Szemlélődő Szív

Szemlélődő Szív

Kisbabák védelmében - interjú Keresztes Ilonával fiatalokról, akik az élet szolgálatában állnak

2018. január 25. - Szemlélődő Szív

Hat évvel ezelőtt létrejött egy közösség, amely azt a célt tűzte maga elé, hogy a középiskolás fiatalok számára átadják az ismereteket az ember fogantatásáról, méhen belüli fejlődéséről és a születésről. Azért dolgoznak, hogy az emberek megértsék: minden kisbabának joga van az élethez. Az elmúlt időszakban a Fiatalok az Élet Szolgálatában tagjai az ország több helyszínén is megfordultak. Előadásokat, beszélgetéseket tartottak. A közösség működéséről Keresztes Ilonát, a FÉSZ alapítóját kérdeztem.

fesz1.jpg

Milyen céllal hoztad létre a Fiatalok az Élet Szolgálatában közösséget?

–Az Együtt az Életért Egyesülettel dolgoztam önkéntes munkában, amikor jött a gondolat, hogy tanítanunk kéne a fiatalokat. Azt tapasztaltuk, hogy a krízisben lévő kismamák közül sokan nem tudják pontosan, hogy lesz a gyerek. Az még valahol megvan, hogy a szex…, de hogy annak következtében hogyan, mikor és mi módon? Erről a legtöbbjüknek fogalma sincs. Azt is tapasztaltuk, hogy a tinik elég korán belemennek a szexbe, de nem feltétlenül kötik össze az aktust a fogantatással. A lányok még csak-csak, de a fiúk képesek tágra nyílt szemmel csodálkozni a fejleményeken: „Terhes vagy? Basszus! Hát biztos nem én vagyok az apja!” A megalázott és félelemben vergődő kislányok pedig készséggel elfogadják, hogy a bennük létrejött és folyamatosan fejlődő kisbaba „még nem is ember”; „csak egy sejtcsomó”; „olyan, mint egy szemölcs”; „csak kikapják, azt kész” Később viszont okosabbak, érettebbek lesznek, és amikor már valóban szeretnének kisbabát, és meglátják az első ultrahangon a 10 hetes picit, ahogy édesen szunnyad az összes kezével, lábával, szívdobogásával együtt, beléjük hasít a felismerés, hogy mit tettek pár évvel korábban.

fesz3.jpg

Hányan jelentkeznek a 9 hónapos tanfolyamra?

– Az első évben, amikor a keménymagot toboroztuk, még nagyon kellett keresni a megfelelő embereket. Olyan fiatalokat szerettünk volna tanítani, akiket nem a kurzus során kellett meggyőzni arról, hogy az ember élete a fogantatástól a természetes halálig méltósággal rendelkezik és védendő. Azokat hívtuk, akik erről meg voltak győződve, de a háttértudásuk még nem volt elég ahhoz, hogy képviselni tudják ezt a gondolatot. Az első csapatban csak pár ember volt, azóta egyre többen jönnek.  Az idei csoport létszáma 25 fő.

Milyen korúak a jelentkezők? Feltétel, hogy vallásos háttérrel rendelkezzenek?

– Középiskolások számára hirdetjük meg a Kilenc hónap az életről című képzésünket, de felfelé nyitott a korhatár az egyetemisták számára is. Nem firtatjuk a vallási hátteret. Az a lényeg, hogy abban egyetértsünk, hogy az ember élete a fogantatástól kezdve védendő.

Hogyan épül fel a képzés?

­– Szeptembertől májusig éppen kilenc hónap van, és ez pont a tanév ideje is. Havonta egyszer találkozunk, és három órán keresztül dolgozunk. Hónapról hónapra követjük a magzat fejlődését, a lehető legtöbb dolgot megtanítjuk a fiataloknak a méhen belüli életről. Ezen kívül a magzati élettel és annak védelmével kapcsolatos határterületekbe is belekóstolhatnak a diákok. Szó esik a társadalmi gondolkodásról, a párkapcsolati kultúráról, a fogantatás és az abortusz orvosi megítéléséről, jogi kérdésekről, politikai döntéshozók dilemmáiról ezen a területen, segítő beszélgetésről, pszichológiai vonatkozásokról, örökbefogadásról. Minden témában szakértő előadót hívunk, akivel beszélgethetnek is a fiatalok. Emellett minden alkalommal kommunikációs képzést is kapnak. A képzés végén egy hétvégét töltünk együtt valami szép helyen. Itt levizsgáznak, azután „megszüljük” a babát. Egy szülészorvos jön, és a szülés módjairól tart előadást.

Mi történt a korábban végzettekkel?

– A képzés után felteszem a kérdést, hogy mi legyen a folytatás. Az idei csapat pl. nyáron vizsgázott, de folytatni szerették volna, így maradtak, és nem vettünk fel újakat. Velük további bioetikai témákat dolgozunk fel. Van köztük orvostanhallgató, gyógypedagógus hallgató, szülésznő hallgató, de sokan most fognak érettségizni, vagy épp jövőre. Az biztos, hogy nagyon sok munkaterületen fontos, hogy helyes emberképük legyen, és világos válaszokat kapjanak az alapvető bioetikai kérdésekre. Akár jogász, akár tanár, akár pszichológus, mentális szakember vagy bölcsődei gondozónő, esetleg védőnő lesz valaki, mindenképpen hasznos alappal indul, ha közénk tartozott vagy tartozik.

fesz2.jpg

Hová hívnak benneteket előadást tartani?

– 2016 szeptemberében léptünk a nyilvánosság elé. Az azt megelőző négy évet csöndes alapozó munkával és közösségépítéssel töltöttük. Az elmúlt bő egy évben 25 helyen voltunk előadni, beszélgetni. Többek között Győrben, Sopronban, Miskolcon, Beregszászban, Budapest különböző pontjain, Szentendrén, Csobánkán, Kaposváron is megfordultunk. Minden megjelenésünk újabb meghívásokat eredményez. Magunk is meglepődtünk azon, hogy közösségek, iskolák és a médiumok is milyen hatalmas érdeklődést tanúsítanak az élet-kérdések iránt. A fiatalok cikkeket írnak a 777 blog Életbevágó című rovatába, és december óta videó sorozatuk is indult az Apostol TV jóvoltából. Ezalatt az egy év alatt közel félmillió embert értünk el, bár nem tudhatjuk a pontos számot.

Milyen visszajelzéseket kaptok?

Mindig pozitív volt a fogadtatás, pedig felkészülünk arra is, hogy az élet melletti kiállás valakinél érzékeny pontot érinthet. Azt szokták mondani, hogy nem is gondolták, hogy a fogantatás ekkora csoda, ilyen szép történés. Már egy előadás után is másképp néznek a fiúk a lányokra. Felnéznek rájuk, és átértékelik a párkapcsolatukat. Tisztelet ébred bennük egymás iránt, és ünnepélyes érzésük támad, ha arra gondolnak, hogy ennek a csodának ők is részesei lehetnek. Nagyon fontos, hogy amikor az abortusz vagy a nem kívánt baba szóba kerül, mi nem ítélkezünk senki felett. Tudjuk, hogy ha valaki abortuszt fontolgat, elsősorban fél, szenved, tépelődik, magányos, elhagyott, esetleg szégyelli magát, de általában nem akar semmi rosszat. Sőt, megoldást keres. Erre az állapotra inkább a félelem és a menekülés jellemző. Mekkora lehet a kétségbeesése a nőnek, akinél a félelem felülmúlja a természetes életösztönt? És fel kell tennünk a kérdést, hogy egy-egy abortusznak a kismamán kívül még hány szereplője és hány felelőse van, akikről nem szoktunk beszélni. Ráadásul régebben nem lehetett ilyen világosan látni, hogy mi történik az anyaméhben. Ez a közelmúlt technikai vívmánya. Mi arra törekszünk, hogy képviseljük a kisbabát, akinek az élete forog kockán, miközben nem tehet semmiről, és nem is tudja megvédeni magát.

fesz4.jpg

Mik a leggyakoribb félreértések a fogantatással és az abortusszal kapcsolatban a tinik körében?

– Őket a jogi szabályozás nagyban befolyásolja. A jog önkényes határpontjai igen félrevezetőek. Meg tudja valaki mondani, hogy pontosan mikor 11 vagy 12 hetes egy baba? És mi történik a kérdéses pár napban, amikor átlépi a határt? Mitől inkább ember vagy kevésbé ember az a kicsi? Magyarországon 12 hetes koráig lehet megszakítani a baba életét. Ha a kismama fiatalkorú, akkor 16 hétig. Ha bármi rendellenességet diagnosztizálnak a babán, akkor 23 hétig. Miért? Nem lehet csodálni, hogy a lányok nem látnak tisztán az emberi élet értékével kapcsolatban. Teljesen összezavarjuk őket. És eközben gondoljuk el, hogy az USA egyes államaiban harmadik trimeszteres abortuszokat végeznek sorozatosan. Az emberi jogvédők tudnak aludni? 

Kikkel működtök együtt?

– Nagyon jó rendszeres együttműködés épült ki a PURE mozgalom és a FÉSZ között. A mi fiataljaink mennek előadást tartani hozzájuk, amikor az anyaság kerül szóba náluk. De szívesen elmegyünk máshová is, ha alkalmanként meghívnak minket.

fesz5.jpg

Milyen nehézségek merülnek fel a munkátok során?

– Ez a közösség megszületett, és most élni szeretne. Mi pedig éltetjük. Ez rengeteg hétköznapi apró munkával jár, de a nehézség szó nem szokott eszembe jutni. Talán az a nehéz, ha a közösség valamelyik tagját elsodorja az élet közülünk. Tanulnak, utaznak… bármi lehet, ami miatt átmenetileg szünetelniük kell. Viszont már azt is megéltem, hogy visszatértek, amikor úgy alakult a helyzet, hogy ismét belefért az életükbe ez a szolgálat. Nagyon jól jön minden praktikus és szakmai segítség ebben a munkában.

Milyen sikereket értetek el eddig? 

– Nem tudom mérni a sikert. Mi inkább csak adjuk a tudásunkat és a bátorságunkat, kiállunk a születendő kisbabák védelmében. Ha kell, konkrét támogatást is nyújtunk annak, aki rászorul. Most is van egy tizenéves kismamánk, akinek megpróbáljuk összehozni a legszükségesebb dolgokat, és ami a legfontosabb, együtt örülünk vele a kisbabájának. Talán ebből jut a legkevesebb egy megesett lánynak. Ítélet, neheztelés, harag veszi körül, és nagyon magányos. Pedig neki és a kisbabának is az az érdeke, hogy örülni tudjanak egymásnak.

Lehet tudni, hány életet sikerült megmenteni a munkátokkal?

– Nem lehet tudni. Soha nem fogunk tudomást szerezni arról, hogy egy több száz fős előadáson hányan hallanak tőlünk olyat, ami miatt később majd az élet mellet döntenek. Vannak olyan eseteink, amikor segítő támogatást kellett adni egy fiatal lánynak, és sikerült. Most is van egy töprengő lány, akiért nagyon szurkolunk.

Mik a terveitek a jövőre?

– Az, hogy sokat dolgozunk a kisbabákért és a kismamákért. Minden lehetséges fórumon elmondjuk mindazt, amit az életről tudhatunk. Az élet fölött ma szabadon dönthetnek az anyák, de ezt csak hiteles információk birtokában lehet meghozni.

Kép: FÉSz

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Kulisszatitkok az első regényemről

Az utóbbi hetekben sokkal kevesebb időm jutott a blogra, mint korábban. Igyekszem minden héten friss tartalommal jelentkezni, ez azonban nem mindig megy olyan egyszerűen. A teljes munkaidős tanári állásom, a családom és a blog mellett az első regényem megírását is próbálom belepréselni huszonnégy órába. De milyennek is tervezem ezt a készülő művet? Most erről mesélek egy kicsit.

hand, notebook, outdoors

A kedvenc írónőim - többek között Jodi Picoult, Vass Virág, Fejős Éva - gyakorlatát követve az események az én írásomban is több szálon futnak. Két nő és egy férfi osztja meg az olvasóval egyes szám első személyben a párkapcsolati kételyeit, gyötrődéseit, sikereit.  Bő fél éven keresztül követhetjük nyomon a három szereplő életét, egy szerelmi háromszög alakulását. A cselekmény mozgatórugói a gyermekvállalás, az egymásra találás és a búcsúzás. 

Talán amiatt, hogy kamaszkoromban az orosz realisták műveit olvastam legszívesebben, az én figuráim is sokat töprengenek azon, merre is találják a helyes utat. Mert mint az életben, a regényben sem egyértelműen feketék vagy fehérek a válaszok egy-egy kérdésre. A felmerülő problémák összetettek, minden szereplő a maga erkölcsi szabályrendszerét követve igyekszik a legjobb döntést hozni.

Az írásom terjedelme jelenleg valamivel több, mint 13.000 szó. Ez hozzávetőlegesen negyven A4-es oldal. Egy átlagos regény hossza 50.000 és 100.000 szó között mozog. Néhány hónapba tehát még beletelik, míg az utolsó mondat után odafirkanthatom, "Vége!".

blur, book, close-up

Azt már most meg tudom állapítani, hogy regényt írni iszonyatos meló. Komolyabb kutatómunkába nem merültem bele, de még így is időigényes volt feltérképezni a három főszereplő előéletét és megtalálni a motivációjukat. Nagyjából felvázoltam magamnak, honnan hová szeretnék eljutni a cselekményben, pontosabb jegyzeteket azonban nem készítettem. Így aztán amikor újra neki akarok látni az írásnak, újra kell olvasnom az előző fejezeteket, hogy fel tudjam venni a fonalat. A legidőigényesebb rész ekkor kezdődik. Ülök a gép előtt és próbálom magam beleképzelni a szereplő helyébe. Ilyenkor az ő fejével gondolkodom. Ehhez teljes csendre és egyedüllétre van szükségem. Gyorsabban haladnék, ha fejezetenként előre kitalálnám, melyik szereplővel mikor mi fog történni. A jelenlegi munkamódszeremmel viszont helyenként még magamat is sikerül meglepnem, ugyanis olyan figurák is feltűnnek, akikre korábban nem is számítottam. Így valamelyest én is tudom úgy élvezni a saját regényem, mintha egy ismeretlen mű világában barangolnék.

Most így áll a nagy mű, igen, a gép forog, az alkotó nem pihen. Ehelyett csendes éjszakákon a gép előtt görnyedve pötyög, fikciót gyárt és ezt iszonyatosan élvezi.

Kép: pexels

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

 

Élethez való jog - interjú a szervátültetésről

Néhány emberöltővel ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt, hogy egy beteg szervet egészségesre cseréljenek. A tudomány fejlődése mára mindezt lehetővé tette. A tavalyi év során négyszáznál is több esetben hajtottak végre Magyarországon transzplantációs műtétet, hogy ezzel meghosszabbíthassák a páciensek életét, javítsák az életminőségét. A várólistákról, az új szervek útjáról, félelmekről és a műtétek menetéről az Országos Vérellátó Szolgálat Szervkoordinációs Irodájának igazgatóját, Dr. Mihály Sándort kérdeztem.

View of Operating Room

- Mik a leggyakoribb félreértések és félelmek a szervátültetéssel kapcsolatban?

- A szervátültetéssel kapcsolatban felmerülő ismerethiány elsősorban a szervátültetést megelőző szervadományozáshoz kapcsolódik. A szervátültetések döntő többsége elhunytból, pontosabban agyhalottból eltávolított szerv beültetésével valósul meg. A halált az emberek nagy része csak az évezredek óta elfogadott kritériumok szerint tudja értelmezni, ezek pedig főleg az úgynevezett szív-tüdő halál jellemzői. Ezzel szemben a szervadományozást lehetővé tévő agyhalál a laikus hozzátartozók számára megtévesztő lehet. Az agyhalál akkor alakul ki, amikor egy súlyos agyi történés – például agyvérzés – miatt a koponyán belül elhelyezkedő agy duzzadni kezd – ebben azonban a csontos koponya megakadályozza, így az agyban a nyomás egyre nő. Amikor pedig ez a nyomás nagyobb lesz, mint a vérnyomás, akkor nem tud több vér bejutni az agyba és beáll az agyhalál. Egy lélegeztetett agyhalott keringése a szervek működőképességét  még egy rövid ideig fenntarthatja, megőrizheti. Ez az átmeneti időszak teremti meg a szervadományozás lehetőségét, illetve a csodáját. Mert ezekkel a még működő szervekkel meg lehet menteni olyan beteg emberek életét, akiknek más módon nem lehet.

- Mik a leggyakrabban felmerülő etikai kérdések?

A szervátültetéssel kapcsolatban számos etikai kérdés merült fel és tisztázódott az elmúlt évtizedekben. Életében cselekvőképes, nagykorú, majd elhunyt szervdonor esetén a legnagyobb etikai kérdés a feltételezett beleegyezés elvét alkalmazó országokban az elhunyt hozzátartozóinak szervdonáció elleni tiltakozásának kezelése. A témában iránymutatást ad az állampolgári jogok országgyűlési biztosa (Lenkovics Barnabás, Budapest, 2006. január 23.) által kiadott állásfoglalás, amely szerint „a szervátültetésre szoruló, egyre súlyosabb életveszélyben élő betegek élethez való joga az alapvető emberi jogok rangsorában sokkal előbbre való, mint a hozzátartozóknak a kegyeleti jogukból levezethető, utólagos hozzájáruláshoz fűződő érdeke”.

- A hozzátartozók milyen arányban ellenzik, hogy elhunyt szerettük szervdonor legyen? Meg lehet őket győzni arról, hogy hozzájáruljanak a szervek felhasználásához?

- A magyar lakosság 73%-a ajánlaná fel saját szerveit transzplantációra halála után. Ez teljesen megfelel az európai átlagnak. 2016-ban 242 donorjelentésből 16 donáció hiúsult meg családi tiltakozás miatt. Az elhunyt hozzátartozóinak tájékoztatása kiemelkedően fontos része az ellátásnak. A családtagoknak időre van szükségük az agyhalállal és szervadományozással kapcsolatos új információk megértéséhez. Családi tiltakozás esetén a legfontosabb a tiltakozás okának felkutatása, ugyanis a leggyakrabban az agyhalállal kapcsolatos ismerethiány vagy az elhunyt test integritásának megsértésétől való félelem oka a tiltakozásnak. Ezek pedig magyarázatot igényelnek, miközben támogatni kell a családot abban, hogy tegyék fel minden kérdésüket.

- Sok szervátültetésre váró beteg hezitál, hogy alávesse-e magát a transzplantációnak?

A Transzplantációs Bizottságok felé felterjesztett betegek várólistára helyezéséről a Bizottság hoz döntést orvosszakmai szempontok alapján. Ha egy betegnél indokolt a szervátültetés, de bizonytalan saját döntését illetően, lehetősége van mind orvosszakmai, mind pedig akár már szervátültetett betegtársaktól segítséget kérni a bizonytalanságot okozó kérdéseivel kapcsolatban.

Free stock photo of man, hands, love, people

- Hányan várnak ma Magyarországon szervátültetésre?

- 2017. október 30-án 1408 beteg volt vese-, máj-, szív-, tüdő- vagy kombinált vese- és hasnyálmirigy transzplantációs várólistán.

- Mennyi ideig kell nekik várniuk? Mely szervekre várnak a legtöbben?

- 2016-ban a várólistán lévő betegek átlagos várakozási ideje a következőképpen alakult: vese: 3,36; máj: 0,92; szív: 1,29; tüdő: 0,48; vese-hasnyálmirigy: 2,25; hasnyálmirigy: 2,25 év. Tehát vesére várnak a legtöbben Magyarországon.  Ez így van minden országban, ahol szervátültetési programok vannak.

- Honnan érkeznek az átültetésre váró szervek?

- Magyarország az Eurotransplant (ET) nemzetközi szervezet tagja. Az Eurotransplant Alapítvány nyolc ország transzplantációs központjait, laboratóriumait és donorkórházait tömörítő kiszolgáló ún. szervallokációs szervezet. Tagországai közé Ausztria, Belgium, Hollandia, Horvátország, Luxemburg, Magyarország, Németország, és Szlovénia tartozik. Elsősorban az ET nyolc tagállama között történik szervadományozás szigorúan meghatározott szabályok szerint. Egyes ritka esetekben lehetőség van Európa más országaival is szervadományozás lebonyolítására, de jelenleg ezek is kizárólag az ET közreműködésével valósulhatnak meg az igazságos szervelosztási folyamat átláthatóságának és biztonságának érdekében. 

- A magyar betegek elsőbbséget élveznek, ha magyar a donor?

- Alapvetően igen, hiszen a magyar donorszervek 70-80%-a itthon kerül beültetésre. A recipiensek, vagyis az átültetésre várók kiválasztása szigorú allokációs (elosztási) szabályzat szerint történik, amelynek alapját egy bonyolult, sok összetevőből álló pontrendszer képezi. Azokban az esetekben, amikor magyarországi donorszervet ajánlunk fel az Eurotransplant részére, az előbb említett pontszámításnál a magyar betegek ún. területi plusz pontot kapnak, amely elősegíti a szerv mihamarabbi, országon belüli átültetését.

- Mennyi időn belül derül ki, hogy melyik várakozó számára alkalmas egy adott szerv?

- Az agyhalál észlelésétől kezdve különböző laboratóriumi és képalkotó vizsgálatok alapján döntik el a szervkivételt végző centrumok, hogy alkalmasak-e a potenciális donor szervei átültetésre. Az agyhalál megállapítása után az OVSz, Szervkoordinációs Iroda elküldi a donor adatokat elektronikusan az Eurotransplantnak, ahol úgynevezett egyezési listákat készítenek. Ezeket az egyezéseket különböző szempontok szerint egy számítógépes alkalmazás hasonlítja össze, például életkor, nem, vércsoport, testsúly, testmagassága, immunológiai egyezések, stb. A fentiek és további igazságossági szempontok (várakozási idő, sürgősségi állapot) alapján alakul ki a várakozók sorrendje az adott donorszervekre vonatkozóan. Az így kialakult sorrend alapján ajánlják fel a szerveket a transzplantációs centrumoknak, ahol fél-egy órán belül kell dönteni arról, hogy az adott recipiens számára fogadják-e a szervet. Az összes szerv elosztása maximum hat órát vesz igénybe.

adult, doctors, gloves

- A halál beállta után hány óra áll az orvosi team rendelkezésére, hogy elkezdjék a transzplantációt? Mi ilyenkor a forgatókönyv?

- Az agyhalál megállapítása – tehát a halál időpontjának kimondása – után történik meg a szervek felajánlása az Eurotransplant felé. Ezt követi az allokáció (szervek elosztása), ami 6 órát vesz igénybe. Ha minden szerv elfogadásra került, megkezdődhet a szervek műtéti eltávolítása. A különböző szerveknek jelentősen különbözik a keringés nélküli tolerancia ideje; a szív 4-6 órát, a tüdő 6-8 órát, a máj és hasnyálmirigy 8-12 órát, míg a vese akár 24 órát is tolerál működőképességének megtartásáig egy hűtőtáskában. Éppen ezért az időfaktor igen nagy jelentőséggel bír a transzplantáció során.

- Mi történik a beteg szervvel?

- A szervátültetések között a vese, hasnyálmirigy beültetése nem az anatómiai helyére történik, ilyenkor a beteg szerv eltávolítása általában nem is indokolt. Életmentő szív, tüdő és májátültetések esetén az elégtelenül működő szervet el kell távolítani, amely kötelezően kórszövettani vizsgálatra kerül, majd megsemmisítik.

- Mitől függ az átültetés sikeressége?

- A szervkilökődés kivédésére, kezelésére, korai megfékezésére használt gyógyszerek széles palettája áll rendelkezésre manapság, illetve a szervátültetést megelőző, majd azt követő rendszeres ellenőrző vizsgálatok is segítenek abban, hogy megelőzhető legyen a beültetett szerv kilökődése, vagy ez igen korai stádiumban felismerésre kerüljön. Az átültetés sikeressége sok tényezőtől függ, például a recipiens általános állapotától, immunológiai státuszától, a szerv minőségétől, a műtéti körülményektől, a műtét utáni ellátástól, a beteg együttműködésétől, szociális körülményektől.

- Több helyen olvastam, hogy a műtét után az új szerv tulajdonosa felvesz néhányat a donor korábbi szokásaiból. Lehetséges ez?

- Nem. Tudományos vizsgálatok nem igazoltak ezzel kapcsolatos összefüggéseket. Ugyanakkor a szervátültetés után több tényező is befolyásolhatja a recipiens gondolatait, ide értve a jelentős életminőség javulást, vagy a donorral kapcsolatos gondolatokat.

Kép: pexels

Köszönöm a Szervkoordinációs Iroda dolgozóinak a cikk elkészítéséhez nyújtott segítségét!

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

 

 

 

 

Egy csipet Svédország - avagy a manipulált fogyasztói társadalom

A hétvégén látogatást tettünk a svéd lakberendező áruházban. Két héttel karácsony után dugig volt a parkoló, az üzlet földszintje és emelete is hemzsegett a potenciális vásárlóktól. Mindenki ekkor cserélte ki az elfuserált karácsonyi ajándékokat? Dübörög a gazdaság és muszáj költeni a pénzt? Vagy az embereknek nincs jobb hétvégi programjuk, mint órákat elpazarolni számukra túlságosan is költséges cikkek bámulásával vagy ész nélkül szórni a pénzt? Esetleg hozzánk hasonlóan mások is listába szedték, mi mindenre van még szükségük egy költözés után?

adult, automotives, business

A válaszokat természetesen nem tudom. Azt viszont láttam, hogyan hömpölygött az embertömeg a nyilakkal előre kijelölt útvonalon. Egy fiatalabb nő örömittasan pakolt a kezébe egy rakat papírrendező dobozt, mert az csak 195 Forintba került. Aztán ezt a fantasztikus hírt meg is osztotta egy másik, a közelében nézelődő nővel, akinek leesett az álla és elkerekedett a szeme a hír hallatán, aztán gyorsan magához tért, és megbabonázva indult az iratrendező dobozok felé, mert nem akarta elhinni, hogy tényleg csak 195 Forintba kerülnek. Erre az alacsony árra persze én is felkaptam a fejem, szemügyre vettem a dobozt, aztán gyorsan végiggondoltam, mire is tudnám használni. Arra a megállapításra jutottam, hogy semmi értelmessel nem tudnám megtölteni, Haszontalan lett volna csak azért pénzt kiadni érte, hogy aztán a melléképületünkben porosodjon.

A bemutató termekben igyekeztük szedni a lábunkat. Csak annak a terméknek a szemrevételezésével, kipróbálásával töltöttünk hosszabb időt, aminek a megvásárlását indulás előtt célként kitűztük. Egy-két mintakonyhába és irodába bekukkantottam, volt amelyik tetszett is, de felesleges időtöltésnek tartottam, hogy egy gondosan beállított szobba előtt azon sóhajtozzak, vajon mikor telik nekem ilyenre. Ötletnek, inspirációnak persze tökéletesek ezek az aprócska mintatermek, ha az ember házfelújítás vagy költözés előtt áll. Mi viszont már túlvagyunk ezeken.

art, background, beautiful

A konyharészlegen aztán nálam is előtérbe került az emóció. Imádom a különböző süti- és tortasütőformákat, a sütis fémdobozokat és az üvegből készített csatos üvegeket. Elfogadható áron találtam olyan üveg ételtárolót, amelyre már régóta vadásztam. Az el-eltöredező kávés poharaink helyett is vettünk két új csészét, az elnyűtt edényalátét- és konyharuha-készletünket is felfrissítettük. Apró fazekak, kisebb méretű habverők is felkeltették az érdeklődésem. A férjemmel azonban minden új - kosárba készülő - cikknél feltettük a kérdést magunknak: Valóban szükségünk van erre? Boldogulunk még a meglévő eszközeinkkel? Tényleg nélkülözhetetlen egy új darab megvásárlása? És a válasz - számunkra nem - meglepő módon az volt: Remekül megvagyunk új konyhai eszközök nélkül is.

Az áruházban nem egy púpozásig teletöltött bevásárlókocsit és vállra akasztható bevásárlótáskát láttam. Érthetetlenül álltam a világvégére bespájzoló tömeg előtt, és azon lamentáltam, vajon valóban el fogja-e használni belátható időn belül a középkorú házaspár a 3X3-as pakk, gigaméretű gyertyát vagy a háromdarabos serpenyőkészletet. Vagy csak örülnek, hogy megengedhetik maguknak, közben meg egy kicsit azt érzik, hogy villoghatnak vele a többi vásárló előtt, aztán hazaviszik, és bevágják a többi lom közé a zsúfolásig teli szekrények mélyére, végül néhány hónap múlva el is feledkeznek róla, és emiatt pénztárcájukat nem kímélve újabb adag illatos, csillogó vagy bármilyen más szempontból nagyon trendi tárgyat (az én felfogásom szerint kidobásra ítélt, egyszer sem használt hulladékot) cipelnek haza. Vagy csak én látom most sötétebben a dolgokat és ezzel együtt a fogyasztói társadalmat.

Grey Steel Kitchenwares

A kasszákat, a kijáratnál sorakozó büfépultokat és az áruházakba behajtani kívánó autósokat figyelve olyan érzésem támadt, mintha itt most valamit ingyen osztogatnának és a világért nem illene kimaradni belőle, nehogy csóró lúzerként szemrehányó, lenéző tekintetek kereszttüzébe kerüljön az ember. Elképzelhető,  hogy a mértéktelen fogyasztás mögött időnként egyfajta megóhajtott, felsőbbrendűséget hirdető büszkeség is rejlik? Szeretnénk azt üzenni a külvilág, a másik ember vagy éppen önmagunk felé, hogy nem aggodalmaskodunk a pénzügyek miatt, nem fontolgatjuk, hogy osszuk be a pénzt, bármit megengedhetünk magunknak, bármit megtehetünk? Ez is előfordulhat. Közben pedig nem vesszük észre az egész folyamatot mozgató manipulációt. A marketingesek ugyanis sunyi, tudatalatti üzenetekkel bombáznak minket és igyekeznek minél jobban meggyőzni arról, milyen csúcsszuper, mások által irigyelt életérzést kaphatunk, ha átadjuk magunkat az agyatlan fogyasztás parancsának. A gond ezzel csak az, hogy mind a befolyásolt tömegek mind a profitorientált cégvezetők csak legyintenek, amikor valaki azt pedzegeti, milyen katasztrofális hatásokkal jár mindez hosszútávon (klímaváltozás, megoldatlan hulladékkérdések, levegőszennyezés...). Talán itt lenne az ideje egy tudatosabb, átgondoltabb vásárlási szokásrendszer kialakításának...

Kép: pexels

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

 

Mondd ki, amit érzel!

Néhány napja még idegesen loholtunk a boltokban, hogy megfelelő ajándékkal lepjük meg családunk tagjait és többé-kevésbé fontos ismerőseinket. De a szeretet ünnepén vajon hányan akadtak olyanok, akik a "Boldog karácsonyt!" elkoptatott frázisa helyett azt mondták, "Szeretlek!"? Hányan vannak, akik karácsony előtt vagy után össze merik szedni a bátorságukat és őszintén ki merik mondani a másiknak: "Hálás vagyok, amiért vagy nekem."?

Az elmúlt napokban több olyan inger is ért, amelyek elgondolkodtattak. Vajon elégszer mondjuk ki őszintén, ami a lelkünket nyomja vagy ami igazán boldoggá tesz minket? A szűkebb környezetünkben élőket, rokonokat, barátokat hányszor avatjuk be a lelkünk mélyén aktuálisan zajló folyamatokba? Vajon miért nem merjük felfedni a bennünk kavargó érzéseket? Mi tart vissza minket attól, hogy elmondjuk, valójában hogyan érezzük magunkat? Talán az illem, netalán a neveltetés során belénk rögzült minták építenek saját magunk és a számunkra fontos emberek közé falat?

Romance Couple, Hugging, Wool Coat, Winter, Snow

Mi történik, ha túl korán mondjuk ki egy kapcsolatban, "szeretlek"? Az ismerkedés és a randik elején járva imádottunk talán megrémül a komolynak tűnő érzésektől, és faképnél hagy minket? Akkor talán nem is passzoltunk kellően egymáshoz és jobb is, hogy így történt. Vagy szerencsésebb lett volna taktikázni, megjátszani és kelletni magunkat, hogy aztán majd hónapok vagy évek múlva derüljön fény a valódi személyiségünkre?

Vajon elégszer mondjuk a szeretteinkenk, a barátainknak, milyen teljes az életünk velük? Talán igen, talán nem. Talán néhányan túlságosan is gyakran adnak hangot az érzéseiknek, emiatt pedig hamisan cseng egy-egy őszintének szánt mondat. Ez az egyik véglet. A másik pedig az, amikor valamilyen mértékben a tetteink hangok nélkül is kifejezik, mit érzünk a másik iránt. Egy elnyújtott ölelés, egy megszorított kéz vagy egy letörölt könnycsepp mind-mind üzenheti azt, hogy "Fontos vagy nekem, melletted állok.". Ezzel azonban van egy kis gond. Mégpedig az, hogy amit mi legbelül érzünk valaki iránt, nem biztos, hogy a másiknak is egyértelmű. Hiszen mindannyian más és más családból jövünk, más minták szerint nőttünk fel. Míg egyikünknek az jelenti a szeretetet, hogy minden nap ágyba kapja a kávét, másikunknak egy szál rózsa, néhány dicsérő szó vagy egy ölelés jelzi azt, igen, szeretlek. De hogyan is várhatnánk el, hogy pusztán a gesztusok alapján félreérthetetlenül megértse a másik, milyen hatást tesz ránk, ha a szavak is mindenkinek mást jelentenek és időnként vakvágányra vezetnek?

Még egy szempontot érdemes fontolóra vennünk, miközben azt mérlegeljük, felvillantsuk-e valós érzéseinket. Ez pedig nem más, mint az idő. Él bárki is a Földön, aki biztosan tudná, vajon mennyi időnk van kimondani a köszönetet, a hálát, a szeretetet? Ha egy elenyésző pillanatig lelassítunk ebben a felgyorsult világban, beláthatjuk, hogy sem a szüleink, sem mi, sem pedig a gyerekeink nem örökéletűek. Amikor egy kimondásra szánt érzést inkább elmaszatolnánk, tegyük fel magunknak a kérdést: "Lesz még lehetőségem tudatni a másikkal, mennyire fontos nekem?" 

Mondd ki, amit érzel! Ne várj senkire és semmire! Mondd ki, amit érzel!

Kép: pixabay

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

 

 

Ilyen volt 2017 a blog életében

Az év végéhez közeledve megszaporodnak a számvetések és az összegzések. Beállok én is a sorba és bemutatom, milyen bejegyzéseket készítettem nektek 2017-ben. Következzen most az idei év blogösszefoglalója!

Idén, ezt a bejegyzést megelőzően összesen 57 cikket írtam. A témáim továbbra is az anyaság, az irodalom, a környezetvédelem és hétköznapi jelenségek voltak. Újdonságként ősszel kipróbáltam magam a riport műfajában. Először az Idősek Otthonában jártam, utána pedig a Hajléktalan Segítő Központban. Nagyon élveztem ezt a kis szakmai kirándulást, ugyanis az anyaggyűjtés során, a "terepen" valódi újságírónak éreztem magam. A riportok mellett az interjúk elkészítése is betekintést engedett az újságírói munkába. Hét alkalommal tettem fel kérdéseim interjúalanyaimnak. Hihetetlen élmény volt a zero waste amerikai királynőivel felvenni a kapcsolatot. Kathryn Kellogg e-mailben válaszolt a kérdéseimre, Bea Johnsonnal pedig egy bő fél óráig skype-oltam! Hatalmas megtiszteltetés volt számomra Beával beszélni, hiszen az ő hatására kezdtek el szaporodni a Föld számos országában a csomagolásmentes boltok, ő indította útjára a nulla hulladékos életmódot. A Jane Goodall Intézet, a Humusz és a Greenpeace munkatársaival szintén környezetvédelmi témákról beszélgettem. Dr. Gyovai Gabriellával a szülés utáni depresszió okait kutattuk, Keresztes Ilona a Vendég a háznál elmúlt 25 évét foglalta össze, a hazai kortárs irodalom számomra legjelentősebb alkotójával, Tóth Krisztinával e-mailes interjút készítettem, másnap pedig Szegeden találkoztam vele. Mikor bemutatkoztam neki, ő, az ÍRÓ tudta, hogy ki vagyok! Ezeknek a cikkeknek az elkészítése mind-mind hatalmas élményt és megtiszteltetést jelentett számomra.

Pf 2017, Újév, Új, Ünneplés, Boldog, Év, Happy New Year

Elmélkedtem idén azon is, mi szeretnék lenni, hiszen augusztusban újra elkezdtem dolgozni. A riportos-interjús újságírói vonal mellett a szépirodalmi művek alkotása is olyan terület, ahol szívesen bontogatom a szárnyaim. 2017 januárjában megosztottam veletek az első novellám. Ez volt az Au revoir, amelyet még hét további követett. A személyes kedvenceim a Késik, a Hivatalos és a Lekvár.

A legkevésbé sikeres írásaim közé a könyvajánlók tartoznak. Ezekről azonban nem szeretnék lemondani, hiszen missziómnak tartom, hogy a letehetetlen könyvek híre minél szélesebb olvasóközönséghez eljusson. Mióta újra dolgozom, Jodi Picoult rajongója lettem. Több műve is inspirálóan hatott rám. Felvettem a kapcsolatot a Kaáli Intézet egyik professzorával és a magyarországi szervátültetést koordináló szolgálattal. Ha kicsit rámenősebb leszek, jövőre ilyen témákról is olvashattok. A Gyere haza! és a Vezeklés című Jodi Picoult művekről is írtam egy kis ízelítőt.

Emellett pedig elindult az együttműködés az Együtt veled blog írójával, Kati Anyával. Sokat segített a szülés utáni depresszióhoz kapcsolódó cikkemhez gyakorlati tanácsival. Az Indiszkrét mondatok című bejegyzésem továbbgondolta, engem pedig az ő bejegyzései ejtenek gondolkodóba.

A legnépszerűbb bejegyzések top 5-jébe ezek kerültek be 2017-ben:

1. Mi a baj a műanyaggal?

2. Egy anyukát sem lehet azzal vádolni, hogy csak nyavalyog - interjú Dr. Gyovai Gabriellával a szülés utáni depresszióról

3. Írás szívvel-lélekkel - interjú Tóth Krisztinával

4.Személyre szabottan odafordulni az idősekhez - riport az idősotthonból

5. Higgy egy jobb világban! Interjú a Jane Goodall Intézet koordinátorával

 

 

A következő évre hasonló tematikájú írásokkal készülök.

És neked melyik cikk volt idén a kedvenced?

Kép: pixabay

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

 

 

Betegségek és nagy felismerések - csak egy kis anyai érzelgősség

Az elmúlt hónapokban a szokásos őszi-téli betegségek vették át az irányítást a családunkban.  Már a Péterfy Bori koncert előtt és után is köhögtünk és fájt a torkunk, a héten viszont már nekem is el kellett mennem az orvosomhoz. Ennek a családot leterítő betegséghullámnak azonban mindenféleképpen volt pozitív hozadéka is.

Lion, Roar, Africa, Animal, Wildcat, Wild, Cat, Fur

A héten amellett, hogy a kisfiaim próbáltam ápolni és észben tartani, kinek mikor melyik gyógyszert kell beadnom, én is az ágyat nyomtam. Köhögtem és fájt a fejem, meg persze az orrom is folyt. Tegnap délelőtt teljesen alkalmatlannak éreztem magam arra, hogy ellássam őket, ez pedig nem volt rám jó hatással. Nem sok erőm volt, a hangom is jobbára egy mutáló tinifiúéra hajazott.

Ez azért gond, mert a családi élet nálunk elég hangosan zajlik. A gyerekeink egészséges testvérharcokat vívnak egymással, én pedig próbálom a hangommal átvenni az irányítást felettük- több-kevesebb sikerrel. Ezen a héten viszont kénytelen voltam visszavenni a hangerőt. Ez pedig új perspektívát nyitott meg előttem. Talán azért, mert a kisfiaimon is nyomott hagyott a betegség, de alig tapasztaltam meg bármit is a mindennapos hisztériákból és veszekedésekből, holott az egész napot együtt töltöttük. Délután már mind testileg mind lelkileg sokkal jobban éreztem magam. Nem stresszeltem azon, hogy milyen hosszú ideig ülnek a TV előtt vagy hogy a folyamatos teaivás  rögtön tlepedékkel vonja be a frissen mosott fogacskákat. Persze összezördülésekre most is akadt példa. Az viszont mindenféleképpen előremutató, hogy én kimaradtam a fiúk veszekedéseiből.

Candy, Food, Sweet, Unhealthy, Eating, Snack, Sugar

Korábban az a gondolat vezérelt a gyereknevelés során, hogy a szigorommal kötelességtudó, megbízható embert faraghatok a gyerekeimből. A túlzott fegyelem és kritika azonban az elnéző, empatikus, babusgató érzelmektől vette el a helyet. Természetesen eddig is szerettem a gyerekeim és a rövid pórázzal "csak jót akartam nekik". Közben persze valamelyest elégedetlen voltam magammal, mert éreztem, hogy egy igazi anya nem bánik olyan keményen a gyerekeivel, mint én. Szerettem volna jobban élvezni az anyaságot. Ehelyett viszont csak azt éreztem, hogy nem tudok teljes mértékben azonosulni a kiképző őrmester szerepével, az állandó hatalmi harcokkal és a fogvicsorgatással, hiszen alapjában véve konfliktuskerülő ember vagyok. Az eszemmel beláttam, hogy túl keményen fogom a fiaim, próbáltam is kevesebb dolog miatt rájuk ripakodni, de valahogy nem tudtam kibújni a bőrömből. Bármennyire is szerettem volna, nem tudtam változtatni a berögzült, merev szokásaimon.

A vissza-visszatérő lelkiismeret-furdalás persze nem erősített meg abban, hogy teljes mértékben jó anyának érezhessem magam. Túlságosan is azzal voltam elfoglalva, hogy én hogy érzem magam egy-egy zűrös, hisztériától hangos helyzetben. Azzal nem vesződtem, hogy a gyerekeim helyébe próbáljam beleképzelni magam és megértsem, mi váltja ki náluk a hisztit vagy a dühöt. (A szemellenzős perspektíva szélesítésében sokat segített Kati Anya, az Együtt veled blog pszichológus szerzője.)

Arról is meg voltam győződve, hogy a nagyobbik fiam is torkig van azzal, hogy nem fordítok kellő figyelmet az igényeire. Katartikus érzés volt a hét elején megtapasztalni, mennyire fontos vagyok neki...

Ugyanennek a napnak a reggelén olvastam ki Jodi Picoult Törékeny című regényét. A történet egy csonttörékeny kislány családjának a mindennapjait mutatja be. Kijózanító volt megismerkedni a beteg kislány egészséges testvérének nézőpontjával. Akaratlanul is találtam párhuzamot a könyvbéli anyuka és köztem. Mindketten több időt és figyelmet szentelünk a beteg(ségekre hajlamosabb) kisebb gyerekünknek, míg a nagyobbal kevésbé empatikusan bánunk. Hiszen a nagyobb testvér az erősebb, az ügyesebb, vagyis az, aki már megérti a dolgok mögötti összefüggéseket és egyébként is sokkal önállóbb, mint a kicsi. A francokat! A nagynak is ugyanolyan szüksége van a gyengédségre és a simogatásra meg a szép szavakra, mint a kicsinek. Csak amikor két kisgyermekkel vagyok egyedül otthon, nem tudok minden esetben lágyan és türelmesen fordulni feléjük. Az elmúlt napokban viszont kevesebbet elégedetlenkedtem és bevallom, sokkal jobban érzem így magam. Remélem, ez minél tovább így marad!

Kép: pixabay

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

 

Nem lenézni kell őket, hanem segíteni - riport a hajléktalanszállóból 2. rész

A cikk elejét itt olvashatod.

Sztereotípiák

A központ vezetője, Berki András mutat rá arra a sztereotípiára, amely a hajléktalanokkal szemben él a lakosságban. Akikkel ugyanis az utcán találkozunk, többnyire kéregetnek, büdösek, erőszakosak, egyszóval antiszociális emberek, akik semmilyen szabályrendszert nem hajlandók követni. Az efajta viselkedéstől azonban a központ lakói is egyértelműen elhatárolódnak. A többségi társadalom szemében a hajléktalanság együtt jár az italozással,a kábítószer-használattal és a bűnözéssel. Sokan vélik úgy, hogy a fedél nélküli emberek kivétel nélkül megérdemlik a sorsukat. Ezzel szemben a valóság jóval árnyaltabb. Az emberek nem is sejtik, mennyire könnyű a hajléktalanszállón kikötni. Az otthonvesztés hátterében többnyire fizethetetlen hitelek, munkahelyelvesztés és a családi kapcsolatok felbomlása áll. Az ellátottak hozzávetőlegesen nyolcvan százaléka "magányos farkas". Ők azok, akiket a családjukból senki sem tud támogatni. Hogy mindez kinek a hibája, nem feladatuk eldönteni. Az viszont biztos, hogy aki mögött senki sem áll - és esetleg valamilyen szenvedélybetegséggel is küzd -, könnyen fedél nélkül találhatja magát.

Mert a pénzt beosztani nem könnyű feladat. A lakók nagy része eljár dolgozni a helyi baromfi feldolgozó vagy zöldségcsomagoló üzemekbe, valaki favágóként, más nyugdíjasként jut rendszeres jövedelemhez. A Hajléktalan Segítő Központ saját Mintaprogramban tizenöt fő ellátottat tud foglalkoztatni. A program megálmodója a szentesi Polgármesteri Hivatal ma már nyugdíjas szociális ügyintézője, Mészáros Ágnes volt. Ő fogalmazta meg először a fontosságát annak, hogy a hajléktalanokat helyi foglalkoztatással egy program keretén belül kimozdítsák komfortzónáikból, vagyis munkára bírják őket. Az ellátottak kerámiákat készítenek, szőnyeget szőnek, parkot gondoznak. Berki András intézményvezető hangsúlyozza: manapság nem ritka, hogy gyerekek generációkon keresztül nem látják a szüleiket elmenni dolgozni. Ők azok, akiknek kiestek a munkahelyi elvárások az életükből, nem tudják, hogyan is vegyék fel a fonalat. Ahogy a közfoglalkoztatás esetében, itt is elvárás, hogy a munkavállalók pontosan és a munkavégzéshez megfelelő állapotban jelenjenek meg. A program ehhez nyújt segítséget.

img_20171212_122635_szsz.jpg

Fikció és valóság

A szálló egyik lakója, a hatvanéves, kétdiplomás István irányítja a Munkaprogramban résztvevő lakók munkáját. Bemutatkozunk, kezet fogunk. Ránézésre valóban nem mondanám meg róla, hogy hajléktalan. Ápolt, kényelmes polár ingben, melegítőalsóban, vagyis szokásos "otthoni" viseletben fogad. Mikor arról kérdezem, hogyan került a szállóra, tárgyilagosan felel. - A szokásos történet. Svájci frank kölcsönt vettem fel, időközben a munkahelyemet elveszítettem, a szüleim meghaltak, a feleségemmel elváltunk. Nem okolok senkit, csak saját magam. Három éve lakom itt. Elviselhető a helyzet, bár időnként nehezen viselem. A lányom harminc éves, Szegeden lakik, tartjuk a kapcsolatot, lelkileg mégis nagyon magányosank érzem magam. A többi lakóval egy-két szót beszélek, igyekszem mindenkivel semleges hangot megütni, de mélyenszántó gondolatoknak itt nicns helye. Négyen lakunk egy szobában, a szobatársakat nehéz elviselni. Vannak itt szélsőséges esetek. Az alkohol és a személyes hygiénia hiánya okozza a legtöbb kellemetlenséget. Ha őszinte akarok lenni, az egész ittlét nehéz. Megvan minden, ami kell, de mégsem érzem a sajátomnak ezt a helyet. Nem azt a munkát csinálom, amit régen, nem a saját ritmusom szerint élem az életem. Három-négy óra magasságában ébredem, hétkor kezdődik a munka itt helyben. Háromkor végzek. Délután és esténként jobbára olvasok. Klasszikusokat, útleírásokat, bűnügyi, történelmi témájú műveket egyaránt szívesen veszek a kezembe. A könyvek jelentik számomra a kikapcsolódást és a kilépést ebből a világból. Remélem, egy nap a valóságban is magam mögött tudhatom majd ezt a helyet.

Köszönöm Berki Andrásnak, Ladányi Jánosnak és Molnárné Juhász-Bóka Zsuzsannának a cikk elkészítéséhez nyújtott segítséget!

Kép: saját

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Nem lenézni kell őket, hanem segíteni - riport a hajléktalanszállóból 1. rész

Hajléktalan. Ha meghalljuk ezt a szót, legtöbbünknek mosdatlan, elhanyagolt arcok és koszos ruhák jutnak eszünkbe, na meg a koldulás, az erőszakosság és az orfacsaró szagok. Az otthonnal rendelkező emberek hajlamosak tőlük teljesen különbözőnek beállítani az otthontalanokat. Ehhez képest a szentesi Hajléktalan Segítő Központ egyik lakójával beszélgetve kiderült, hogy vannak közös metszéspontok kettőnk életében: ő is többdiplomás és rajong a könyvekért, akárcsak én. Következzen hát a sztereotípiák lebontása és az olykor szívet szaggató valóság.

befunky_collage5szsz.jpg

Egy szokatlanul meleg decemberi napon a szentesi Hajléktalan Segítő Központban teszek látogatást. A helységnévtábla után néhány száz méterrel parkolok le, és bizonytalan léptekkel indulok befelé. A bejárat közelében két férfi ráérősen cigarettázik. Illedelmesen köszönnek, majd segítőkészen mutatják az utat.

Eltérő fogalmak

Először Berki Andrással, a Központ vezetőjével és Ladányi János intézményvezető-helyettessel beszélgetek. Irodájukban könyvekkel teli szekrény, papírhalmok, bögrék, tányérok, kanapé és egy nyolcas pakk étolaj is helyet kap. Teával kínálnak, aztán megismerkedem a központ történelmével. Ezek után a vezetőhelyettes néhány, a köznyelvben szinonimaként használt fogalmat tisztáz. - Számos esetben használják a hajléktalanszálló kifejezést a hajléktalanok pihenését segítő intézményekre. A szálló azonban csak egy típusa a különböző ellátási formáknak. A szentesi központ különleges abból a szempontból, hogy itt nem a város különböző pontjain helyezkednek el a különféle ellátást biztosító intézmények, hanem egy telephelyen. A nappali melegedő, a népkonyha, az éjjeli menedék és az átmeneti szálló ablakai mind egy udvarra néznek. Ez előnyöket és hátrányokat egyaránt rejt magában. Egyrészt a lakóknak kényelmes, hogy nem kell a város egyik pontjából a másikba vándorolniuk, ha az éjjeli menedékből a nappali melegedőbe vennék az irányt. Másrészt az ellátottak belekényelmesedhetnek a helyzetükbe, emiatt pedig kevésbé törekednek arra, hogy kikerüljenek a rendszerből.

Ellátási formák

A négyféle ellátási forma egyes részlegein a központ szociális segítője, Molnárné Juhász-Bóka Zsuzsanna vezet végig, hogy jobban átlássam a népkonyha, a nappali melegedő, az éjjeli menedék és a szálló felépítését, működését.

befunky_collage3szsz_1.jpg

A népkonyhát a nappali melegedővel közös helyiségben alakították ki. Működését az intézmény költségvetéséből fedezik. Minden munkanapon harminc adag meleg ebédet hoznak ide a Központi Konyháról. Ezt bárki térítés nélkül elfogyaszthatja. Az is igénybe veheti ezt a szolgáltatást, aki nem a Hajléktalan Segítő Központ ellátottja. Ha valaki otthon nehezen tudja megoldani, hogy étel kerüljön az asztalára, ő is bejöhet. A reggeliről és a vacsoráról viszont az ellátottak maguk gondoskodnak. Két helyi pékségtől kapnak hetente négy-négy kiló kenyeret, tartós élelmiszerek vásárlására elsősorban pályázati forrásból van lehetőség. A helyi hipermarket az élelmiszerek szavatosságának lejárta körül adományokkal segíti a központ működését. Hétvégente, illetve ünnepnapokon dolgozók és ellátottak közösen szoktak főzni. Ennek megvan a maga bája, időnként azonban nem működik megfelelően, mert bizonyos hozzávalók például hiányoznak. A lakók egy része a munkáját teszi bele az ételek elkészítésébe, mások pénzzel, tíz-húsz forinttal szállnak be. Minden ellátott kap az elkészült ebédből, arra viszont ügyelnek a dolgozók, hogy az elkészítésbe ölt munkának vagy pénznek megfelelően, igazságosan osszák szét az adagokat.

A nappali melegedő harminc főt tud befogadni reggel hat és este hat óra között. Négyen-öten üldögélnek itt ebéd után, mikor belépek. Lehetőség lenne kártyázni, társasjátékozni, beszélgetni, sakkozni, olvasni. Az ellátottak azonban többnyire magányosak, nem igazán keresik egymás társaságát. Egyikük alig látszik ki a számítógép mögül, egy hosszúhajú férfi tálcákat mosogat, a harmadik az asztalra borulva alszik, a többiek a TV-t nézik. Egy középkorú férfi mosolyogva figyeli, ahogy szemügyre veszem a helyiséget, aztán széles mosolyra húzza a száját. - Lefotózhat ám nyugodtan- mondja. Aztán a megfelelő pózról faggat, hogyan mutat majd jobban a képen. Kattintok, aztán szégyellősen lépek ki a pályázati pénzből részben felújított helyiségből. Új bútorok vásárlására más forrás ugyanis nem áll rendelkezésre. Az egyik falon idejétmúlt szekrény és nagy halom könyv tornyosul- ez az intézmény kis könyvtára. A másik oldalon tetszetős konyhaszekrény díszeleg.  Az aprócska, négyszemélyes asztalok és a székek is modern, designos kialakításúak.  Ágyakat és kanapékat viszont nem találunk a helyiségben, itt ugyanis elméletileg nincs lehetőség alvásra. Székeket például nem lehet úgy összetolni, hogy azon bárki is elheveredjen. Ha valaki mégis elbóbiskol egy karosszékben, azt hagyják pihenni.

befunky_collage6szsz.jpg

Este hatkor nyit az éjjeli menedék, amely huszonhat fő számára (huszonkét férfinak és négy nőnek) nyújt szállást éjszakára. Néhány évvel korábban egy uniós pályázat segítségével alakították ki ezt a modern részt. A korszerű burkolatok és a még tiszta falak egyszerű berendezést rejtenek. Az ellátottak itt nem halmozhatják fel a holmijaikat, a szobákban nincsenek szekrények, csupán egy ágyat biztosít számukra a rendszer. Ingóságaikat zsákban kell elhelyezniük, cipőiket és ruháikat a "Csomagos" felirattal ellátott helyiség keskeny, számozott szekrényeiben tárolják. Személyes tárgyaknak és érzéseknek itt nincs hely. Egyik-másik szobában tíz ágy sorakozik. A fertőtlenítőszer és a szellőzetlen holmik szaga megül a folyosón. Olyan érzésem van, mintha egy kórházi osztályon tennék látogatást.

Maga a szálló hasonlóképpen működik, mint egy kollégium. Férfiak és nők külön részben kapnak elhelyezést. A lakók egy életteret alakíthatnak ki maguknak, a nap bármely szakában a kettő-, négy-, hat- vagy nyolcágyas, mosdókagylóval felszerelt szobájukban tartózkodhatnak. Az éjjeli menedékkel szemben itt mindenkinek ugyanaz az ágya. A lakók bármikor szabadon közlekedhetnek, a szálló folyamatosan nyitva van. Ahogy körbejárjuk a hosszú, keskeny folyosókat, a vizes blokkban egy férfit pillantok meg. Éppen mos, kezeivel egy rózsaszín lavorban dörzsöli a ruháit. Az öblítő illata kellemesen árad szét a folyosón. A társalgóban két férfi  ül egy-egy rongyos, szedett-vedett, tisztításra szoruló fotelben, a Walkert nézik. A női részleg parányi, zsúfolt "nappalijában" is lehet tévézni. Itt egy apró, hatvan közeli asszony ül a készülék előtt, majd felkel, és büszkén mutatja, melyik szobán osztozik a többi lakóval. - Kevés a hely, de jobb itt, mint az utcán- mondja csendesen.

Bekerülés

- Mitől függ, hogy kit melyik ellátási formában helyeznek el - kérdezem Zsuzsát. - Hogyan zajlik egyáltalán az ellátottak felvétele? - A szállónak térítési díja van. Havi 13800 Forintért lakhatást, ruhamosási, tisztálkodási és fürdési lehetőséget tudunk biztosítani részükre. Ezt az ellátási formát tehát elsősorban azok tudják igénybe venni, akiknek jövedelmük van. Akik nem kapnak rendszeres juttatást, az éjjeli menedékre kérhetik a felvételüket. Itt is biztosítjuk a tisztálkodási és egyéb feltételeket. A leglényegesebb különbség, hogy a szállóval ellentétben nem egész nap, hanem kizárólag este hat és reggel nyolc között tartózkodhatnak itt. Fontos kihangsúlyoznom, hogy minden ellátott csak saját akaratából jelentkezhet nálunk. Az nem működik, hogy valaki meglát az utcán egy hajláktalant, és behozza hozzánk. A felvétel jelentős adminisztrációval jár. Az intézménybe kerülés feltétele emellett egy-egy igazolás a tüdőgondozóból és a bőrgyógyászatról, valamin az intézmény orvosának jóváhagyása. Fertőző betegség esetén vagy ha a jelentkező önellátásra nem képes, el kell utasítanunk a felvételi kérelmet, mert az intézmény ápolást, gondozást nem tud biztosítani. Ilyen személy esetén más szociális intézménybe való elhelyezés szükséges. Ha van üres hely az éjjeli menedékben vagy a szállón, megállapodást kötünk az ellátottal. Ágyneműt és huzatot biztosítunk, havonta egyszer pedig huzatcserére nyílik lehetőség. Törölközőt, szappant elvileg nem kapnak, gyakorlatilag igen. A ruharaktárban adományként kapott ruhák közül keresünk számukra megfelelőt. Az ellátottak többségéről meg sem lehet mondani, hogy hajléktalan, mert a ruházatán nem éktelenkedik vizelet, ürülék vagy hányás. A mosási rend kialakulóban van, jelenleg reggel nyolc és délután négy között lehet igénybe venni a rendelkezésre álló két automata mosógépet. Ezeket ingyen használhatják, de csak a dolgozók segítségével. - Berki András intézményvezető mindezt azzal egészíti ki, hogy aki nem fordít kellő figyelmet alapvető hygiéniai szempontokra, az nem veheti igénybe az ellátást. Mindez azért fontos, mert koszosan és büdősen senki sem tehető be egy közösségbe, így ugyanis a többi ellátott komfortérzete csökkenne, magyarul zavarná a többieket.

befunky_collage2szsz.jpg

- Ha valaki bekerült a szállóba, egy hónap elteltével egy esetfelelőst kap- veszi át a szót Zsuzsa. Ha valaki hat hónapot folyamatosan az éjjeli menedéken tölt, mellé is egy esetfelelőst rendelünk. - Mi lesz a feladata? - kérdezem. - Az esetfelelőst úgy kell elképzelni, mint egy mentort vagy pártfogót, aki akaratlanul is közelebb kerül a lakóhoz. A saját esetfelelősöknek jobban megnyílnak a lakók és olyan dolgokat is megosztanak velük, amit a többi kollégával esetleg nem. A túl szoros, személyes viszony azonban nem túl szerencsés. Igyekszünk kedvesen, segítőkészen, mégsem barátian fordulni az elátottak felé.

- Nőként mennyire tisztelik az itt lakók? - Szerencsére nem kell ezzel a kérdéssel foglalkoznom, mert tisztelettudón fordulnak hozzám az ellátottak. Két fő közfoglalkoztatottal együtt összesen tizennégyen dolgozunk itt, ebből nyolc férfi, hat nő. A provokatív viselkedést inkább a férfi kollégák tapasztalják meg. Időnként meg szokták tőlem kérdezni, félek-e a munkahelyemen és nem rossz-e látni ezeket a kettétört emberi sorsokat. Természetesen valamilyen szinten hatnak ránk a tragédiák, mégsem szabad túl nagy teret engednünk az érzéseinknek, mert ez a munka rovására menne. Ha túl közel engednénk magunkhoz az ellátottakat, nem tennék meg azokat a dolgokat, amiket kérünk tőlük. Mielőtt szociális segítőként kezdtem dolgozni, adminisztrációs feladatokat láttam itt el. Így beleláttam abba, miből is áll egy segítő munkája. Szeretek itt dolgozni.

A folytatásért kattints ide!

Kép: saját

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

A legszebb ajándék - egy munkahelyi Mikulás ünnep

Tudjátok, az ajándékozás az egyik vesszőparipám. Több ízben írtam már róla, mennyire nehéz a tökéletes ajándék kiválasztása. Meglátásom szerint az emberek zöme felesleges nyűgnek tekinti az ajándékozást és használhatatlan vackokkal pipálja ki a kötelező ajándékvásárlást. Ezért is vacilláltam, mielőtt igent mondtam a munkahelyi Mikulás ünnepségre. Csak az lebegett a szemem előtt, hogy fogrongáló édességből kapnak és esznek eleget ebben az időszakban. A kolléganőim azonban valami egészen különleges meglepetéssel készültek erre a napra. Így lett szülőknek és gyerekeknek egyaránt kellemes élmény ez a közös délután.

Santa Claus, Santa, Gifts, Presents, Christmas

Péntek délután a kisfiaimmal és a férjemmel a munkahelyem Mikulás ünnepségére siettünk. Üdítő és süti volt a beugró, mi azonban bolti kekszet vittünk a gyümölcslé mellé. Ez semmiféle fennakadást nem okozott, hiszen nemcsak mi választottuk ezt a megoldást. A tanáriban lepakoltuk a kabátjainkat, aztán megmutattam a kisfiamnak az egyik termet, hiszen még soha nem járt igazi tanteremben. Ezután a tornaterem felé vettük az irányt. Itt már javában nyúzták kicsik és nagyok a két felállított ugrálóvárat. A nagyobbik fiam gyorsan feltalálta magát az ingó terepen, a kicsi viszont először csak szemlélődött és bátortalanul tette meg az első lépéseket. Idővel ő is feloldódott, a félelem és a gátlások átadták helyüket az önfeledt kacagásnak. Kézműves foglalkozások, körömfestés és a tornaterem szőnyegei jelentettek alternatívát az ugrálás iránt kevésbé lelkes gyerekek számára. Nálunk ezek a lehetőségek szóba sem jöhettek. Az ugrálóvár vitte a prímet. Az üdítő és a különféle nyalánkságok sem nagyon tudták kimozdítani a gyerekeinket belőle. Egy órányi ugrálás után a többi aprósághoz hasonlóan ők is kipirulva és megizzadva várták a Mikulás érkezését. Az egyik kollégám gitározott és énekelt a gyerekekkel. Ez a program észrevétlenül lejjebb csitította a "bevadult" kedélyeket. A gyerekek izgatottan figyelték, vajon mikor toppan be  a fehér szakállú. Csillogó szemek, bizakodás és öröm tükröződött a szemükben. A Mikulás néhány bemelegítő játék, vers és dalocska után rá is tért a névre szóló csomagok kiosztására. Türelmesen pózolt, míg a szülők és nagyszülők fényképet készítettek róla és a gyerekekről, unokákról. Miután kiürült a Mikulás zsákja, elköszönt tőlünk. A csomagok kiosztása után szedelőzködni kezdtünk, és hazaindultunk. Útközben mindenki lelkesen bólogatott, mikor azt kérdeztem, jól érezték-e magukat.

A kisfiaim boldog tekintete és a felszabadult nevetésük újfent meggyőzött arról, hogy helyesen cselekszem, amikor tárgyak helyett inkább közös családi élményekkel próbálom elhalmozni őket. Az időnknél és a figyelmünknél többet úgysem adhatunk a másiknak. A kisfiaim is kaptak már különböző alkalmakra különböző játékokat. Először természetesen ők is elragadtatottan adják át magukat az újabb és újabb tárgyak varázsának, azt viszont idejekorán elfelejtik, mennyi és milyen sokféle játékuk van. Az újdonság varázsa gyorsan megkopik, és a friss ajándék gyorsan a játékhalom alján, a többi kacat között találja magát. Azt viszont még sokáig fogják emlegetni, milyen jól éreztük magunkat egy-egy családi rendezvényen, kiránduláson vagy bármilyen más programon. 

Ezúton szeretném megköszönni a kolléganőim munkáját, amely lehetővé tette számunkra az önfeledt családi szórakozást! Köszönjük!

Kép: pixabay

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

 

süti beállítások módosítása