Papp Diána nevével, írásaival először a Nők Lapja hasábjain találkoztam. Teltek az évek, láttam, hogy sorban jelennek meg a regényei. Aztán úgy hozta az élet, hogy a Családi Lapnál kollégák lettünk. Főszerkesztőként kedvesen, nyitottan segíti a munkám és ezért nagyon hálás vagyok neki.  (Ezt még szerintem nem mondtam neki, hiszen az mindig faramuci helyzet, amikor a beosztott dicséri a főnököt.) Amikor láttam, hogy megjelent a Most élsz című regénye, éreztem, hogy olyan témát boncolgat, amely nemcsak számomra, hanem mindannyiunknak aktuális lehet. Bár ez a kötet eddig még kimaradt az olvasmányaim közül, legfrissebb regénye, A vasárnap délutánok lélektana útitársam volt a nyaraláson.

Életünk során valószínűleg többször is feltesszük magunknak a kérdést: ki vagyok én, hová tartok, mit szeretnék elérni az életemben, mi igazán fontos számomra? Nincs ezzel másként a regény főszereplője sem. A negyvenéves Zsuzsi egy évre Olaszországba költözik, hogy a háta mögött hagyja a múltját és a válás okozta sebeket. Azonban amint megérkezik a napfényes Itáliába, szűnni nem akaró kétségek gyötrik, hiszen otthon hagyta a 18 éves lányát és a 20 éves fiát. Bármennyire is hiányoznak neki a gyermekei, úgy érzi, eljött az ideje annak, hogy saját magára koncentráljon. Persze aggódik, hogyan boldogulnak nélküle a gyerekek vagy mennyire értik meg a szökéshez vezető motivációját. A szerepek közötti zsonglőrködés valószínűleg minden édesanya számára ismerős kihívás. Ki ide teszi a hangsúlyt, ki oda. Az viszont mindenki számára valódi próbatétel, amikor a megszokott komfortzónáján kívül kell helytállnia.

Zsuzsi számára eddig a család többi tagja állt az első helyen. Reggelente ágyba vitte a kakaót a fiának, bensőséges, szoros kapcsolatban áll a lányával, akinek rendszeresen e-maileket ír, bár – egyelőre - nem küldi el őket. Ezekből a levelekből feltárul előttünk, hogyan szeretett bele a húszéves egyetemista lány a tíz évvel idősebb rockzenészbe, hogyan alakultak a randijaik, mikor kopogtatott náluk a gólya, milyen nehézségekkel kellett szembenéznie a fiatal édesanyának. Nekem személy szerint ezek a részek tetszettek leginkább. Amikor a lány odáig volt egy sármos pasiért, aki megalázó helyzetekbe kényszerítette őt, fiatalkori, tapasztalatlan élményeim elevenedtek meg. Amiatt is tudtam azonosulni a főszereplővel, hogy negyvenéves fejjel még mindig korlátok közé szorítja önmagát, mert azzal van elfoglalva, mások mit gondolnak róla.

Zsuzsinak az önismeret rögös útjain akad egy segítsége. Öröm volt olvasni, hogy nem telefonos appokból vagy egyéb online felületekről érkezik egy megkreált válasz az élet nagy kérdéseire, hanem egy idősebb szereplőtől. A szerző érzékenyen, finoman irányítja az olvasó figyelmét az idősek tiszteletére, megbecsülésére. Ezt demonstrálja az a szál, amelyben az életigenlő matróna a háta mögött hagyott évtizedek egy-egy eseményét idézi fel. A fiatalabb és az idősebb generáció talán jobban megértené egymást, ha olyan nyitottsággal fordulna egymás felé, mint a regény szereplői.  

Az elfogadásról, a szeretetről és a házasság intézményéről szól a következő rész is:

„Ember legyen a talpán, aki rögtön készen áll arra, hogy valakivel házasságra lépjen. Jobbára menet közben tanuljuk a műfajt. Elfogadni az emberi lét tökéletlenségét, megtanulni kompromisszumot kötni. És mindenekelőtt tisztelni a másik felet. Tisztelni annak ellenére, hogy meztelen előttünk. Hogy látjuk minden hibáját, ismerjük bűneit. Meg is vethetnénk érte, visszaélhetnénk vele, ha úgy érezzük, valamivel megbánt minket, de nem tesszük.”

Papp Diána kapcsolataink fontosságára, valódi értékekre nyitja fel a szemünket. Járványhullámok után – és valószínűleg előtt – ennél fontosabbat nem is tehetne. És hogy ki mellett találja meg a főszereplő a vasárnap délutánok biztonságát és meghittségét, azt nem árulom el. Olvassátok a regényt és hallgassátok azokat a dalokat, amik a szerzőt inspirálták írás közben (hiszen ezeknek a listáját is megtaláljátok a könyv hátuljában)!

Kép: saját

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Amikor a diákok megkapják a bizonyítványokat, kinek önfeledve, kinek keserűbb szájízzel, de kezdetét veszi a nyári szünet, amely végre a pihenésről és a regenerálódásról szól. Vagy mégsem? Szakértőink segítségével arra keressük a választ, le kell-e ültetni a gyereket nyáron tanulni, ha igen, mikor, miért és hogyan. Önök szerint mi a megfelelő stratégia?

A szülők egy részének magától értetődő, hogy a gyerek a nyarat pihenéssel tölti. Mások attól tartanak, a kisiskolás elfelejt nyáron írni vagy olvasni, ezért szükségesnek érzik az ismétlést.  Mielőtt a két tábor között igazságot tennénk, hangsúlyoznunk kell, hogy júniusra bizony megkopik a nebulók lendülete, szorgalma, tettvágya.  

„Kimondottan fizikailag talán nem fáradnak el a gyerekek a tanév végére, hiszen egy kisiskolás a legfárasztóbb napot is képes egyetlen nyugodt éjszaka alatt kipihenni. Mentálisan és lelkileg azonban rendkívül kimerítő számukra az iskolaév – kezdi Szummer Gabriella iskolapszichológus. –  A tanév során kevés a strukturálatlan szabadidő, az iskolai napok önmagukban is fárasztóak, sok gyerek jár szakkörre és sportolni év közben, ezért szükségük van a nyári szabadságra.”

Szummer Gabriella, pszichológus

Családi programok offline üzemmódban

Mivel a szülők nehezen tudják megoldani, hogy a vakációt végig gyermekük mellett töltsék,  a nyári napközi vagy a táborok sok család számára jelenthetnek alternatívát. A pszichológus szerint azzal azonban érdemes tisztában lennünk, bármennyire is szórakoztatóak ezek a programok a gyerek számára, nem pótolják a családdal töltött szabadidőt. Minél kisebb ugyanis a gyermekünk, annál inkább a családi körben eltöltött idő jelenti számára az igazi kikapcsolódást.

A vakáció heteiben, amíg a szülők dolgoznak, a nagyszülőknél valódi, offline élményekben lehet részük az unokáknak. Szécsényi Mihálynénál például biztosan nem kerülnek elő a tankönyvek. A nyugdíjas pedagógusnak határozott véleménye van a nyári tanulásról. „A szünet pihenésre való, nem tanulásra vagy telefonnyomkodásra. Ha jönnek az unokák, már kívülről fújják: nincs kütyüzés. Helyette cigánykerekezünk, gólyalábazunk, rajzolunk, strandolunk, dominózunk, a locsoló fölött ugrálunk.  Hogy összesarazzák magukat közben? Nem probléma! Szigorú értelemben véve nem tanulunk, mégis órákat tudunk beszélgetni a történelem pletykáiról, a Föld országairól, az élet nagy kérdéseiről.”

Tankönyvek helyett

Talán nem is gondolnánk, de a gyerekek akkor is folyamatosan fejlődnek, ha nem fejlesztjük őket, akkor is tanulnak, ha nem tanítjuk őket. „A tanulási készségek fejlesztésének alapja a mozgás – magyarázza Szummer Gabriella. – Gyermekünk megtanulhat nyáron görkorcsolyázni, biztonságosan úszni, kerékpárral közlekedni vagy elsajátíthat egy új úszásnemet. A gyurmázás, a homokozás, a festés, a rajzolás mind hasznos eszközei a kézügyesség fejlesztésének. Ha attól félünk, gyermekünk elfelejti a betűket, játsszunk Scrabble-t, vagy Gazdálkodj okosan!-t, amiben olvasni, számolni kell! Így anélkül gyakorol, hogy észrevenné, közben pedig az egész család jól szórakozik. Ha írást szeretnénk vele gyakorolni, készítse el ő a bevásárlólistát! Válasszunk egy aprólékos felnőtt színezőt, dolgozzunk rajta közösen! Iratkozzunk be a könyvtárba, válasszon ő is magának képregényt, rejtvényújságot!”

És mennyire tartja szükségesnek a nyári tanulást a pedagógus? Török Lászlóné negyven évig tanított alsó tagozatos diákokat. Ez idő alatt volt olyan tanítványa, aki az első osztályt követő nyáron a betűk felét elfelejtette, ezért az egykori tanítónő úgy látja, nyári gyakorlásra mindenkinek szüksége van. Egy megadott, napi mennyiség megtanulása viszont nem sokat ér. „A játékos gyakorlás működhet egész nyáron, de nyilván nem hosszú ideig, nem minden nap. Fontos, hogy a gyerek ne biflázásnak, hanem spontán játéknak érezze mindezt. Írhatunk például szóláncot – csak köznevekkel vagy melléknevekkel, igékkel. Versenyezhetünk, melyikünk tud több leány- és fiúnevet leírni két perc alatt. Leírathatjuk a gyermekkel, mit csináltunk aznap. Ha krumplit pucolunk, megszámolhatjuk, hány darab van a tálban. Aztán kiszámolhatjuk, mennyire lenne szükség, ha négyszer többen lennénk. Az ötletek tárháza végtelen. A lényeg, hogy a gyakorlás ne kampányszerű legyen! Ha az augusztus tanulással telik, a gyermek elfárad a tanévkezdésre.”

A legnehezebb vizsga

Sajnos vannak olyan tanulók, akik kénytelenek a szünet utolsó heteit tanulással tölteni. Amikor egy diáknak javítóvizsgáznia kell, az gyermek és szülő számára egyaránt nagyon nehéz helyzet. Ebben az esetben nem kérdés, kell-e tanulni nyáron, de érdemes néhány szempontot figyelembe venni szülőként. „A gyermekeknek a bukás akkor is kudarc, ha nem látszódik rajta – hangsúlyozza a pszichológus. – Ő is haragszik saját magára. A szülőknek is feladatuk túllépni a saját csalódottságukon. Fontos megfogalmazni a negatív érzéseket a gyermek felé, akinek nem szidásra, hanem támogatásra van szüksége. A teljes nyári szobafogság nem segíti a sikeres pótvizsga-felkészülést. Ha a gyerek olyan tantárgyból bukott, amire önállóan nem tud felkészülni, korrepetálásra lesz szüksége.  Ezt lehetőleg ne valamelyik családtag vállalja magára, mert ez a fajta segítség mindenkinek teher, a szülő vagy a testvér pedig akkor sem tud professzionális segítséget nyújtani, ha pedagógus. A pótvizsga a legnehezebb vizsgahelyzetek egyike, ezért a szülő érzelmi támogatása nagyon fontos. Ha gyermekünk igényli, kísérjük el a vizsgára, vasaljuk ki az ingét, főzzünk neki valami finomat!”

Szummer Gabriella fontosnak tartja, hogy a nyár szülő és gyermek számára egyaránt a valódi szabadságról szóljon. Legyen ez az időszak más, mint a többi, teljenek másképp a hétköznapok! Próbáljuk kevésbé szoros napirenddel és több közös élménnyel igazi pihenéssé változtatni a nyári szünetet a család minden tagja számára!

Ez a cikkem a Családi Lap 2019/ augusztusi számában jelent meg.

Kép: unsplash és Szummer Gabriella

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Magyarországon hozzávetőlegesen minden századik embert érint az autizmus. A jelentős szám ellenére még mindig keveset tudunk erről az állapotról. Édesanyák és szakmai szervezetek segítenek eligazodni az autisták nem mindennapi világában.

Autizmus – dióhéjban

Sokunk számára megfoghatatlan, mit is jelent az autizmus. Betegség, fogyatékosság vagy a megszokottól eltérő állapot? Vajon melyik kategória fedi leginkább a valóságot?

„Az autizmus nem betegség, hanem az emberi sokszínűség része, amely születéstől kezdődően befolyásolja az egyén fejlődési útvonalát – adja meg a választ Kővári Edit, az Autisták Országos Szövetségének (AOSZ) elnöke. – A tünetek, amelyek meghatározzák egy autista személy nehézségeit, nagyon összetettek, ezért autista társaink is sokfélék lehetnek. Három területen valamilyen mértékben biztosan tapasztalhatjuk a látható jeleket. Egyfelől a társas helyzetekben, a kommunikációban, másfelől a tevékenységek önálló megszervezésében és elvégzésében. Előfordulhat, hogy nehezen közelednek mások felé vagy éppen ellenkezőleg, túlzottan közvetlenek, mert a láthatatlan társadalmi szabályok, elvárások értelmezése nehéz lehet számukra. Fontos, hogy értsük és szakszerűen támogassuk őket a nehézségeik leküzdésében, mert ez alapvetően meghatározza jóllétüket.”

Ahhoz, hogy megértsük az autista embereket, minél több fórumon kell beszélnünk erről a témáról, hiszen körülbelül a teljes populáció 1%-a érintett. A nemzetközi előfordulási gyakoriságot alapul véve hazánkban is legalább 100 000 család életét befolyásolja az autizmus sajátosságaitól megváltozott élethelyzet – tudom meg az elnök asszonytól.

„Bár viszonylag sok embert érint az autizmus, jelenleg nem ismert olyan genetikai tényező, amely önmagában meghatározná vagy kizárná az autizmus tényét. Csupán annyit tudunk, hogy összetett genetikai és környezeti tényezők játszanak meghatározó szerepet a kialakulásában – folytatja Kővári Edit.– Hiába veleszületett állapot az autizmus, egyeseknél csak felnőttkorban diagnosztizálják. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az autizmus felnőttkorban alakul ki. Azok a személyek, akik felnőttként kapnak diagnózist, jó kompenzációs képességgel és megoldási stratégiákkal kezelik a kihívást jelentő helyzeteket, ezért később derül fény a nehézségeikre.”

Sajnos időnként kisgyermekeknél is előfordul, hogy évek telnek el, mire egy család kézhez kapja a diagnózist. Addig a szülők csak azt látják, hogy a gyermekük másabb, mint a többiek, és nem értik, mi ennek az oka. Aztán amikor szembesülnek azzal, hogy a gyermekük autista, kezdetét veheti a fejlesztések sora. Az  alkalmazott módszerek azonban az állam által nem finanszírozott, főként egyénre szabott pedagógia-pszichológiai beavatkozások, támogatások, ezért a szülőknek komoly anyagi megterhelést jelent egy-egy foglalkozás vagy terápia. 

A végtelenbe és tovább

Hogyan folyik a fejlesztés egy autista általános iskolában? Az egyik hazai intézmény, az Autizmus Alapítvány tanárát, Havas Ágnest kérdeztem.

„Évről évre egyre többen jelentkeznek hozzánk. Amikor a gyerekek felvételéről döntünk, elsősorban azt mérlegeljük, kinek van a legnagyobb szüksége pont a mi iskolánkra. Jelenleg valamivel több, mint húsz gyermek kap nálunk közvetlen iskolai ellátást. A 4-6 fős osztályokban a gyerekek nem elsősorban az életkoruk, sokkal inkább a képességeik, érdeklődésük mentén szerveződnek. Minden gyermeknek egyéni fejlesztési tervet készítünk, személyre szóló célokat tűzünk ki. Ezek nemcsak az autizmus-specifikus területeket, vagyis a társas és kommunikációs, valamint az önállóságra nevelést foglalják magukban, hanem a „klasszikus” iskolai tartalmakat is, például a matematikát, az írás-olvasást vagy a történelmet. A legfelelősebb része a munkánknak, amikor a gyermek környezetében élőknek és a gyermeknek a közreműködésével kiválasztjuk azokat a tartalmakat, amelyek akár most, akár később is használható tudást jelentenek. Kis túlzással élve tehát, végtelen számú tartalom  és viselkedés megtanítását célozzuk meg egy véges időben.”

Az eredményes munka alapja egy, az amerikai TEACCH programra épülő pedagógiai módszer, amely vizuális támogatáson és erősen strukturált oktatáson alapszik.

A tanórákon viszonylag kevés a frontális magyarázat, sok egyéni és önálló munka  mellett kiscsoportos tevékenységeket is szerveznek. Az órák időtartama alkalmazkodik az adott gyermekhez vagy csoporthoz. Van, aki megszakításokkal, néhány perces tanulási helyzetekben vesz részt sűrűn és olyan is, aki végigdolgozik 45-60 percet.

„A napjaink változatosak és színesek, akárcsak az autista emberek – fogalmaz Havas Ágnes. –  Természetesen szükségesek bizonyos rutinok, amelyek érzelmi biztonságot adnak, de ezek rugalmas, nem pedig kőbe vésett szabályok.”

A zseni óvodás

Adrienne gyermeke a bölcsődéig teljesen átlagos kisfiúnak tűnt. Bár a szülőknek feltűnt, hogy a kicsi leginkább a gondozónővel játszik és pillanatok alatt megtanul minden verset, amit mondtak neki, más eltérést nem tapasztaltak a többi gyerekhez képest. Sokat játszott angol nyelvű fejlesztőjátékokat a számítógépen, aztán kétévesen egyszer csak angolul kezdett számolni, az óvodában pedig már folyékonyan olvasott. A szülők nem csodálkoztak, arra gondoltak, csak okos a gyermekük. Gondot az jelentett, hogy a kisfiú nem volt hajlandó a gyerekekkel játszani, a csoportos foglalkozásokon nem akart részt venni.

„Mielőtt elkezdte volna az iskolát, nevelési tanácsadóba, tehetséggondozóba, pszichológushoz vittük – meséli az édesanya. – Éreztük, hogy más, mint a többi gyerek, de nem tudtuk, miért. A neten próbáltunk valamilyen választ találni, aztán rövid időn belül kézhez kaptuk a diagnózist. Segítséget, tájékoztatást viszont egyáltalán nem kaptunk mellé. Sehonnan. Saját magunk kerestünk neki fejlesztő foglalkozásokat és alternatív általános iskolát is.”

Adrienne fia ma már középiskolás, jövőre érettségizik. A gimnáziumi évek elején gyakran érezte magát lehangoltnak és magányosnak. Aztán rájött, hogy nem is olyan rossz másnak lenni. A többiek is értékelik a fanyar humorát és azt, hogy továbbra is ő a legokosabb az osztályban. Zseniális nyelvérzéke van és magas intelligenciája.  

„Nehézséget leginkább az jelent számára, ha új ismeretségeket kell kötnie, a szocializációs képességein kellett a legtöbbet dolgoznunk. Egy-két barátja van, nem könnyen nyit idegenek felé. Nem tudom, milyen lett volna, ha egy súlyosan érintett gyerekem van. Azt viszont igen, hogy nagy kaland őt felnevelni.”

Élet egy különleges galaxisban

A bölcsődei beszoktatás egy másik családot is váratlan élethelyzet elé állított. Elsőként ugyanis a bölcsőde pszichológusának tűnt fel, hogy a két és fél éves Gergő játéktevékenysége egysíkú, csak a vonatokra, autókra korlátozódik, nem keres kapcsolatot a kortársaival, verbálisan nagyon nehezen irányítható, vagyis figyelmen  kívül hagyja a gondozónők utasításait. A szakember a Korai Fejlesztő Központba irányította a családot, mert autizmusra gyanakodott. A szülők nagyon megdöbbentek, mert korábban nem találták furcsának gyermekük viselkedését.

Fél évvel később megkapták a diagnózist: autizmus spektrumzavar. Ahogy megismerték a fő tüneteket, egyértelművé vált,  hogy a kisfiuk valóban nem úgy fejlődik, ahogy a kortársai.

„Nagyon ijesztő volt a felismerés, leginkább a gyászhoz tudnám hasonlítani, amit átéltünk – magyarázza Pápai Ildikó, Gergő édesanyja. – A szülők elképzelik valamilyennek a gyermeküket, aztán egyszer csak azt állítják róla, hogy autista, mindenben el fog térni a tipikusan fejlődő kortársaitól, azt pedig, hogy hová fog eljutni a fejlesztő terápiákkal, nagyon nehéz bejósolni. Friss diagnózissal a kezünkben magunkra maradtunk. Rettentően kilátástalannak tűnt, miként fogunk ezzel megbirkózni. A hárítás, a tanácstalanság mellett elkezdtünk azon dolgozni, hogy minden lehetséges módszerrel lefaragjuk Gergő autizmusát.”

A család élete 180 fokos fordulatot vett. Ildikó pályát váltott, hogy Gergőt – a délelőtti családi napközi után – délutánonként fejlesztésekre vigye. Lovasterápiára, hydroterápiára, szenzomotoros fejlesztésre, logopédiára jártak. Hogy ezt anyagilag finanszírozni tudják, Gergő édesapja több munkát vállalt. Közben megkérdőjelezhetetlenül hitték, hogy néhány éves fejlesztéssel ez az állapot kinőhető.  Szinte „feladat üzemmódban” éltek, napirendi kártyákat használtak, így a gyermekük számára is követhetővé vált, mi fog vele történni egy napon belül vagy egy héten keresztül.

„A férjemmel előadásokra, szülőklubokba jártunk, hogy minél jobban megismerjük ezt az állapotot és minél hatékonyabban tudjunk segíteni a gyermekünknek – meséli az édesanya. –Megtanultuk, hogy az autizmus egy egész életen át fennálló állapot, az autisták érzékelése, észlelése, információfeldolgozása pedig teljesen különbözik a neurotipikusokétól. A spektrumon élő gyerekek és felnőttek sokféleképpen lehetnek érintettek. Van közöttük olyan, aki megtanul beszélni, képes lesz önállóan élni. Őket nevezik „jól funkcionáló” autistáknak. Van azonban köztük olyan is, aki a terápiák ellenére sem tanul meg beszéddel kommunikálni és élete végéig támogatásra lesz szüksége. Gergő a „jól funkcionálók” közé tartozik, bár hat évesen szólalt meg először, így a mai napig komoly nehézségei vannak a beszédalkotással és beszédértéssel”.

Visszagondolva az elmúlt tizenkilenc évre, a legnehezebb időszak a diagnózissal való szembesülés volt, majd ennek a megváltozott állapotnak a logisztikai kivitelezése, a családi élet  újratervezése, a feladatok újrafelosztása, a megfelelő óvoda, iskola kiválasztása. A fiatal felnőttkor is magával hozza majd a feladatait.

Gergő az elmúlt évek fejlesztései során sok segítséggel „rátanult” bizonyos fokú önállóságra, édesanyja szerint kedves, segítőkész, különleges humorral és magas érzelmi intelligenciával megáldott kölyök. – Kortárs kapcsolatokat nem igényel, de jól boldogul közösségben, képes adekvátan kommunikálni. Imád legózni, matchboxokat gyűjt, hobbija a rejtvényfejtés és az X-box játékok. Már nem élünk olyan szigorú napirend szerint, mint kisiskolás korában,  de a megkésett beszédfejlődés következményeként ma is olyan feladatokat végzünk itthon, amivel fejleszteni tudjuk az önálló  beszédkészségét.”

Ildikó szeretné, ha mindazok, akiknek nincs a környezetében autista gyermek vagy fiatal, képet kapnának arról, milyen sziszifuszi  küzdelmet vívnak nap mint nap ezek a családok gyermekük elfogadtatásáért. „Úgy gondolom, sokkal több közöttünk a hasonlóság, mint a különbözőség. Szükségünk van arra, amit az autista emberek taníthatnak nekünk, hiszen az ő világuk a bizalomról, a feltétlen szeretetről szól. Ne erőltessük rájuk a mi világunkat, de bátran, elfogadóan lépjünk be az ő univerzumukba, segítsük őket, mert csodákat láthatunk! És valljuk be, mindannyiunknak szükségünk van csodákra!”

Ez a cikkem a Családi Lap 2020/4. számában jelent meg.

Kép: unsplash

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Az SOS Gyermekfalvak sajtóközleménye

1,8 millió gyermek él ma Magyarországon, 1 %-uk szülők nélkül, állami gondoskodásban. Mit üzen ez az egy százalék anyák napján az anyukájának? Az SOS Gyermekfalvak társadalmi kampányában drámai módon mutatja meg a statisztikai adatok mögött rejtőző sorsokat. 

„Azt kívánom az anyukámnak, hogy legyen boldog nélkülem!”

„Azt kívánom anyukámnak, hogy legyen lakása és munkája!”

 „Azt kívánom az anyukámnak, hogy bárcsak élne még!”

23 ezer gyermek él ma állami gondoskodásban hazánkban, körülbelül ennyi Siófok lakossága. Többségük elhanyagolás, bántalmazás, szexuális erőszak, a szülők szenvedélybetegsége, betegsége, halála miatt került ki családjából. Az okok általában a szülők szegénységével, megoldhatatlan lakáshelyzetével, kedvezőtlen munkaerőpiaci helyzetükkel párosulnak.  Az SOS Gyermekfalvak 36 éve nyújt nekik biztonságos, szerető otthont nevelőszülőknél. Sokkoló fotósorozatukban gyerekek beszélnek arról, mit szeretnek, mit nem szeretnek a vér szerinti anyukájukban, mit kívánnak nekik ezen a napon.

„Az SOS-ben 107 nevelőszülő gondoskodik több száz gyerekről. A gondoskodás nem csak arról szól, hogy ételt, tiszta ruhát, meleget adunk nekik, hanem arról is, hogy meghallgatjuk őket, segítünk feldolgozni a hozott múltat. Ez egy komoly csapatmunkát igényel a nevelőszülő, a pszichológus és a szakemberek részéről minden egyes gyereknél. Mielőtt felnőnek, néhány évünk van átsegíteni őket azokon a traumákon, amelyekre egy emberöltő is kevés lenne. A képek önmagukért beszélnek” – mondja Romet-Balla Ágnes, az alapítvány adománygyűjtési igazgatója. Az SOS erre a láthatatlan egy százalékra szeretné felhívni a figyelmet. Az SOS Gyermekfalvak jelenleg is várja nevelőszülők jelentkezését.

Kép: SOS Gyermekfalvak

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Tavaly ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját a Romani Design. Amikor még csak ismerkedtünk azokkal a kifejezésekkel, hogy "világjárvány" és "maszkviselés", telefonon készítettem interjút az első roma divatstúdió megálmodójával, Varga Erikával.

A Családi Lap 2020/ áprilisi számában megjelent írásom itt olvashatjátok először online formában. Mivel tavalyi cikkről van szó, a születésnapi programtervek már nem aktuálisak, az indulás és az első tíz év története azonban változatlan. Fogadjátok szeretettel!

Társadalmi szerepvállalás, minőségi, egyedi termékek, hagyomány és modernitás. Röviden így foglalhatnánk össze, mit képvisel a Romani Design. Magyarország első roma divatstúdiójának megálmodójával, Varga Erikával beszélgettem a kezdetekről, dolgos hétköznapokról és népcsoportok közötti párbeszédről.

„A Romani Design ötlete 2007-ben pattant ki a fejemből – kezdi Erika. – Szerettem volna olyan modellt kialakítani önmagam számára, amelyben együttesen valósulhat meg a kreatív alkotómunka és a társadalmi hasznosság. Vizuális üzeneteket készítettem, amelyeket igyekeztem minél több emberhez eljuttatni. Ehhez jó eszköznek bizonyult a divat és a design nyelvezete. Az infrastruktúra kiépítése után, 2010-ben nyitotta meg kapuit a divatstúdió.”

Az elmúlt tíz évben számos külföldi programon és rendezvényen képviselte Erika és csapata, élükön húgával, Varga Helenával,  Magyarországot és a hazai roma kultúrát. Megfordultak Lisabonban, Berlinben, Delhiben, Kuala-Lumpurban, Bangkokban is. A sikerhez és az elismeréshez természetesen a dolgos hétköznapokon át vezetett az út.

„Minden nap varrodázunk, a management is fontos terület. Gyakran fogadunk vendégeket, én is sokszor vagyok úton, előadásokat, workshopokat tartok országszerte – sorolja Erika. – A divattervezés mellett szívügyem az Éld az álmodat! elnevezésű tehetséggondozó programunk, amellyel nehéz sorsú roma fiataloknak próbálunk segíteni. Képességeket, készségeket fejlesztünk, építjük a roma identitásukat. Megismertetjük őket a divat területéhez tartozó presztizs szakmákkal, ezzel támogatva jövőbeli pályaorientációjukat. Bepillantást nyerhetnek például a tervezés, a varrás, a fodrászat, a kozmetika, a fotózás, a styling világába. Divatbemutatókra visszük őket, de arra is lehetőségük nyílt már, hogy az Operettszínház színészeivel álljanak egy pódiumom. Ezenkívül minden évben van egy-két, a divatszakmát tanuló roma vagy nem roma fiatal, aki gyakornokként tevékenykedik nálunk. A szokásos tevékenységeink mellett mostanság a stúdió belső tereinek felújításával foglalkozunk. Túlvagyunk egy nagyon szép nőnapi kampányon, amelyben négy roma értelmiségi, művész hölgyet fotóztunk. Egyszóval meglehetősen elfoglaltak vagyunk.”

A folyamatos munka során mindig kellenek olyan élmények, személyek, ahonnan  inspirációt meríthetünk. Erikát a munkája során egyszerre motiválja maga a ruhatervezés és a romák társadalmi integrációjának segítése. Ennek a kettőnek az összefonódása adja azt a különleges, egyedi elixírt, amely a Romani Design termékeit jellemzi. 

Minden kollekciónak van ugyanis egy határozott üzenete, egy nagyon fontos gondolata, amely vizuálisan kötődik a romák kulturális identitásához. Erikát tehát azok a társadalmi üzenetek inspirálják a ruhatervezés során, amelyekkel párbeszéd indulhat két népcsoport között. 

„A divat alkalmas arra, hogy fontos emberi értékeket mutassunk meg – magyarázza. – A darabjaink egyaránt szólnak multikulturalizmusról, elfogadásról, nyitottságról, bátorságról, önazonosságról. A munkáimmal mindenkit arra biztatok, hogy bátran mutassa meg a saját egyéniségét. A legfrissebb kollekcióban, a Romani Blueprintben például arról beszélünk, mennyire fontos nekünk, romáknak, hogy a magyar és a roma identitásunkhoz is kapcsolódjunk, hiszen ez a kettő egyszerre fontos számunkra. A kollekcióban szépen látszódnak ezek a kapcsolódási pontok, a két kulturális identitás megfér egymás mellett, sőt egymásból táplálkozik. A kékfestő ruhadarabokon keveredve jelennek meg a roma és a magyar motívumok.”

A társadalmi szerepvállalás önmagában persze kevés lenne, ha a táskák, az ékszerek, a ruhák nem lennének szépek és egyediek. Amikor elindult a stúdió, Erika a saját közösségében gyűjtött régi alapanyagokat, azoknak a feldolgozásából készített teljesen egyedülálló ruhadarabokat. Egy ideje már a saját mintáikat készítik. Ebben nagy segítség Erika húga, Helena, aki egyedi táskái mellett segít megvalósítani azt, amit a tervezőnő megálmodott. Erika szívéhez a természetes alapanyagok állnak közel, szívesen használ bátrabb színeket, kéket, rózsaszínt, pirosat. Mostanság a kékfestő motívum és a Romani divatműhelyben készülő kékfestő selyemminták a kedvencei. Mivel a termékek magas minőséget képviselnek és méltányos körülmények között készülnek, egyre inkább nő a kereslet irántuk. Elsősorban azok a hölgyek és férfiak keresik őket, akik egyetértenek a márka értékrendjével. Közéjük tartoznak hazai művészek, üzletasszonyok, diplomaták, külföldiek, roma értelmiségiek.

Erika nemcsak a szélesedő vevőkörre büszke. Amikor elkészít egy kollekciót, mindegyikben van egy-egy ruha, ami a szívéhez nő. Ezek az ún. „Romani best of darabok”, amelyek egy közösségi esemény vagy kiállítás keretében idén újra életre kelnek majd.

„Talán azokhoz a darabokhoz kötődöm leginkább érzelmileg, amelyekhez személyes élmény fűz. Az első ruhadarabjaim között van egy, aminek az alapanyagát az egyik, fiatalon meghalt nagynéném ruhája adta. A sárga alapon kasmír rózsás anyagból egyedi maxiruha készült, amit a mai napig őrzök. Szerettem a My Identity, My Freedom és az Ikon kollekciót is. A Frida Kahlo ihlette darabok voltak a kedvenceim. Nagy élmény volt számomra, amikor a Nemzeti Galériában tárlatot vezethettem a festőnő kiállításán és többször elvihettem a tehetséggondozott fiataljainkat. Nagyon inspiráló számomra az élete és az, ahogyan kiállt a saját viselete mellett is. A Frida ihlette kollekciónk a szakmától és a vásárlóinktól  is elismerést kapott.”

Ne higgyük azonban, hogy csak a mexikói festőnő munkássága ilyen ösztönző! Varga Erika is sokakat inspirál, ahogyan társadalmi párbeszédet generál romák és magyarok között. Ehhez nyújt különleges apropót egy kerek születésnap.

„Idén tíz éves a Romani Design. Kiállításokat, divateseményeket, kisebb-nagyobb szalonprogramokat tervezünk az új enteriőrben, de a részletes programokra még egy kicsit várni kell. A kerek évfordulót együttműködő megtisztelő partnereinkkel, intézményekkel, múzeumokkal, szakértőkkel és művész, értelmiségi barátainkkal méltóképpen szeretnénk megünnepelni.” 

Kép: Pályi Zsófia

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

A Fridays For Future Magyaroroszág sajtóközleménye

Figyelemfelhívó akcióval készül a Fridays for Future 2021 első globális klímasztrájkjára.

Jelenleg a Covid-19 miatt kialakult járványhelyzet lehetetlenné teszi a megszokott, utcai sztrájkok megrendezését. Az ökológiai- és klímaválságról  kevesebbet hallani a jelenlegi helyzetben, de ez nem jelenti azt, hogy a probléma megszűnt, vagy egyáltalán csökkent volna. 

Ezért március 19-én a világ számos pontján, több mint 250 helyszínen szerveznek figyelemfelhívó akciókat a Fridays for Future aktivistái. Az esemény mottója globálisan: “ Az üres ígéretek ideje lejárt”. Legfőbb ideje, hogy a politikában és a mindennapokban is tettek kövessék az ígéreteket. Azonnal kell cselekednünk, hogy be tudjuk tartani a Párizsi egyezményben aláírt vállalásokat.

A  járványhelyzet ízelítőt adott abból, mihez vezet, ha az országok vezetői nem teszik meg időben a kellő lépéseket. “Nem felejthetjük el, hogy az ökológia- és klímaválság egyre sürgetőbb vészhelyzet. Nem hagyhatjuk, hogy a döntéshozók az egészségügyi és a gazdasági válság kezelése során ezt figyelmen kívül hagyják. Itt az idő, hogy hallgassunk a tudományra és a szakértőkkel együttműködve keressünk megoldásokat. A politikai döntéseknek a természet és a társadalom érdekeit kell szolgálnia.”

Magyarországon több hangsúlyt kell fektetni az oktatásra és a tudás széleskörű elterjesztésére, hogy az emberek megértsék, mi történik körülöttünk, és mit tudunk tenni ellene. Meg kell ismertetni nem csak a globális klímaválság fogalmát, de az ökológiai válságét is, hiszen ez legalább akkora hatással van környezetünk egyensúlyára. Több mozgásteret kell engedni az önkormányzatoknak és támogatni kell a lokális kezdeményezéseket, hiszen minden hely más és más, nem lehet egyféle megoldást ráerőltetni az ország különböző tájaira. 

Budapesten a mozgalom  aktivistái egy látványos akcióval hívják fel az ország figyelmét. A nemzetközi kezdeményezéshez kapcsolódva a “7 évünk van cselekedni” és az “Üres ígéretek ideje lejárt” felirat került kivetítésre az Országgyűlési Irodaházra. Ezzel kifejezve, hogy nem maradt idő a tétlenségre, azonnali cselekvés szükséges.

Kép: Dörgő Zsuzsanna (Greenpeace)

Szöveg: FFF Hungary

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Ez a cikkem a Családi Lap 2019 novemberi számában jelent meg.

A WHO adatai szerint 2016-ban 1, 6 millió ember életét követelte a cukorbetegség. Döbbenetes szám ez, mégsem kell megijednünk, mivel néhány egyszerű szabály betartásával mi magunk is sokat tehetünk a betegség megelőzéséért. A közelgő diabétesz világnap kapcsán a kordában tartható vércukorszint nyomába eredtünk.

Járványszerűen terjed a cukorbetegség, a páciensek száma harminc évenként megduplázódik. A Nemzetközi Diabétesz Szövetség 2017-es beszámolója alapján világszerte 327 millió cukorbeteg él, számuk 2045-re elérheti a 438 milliót is. A betegség a fejlett nyugati világ mellett egyre nagyobb arányban fordul elő Afrikában, Kínában, Indiában és az arab országokban. Magyarországon 750 000 honfitársunk regisztrált cukorbeteg. Feltehetően még egyszer ennyien vannak azok, akik cukorbetegek ugyan, de nem tudnak erről. Rajtuk kívül még közel ugyanennyien állnak a betegség kapujában.

Diabétesz, inzulin, vércukor, IR

Bár egyre többen kénytelenek szembenézni a cukorbetegséggel, laikusként keveset tudunk a testünkben zajló folyamatokról. A diabétesz (cukorbetegség, latinul diabetes mellitus) egy krónikus anyagcsere-betegség, amely vagy akkor jelenik meg, amikor a hasnyálmirigy nem tud elegendő inzulint termelni vagy amikor a test nem képes hatékonyan használni a megtermelt inzulint. (Ez utóbbit nevezzük inzulinrezisztenciának, röviden IR-nek). Maga az inzulin a vércukorszint-szabályozásért felelős hormon; vércukorszint alatt pedig a vérben lévő glükóz (szőlőcukor) mennyiségét értjük.

Ha cukorbetegségről beszélünk, két fő típust különböztethetünk meg. „Az 1-es típusú diabétesz a hasnyálmirigy béta-sejtjeinek károsodását követő inzulinhiányos állapot miatt alakul ki – kezdi Dr. Hidvégi Tibor belgyógyász-diabetológus. – Klasszikus tünetekkel jelentkezik, például fokozott folyadékfogyasztással, jó étvágy melletti jelentős súlycsökkenéssel. Kezelése minden esetben inzulint igényel. A páciensek döntő hányada, mintegy 90%-a 2-es típusú diabéteszben szenved. A jól ismert klinikai tünetek, mint amilyen a fokozott folyadékfogyasztás, a súlycsökkenés, a fáradékonyság, a bőrviszketés, a visszatérő gombás fertőzés, nem rögtön jelentkeznek. Évekig élhet valaki magas vércukorértékkel anélkül, hogy kiderülne a betegsége, ugyanis ez a típus kezdetben semmilyen panaszt nem okoz.

Emellett megemlíteném a terhességi diabéteszt is, amely egyre több kismamát érint, emiatt a terhesség 24. és 28. hetében minden édesanyánál vércukorterheléses vizsgálatot végeznek. A betegség felismerése és kezelése azért is fontos, mert a terhességi diabétesz komoly kockázati tényező anyára és magzatra egyaránt, valamint növeli a későbbi, 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának esélyét.”

Fegyelmezett gyerekek

A diabétesz a legifjabb korosztályt sem kíméli, mivel a betegség megjelenése egyre fiatalabb életkorra tolódik. Hazánkban az elmúlt harminc évben háromszorosára növekedett az 1-es típusú diabétesszel diagnosztizált gyermekek száma, ez évente 250-300 új beteget jelent. Magyarországon megközelítőleg 3500 1-es típusú és 200-300 2-es típusú cukorbeteg gyermek él, ugyanis minden hatszázadik 15 évnél fiatalabb gyermek érintett. Ismerjék meg egyikük történetét!

„Ricsi nyolc évesen újra bepisilt éjszakánként, holott kétéves kora óta szobatiszta volt – meséli az édesanya. – Nagyon megijedtünk, orvoshoz szaladtunk, aztán hazaküldtek minket, mondván semmi baja nincs a gyereknek. Otthon tőzegáfonyát adtam neki, de továbbra is minden éjszaka kétszer-háromszor bepisilt, reggel sírva ébredt. Az újabb orvosi vizsgálat során cukrot és acetont találtak a vizeletében, a gyerekosztályon 18-as vércukorszintet mértek. Mentővel robogtunk a legközelebbi város gyerekdiabetológiai osztályára, ahol két hetet töltöttünk. Az életünk alapjaiban változott meg. Nem főzök kétféle ételt, „csak” mérek és számolok mindent. Mivel meg van szabva, mikor mit és mennyit ehet, megszűntek a spontán nasik és nyalánkságok. Eleinte ezt nehezen viselte, főleg, ha a húga olyat evett, amit neki nem volt szabad. Időközben megtanulta magát kezelni: minden nap nagy önuralommal, legalább négyszer oltja magát inzulinnal, tízszer-tizenkétszer mér vércukrot. Én éjfélkor és hajnali háromkor mérek, ha kell, meg is etetem a kisfiam. Mindkettőnknél vannak időnként hullámvölgyek, a mai napig nem tudtam feldolgozni, miért vele történt mindez. A kétségbeesés után azonban mindig fel kell állnom. Az életünk már soha nem lesz olyan, mint korábban.”

Hogyan változtatja meg a cukorbetegség a páciens mindennapjait? – teszem fel a kérdést Erdélyi Aliz dietetikusnak. „A kezelése során az egyénre szabott diéta, a mozgás, a gyógyszer és/vagy inzulin, a normál testtömeg elérése, valamint megtartása élethosszig tartó jó életminőséget biztosít az érintettek számára. Ma már a cukorbetegek diétája néhány megszorítástól eltekintve az egészséges táplálkozáshoz hasonlít, így valójában a diéta a hozzáadott cukor kihagyásával, a magasabb rostbevitellel, illetve a meghatározott szénhidrátfogyasztással és elosztással kombinált egészséges táplálkozást jelenti, amit egy életen át érdemes tartani. Bár a cukorbetegség középpontjában a szénhidrátanyagcsere zavara áll, a kórfolyamat érinti a zsír- és a fehérjeanyagcserét is, ezért szükséges az egyénre szabott táplálkozásterápia szakképzett dietetikus közreműködésével, aki kitér a megfelelő mennyiségű szénhidrát, fehérje és zsiradék fogyasztására is, hiszen ezeknek a tápanyagoknak a szövődmények megelőzése szempontjából is fontos szerepük van.”

Ki húzza meg a ravaszt?

Az orvostudomány jelenlegi állása szerint a diabétesz hátterében különböző okok bújhatnak meg. Az 1-es típusú kórkép rizikófaktorait még mindig kutatják. Ezzel szemben a 2-es típusú cukorbetegség kockázati tényezői jól ismertek. „Egyrészt a mozgásszegény életmód és a helytelen táplálkozás következtében járványszerűen terjedő elhízás, másrészt a családi halmozódás (genetika) szerepet játszhat a betegség kialakulásában. Szemléletes a világhírű amerikai kutató, Joslin mondása, miszerint a fegyvert a genetika tölti be, de a ravaszt az életmód húzza meg – fogalmaz a belgyógyász-diabetológus.”

Más szóval hiba lenne az örökölt géneket és az ezekkel szembeni tehetetlenségünket hangsúlyozni, ugyanis rajtunk is múlik, el tudjuk-e kerülni a betegséget, amely akár vaksághoz, veseműködési zavarhoz, szívrohamhoz, stroke-hoz, valamint az alsó végtagok amputációjához is vezethet. Mit tehetünk tehát a megelőzés érdekében? A választ dietetikus szakértőnk adja meg. „A túlsúly, az elhízás, a mozgásszegény életmód, valamint a kevés zöldség-, teljes kiőrlésű kenyér-, péksütemény- és gabonafogyasztás mind hozzájárul a 2-es típusú cukorbetegség elterjedéséhez. A magyar lakosság zsiradékbevitele meghaladja az ajánlott mennyiséget, kevés zöldséget és gyümölcsöt eszünk, valamint az emberek 60-65%-a túlsúlyos, elhízott. Minden családtag javára és egymás ösztönzésére szolgál, ha egészségesen étkezünk, naponta legalább 30 percet intenzíven sportolunk, mert mindezek segíthetnek megelőzni a 2-es típusú cukorbetegséget. Ha elbizonytalanodnánk étrendünk összeállítása során, kövessük a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének OKOSTÁNYÉR® ajánlását!”

A megfelelő étrenden és a rendszeres mozgáson kívül még egy tényező játszik kiemelt szerepet a cukorbetegség megelőzésében, ez pedig a rendszeres szűrés. A különböző szűrővizsgálatok célja, hogy lehetőleg minél korábban felismerjék a kockázati tényezővel rendelkezőket, és megelőzzék a betegség kialakulását. „A Magyar Diabetes Társaság néhány éve kockázatalapú diabétesz-szűrőprogramot vezetett be. A finnországi tapasztalatok alapján összeállított FINDRISK kérdőív segítségével megállapítható a cukorbetegség megjelenésének kockázata. Amennyiben valaki 14-nél magasabb pontszámot kap, keresse fel a háziorvosát – hívja fel a figyelmünket Hidvégi doktor.”

Éhgyomri mérés és cukorterheléses vizsgálat (OGTT) alapján a következő kategóriákat különböztetjük meg:

 Kép: unsplash

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

A 2020-as év lehetőségei eléggé szűkre szabottak voltak, az online tér azonban kinyílt előttünk. Első élő - pontosabban felvételről sugárzott - streaming előadásként a legolcsóbb balettközvetítésre váltottam jegyet. Mint utóbb kiderült, jól tettem, hogy nem a drágább jegyek közül válogattam.

Ahogy arról már meséltem nektek, tavaly a kisfiammal egy emlékezetes programmal ajándékoztuk meg magunkat. Budapestre utaztunk a Diótörőre. Bár az előadás vége felé lankadt a lelkesedése, máig szívesen emlékezünk vissza erre a különleges napra. Mivel a kisebbik gyermekem kimaradt ebből az élményből, idén vele is szerettem volna átélni ezt a karácsonyi programot. 

Az előadás előtt néhány nappal már elkezdtem hajtogatni, hogy hamarosan jön a Diótörő és milyen jó lesz! Természetesen tisztában voltam vele, hogy egy felvétel nem pótolhatja az élő műsor varázsát, de azért reméltem, hogy sikeresen rácsatlakozhatunk a TV-nkkel a világhálóra és a művészetre. A vasárnap, délután négyre meghirdetett műsorért boldogan dobtam el a vasalódeszkát. Betelepedtünk a nappaliba, és a TV-képernyőre tapadtunk. Az e-mailben küldött linket sikerült megtalálnunk, ott viszont elakadtunk. Vagy negyed óráig vártuk, hogy történjen valami, de nem lettünk okosabbak. Mivel Angliából közvetítették az előadást, az időeltolódással magyaráztuk a dolgot, aztán vártunk még egy órát, és ismét megpróbáltunk csatlakozni a nézőkhöz. Megint nem jártunk sikerrel. Három negyed óra bénázás után a számítógépemen sikerült elindítani. Bekucorodtunk a kanapéra, ölemben a géppel, mellettem a kis családom. Magasságkülönbségeinkből adódóan nem volt egyszerű belőni azt a képernyőpózt, amely mindannyiunknak megfelelt. Kényelmesebb - és látványosabb - lett volna, ha sikerül a TV-t beüzemelnünk, de örültünk, hogy egyáltalán elindult a közvetítés. A szünetet átugorva tovább gémberedtünk a kijelző előtt, amikor egyszer csak elakadt a közvetítés. Próbáltunk néhány percet visszatekerni, bízva abban, hogy a problémás részt majd "átugorja" a gép, és továbbmegy, de ez sajnos nem sikerült. Kb 20 perccel a vége előtt valamit úgy elnyomkodtam, hogy nem tudtunk visszalépni a közvetítésbe.

Nyilván nem voltak illúzióim, tudtam, hogy az online élmény nem egyenlő az offline-nal, ennek ellenére kicsit csalódott voltam. A gond csak az, hogy nem igazán lettünk okosabbak, nem tudjuk, hogy legközelebb mit és hogyan kell beállítanunk, hogy gördülékenyen élvezhessük a streamelt előadásokat. Ha valakinek van ötlete, szívesen veszem! Így jobb híján maradunk a filmeknél meg a könyveknél. És várjuk, hogy újra mehessünk színházba.

Kép: unsplash

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Ez a regény nem pont a karácsonyi ünnepkör idején játszódik, nekem mégis valahogy decemberben került a kezembe tavaly és idén is. Üde, friss, humoros - megérte kétszer elolvasni.

R. Kelényi Angelika könyvében minden adott, ami egy könnyed, szórakoztató történethez kell. A főszereplő utálja a munkáját és szívesen kilépne a napi taposómalomból. Pasifronton sem igazán mondható sikeresnek, hiszen a szerelmi élete mindössze néhány rövid légyottból áll. Aztán egyszer csak jön a hatalmas lehetőség, amikor fordíthat a szerencséjén. Hogy sikerül-e, az kiderül a könyvből.

Hogy mégis felvillantsak valamit a sztoriból, elárulok egy-két dolgot a regény hősnőjéről. Caroline Wood, a 35 éves titkárnő nagyszabású álmokat dédelget. Minden vágya egy cikkírói állás annál a lapnál, ahol nap mint nap a zsémbes főszerkesztő, Miss J teáját főzi. Sok írói gyakorlata nincs, csak egy blogja, amelynek az olvasottsága nem egészen úgy alakul, mint szeretné. Ennek ellenére meggyőződése, hogy hatalmas tehetség, a Pulitzer-díj várományosa. Amikor a "Határtalan szerelem" rovat szerző nélkül marad, Caroline úgy érzi, eljött az ő ideje. Rettenetesen izgul, de összeszedi minden bátorságát, és a főnöke elé áll egy nem mindennapi ötlettel. Mivel szeretné megismerni a katalán konyhát - és az igaz szerelmet -, öt napra Barcelonába utazik, hogy minden nap más férfival randizzon egy-egy helyi étteremben, a mediterrán macsók történetét pedig a "Határtalan szerelem"-ben vesse papírra. Miss J eleinte szkeptikusan fogadja Caroline tervét, végül mégiscsak beadja a derekát. A lelkes újságírójelölt néhány nap múlva már Barcelonában készülődik az első vacsorára, amely nem egészen úgy alakul, mint szeretné. Úgy tűnik, a romantikus történetek elkerülik Carot, hiszen a társkeresőn megismert macsók nem egészen az őszinteségükről híresek. Egyik katasztrofális randi követi a másikat, hősünk csetlik-botlik, időnként nem tudja, sírjon vagy nevessen. Hogy végül a szerelem Barcelonában vagy Londonban talál rá, az maradjon titokban!

Ezt a regényt nemcsak a szerző humora és Caroline bénázásai tették szerethetővé, hanem a spanyol életérzés, a napsütés, a könnyed, nyári ruhák, a tengerpart, a Sagrada Familia, a Güell park és a Güell palota. Szívem szerint kezdenék csomagolni! Barcelona, Barcelona! Remélem, mihamarabb találkozunk!

Kép: saját

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Ez a cikkem a Családi Lap 2019/12. számában jelent meg.

Ahogy belépünk az adventi időszakba, egyre gyakrabban ejtünk szót az önzetlenség fontosságáról és a rászorulók támogatásáról.  Decemberben több helyszínen is feltűnnek azok a néma angyalok, akik szó és jutalom nélkül végzik munkájukat, hogy szebbé tegyék mások ünnepét. Az önkéntesek munkája pótolhatatlan, hiszen segítségre, figyelemre, néhány kedves szóra mindenkinek szüksége van. Összeállításunkban az önkéntes segítők világába vezetjük be az olvasót.

Átalakuló trendek

Az elesettek, a gyengék, a betegek támogatása egyidős az emberiséggel. Ennek ellenére – vagy éppen ezért – az utóbbi években bizonyos változásokat figyelhetünk meg az önkéntesség világában. Míg régebben inkább a felnőtt gyerekkel rendelkező, vallásos hátterű, idősebb nők választották a segítő tevékenységeket, elsődleges ösztönzőjük pedig a jótékonykodás és az adományozás volt, manapság új trend látszik kibontakozóban. Az új típusú önkéntesek egyrészt jóval fiatalabb korban próbálják ki magukat ebben a szerepben – sok esetben még gyermektelenek –, másrészt inkább a gyakorlatszerzés, a kapcsolati tőke gyarapítása vezérli őket. Az egyéni érdekek tehát egyre jobban előtérbe kerülnek a csoport érdekével szemben. Ez valamilyen mértékben szembemegy az önkéntesség definíciójával, a lényeg mégsem a motivációban, hanem az ingyenes segítségnyújtásban rejlik.

Mikor és miért segítünk?

Az altruizmus, vagyis az, amikor a jutalmazás igénye és reménye nélkül mások javát szolgáljuk viselkedésünkkel, közös jellemvonásként köti össze a segítőket. „Az önkéntes munkát végzők személyiségében erősebbek az altruisztikus vonások, mint az átlagemberekben. Talán nem is gondolnánk, de a laikus segítők nagyobb érdeklődést, erősebb elkötelezettséget mutathatnak azoknál, mint akik hivatásszerűen, professzionális módon végzik munkájukat,  könnyebben alakítanak ki kapcsolatot, fogékonyabban reagálnak az érzelmekre, és kevesebb kommunikációs nehézséggel kell szembenézniük – sorolja Csernák Krisztina egészségszakpszichológus-jelölt.”

Bár a segítő szándék mindvégig ott van önzetlen embertársainkban, bizonyos életszakaszokban erősebben hív bennünket az önkéntesség. „Ilyen például az egyetemi évek és a diplomaszerzést követő időszak, mikor tapasztalatainkat és kapcsolatrendszerünket szeretnénk bővíteni; vagy a nyugdíjazás utáni időszak, mikor egy jó cél érdekében tudásunkat, tapasztalatunkat, időnket és munkánkat szeretnénk adni másoknak. Érintőlegesen megemlíthető még a középiskolás korosztály számára előírt ötvenórás közösségi szolgálat is, amely alapvetően kötelező, a diákok azonban szabadon dönthetnek arról, milyen területet választanak – magyarázza szakértőnk.”

Négy ember, négy történet

Hogy jobban megérthessük, miként működik az önkéntesség, négy segítőt mutatunk be önöknek. Motivációjuk egyénenként eltérő, mindegyikükben közös azonban, hogy szeretnék szebbé tenni embertársaik életét. Ismerjék meg őket!

Róbert – Az időskornak nem feltétlenül kell a magányról szólnia

Amikor Ferenczi Róbert hatvan évesen elveszítette a munkahelyét, úgy érezte, nem akarja újabb állásinterjúkon bizonygatni tudását és rátermettségét. Amíg azon törte a fejét, mihez is fogjon, szüksége volt olyan elfoglaltságra, amivel hasznosan tölthette megszaporodott szabadidejét. Az önkéntes munka jó választásnak tűnt.

Róbert több segítő közösségnél is megfordult, míg rátalált az Idősek Barátai programra. A szervezet önkéntesei intézményekben vagy saját otthonaikban elszigetelten élő idős embereket látogatnak heti rendszerességgel. Beszélgetnek velük, sétálni kísérik őket, kisebb segítséget nyújtanak, felolvasnak.

Róbert két nyugdíjas férfinak könnyíti meg a mindennapjait. Egyiküknek a bevásárlást intézi, másikuknak az online tér segítségével igyekszik kinyitni a világot. Az idős úr Róbert számítógépes ismereteire támaszkodva talált rá egy régi barátra és egy különleges könyvre, amelyet már régóta keresett. „Ezek az apróságok is sokat jelentenek, a legfontosabb azonban, hogy a rendszeres látogatások enyhítik az idősek magányát. Merthogy a nyugdíjas korosztály gyakran egyedül él, nem szívesen mozdul ki a négy fal közül, nincs kihez szólnia. Aztán ha akad valaki, aki önzetlenül törődik velük, eleinte bizalmatlanok. Viszont ha sikerül lebontani a kezdeti kételyeket és gyanakvást, örömmel fogadják, ha valaki segítő szándékkal fordul feléjük. Természetesen időnként előállnak feszült helyzetek. Nem gyakran, de előfordul, hogy nem passzol a két fél személyisége egymáshoz. Ha valakinek nehézsége támad a munkája során, a többi önkéntestől és az alapítvány munkatársaitól is segítséget kaphat. A támogatókat nem hagyják magukra, a szervezet valódi közösségként működik. Rendszeresen szervezünk közös programokat támogatóknak és támogatottaknak. Nincs ez másként karácsony környékén sem. Szeretek ennek a csapatnak a tagja lenni. Büszkeséggel tölt el, hogy másokon segíthetek.”

Gábor – Elég egy köszönöm!

Az 51 éves Szalánczi Gábor vállalkozóként dolgozik. Rugalmas időbeosztása lehetővé teszi, hogy a budapesti SOS Mentőkutyás Egyesület tagjaként szabadidejében kutyákat képezzen ki és eltűnt személyek keresésében vegyen részt.

De hogyan is működik ez a fajta segítségnyújtás? Gábor és nyolc-tíz fős mentőcsapata rendszeresen vesz részt félnapos kiképzéseken. A tréning azzal kezdődik, hogy egy romos, erdős vagy hegyvidéki területen önkénteseket bújtatnak el, majd az állatoknak meg kell keresniük őket. A kiképzés mindig egyénre szabott. A feladatok száma és hosszúsága attól függ, melyik kutya hol tart a négy-öt éves tanulási folyamatban. Aztán egyszer csak eljön a nap, amikor élesben is bizonyítaniuk kell a négylábúaknak.

 „Amikor valaki eltűnik, és a rendőrség indokoltnak látja a mentőkutyás keresést, közvetlenül minket hívnak vagy a Magyarországi Mentőkutyások Országos Szövetségét, amely értesíti az összes tagszervezetet. Amint befut a riasztás, kapcsolatba lépünk azokkal a tagjainkkal, akiknek a kutyája éppen bevethető. Ők visszajeleznek, és elindulnak a helyszínre. Ott találkoznak a mentőcsapat többi tagjával, rendőrökkel és további önkéntesekkel. Egy team részeként mi „csak” megkeressük az eltűntet, a kimentés és a sérültek ellátása már nem a mi feladatunk.”

Bár az eltűnési esetek ritkán végződnek happy enddel, Gábor azokból az esetekből merít erőt, amelyeknél élve megtalálják az eltűntet és át tudjuk adni a családjának. Ilyen volt, amikor pár éve egy osztálykiránduláson elveszett három kislány a pilisi erdőben. Pár órán belül 80-100 önkéntes gyűlt össze, hogy megtalálják őket. A gyerekek egész idő alatt együtt maradtak, tartották egymásban a lelket, végül mindhárman jó fizikai és mentális állapotban kerültek elő. „Megindító volt érezni a segíteni akarást, büszkeséggel töltött el, hogy részese lehetettem a közös sikernek. A legnagyobb jutalom mindig az, amikor a koszos gyereket átadjuk az anyukájának, és megköszönik a munkánkat.”

Katalin – Akinek Afrikáért dobban a szíve

A nagycsaládos Bodó Katalin projektvezetőként dolgozik az informatika egy speciális területén. Mivel gyermekei már kamaszok, lett egy kis szabadideje, amit szeretett volna hasznosan tölteni. Pár éve véletlenül talált rá az Afrikáért Alapítvány honlapjára.

„Több projektben is részt veszek itthon, de voltam már terepen is dolgozni a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Megismerkedtem az alapítvány kinti munkájával, az általuk fenntartott iskolával és árvaházzal, részt vettem egy miniprojektben, ahol egy rendelőt újítottunk fel egy hegyi faluban. Szeretek a helyi emberekkel együtt dolgozni, ugyanakkor mindig megdöbbent az az elképesztő szegénység, amivel ilyenkor szembesülök. Kongóban tanultam meg, mennyire szerencsés vagyok, hogy ide születtem, mert a kongói viszonyokhoz képest nálunk valódi jólét van. Kötelességemnek érzem, hogy segítsek azoknak, akik nálam nehezebb körülmények között élnek. Karácsonyhoz közeledve egyre többen gondolják hasonlóan, ilyenkor nagyobb az adakozási kedv, az afrikai árvák is hamarabb találnak támogatóra a „Fogadj örökbe!” kampány kereteiben. Az év vége azért is különleges lesz számunkra, mivel a következő kongói humanitárius turistaúthoz gyűjtünk adományokat. Decemberben utazunk. Végtelenül hálás vagyok, hogy több projektben is részt vehettem a fekete kontinensen. Jó érzéssel tölt el, ha javíthatok egy gyermek vagy egy család életkörülményein, mert szívesen és örömmel segítek másoknak. Azt viszont nagyon nehéz megélni terepen, hogy a segítség, amit viszünk, mennyire parányi ahhoz képest, mint amire szükség lenne. Sajnos nem tudunk mindenki helyzetén javítani. Sokszor érzem magam picinek és tehetetlennek, hiszen mi csak cseppek vagyunk az óceánban. Aztán emlékeztetem magam arra, hogy a tenger nem más, mint a cseppek sokasága.”

Kornélia - Mosollyal minden könnyebb

Beszédes Kornélia egy keresztény közösségben próbálta ki a karitatív munkát. Aztán tizenhat évvel később létrehozta barátaival a Vidám Segítők Alapítványt. Bohóc- és bábműsoraikkal gyermekkórházakba, gyermekotthonokba, idősek otthonába, fogyatékosok otthonába visznek nevetést, vigaszt és szeretetet.

 „Minden egy verssel kezdődött. Huszonöt évvel ezelőtt olvastam néhány sort, amely rámutatott, hogy a hitünk nem csak imából, hanem cselekedetekből is áll. Nagyon megérintett ez a gondolat. Akkoriban gyakran háborgott a lelkem. Többre vágytam annál, hogy az életem a munkáról és a pénz hajszolásáról szóljon. Olyan tevékenységet kerestem, ami értelmet ad a mindennapoknak és amit teljes szívvel tudok végezni. Ekkor találtam rá az önkéntes munkára. Kezdetben nem igazán tudtuk, mit és hogyan csináljunk. Egyedüli iránytűként a tapasztalatunk és a Biblia mutatott utat. Azóta számos intézményben megfordultunk, mégis izgatottan várom az újabb és újabb találkozásokat a régi és az  új ismerősökkel. Szeretem a készülődés izgalmát, az utazásokat, a változatosságot, a szeretetet, amit adunk és kapunk. A felemelő élmények mellett azonban a szívszorító pillanatok is hozzátartoznak a munkánkhoz. Mindig fájdalmas elengedni a gyógyíthatatlan gyerekeket, látni a szülők fájdalmát, az idősek elhagyatottságát, érezni a csalódottságukat, ahogyan várják a családtagjaikat, megtapasztalni a gondokat, a pénztelenséget az átmeneti és gyermekotthonokban.

Ha meg is viseli az embert a sok szomorúság és kiszolgáltatottság, menni kell tovább és a következő feladatra összpontosítani. Közeleg a karácsony. Advent idején sűrű a programunk, sok helyre várnak minket. Erre az időszakra nem a megszokott műsorral készülünk. Évről évre különleges, új darabokat választunk. Idén A kis gyufaárus lányt adjuk elő. Karácsonyi dalokkal, versekkel is készülünk és rengeteg imával, hiszen ez az alapja mindennek.”

Ha a személyes történetek meghozták a kedvét a karitatív munkához, célszerű néhány szempontot figyelembe venni, mielőtt kipróbálná magát segítőként. „A legfontosabb, hogy elhivatottságot érezzünk az önkéntes munka iránt. Ez már önmagában megelőlegezi az eredményességet – hangsúlyozza Csernák Krisztina. – Első lépésként döntsük el, mit szeretnénk csinálni, és keressünk hozzá terepet! Praktikus, ha az önkéntes munkát lakóhelyünk közelében végezhetjük, tanulmányainkhoz, képzettségünkhöz jól illeszkedik, motivál a fejlődésben, az előre lépésben.”

Ha nyitott szemmel járunk, bizonyára megtaláljuk azt a területet, amelyben kiteljesedhetünk és amellyel másoknak és magunknak is örömöt szerezhetünk. A lehetőségek tárháza végtelen. Próbáljuk ki magunkat új szerepekben is!

A képek illusztrációk. Forrásuk: unsplash

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!