja az Igazit, és együtt vállalhat vele gyereket, az ideális az lenne, hogy ketten neveljék fel az utódaikat. Természetesen bizonyos szerepek a legtöbb esetben eleve leosztottak. Értelemszerűen az apa nem tudja megszülni vagy szoptatni a gyerekét. És amíg az anya ellátja a picit, valakinek pénzt is kell keresnie. A kérdés csak az, hogy mennyit és milyen áron. A legnehezebb feladat meghúzni egy egészséges határt a között, hogy megfelelő anyagi biztonságban, lehetőleg mindenféle pénzügyi kiszolgáltatottság nélkül neveljék fel a gyerekeiket és eközben az apa is részt vegyen a család mindennapjaiban. Az anyagi biztonség megteremtése ugyanis többnyire azzal jár, hogy az apa - vagy az anya, tehát a pénzkereső fél - egy bizonyos időre kivonul a család életéből.

Tudom, vannak olyan helyzetek és életkörülmények, amelyek lehetetlenné teszik a túlzott érzelgősséget és szentimentalizmust. Pénz beszél, kutya ugat. Azonban be kell látnunk, hogy egy egészséges apa-gyerek viszonyban mély sebeket ejthet a "távolból nevelt" gyerek lelkén, amikor az apa a pénz utáni hajszában lemarad lényeges, utólag bepótolhatatlan eseményekről: a gyerek születésnapjáról, ballagásáról, váratlan balesetéről és az ezt követő ápolásáról vagy az első szerelméről, amikor olyan fontos lenne kifaggatni az apát arról, hogyan is kell udvarolni egy lánynak.

Természetesn mondhatjátok erre, hogy a mobiltelefonok, a Skype és társai korában elavult, ósdi gondolat a mindennapos fizikai jelenlét megkövetelése. Ennek ellenére meg vagyok győződve róla, hogy mindennél fontosabb és pótolhatatlan, hogy egy szülő - és nemcsak az anya! - minden egyes nap megsimogassa, megpuszilgassa és magához ölelje a gyerekét - amíg ő ezt hagyja. Nagyon gyorsan elérkezik ám az az idő egy gyerek életében, amikor egyre kevesebb babusgatásra van igénye!

Persze mint minden másban, ebben is mindenkinél máshol van az a bizonyos ingerküszöb. Valaki remekül be tud rendezkedni arra, hogy hosszabb ideig távol éljen a gyerekei apjától, miközben a férfi a család megélhetéséhez szükséges anyagiakért hajt. Mások ideje korán belerokkannak a magányba és a gyereknveléssel járó, önkéntelenül vállalt felelősségbe és monotóniába. Éppen ezért kulcsfontosságú, hogy működjön a kommunikáció az apa és az anya között. Mindkettejüknek végig kell gondolni, utána pedig meg kell beszélniük, hogy kinek mire lenne szüksége. Egy fáradt, ingerült, türelmetlen társra vagy arra, hogy mindketten egyenlőbb mértékben vállaljanak feladatokat a gyerekek körüli teendőkből? A szülők jussanak egyezségre abban, kinek mik az igényei! Ne sikkadjon el a kommunikáció köztük! Fogalmazzák meg egyértelműen, ki mit szeretne! Aztán vegyék sorra a kívánságlistákon szereplő tételeket! Vajon valóban mindegyikre szükségük van? Kell két laptop, négy mobil, szoli, műköröm, márkás ruhák, autók, mutatós nyaralás, THM, hitelkeret, kamatok? A gyerekeinknek vajon mire van valójában szükségük? Egy divatosnak tűnő kütyüre vagy ruhára, amivel néhány hétig menőként villoghatnak a társaik között, de ami egy hónap múlva már cikinek számít? Vagy egy apára, aki többnyire a közelükben van, akire számíthatnak, akivel megoszthatják az örömeiket, bánataikat és közös élményeket élhetnek át, amelyekre akkor is csillogó szemmel gondolhatnak majd vissza, amikor az apjuk örökre távozik az életükből?

Kitűzendő tervek természetesen mindig kellenek az embernek, hogy ne érezzük céltalannak az életünket. A célt viszont érdemes úgy megválasztanunk, hogy ne elérhetetlen álmokat kergetve facsarjuk ki magunkat. Nézzünk körül az életünkben, mennyi mindenünk van! Ha van fedél a fejünk felett, jut minden nap étel az asztalunkra, szerető család vesz minket körül, van munkánk, amely többé-kevésbé még örömöt is okoz, mi másra vágyhatnánk? A tárgyak hajszolása helyett próbáljunk meg inkább a szeretteinkkel töltött minőségi időre koncentrálni! Legyünk hálásak mindenért, amink van!

 Kép: unsplash

Videó: youtube

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Lassan, gyengéden ereszkedett le az éjszaka a hangos tömegre. Hamis ábrándokkal kecsegtettek a csillagok. A május elsejét reményekkel és rövidekkel telve várta az ünneplő sokadalom. A város egy emberként lüktetett a majális ritmusaira. A szabadtéri színpad fölé hajló fák védelmezőn fogták közre a zajos társaságokat. Ebben az embertömegben tűnt fel a három különös figura.

A srác tele volt gátlásokkal. Magas volt, vékony, inas, kisfiús fekete gombafrizurával. A dzsekije alól fehér gallér kandikált ki. A sötét szemek vonzották a lányok tekintetét, mégsem volt bátorsága ahhoz, hogy megszólítsa őket. A barátja homlokát egy mély ránc barázdálta, pedig csak néhány évvel lehetett idősebb nála. Hiába rejtett egy kis pocakot a kötött pulóver, fesztelenebbül viselkedett, mint a srác. A csaj majd' kétszer akkora volt, mint ők. Rikító piros haja egy túlfűtött, szexi nő látszatát szerette volna kelteni, ehelyett meglehetősen szánalmasnak hatott. Minden női kecsesség hiányzott belőle. Fekete farmer és fekete pulcsi próbálta elfedni nem mindennapi méreteit. Egy aprócska hátizsák keskeny pántjai feszültek a hátán. Nagydarab volt és férfias - röhejesen festett. Mind a hárman csapolt sört ittak műanyag poharakból. Kapkodva, görcsösen próbálták valakire rávetni magukat. Ki voltak éhezve egy csókra, egy ölelésre, néhány jó szóra. A srác szeretett volna egy komoly kapcsolatot, a férfi a válását akarta kiheverni, a csaj pedig az önbizalmát növelte volna. Ők hárman közelítettek a táncosnő felé.

A férfi és a srác véletlennek tűnő mozdulatokkal, lazaságot magukra erőltetve araszoltak felé. Ott táncolt a tömegben előttük egy lánnyal. A teste kecses volt, ruganyos, lezser, de egyszerre begyakorolt és kimért. Vékony lábain sötétkék farmer feszült, kecses derekát egy sötétkék felső és egy barna bőrdzseki hangsúlyozta. Szögegyenes haját most fegyelmezett hullámokba bodorította, néhány tincset a feje tetejére tűzött. A loknik fel-le lifegtek, a derekát csapdosták, ahogyan a majális ritmusára ringatózott azzal a lánnyal. A begyakorolt mozdulatok magabiztossá tették: felemelt feje és nádszál dereka kikezdhetetlen öntudatot adtak neki, amikor jobbra és balra tekergette magát. De pont ez a betanult, hívogató magabiztosság tette rideggé és távolságtartóvá is. Az elfogyasztott felesek sem lágyították a mozgását. Hívogatott, felajánlkozott, de közben végig azt üzente: „ez az én testem, tudom, hogy mennyit érek, itt én diktálok".

Először a férfi kapta el a derekát, és magához szorította. A táncosnő kötelességtudóan ismételte a szokásos mozdulatsort: fenék kidülleszt, mell előretol, áll felszeg. Egymásra borulva adták át magukat az elnyűtt dallamoknak. A férfi a srác  kezébe lökte. A fiú félszegen nyúlt a táncosnő keze után. Az Unicumok meg a sör nem sokat oldottak a gátlásain, görcsösen lépegetett előre és hátra. A táncosnő hozzá is odasimult. Az előző mozdulatok ismétlődtek. A srác a táncosnő fülébe hajolt, és súgott neki valamit. A táncosnő szájon csókolta, aztán a dagadt lány felé fordult. Magához szorította, dülöngéltek egy darabig, ellökte magától és visszarántotta, aztán hátat fordított a különös hármasnak. Lelkesen csapkodta össze a kezét, a teste pajkosan dőlt a barátai felé és vissza. A férfi, a srác és a dagadt lány egy darabig még megbűvölve figyelték a táncosnőt. Amikor megértették, hogy nekik itt most nem terem babér, mindhárman összeborultak. Sörök löttyentek műanyag poharakból, aztán csalódottan indultak tovább az  éjszakába.

Kép: unsplash

Ha tetszett az írásom, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Pontosan tíz perccel nyitás előtt érkezem. Tanácstalanul állok a sorszámadó automata előtt. Legalább húsz lehetőség közül választhatok. Tüzetesen végigolvasom a választható ügyek listáját. Útlevél? Nem. Szociális segélyek? Nem. Gyámság alá helyezés? Nem. Adóbevallás? Nem egészen. De valami ilyesmi. Amíg tétován piszmogok, szabályos kis sor torlódik fel mögöttem. Egy nagydarab, gyűrődő tarkójú férfi kellemetlenül szuszog a nyakamba. A savanykás testszag és a jó érzést sértő közelség gyors döntésre sarkall. Megnyomom a nyolcas gombot, és azzal a lendülettel arrébb is állok egy kevésbé zsúfolt sarokba. Az izzadt férfi szemernyit sem teketóriázik. Gépiesen megnyomja a legfelső gombot, aztán lábujjközös papucsában úgy caplat el az ügyintézésre várakozók mellett, mintha ő lenne a hivatal kiskirálya. Nem sokkal ezután egy hajlott hátú néni sopánkodik a gép előtt. Vékony hangon panaszolja, hogy otthon felejtette az olvasószemüvegét. A mögötte várakozó anyukától kér segítséget. Amíg a nyúzott anyuka kiválasztja a megfelelő gombot, a vele érkezett két kisfiú visítva kezdi kergetni egymást a barátságtalan folyosón. Az anyuka leül egy rozzant műanyag székre, nekidönti a fejét a hideg falnak, és egy pillanatra lehunyja a szemét. Egy frissen érkező, kalapos öregúr rosszalló pillantásokat küld felé. Az anyuka elővesz a kisautók és túró rudis papírok közül egy rongyosra gyűrt újságot, és belefeledkezik. Így várunk mi öten ezen a tikkasztó júliusi reggelen, hogy minél hamarabb letudjuk a nyűgös, mégis megkerülhetetlen hivatali ügyintézést.

Valami miatt nem engem hívnak elsőként. A kigyúrt férfi száma jelenik meg először a kijelzőn. Magabiztos, elnyújtott mozdulatokkal tápászkodik fel az egyik fotelből. Az övtáskája egykedvűen mered ránk a derekáról. A nyugdíjas néni teszetoszán odaáll az ajtó elé. Azt gondolja, ha ő jött a cuppogó papucsú után, akkor őt fogják következőnek hívni. A férfi hosszú perceket tölt bent. Időközben kijön egy irodista, bemegy egy másik, aztán gyorsan újra kijön. Nem értjük, mire ez a felhajtás. Aztán egyszer csak kivágja az ajtót a papucsos, és lovárira váltva dörmög valamit. Bár a szavai artikulálatlannak hatnak, biztos vagyok benne, hogy átok, vér, halál és édesanya is szerepel az elmorgott mondatokban.  

Az idős néni már nyit is be, amikor egy rikácsoló vércsehang ellentmondást nem tűrve kiparancsolja az irodából. A néni megszeppenve szédül ki a várakozók közé. Elsápadva a szíve környékét kezdi masszírozni, és azt hajtogatja, hogy vele nyolcvanhét év alatt így még soha nem beszéltek. A sétabotos úr mellételepedik, és együtt kezdenek azon lamentálni, hogy kifordult a sarkából a világ a rendszerváltás óta. Igen, akkor három hatvan volt a kenyér, mindenkinek volt munkája, nekik meg nem kellett naphosszat kényelmetlen hivatalokba járniuk.

Másodjára az anyuka és szórólapokat egymáshoz vagdosó fiai jutnak be. Lemondóan nyugtázom magamban, hogy az érkezési sorrend ilyen helyeken semmit sem számít. Dühös vagyok magamra, amiért nem hoztam magammal a Tanuljunk könnyen, gyorsan olaszul!-t. Negyven perc alatt már átnézhettem volna az első leckét és most bizakodva vethetném bele magam a számokba és az igeragozásba. Ehelyett már huszadjára olvasom végig a Nemzeti Hitvallás szívhez szóló szövegét arról, mennyire jó, hogy a magyarok egy nagy közös nemzet tagjai, és mi kiválasztott nép vagyunk, mert mi aztán komolyan össze tudunk fogni, ha az autonómiánk és a szabadságunk védelméről van szó. Hitetlenkedve idézem fel a papucsos férfi képét. Igen, egy nemzet, egy cél, egy nyelv, összetartozás, béke, elfogadás, tisztelet, boldogság.

Annyira belemerülök a propaganda plakát hangzatos jelszavaiba, hogy alig veszem észre, amikor negyedjére tűnik fel az én számom az ügyfélhívón. A kijelző egészén a 11-es szám ugrál. Idegesen, türelmetlenül villognak a számjegyek. Kapkodva tépem fel az ajtót, és úgy rontok be a ventilátorokkal telezsúfolt irodába, mintha mély álomból riadtam volna. Egy ötvenes, világítóan kék szemhéjú, fásult irodistához kerülök. Rövidre nyírt haja sürgősen festés után kiált. A lefelé biggyesztett ajkak és az ősz hajszálak egyértelműen adják az ügyfelek tudtára, hogy viselőjük nap mint nap számolja a nyugdíjazásáig hátralévő időt. A lepattogzott, rikító narancs körmök unottan kopognak a klaviatúrán. Fel sem néz a gép mögül, egykedvűen csak ennyit kérdez:

- Parancsol?

Ahogy a szemébe nézek, megriadok. Az undor és az unalom letörölhetetlen elegye uralja a vonásait. Elbizonytalanodom, és remegő hangon csak ennyit tudok kibökni:

- Jó napot kívánok, én a férjem helyett jöttem be, hogy segítséget kérjek egy …

- Meghatalmazás?

Olyan elementáris erővel vág a mondandóm közepébe, hogy zavartan motyogni kezdek.

- Az nincs, nem ügyet akarok intézni, csak kérdezni szeretnék ezzel a bevallással kapcsolatban, mert jött ez a levél, és itt az áll, hogy valami nincs rendben az adóbevallásával. Meg tudná nézni, kérem, hogy mi a teendő ebben az esetben?

A nő kigúvadt szemekkel mered rám:

- Micsoda? Maga nem akar ügyet intézni és mégis idejött, hogy feltartsa a sort? Látja maga, hogy hányan vagyunk ebben a nyamvadt irodában? Ketten gályázunk itt a Marikával. Kint hőségriadó, bent meg a főnökünk elrendelte, hogy ne kapcsoljuk be a klímát. Merthogy kettőnkért felesleges. Mert túl sok áramot fogyaszt és nincs pénz ilyen luxusra, mert üres az önkormányzat kasszája. Bezzeg az Ica meg a Noémi is szabin vannak! Az egyik a Balatonon, a másik meg Máltán. Egy hétig ketten húzzuk az igát szegény Marikával. Mindkettőnknek visszeres a lába, a meleg meg csak ront az állapotunkon. A belünket kidolgozzuk, erre maga idejön, meghatalmazása az persze nincs, és elvárja, hogy még én segítsek magának? Feketén, minden hivatalos engedély nélkül belenézzek a levelébe? Tudja maga, hogy az állásommal játszom, ha megszegem a hivatalvezető utasításait? Mindent pontosan, precízen és törvényesen vár el tőlünk – az persze más kérdés, hogy mi közben beleszakadunk az irdatlan munkába meg a határidőkbe. Gondolja, hogy ér nekem a maga ügye annyit, hogy az állásommal reckírozzak? Nyugdíj előtt hol találnék maga szerint munkát? Mindenhol leírnak a korom miatt, pedig nélkülözhetetlen munkaerő vagyok a hivatal számára.

Döbbenten hallgatom a nő panaszáradatát. Hirtelen szólni sem tudok, annyira leforráz ez a váratlanul jött felelősségre vonás. A klímahiány, a hőségriadó és a visszerek okozójaként értetlen bűntudattal hunyom le a szemem, veszek egy mély levegőt, és megrendülve csak ennyit tudok kinyögni:

- A férjem külföldön dolgozik.

- Hát ez már mindennek a teteje! – rikácsol ész nélkül. – Külföldön dolgozó EU-s állampolgárok ügyét a Julika intézi egy szinttel lejjebb, az elsőn. Minden ki van írva. El kellett volna olvasni, mielőtt számot húzott! De nem tudom, mit erőlködik. Ha nincs meghatalmazás, nincs ügyintézés! – akadékoskodik.

- Elnézést, itt van nálam a személyigazolványom és a lakcímkártyám. Esetleg meg tudnák nézni az anyakönyvi hivatalban a házasságkötésünket igazoló papírokat? Itt házasodtunk össze öt éve, május hatodikán.

A nő már úgy néz rám, mint egy komplett szellemi fogyatékosra.

- Hölgyem! Ha nem vette volna észre, nyár van! Szabadságok, miegymás. Mond ez magának valamit? Nem, ne is válaszoljon! Akkor elmondom magának, hogy az irattárat festik, három hétig oda bejárás nincs. Senkinek. Amúgy meg már elmondtam az előbb, hogy írasson egy meghatalmazást, aztán meg keresse a Julikát! Hozzá tartoznak a külföldön dolgozó EU-s állampolgárok.

- Igen, értem, köszönöm. De a férjem külföldön dolgozik, másfél hónap múlva jön haza. Addig is szeretnék segíteni neki annyival, hogy utánajárok, milyen papírokra lesz szüksége, amikor hazajön.

- JU-LI-KA! – Veszetten, szinte habzó szájjal ismétli a Julika és meghatalmazás szavakat. A fülem lassan bedugul. Úgy érzem magam, mintha víz alá nyomták volna a fejem. Látom, ahogy jár a szája, időnként eljut hozzám a Julika és a meghatalmazás szó. Meredten bámulok magam elé, mire a biztonsági őr hirtelen megfogja a karom és kedves, de határozott mozdulatokkal a kijárat felé terel. Tehetetlenül engedelmeskedem neki. Gépiesen teszem egymás után a lábaim.

Igen, egy nemzet, egy cél, egy nyelv, összetartozás, béke, elfogadás, tisztelet, boldogság.

Ha tetszett az írásom, oszd meg másokkal is!

Minden jog fenntartva!

Néhány hónapja még arról számoltam be, milyen remek újrahasznosítási lehetőség a kiürült jégkrémes dobozokba piacon, csomagolás nélkül vásárolt zöldséget és gyümölcsöt tölteni. Az eltelt időben viszont hatalmasat fordult velem a világ. Kathryn Kellogg amerikai zero waste blogger hívta fel a figyelmem a műanyagok káros hatására a vele készített interjúmban. Azóta kritikus szemmel tekintek minden PET palackra és egyéb műanyagra. De mi is a baj a műanyaggal? Simon Gergelyt, a Greenpeace munkatársát, valamint Urbán Csillát, a Humusz Szövetség Zero Waste/ Nulla Hulladék Programvezetőjét kérdeztem.

- Magyarországon és a világon átlagosan mennyi hulladékot termelünk? Ennek mekkora hányada műanyag?

- Simon Gergely: Évente körülbelül 300 millió tonna műanyagot gyártunk. Ez a szám folyamatosan nő. A nyugat- európaiak és az amerikaiak durván 100kg/ év műanyagot fogyasztanak, míg Ázsiában csak 20 kg jut egy főre. A tengerbe kb 20 millió tonna (!) kerül évente Az Európai Unióban 2015-ben egy lakos átlagban 477 kg szemetet termelt, míg egy magyar csak 377-et.

- Urbán Csilla: Egy átlagos magyar hulladékának körülbelül 13%-a műanyag a KSH adatai szerint. Ez fejenként 50 kg műanyaghulladékot jelent évente. Hozzátenném, hogy ez tömegre és nem térfogatra vonatkozik.

- Mennyi lenne ideális?

- S. G.: A töredéke, hiszen a legtöbbet csomagolóanyagként használjuk és keveset hasznosítunk még mindig újra. Sokkal fontosabb a megelőzés, a csomagolás minimalizásálása. Pont ezért ment neki például a Greenpeace tavasszal a Coca Colának.

- U. Cs.: Nehéz lenne megmondani, hogy mennyi lenne ideális. A legjobb az lenne, ha egyáltalán nem lenne, de nyilván ez egyelőre nem egy reális alternatíva sok területen. Néhány szempontot érdemes lenne figyelembe vennünk a mindennapjaink során, hogy ezekkel is csökkenthessük a műanyag mennyiségét:
- az egyszer használatos műanyagokat helyettesítsük többször használatossal,
- nemcsak az újrahasznosítás arányának növelését tűzzünk ki célként, hanem azt is, hogy a műanyagok is újrahasznosított alapanyagból legyenek,
- az olyan műanyag típusokat, amelyek nem újrahasznosíthatóak, váltsuk ki más anyaggal (az újrahasznosítás alatt itt újrafeldolgozást értek, azaz anyagában történő újrahasznosítást),
- kerüljük azokat a toxikus anyagokat a műanyagokban, amelyek tipikusan adalékanyagként jelennek meg!

- Mivel jár a műanyag előállítása?

- S.G.: Rengeteg kőolaj és energia használattal. A világ kőolajtermelésének körülbelül 4%-ából lesz műanyag.

- U.Cs.: A legnagyobb probléma a műanyaggal, hogy fosszilis erőforrás felhasználásával készül, és az elbomlási ideje több száz évre tehető. Az újrahasznosítás sem hosszú távú megoldás, ugyanis 100%-os újrafeldolgozás műanyagok esetében nincs (mindig muszáj elsődleges nyersanyagot felhasználni a minőség megtartása érdekében), valamint az esetek döntő többségében downcyclingről, azaz értékcsökkentett újranasznosításról beszélünk. Ez azt jelenti, hogy a PET palackból nem ismét palack lesz, hanem például polár pulóver vagy plüss mackó töltőanyag vagy PP kozmetikumos flakonból virágláda. Az újrahasznosított termékek pedig tovább már nem feldolgozhatóak, ártalmatlanításra kerülnek. Az újrahasznosítás pedig távoli országokban történik, így a szállítás plusz környezeti terhével is számolni kell.

- Milyen az újrahasznosítási arány hazánkban és a világon?

- S.G.:  Az EU-s cél a csomagolás hulladék (a papír-, a fém-, a műanyag- és az üveghulladék) újrahasznosítására 2020-ig 50%.

- U.Cs.: Magyarországon az Eurostat adatai szerint 25% az újrahasznosítás aránya, bár a lakosság részéről 10% a szelektív begyűjtés aránya csupán.

- Mi készülhet újrahasznosított műanyagból?

- S.G.: Többek között újra műanyag, abból újra flakon, műszálas ruha, csomagolóanyag.

- U.Cs.: A http://kornyezetbarat.hulladekboltermek.hu/termek/ oldalon részletesen is olvashatunk arról, mi mindent lehet előállítani szelektíven gyűjtött hulladékjainkból.

- Mi a gond a műanyaggal? Hogyan hat az emberi szervezetre és a környezetre?

- S.G.:Nagyon sokáig, évszázadokig, akár évezredekig nem bomlik le. Sok káros adalék van benne, ami kijut a környezetbe. Ilyenek például a hormonkárosító anyagok, amelyek károsítják az élővilágot. A tengerekbe kerülő műanyagok pedig pusztítják az ott élő állatokat, jelentős számú teknős, hal és madár pusztulását okozza, ha lenyelik.

- A műanyagok melyik típusa okozza a legtöbb problémát?

- S.G.: A káros adalékokon túl (pl. hormonkárosító ftalátok) a mikroműanyagok, melyek közvetlenül kozmetikumokból vagy műanyagok bomlásból keletkeznek megjelentek mindenhol a vizi környezetben a Dunától az óceánok mélyéig. Hatásuk egyenlőre nehezen kiszámítható. Több kozmetikai cég kivonta mostanában.

- U.Cs.: A PVC nagyon veszélyes anyag, hőre könnyen lágyul, ekkor pedig a világháborúból is ismert harci gáz anyaga, a foszgén szabadul föl. Emellett én is a mikroszemcsés műanyagokat említeném, amiket kozmetikumokban lehet találni

- Mit tehetünk az agyoncsomagolt termékekkel? Kerüljük őket vagy hasznosítsuk újra, amit tudunk?

- U.Cs.: Mindig a megelőzés kell, hogy a szemünk előtt lebegjen, ugyanis az újrahasznosítás is csak egy fél megoldás, főleg a rövid életciklus miatt. Nemcsak a környezet szempontjából, hanem az egészségünk miatt is érdemes kerülni, főleg ha élelmiszerről van szó. A műanyag lágyítók kisebb hő hatására is kioldódnak (pl. nyáron a vízbe a PET palackból vagy mikrózás során a műanyag dobozból). A csomagolásnál preferáljuk azokat, amelyek egyféle anyagból készülnek, természetes és/ vagy lebomló anyagok, újrahasználhatóak vagy végső esetben újrahasznosíthatóak. Az üveg egy inert anyag, ezért nagyon jó élelmiszerek tárolására, masszív, így többször is használható, de újrafeldolgozása is egyszerű, többször kivitelezhető, bár igen energiaigényes. A papír (nem fényes, műanyag felületű) lebomlik, de ötször-hatszor is újrahasznosítható. Ezek közül is vannak már fenntartható erdőgazdálkodásból származóak. A fémek 100%-ban, akár az idők végéig újrafeldolgozhatóak, bár az alumínium esetében is kell számítani műanyag védelemre pl. italos dobozok esetében, így itt sem 100%-osan tiszta anyagról beszélünk. A műanyagnál, ha lehet, ezeket válasszuk: LDPE, HDPE, PP, PET! És lehetőség szerint ne többféle anyagból álljon össze! Egyre több helyen lehet kimérős árut vásárolni, piacokon a legegyszerűbb. Itt saját üvegbe, vászon táskába lehet az árut kérni, ezek ökológiai lábnyoma a legkisebb. Nem csak zöldséget, gyümölcsöt, de pékárut is lehet ilyen módon vásárolni.

- Milyen gyakorlati, könnyen kivitelezhető tanácsokkal kerülhetjük el a műanyag hulladék termelését?

- S.G.: Mindig legyen nálunk vászon vagy bármilyen zacskó, táska, és akkor nem kell zacskót vennünk. Keressünk visszaváltható üvegű terméket! Amennyi műanyag csomagolóanyagot kapunk, azt mindig a szelektívbe tegyük, ha kell elöblítve!

- U.Cs.: Ezeket a következő tippekkel egészíteném ki:

- PET palack kiváltására használjunk - lehetőleg rozsdamentes acél vagy üveg - kulacsot, termoszt!

- Tartós, természetes anyagokból készült termékeket vegyünk, mert bár ezek drágábbak, de tovább is maradnak meg, így hosszú távon megtérül az áruk. Lehet itt szó ruháról, bútorról, eszközökről - a műanyag tömegtermékeket kerüljük!

- Vásároljunk használt termékeket, és ami számunkra fölösleges, annak keressünk új gazdát (adományozás, adok-veszek)!

- Gondoljuk végig, mire van szükségünk! Sokszor jópofának tűnik egy mütyür vagy játék, de ha van belőle már húsz másik, akkor ne vegyük meg! Ezzel pénzt is spórolunk és időt is, mert kevesebb dolgot kell majd porolni. De az ingyenes termékekkel is ez a helyzet: csak azért, mert ingyenes, nem kell elvennünk.

- Ami nekünk sem kellene, ne adjuk ajándékba! Sokszor vásárolunk ajándékba olyan tárgyakat, ami csak a kötelező körök miatt veszünk. Inkább ajándékozzunk élményt vagy kérdezzük meg, mire van ténylegesen szükség!

- A betétdíjas termékeket keressük, mert azok újratöltésre, nem hasznosításra kerülnek!

- A többször használatos eszközöket preferáljuk az egyszer használatosak helyett, ezek közül is csak akkor vegyünk műanyagot, ha nagyon muszáj!

Képek: saját

Köszönöm Urbán Csillának és Simon Gergelynek a cikk elkészítéséhez nyújtott segítséget!

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Az előző bejegyzésemben már írtam arról, hogyan is készültünk a költözésre. Most magáról a homijaink átfuvarozásáról és az azóta eltelt másfél hétről mesélek nektek.

A költözés

A nagyobbik fiamat már néhány nappal korábban igyekeztünk felkészíteni arra, mivel is fog járni a lakásunk tartalmának átköltöztetése. Besózva, tetterőtől duzzadva várta, hogy ő is kivehesse a részét a nehezebbnél nehezebb ládák cipeléséből. A költözés reggelén még enni sem volt hajlandó, mert minél hamarabb neki akart látni a munkának. Nyolc órakor befutott az első segítségünk, majd jöttek sorban a férjem barátai és a testvére. Mire mindenki odaért hozzánk, a holmijaink három negyede már műanyag ládákban, kukás zsákokban és papír dobozokban állt. Míg az előbbieket a férjem kölcsönkérte erre az alkalomra, az utóbbiakat együtt "kukáztuk" kisebb-nagyobb boltok elől. A könyvekkel telezsúfolt ládákat szállították el először, gyorsan feldobálták a tartalmukat a korábban már átszállított könyvespolcunkra, aztán a régi lakásunkban telepakoltam őket tányérokkal, poharakkal, csészékkel és ajándékba kapott szeszekkel. Az új házunknál az anyósom és a kisfiam figyelte, ahogyan a férfiak cipekednek, emelgetnek. Anyukám a kisebbik fiammal töltötte a napot. Én fejfájástól megverve a régi lakásunkban irányítottam a fiúkat. Délután három negyed háromra sikerült pontot tennünk a költözés végére. A férjem és én kocsival mentünk "a házhoz". A segítőinkkel legurítottunk néhány pohár italt, közben pedig próbáltam magamhoz térni a kukás zsákokkal feltöltött szobáink látványától. Az új konyhaszekrényünkbe - amelynek az ajtajai még most is hiányoznak - elkezdtem bepakolni a konyhai felszereléseinket. Tanácstalanul pepecseltem a megfelelő elrendezés kialakításával. A gyerekszobába is szépen be tudtam pakolni, mert vittünk magunkkal a gyerekek szekrényét is. Este felé hazajött a kisebbik fiam is. Pizzával, habos süteménnyel és pezsgővel ünnepeltük az új otthounkat.

Az otthonunk

Az első hét után minden este holtfáradtan dőltem be az ágyba. - Annyi erőm azért maradt, hogy a várva várt Bea Johnson könyvet olvasgassam. Erről később még bővebben írni fogok. - Sokat dolgoztunk, de még mindig nem értünk a teendőink végére. A nagyobbik szobánkba a férjem a költözés utáni napokban is még lapraszerelt szekrényeket rakott össze, hogy legalább egy csekélyke részét elnyeljék a holmijainknak.  Ebben a helyiségben még mindig kukás zsákokat kerülgetünk. Jó pár dolog maradt még függőben: a törölközőszárító, a WC papírtartó, a tükör, a konzol a TV-nek és a mikrónak, a függönyök mind-mind egy-egy újabb nap teendőlistáját gyarapítják. Szépen apránként azonban midenre sor kerül.

A korábbi lakásunkkal szemben most van kamránk, műhelyünk, melléképületünk, disznóólunk. Míg az utóbbiban a tetemes mennyiségű, szelektív hulladékgyűjtőbe szánt műanyagot és papírt dobáltuk, addig a műhelyben a kidobásra váró, de a férjem szerint "valamire még jó" hulladékaink kaptak helyet. A melléképületet azokkal a  ritkán használt poharakkal, szeszekkel és konyhai gépekkel töltöttem fel, amelyekre valójában semmi szükségünk, de még rakosgatjuk őket arra gondolva, hogy egyszer még hasznukat vehetjük.

Sikerült egy kellemes, meleg színt találnunk az előszoba-nappali-konyha résznek. Fenyő színű ajtókat, ablakokat és bútorokat vásároltunk. Bár még jócskán széjjel vagyunk pakolva, már érzem, hogy jól csináltuk a dolgainkat és jó lesz itt lakni.

Valamikor házavatót is szervezünk a családunknak és a barátainknak. Legtöbbjüknek már szóltam, hogy szükségtelen játék, bor meg konyhai kelllék helyett inkább sört vagy sütit hozzanak, ha nem akarnak üres kézzel jönni. Mindenünk megvan, amire szükségünk van, felesleges a pénzüket olyan ajándékokra költeni, amelyeket úgysem használnánk. - Ez így elsőre talán kegyetlenül hangzik, de szerintem sokkal tisztább ezeket a témákat előre tisztázni, mint aztán utólag fanyalogni a haszontalan lomon és hulladékon. Nektek mi a véleményetek?

Köszönetnyilvánítás

Ezúton is szeretném megköszönni a két mamának, hogy vigyáztak a kisfiainkra és így gyerekmentesen, aránylag gördülékenyen lehetett lebonyolítani az átpakolást. Külön köszönet illeti a férjem barátait és a testvérét, akik fáradtságot nem ismerve segítették átszállítani a dolgainkat az új házunkba!

A kép illusztráció: unsplash

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Az utóbbi hetekben kevesebb időm jutott a blogra, ugyanis minden erőmet és időmet arra szántam, hogy a költözésünk zökkenőmentesen sikerüljön. A költözésen túlvagyunk, így most jut egy kis időm arra, hogy elmeséljem, hogyan is zajlott ez a jó bulinak induló, végül gyomorgörcsökkel és nyugtalan éjszakákkal tarkított időszak.

A kezdetek

Két éve vásároltunk egy csinosnak nem nevezhető ingatlant. A halottak napi bejegyzésemben már meséltem róla, hogy az egykori lakó örökösei minden személyes és személytelen tárgyat, bútort, ruhát és csecsebecsét itt hagytak. Hosszú heteket, hónapokat töltöttünk azzal, hogy a kéretlen holmik  olyan helyre kerüljenek, ahol hasznukat tudják még venni. A ruhákat a helyi Vöröskereszt kapta, a barátaink, ismerőseink is ingyen kapirgálhatták ki, amire szükségük volt. Néhány ingóságot sikerült eladnom az interneten keresztül. Az őszi lomtalanítás során is csillogó szemmel vitték haza az erre járók a számunkra szükségtelen szekrényeket, szőnyegeket. A férjem verejtékes munkával rendbe tette a kertet: fejmagasságban susogó gazt írtott, füvet nyírt, pakolt, cipelt, dolgozott. Én közben kíméltem magam, amennyire tudtam: vártam a második kisfiunkat. Miután megszületett, újra a férjemre hárult a házzal kapcsolatos munka legnagyobb része. Amíg én "otthon" szoptattam, pelusoztam, addig ő " a háznál" mért, tervezett, előkészített, falakat és ablakokat vert szét, munkásokat fogadott, egy szóval leszervezte az egész házfelújítást. Időnként azt éreztem, megőrülök otthon - többnyire - egyedül a két gyerekkel. Szerettem volna én is kivenni a részem a felújítási munkálatokból, de be kellett látnom, hogy a gyakorlati dolgokhoz továbbra sincs semmi érzékem, a fizikai munkához pedig hiányzik a megfelelő izomzatom. Olyan jólesett volna egy kicsit kiszakadni a kakás pelusok meg a behamizott milliliterek, az elindulással járó elnyújtott, kellemetlen rutinok türelmetlen, nyűgös monotóniájából kiszakadni!  És olyan jó lett volna, ha a férjem több időt tud velünk tölteni! Az utóbbi fél év emberfeletti, embertelen munkával telt. Ősz végétől idáig tartottak az idegrendszerünket, időnket, energiánkat és nem mellesleg a pénztárcánkat jelentősen megtépázó munkálatok. A kőművesünk február elején kezdett, aztán szépen sorban jöttek a többiek is: gázos, villanyos csapat, tetőfedő brigád, a vizes, a végén pedig a festő. Időközben a kisebbik fiunkkal kétszer feküdtünk több napig a kórház gyerekosztályán. Nem tudom, más hogyan éli meg ezt az időszakot, én többször hullámvölgynek éreztem. És hiába tudtam az eszemmel, hogy szépen lassan haladunk a kitűzött célunk felé és minden így lesz működőképes és esztétikus és a mi javunkat fogja szolgálni, helyenként beteges türelmetlenséggel nyaggattam a férjem a beköltözés várható időpontjáról.

Az előkészületek

Miközben készült a leendő otthonunk, minden lehetőséget megragadtam arra, hogy megváljak a számunkra szükségtelen holmiktól. Emlékeztek még a selejtezésre buzdító tavaszi cikkemre? Naivan azt hittem, akkor letudtam a szelektálás nagyját, aztán nyugodtan hátradőlhetek, és várhatom a költözést. A francokat! Újra és újra azon kaptam magam, hogy olyan szekrényeket és fiókokat nézek át tüzetesen, kíméletlen, kritikus pillantásokkal kísérve, amelyeket korábban már megszabadítottam a nem kívánatos tartalmaktól. Bár Bea Johnson, a zero waste és a minimalista, minden felesleges holmit nélkülöző életmód egyértelműen és végérvényesen beszippantott, az egyetemi jegyzeteim még a költözés előtti napokban  is több ízben vizsgálgattam, válogattam és próbáltam eltalálni, hogy vajon lesz-e még valaha szükségem rájuk. Más is ennyit totojázik egy rakat papír felett? Az angolos és a németes anyagaim jó részét azért hagytam meg, hogy tudjak autentikus szövegeket olvasgatni, ha a nyelvtudásom szintentartásához szottyan kedvem. A magyaros dossziék néhánya pedig még hasznos lehet az írói pályámon. Amitől szintén nem akaródzott megválnom, azok a régi Nők Lapjáim. Nem sokról van szó, ezért nagy becsben tartom őket. Sokat tépelődtem, míg kitaláltam, mit kezdjek velük.

A bolygómentő elveim követve igyekeztem minden holminknak a kuka helyett egy jobb helyet találni, ahol az újrahasználás jegyében új életet kaphatnak. Így nemcsak, hogy hulladékot nem termeltem, hanem még másoknak is örömöt okoztam. Tudjátok, Kathryn Kellogg, amerikai zero waste-es blogger nyilatkozta, hogy a boldogságot nem boltban, kimérve árulják. Ez a felfogás mentén kíméletlenül hajigáltam az adománynak szánt zsákokba mindazt, ami nálunk csak fölöslegesen foglalta a helyet, vigyázni kellett rá, ápolni, tisztán tartani, elpakolni, egy szóval rengeteg időt és energiát vett el a megléte. A ruháim jó részét már korábban anyukám egy kilencgyerekes ismerősének adtam. Az egykor divatosnak számító trapézos, bővebb szárú farmerek, a mosásban összement, hasvillantós pólók, a terhesség alatt kényszerből, hasméret miatt megvásárolt, de a saját stílusomhoz nem passzoló ruháknak jobb helyük van azoknál, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy megállás nélkül új darabokat vásároljanak maguknak. A ruháink most nemcsak egy helyre kerültek. A védőnőhöz vittem babaruhákat, játékokat, cumisüveget... A Családok Átmeneti Otthona szintén kapott tőlünk néhány kiselejtezett gyerek- és felnőtt ruhát, játékokat. Hozzájuk vittünk még évek óta elő nem vett CD-ket, DVD-ket, tanulással kapcsolatos és szakácskönyveket, táskákat, ágyneműhuzatot... is. A hajléktalanszálló lakói szintén kaptak táskát, köntöst, magyar irodalmat, pulóvereket, nadrágokat... A kocsink csomagtartója tele volt a szállóra és a CSÁO-hoz szállított motyókkal. A gyerekosztályra babahordozó kengurut, mesekönyveket, babatakarót, kispárnát vittem. A hivatalos leveleink és számláink személyes adatoktól mentes részeit két csoportba osztottam. Amelyik lapnak mindkét oldala mintás volt, a szelektív gyűjtőbe került. Amelyiknek viszont az egyik oldala üresen állt, a firkapapírok kupacába került. Ollóval méretre szabtam őket, aztán megkérdeztem a grafomán gyerekorvosunkat, elfogadna-e egy köteg papírt. Örömmel vette a felajánlásomat. Akárcsak az a kutyás ismerősöm, akit akkor szólítottam meg, amikor kutyasétáltatás közben megláttam a kis műanyag zacskót a kezén. A több ízben kivédhetetlennek bizonyuló ovis uzsizacsik így új életet nyertek! Az óvoda pedig egyik oldalán már használt A4-es lapokat kapott, hiszen a papírnak mindkét oldala használható! A gyógyszertárba visszavittem a lejárt gyógyszereket és azokat a matricákat, amelyeket a gyerekeim kaptak ott vagy a gyerekorvosnál. Egy darabig gyűjtögettük őket, aztán előbb-utóbb úgyis mindegyik a kukában végezte volna. Így kaptak ők is meg a Föld is egy újabb eseményt, ugyanis nem kell környezetszennyező- és kisemmiző módszerekkel újabb és újabb adagokat legyártani a tapadós szuvenírből. A rejtett zugokból előkerülő hajtűk és csatok a fodrászomhoz kerültek. És mi lett a féltve őrzött Nők Lapják sorsa? Bármennyire is ragaszkodtam hozzájuk, be kellett látnom, hogy én valószínűleg már úgysem veszem elő őket, ezért bevittem őket az Idősek Otthonába.

Hogy ezek után hogyan alakult a költözésünk és hogyan teltek az első napjaink, a költözős bejegyzésem folytatásában adok majd hírt.

Képek: saját

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Él Californiában egy családanya, akinek a neve végérvényesen összeforrt  a zero waste, azaz a hulladékmentes életmóddal. A francia születésű Bea Johnson tizennyolc évesen költözött az USA-ba. Ott családot alapított, közben a hulladékmentes élet mellett tette le a voksát, blogot indított a tapasztalatairól, majd könyvet írt minderről, manapság pedig a világot járja, hogy előadásokat tartson arról, hogyan csökkenthetjük mi is az általunk megtermelt hulladék mennyiségét. Bea, amikor másokat inspirál, nem a levegőbe beszél. Négytagú családja egy év alatt mindössze egy befőttes üvegnyi szemetet termel. De hogyan és miért döntött az extrém környezetvédelem és hulladékcsökkentés mellett? Meséljen most ő!

- Radikálisan lecsökkentetted a családotokban keletkező hulladék mennyiségét. Mi motivált erre?

- Kezdetben környezeti okok motiváltak. Aztán felfedeztük egy másik előnyét is ennek az új életformának, mégpedig személyes szinten. Javult az életmódunk. Egészségesebben élünk, 40%-kal csökkentettük a kiadásainkat, több időnk van olyan dolgokra, amiket szeretünk csinálni.

- A tinédzserek nagyon kritikusak tudnak lenni. A fiaid barátai hogyan reagáltak, mikor életmódot váltottatok?

- Az emberek elfogadják és tisztelik őket. Nem erőltetjük rá magunkat másokra. A gyerekeimnek teljesen normális ez az életmód. A barátaik pedig nem foglalkoznak azzal, hogy milyen dobozból eszik az uzsonnájukat, különben nem is lennének a barátaik (nevet). Amikor átjönnek hozzánk, mindig azt mondják, hogy az otthonunk tiszta futurisztikus. A gyerekeink ugyanúgy sütit esznek meg narancslevet isznak, mint mindenki más. Ugyanúgy reprezentálják magukat, mint mások. Azok a tevékenységek számítanak, amiket szeretnek, nem pedig az egy év alatt összegyűjtött szemetünk mennyisége. Többé nem tárgyakra költünk, főleg nem eldobhatókra, mivel ha használjuk, aztán pedig eldobjuk őket, az olyan, mintha egyenesen pénzt hajítanánk a kukába. A pénzünket inkább tevékenységekre költjük. Még nagyon fiatalok, de voltak már jégmászáson, éjszakáztak már az óceánnál, kajakoztak. A hangsúly a tetteken és az élményeken van. Használt ruhákban járnak, de ez nem érdekli az embereket. Tipikus tinédzserek. Más tinik nem feltétlen tudják, hogy hulladékmentes életet élünk.

- Mit látsz, mit pazarlunk leginkább?

- Az igazat megvallva nem igazán érdekel, hogy mások mit csinálnak. Eleinte az őrületbe kergetett, mikor eldobható műanyag szatyrot láttam az embereknél. Ha az átlagosnál jobban figyelsz a szemétre, mindenhol azt fogod látni. Azóta békét leltem, nem ítélkezem mások felett, mert nincs jogom ehhez. Egyszerűen csak újrahasznosítható táskát használok, ezzel pedig másokat inspirálok. A tengerparton, ha szemetet látok, felszedem. Ilyen helyeken rengeteg a műanyag hulladék, ezen mindenféleképpen változtatni kell. Amikor például egy aprócska szigeten jártam, egy óra leforgása alatt öt hatalmas szatyornyi szemetet gyűjtöttem össze. Volt köztük minden: flip flop, samponos flakon, fogkefe.

- Konferenciákon, előadásokon nem szoktál elfogadni ajándék tollakat, pólókat, kulcstartókat, hiszen minden hasonlóból pont annyid van, amennyire szükséged van. Hogyan reagálnak az emberek, amikor visszautasítod őket?

- Egyszerűen annyit mondok, "Köszönöm, nem." És az emberek ezt tiszteletben tartják. Készítünk egy közös képet, és ennek is nagyon örülnek. Ha mégis kiülne az értetlenség az arcukra, annyit felelek, minimalista életmódot követek, és ők elfogadják ezt.

- Hogyan reagálnak az eladók, amikor bemész egy boltba és a saját kis edényedbe, üvegedbe kéred az adott terméket?

- Amikor új boltba megyek a saját üvegemmel, nem nézek a szemükbe, csak annyit mondok: "Kérem, tegye ezt a darab húst vagy sajtot vagy akármit az üvegembe!" A válasz többnyire ennyi: "OK". Nem bocsátkozom nagy magyarázatokba. Ha az eladó megkérdezi, miért, annyit mondok, hogy nincs otthon szemetesem. Az emberek tisztelik az életformánkat, mi is az övékét.

- Mit ajánlasz, hogyan vágjunk bele?

- Mindenhol akad lehetőség csomagolásmentes vásárlásra. Az emberek hajlamosak azt hinni, hogy ez nem így van, pedig de. Tíz éve valóban nem nagyon voltak ilyen üzletek. Időközben egyfajta szelektív látásom alakult ki. Ma, ha belépek egy boltba, rögtön a csomagolásmentes árukat látom meg először. Csomagolásmentes vásárlásra nem csak különleges helyeken nyílik lehetőségünk. Ha pékárut vásárolunk, azt például simán kérhetjük egy kispárnahuzatba is.  Amikor Dél-Afrikában jártam, a Johannesburgi Repülőtéren is tudtam zero waste módon vásárolni. Ha belevágnánk, alkalmazzuk az 5R módszerét! Ez azt jelenti, hogy

1. (refuse) utasítsuk vissza azt, amire nincs szükségünk,

2. (reduce) csökkentsük annak a mennyiségét, amire szükségünk van,

3. (reuse) használjuk újra azt, amink van,

4. (recycle) szelektíven gyűjtsük mindazt, amit nem tudunk visszautasítani, csökkenteni vagy újrahasználni,

5. (rot) komposztáljunk!

Az 5R-nek az alkalmazásával jelentős mértékben fog csökkenni a hulladékunk mértéke. Az első lépés, hogy nemet mondjunk. A többi lépés meg már olyan, mint egy piramis, A fogyasztói társadalom úgy működik, hogy ha valamire nagy az igény, abból újabb és újabb mennyiségeket fognak előállítani, ezek pedig előbb-utóbb a hulladéklerakókban végzik. A gond pedig az, hogy mindez környezeti problémákhoz vezet. Tedd fel magadnak a kérdést: "Valóban szükségem van erre?" Adj új értelmet a dolgaidnak! Ha legközelebb pékségbe mész, kérd kispárnahuzatba a kenyeret! Ezt a világ bármely pontján bárki meg tudja csinálni.

- Mennyi idő volt kialakítani a saját zero waste rendszered?

- 2006-ban kezdtünk. 2008-ig egyszerűsítettük az életünket. Maga a zero waste kifejezés városi szinten a hulladékkezelés területéről származik. Láttam a kifejezést, de nem volt útmutató arra vonatkozóan, hogy hogyan is kellene ezt csinálni. Sok dolgot kipróbáltam, kísérletezgettem. Készítettem otthon kenyeret, szójatejet..., de aztán rá kellett jönnöm, hogy teljes állás mellett mindezekre már nem futja az időmből. A zero waste menet közben egyszerűbbé vált. Két évig kísérletezgettem különböző alternatívákkal, míg végül kialakult a saját jól bejáratott rendszerem.

- Sokfelé jártál az utóbbi időben. Mit láttál, melyik kontinens a legkörnyezettudatosabb?

- Európa mozdult el legnagyobb mértékben a zero waste irányába, ezen belül pedig a francia nyelvű országok. Luxemburgban hódít legnagyobb mértékben ez az életmód. Ennek az lehet az oka, hogy a francia ajkú embereknek más a viszonya az ételhez és élvezik, amikor csomagolás nélkül vásárolhatják meg azt. Belgium és Svájc is dinamikus tempóban növekszik. Franciaországban nagy hatása volt a könyvemnek, itt a szupermarketek valamilyen mértékben változtattak korábbi politikájukon. Svájc francia nyelvű részén egy éve csupán egyetlen csomagolásmentes bolt működött, mára már kilenc ilyenről tudok. Az észak-amerikai kontinensen Kanadában, Quebecben nőtt leggyorsabban a zero waste-et követők száma. Van olyan város, ahol ma már nyolc csomagolásmentes bolt található. A könyvem és a beszédeim inspirálják az embereket.

- Egy mozgalom elindítója lettél. Milyen érzés mindez?

- Időnként még mindig  meg kell csípnem magam, hogy elhiggyem, mindez valóban velem történt meg. Büszkeséget érzek. Emberek ezrei követik a módszereim, és több száz embernek biztosít munkát, hogy csomagolásmentes boltot üzemeltet. A müncheni bolt például azért jött létre, mert olvasták a könyvem. Három ember nyitotta meg. Ők egész egyszerűen csak kevesebb műanyagot akartak. Ez fantasztikus és gyönyörűséges! Svájcban nők egy csoportja abban segít az érdeklődőknek, hogyan éljenek zero waste életmódot. Kanadában csomagolásmentes üzlethálózat van. A kanadai közösség panaszkodott arra, hogy nem tudnak környezettudatosan vásárolni, erre az elnökük törvényeket módosított, ma pedig már 270 csomagolásmentes bolt üzemel itt. Az USA-ban élek, de ez a legpazarlóbb része a világnak. Sokan hivatkoznak arra, hogy könnyű nekem, hiszen az USA-ban több lehetőségem van így élni. Mások azt mondják, könnyű nekem, mert Californiában élek, vagy mert San Franciscoban élek (ez egyébként nem igaz), vagy mert francia vagyok. Mindenkinek mindenre van kifogása, miért nem akar változtatni az életmódján. Amikor néhány hónappal ezelőtt Magyarországon jártam, azt láttam, hogy az emberekben van igény a változásra, de mindenkinek akad valamilyen kifogása. Az 5R módszerét azonban a világ bármely pontján el lehet kezdeni alkalmazni. Tudod, mi az egyetlen dolog, amit megbántam, mióta hulladék nélkül élünk? Az, hogy nem kezdtem el hamarabb.

Kép: Coleman-Rayner, Michael-Clemens

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Szia!

Üdvözöllek az oldalamon, Gyergyai-Szabó Mariann vagyok.

2016. március 1-jén, néhány héttel a második kisfiam születése után kezdtem el írni a blogom. Egy író-olvasó találkozón Vass Virág tanácsolta, hogy vágjak bele, ha író akarok lenni. Én pedig megfogadtam a tanácsát. Stílusgyakorlatnak indult ez az egész. Azóta száznál is több bejegyzés született már. Mindennapjaink apró-cseprő eseményei mellett az irodalom, a környezetvédelem és az anyaság kap hangsúlyos szerepet az írásaimban. A blog indulása óta egy új világ nyílt ki előttem: interjúkban faggatok ismert embereket, saját novelláim is itt olvashatod először. Szeretek kirándulni, túrázni, koncertekre járni és finomakat enni. Szívesen olvasok és ajánlok nektek könyveket, a kortárs magyar írónőkkel bármikor le lehet venni a lábamról.

Bemutatkozásként összeállítottam neked egy kis válogatást a korábbi cikkeimből. Nézelődj, válogass kedvedre a bejegyzések között!

Ha az anyasággal kapcsolatos élményeimről, küzdelmeimről olvasnál, ezeket ajánlom neked:

Amit senki nem mondott el szülés előtt

Újra a futópályán

Közöny

Így készülj a gyerekosztályra!

Egy esküvő, két gyerek és 170 kilométer

Hogyan ápold gyermeked fogait? A fogorvos elárulja.

Ha szívesen olvasol ismert emberekkel készített interjúkat, ezeket látnod kell:

Forradalmár és anya - interjú Pásztor Annával

"Ha hiszel az álmaidban, bármit elérhetsz." - interjú Béres Alexandrával

"Anyának lenni nem happy, nem rózsaszín és nem átlagos" - interjú Keresztes Ilonával

Írás szívvel-lélekkel - interjú Tóth Krisztinával

Ha szívesen elvesznél egy kellemes könyv világában, ezeket ajánlom:

Vass Virág: Ringass, Amadeus!

Tóth Krisztina: Akvárium

Fejős Éva: Cuba Libre

Ha a saját műveim is érdekelnek, itt elolvashatod őket:

Au revoir

Veled vagy nélküled

Késik

Unalom

Ha harcos bolygóvédőként neked is szívügyed a környezetvédelem, ezeket ne hagyd ki!

Egy kiló csomagolásmentes kérek! Avagy így csökkentsd a műanyag hulladékod mennyiségét!

Öntsünk tiszta vizet a pohárba!

Legnagyobb bűnünk, az ételpazarlás 1. rész

A papír két oldala

Ha a mindennapi élet apró jelenetei téged is elgondolkodtatnak, a Hétköznapi rovat neked való!

Selejtezésre fel!

Egyedül Valentin napon

Urna és jegyzetek

Találkozás egy régi szerelemmel

5 ok, amiért szeretek középiskolásokat tanítani

Ha kérdésed van vagy szívesen megosztanád a véleményed, ide írhatsz nekem: szemlelodosziv@gmail.com.

 Jó olvasgatást! Köszönöm, hogy itt vagy!

Kép: saját

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!