Szemlélődő Szív

Szemlélődő Szív

Gyula elrabolta a szívem! - egy csajos kirándulás

2020. július 27. - Szemlélődő Szív

Néhány héttel ezelőtt összegyűjtöttem, milyen programokat nem szeretnék kihagyni idén nyáron. A Covid utáni bakancslistámon szerepelt egy csajos kirándulás. Nos, ez a kívánságom már teljesült is.

gyula3.jpg

Egy szerda reggel a barátnőim leparkoltak a házunk előtt, bevágódtam a kocsiba, és 14 év kihagyás után újra közös kirándulásra indultunk, ezúttal Gyulára.

Az autót a belvárosban, a Százéves Cukrászda mellett tettük le. Rövid séta után 9 órára odaértünk a Tourinform irodába, ahol már vártak minket, a barátnőm ugyanis előzőleg lefoglalt egy háromórás városnéző sétát.

Az adminisztráció után elgyalogoltunk az Almásy-kastélyhoz, ahol 9:30-kor összegyűlt egy kis, tízfős csoport. Már itt kiderült számunkra, hogy egy vérbeli idegenvezetővel van dolgunk, aki szeret mesélni és hatalmas lexikai tudással rendelkezik.Itt végigvettük Gyula történelmének főbb eseményeit, jelentősebb személyeit, majd a vár és a mellette lévő 1848-as emlékmű felé indultunk. A Kossuth Lajos utcára kanyarodva megtudtuk, hogy nem véletlen van a városban mellszobra Munkácsynak, József Attilának, Adynak vagy Dürernek. A Jókai és az Erkel családról is hallottunk anekdotákat. Ezeket az idegenvezetőnk olyan átéléssel adta elő, hogy teljesen a hatása alá kerültünk, időnként jókat nevettünk.

gyula10.jpg

A polgármesteri hivatal és az Erkel tér irányába haladtunk, majd a Harruckern tér közelében, a Világóra mellett egy igazán különleges látványosságba botlottunk. Egy gyulai kolbászt hirdető ágyneműhuzat állt az utca közepén. Az idegenvezető felajánlotta, hogy készít rólunk egy  képet. Odaálltunk a díszlethez, ő meg leguggolt, és alulról fotózott minket. Nem értettem, miért. Aztán, amikor megnéztem a képet, megértettem. 

gyula1.jpg

Az állam akkor esett le még ennél is jobban, amikor az ágy szomszédságában, a Városház utcán továbbhaladva egy szökőkúttal, virággal díszített térre értünk, és az anamorfózis oszlopon a térkőről Dürer Ádám és Éva című műve tükröződött vissza.

gyula5.jpg

Az idegenvezető itt elköszönt tőlünk, mi pedig beültünk a téren lévő hamburgerezőbe. Covid utáni kiránduláshoz méltón, rögtön előkerültek a kézfertőtlenítők. Mivel igyekszem a vegán étrendet tartani, valamelyest bajban voltam, amikor a menüt vizslattam. Húsmentes pizzát nem kaptam, hamburgerből is csak egyetlen hús nélküli változat volt - tojással, majonézzel. A kirándulás előtt gondolkodtam rajta, hogy oldjam meg a speciális étkezésem, de úgy döntöttem, egyetlen nap kihágást megengedek magamnak. Az ebéd után a vár felé indultunk. Útközben betértünk egy fagyizóba, ahol mi magunk állíthattuk össze a fagyijainkat. Nyolc íz - köztük tej- és tojásmentes-, apró cukorkák, pillecukor, gumicukor, öntetek közül választhattunk. A végeredményt a kasszánál mérték le.

gyula4.jpg

Mire a várba értünk, már negyed órája tartott a tárlatvezetés. Ennek ellenére csatlakoztunk az idegenvezetőhöz, és  bejártuk a látogatható termeket. A legfelső szintről a gondozott zöldfelület és a csónakázó tó látványa magáért beszélt. A vár mellett egy óriáskerék is üzemelt. Nem próbáltuk ki, mert négy órára foglaltunk időpontot egy szabadulószobába. Korábban még soha nem vettünk részt ilyen jellegű játékon: 60 perc alatt kellett különféle logikai feladványok teljesítésével kijutnunk a pincéből. Tartottam a bezártságtól, de a feladatok annyira lefoglaltak, hogy eszembe sem jutott pánikolni.

gyula11.jpg

A próbatétel után a Százéves Cukrászdában jutalmaztuk magunkat édes és sós - nem vegán - sütikkel. A desszertek után nehezen keltünk fel az asztal mellől. Mivel a kocsink az épület mellett parkolt, nem kellett messzire sétálnunk, hogy hazafelé vegyük az irányt.

gyula8.jpg

Egy kitérőt azonban még tettünk. Pósteleken a Wenckheim kastély romjait és az ezt övező parkot vettük szemügyre, de csak felületesen. Annyi szúnyog volt ugyanis, hogy amíg lenyomtuk a telefonunkon a fényképezőgombot, össze-visszamartak minket.

gyula9.jpg

Este fáradtan, de rengeteggel élménnyel értem haza. Jó volt végre a barátnőimmel tölteni egy egész napot, nagyokat nevetni, új tájakat megismerni.

A lehető legjobb döntés volt részt venni a városnéző túrán, mert az idegenvezető felkészülten, magával ragadóan mesélte el a város történetét. Az is lenyűgözött, milyen lelkesen és örömmel végezte a munkáját. Séta közben egy az egyben levett a lábamról az a rengeteg virág, amely a várost díszíti. Szinte alig akadt olyan rész, ahol ne érték volna egymást a virágágyások. Ezek, a kiülős teraszok és a szökőkutak egy kis mediterrán hangulatot csempésztek az alföldi városba.

gyula6.jpg

Gyulát mindenkinek csak ajánlani tudom. Barátságos kisváros, bicikliúttal, bringóhintóval, városnéző kisvonattal. Legközelebb a kisfiaimmal fedezzük fel a város szépségeit!

Kép: saját

Minden jog fenntartva!

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

A segítség föntről érkezik - Látogatóban a légimentőknél

Amikor egy mentőhelikopter tűnik fel az égen, akaratlanul is összerándul a gyomrunk, mert azt gondoljuk, valahol nagy a baj. Bár a légimentőket többnyire valóban a legsúlyosabb esetekhez riasztják, kevésbé kritikus feladatokat is ellátnak. De hogyan is működik a magyar egészségügyi ellátásnak ez a nem mindennapi területe? Az életmentés és a repülés kulisszatitkairól a szentesi légimentő csapattal – Elmer János bázisvezetővel, Dr. Szalóki Nándor mentő szakorvossal és Szirom Sándor pilótával – beszélgettem.

szaloki_2.jpg

KÜLÖNLEGES, MÉGIS EGYSÉGES

Dr. Szalóki Nándor a kezdetek óta teljesít szolgálatot Szentesen . "Tíz évvel ezelőtt ez volt az első, újonnan épült légimentő bázis az országban – kezdi. –  A szentesi önkormányzat adta a területet, a megyei közgyűlés és a környékbeli megyék települései pedig jelentős adománnyal járultak hozzá a felépítéséhez. A bázis viszont nem helyi, hanem állami finanszírozással,  a Magyar Légimentő Nonprofit Kft részeként működik." 

A magyar légimentést az teszi különlegessé, hogy az országban található hét bázis mindegyike egységes. Sármelléken, Pécsen, Balatonfüreden, Miskolcon, Debrecenben, Szentesen és Budaörsön teljesen megegyezik az orvosi felszerelés, a helikopterek ugyanúgy néznek ki. Emellett a szakmai munka is egységes, hiszen kötelező eljárásrenddel, szigorú szakmai protokollal és ellenőrzés mellett dolgoznak.

A riasztásokat minden bázison egy orvos, egy pilóta és egy paramedikus várja. Ez utóbbi olyan egészségügyi szakember, aki ápoló, mentőápoló vagy mentőtiszt végzettséggel rendelkezik. Az országban huszonegy pilóta dolgozik a légimentőknél. Az, hogy éppen melyik bázisra osztják be őket, folyamatosan változik. Szentesen hét orvos és három paramedikus váltja egymást. Rajtuk kívül két műszaki munkatárs dolgozik itt, akik hetente kétszer ellenőrzik a gépeket és elvégzik a szükséges szervízelési feladatokat.

Az elmúlt években sokat hallottunk az egészségügyben jelentkező munkaerőhiányról. Megfigyelhető ez a jelenség a légimentőknél? – kérdezem. "A paramedikus jelentkezőknél többéves várólisták vannak. Az orvosoknál is túljelentkezés jellemző – feleli Dr. Szalóki Nándor. – Hivatásos pilótákból viszont drasztikus hiány van. Az igazi problémát az jelenti, hogy Magyarországon közel két évtizede megszűnt az állami pilótaképzés. Ha a jelenleg aktív pilóták pár éven belül nyugdíjba mennek, nem tudjuk, hogyan pótoljuk őket." 

szaloki_6.jpg

MUNKÁRA FEL!

"Minden bázison ugyanúgy indul a nap – meséli Elmer János. – Az ügyelet elkezdése előtt fél órával a kollégák egy check lista alapján közösen átnézik az egészségügyi felszerelést. A pilótával átbeszélik az időjárást és a repülést befolyásoló tényezőket, majd elvégzik az adminisztrációs feladatokat." 

Ha mindezzel kész vannak, kezdődhet az ügyelet. Alapvetően napkeltétől napnyugtáig dolgoznak, mert éjszaka nincs légimentés. Egyrészt sötétedés után nem látják a magas feszültséget, ezért nem lenne biztonságos a leszállás. Másrészt alacsony lenne az esetszám, hiszen az emberek többsége alszik éjszaka. "Bizonyos esetekben a nappali felszállásunk is akadályokba ütközik – mondja Szirom Sándor. – Az időjárás befolyásolja, fel tudunk-e szállni. Két kilométeres vízszintes látótávolság szükséges és minimum 200 méteren kell lennie a felhő aljának ahhoz, hogy útnak indulhassunk, mert felhőbe nem szabad belerepülni. Nyáron, zivatar idején is felfüggesztjük az ügyeletet – magyarázza a pilóta."

"Decemberben és januárban legrövidebb az ügyeleti időnk. Akkor 8 és 15 óra között dolgozunk – veszi át a szót Dr. Szalóki Nándor. – Mivel nyáron tovább van világos, olyankor 7-től 19 óráig várjuk a riasztásokat. A hosszabb ügyeleti idő miatt több esetet látunk el. Egyébként teljesen kiszámíthatatlan, melyik nap hány helyre megyünk. Az éves átlag napi egy-két feladat.  Az évszakoktól függően változik, milyen esetekhez hívnak minket. Tavasszal, nyáron a motoros sérültek száma nő meg, télen a kihűlt betegeké. De ez a földi mentésnél is ugyanígy működik. Rendszeresen megyünk súlyosabb gyermekkori kórképekhez, illetve balesetekhez, ahol súlyos sérült van vagy nagy a sérültszám. Akkor is szükség van ránk, ha a végleges ellátóhely messze van és például infarktus vagy stroke miatt sürgős ellátásra szorul a beteg, vagy ha egy helyszínt nehezen lehet megközelíteni." 

szaloki_4.jpg

RIASZTÁS!

Amikor valamelyik segélyhívó számon befut egy hívás, a mentőszolgálat egészségügyi dolgozókból álló megyei irányítócsoportja (ICS) veszi fel a feladatot. Ők döntik el, hogy szükség van-e helikopteres mentésre. Ha igen, az ICS hívja a budaörsi légimentőközpontban lévő koordinátort, aki a helyszín alapján eldönti, melyik helikopter fog indulni. A cél az, hogy minden légimentő bázistól 15 percen belül elérhető legyen az ellátási terület, így az a bázis kapja a feladatot, amelyikhez legközelebb van az esemény. A szentesi bázishoz Csongrád megye tartozik, továbbá Bács-Kiskun, Békés és Jász-Nagy-Kun egy része.

"A feladat jellegétől és a távolságtól függően egy bevetés egy-két órát vesz igénybe – mondja Szirom Sándor. – Amikor a helyszínre érünk, ellátjuk a beteget, szállíthatóvá tesszük, hogy minél kevesebb beavatkozásra legyen szükség a fedélzeten a hely szűke miatt – teszi hozzá Dr. Szalóki Nándor. – A helikopterben egy fekvő és négy ülőhely van. Általában a legsúlyosabb sérültet szállítjuk. Családtagot elvileg nem tudunk elvinni. Jó állapotú gyermeket viszont kísérhet az egyik szülő." 

Miután visszatér a gép a bázisra, a legfontosabb, hogy minél előbb bevethetővé tegyék. Először megtankolják a helikoptert, majd rendezik, fertőtlenítik az egészségügyi felszerelést, pótolják, amit elhasználtak. Ezt követi a papírmunka. Ha ezzel is megvannak, várják a következő bevetést.

szaloki_3.jpg

AMIKOR AZ EMBER SZÁRNYAL MUNKA KÖZBEN

Arra a kérdésemre, mi a legjobb része a munkájuknak, mindhárman egybehangzóan vágják rá, hogy maga a repülés. "Elégedettséggel tölt el az is, ha sikeresen át tudunk adni egy beteget – fűzi hozzá Dr. Szalóki Nándor. – Ez azt jelenti, hogy stabilizálni tudtuk az állapotát és olyan helyre vittük, ahol minden esélye megvan a gyógyulásra." Elmer János nem hallgatja el, hogy megrázó esetekkel is találkoznak a munkájuk során. "Mindenkit felzaklat, amikor súlyos állapotú gyerekeket kell ellátnunk. Az átélt tragédiákat mindenki máshogy dolgozza fel, legtöbbször egymás között beszéljük át a történteket."

A felkavaró esetek mellett olyanok is akadnak szép számmal, amelyek szerencsésen végződnek. Dr. Szalóki Nándor szívesen idézi fel annak a kislánynak a történetét, aki a harmadik emeletről esett ki, és mára már felépült. "Felejthetetlen maradt számomra, amikor tavaly nyáron fiatal srácok úsztak át a Tiszán, és egyikük megsérült. Olyan sűrű volt a növényzet, hogy csak a szemközti oldalon tudtunk leszállni. A helyi rendőrök és horgászok vártak minket, mert csak csónakkal tudtuk megközelíteni a sérültet. Emlékezetes volt az is, amikor egy faluba mentünk, de csak a mezőn tudtunk leszállni. Egy háztáji kocsin vittük ki a beteget a helikopterhez. Az egyik szomszéd tolta a kocsit, a másik a monitort, a harmadik fogta az infúziót, az oxigént. Jó volt érezni az összefogást."

Ez a cikkem a Családi Lap 2019/6. számában jelent meg.

Kép: Dr. Szalóki Nándor

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

 

Tények és tévhitek a pedofíliáról

A NANE Egyesület sajtóközleménye

A gyermekekkel szembeni szexuális visszaélés témájában elhangzott nyilatkozatok kapcsán - ideértve Kaleta Gábor védőjének legutóbbi RTL Klub officialnek tett nyilatkozatát - fontosnak tartjuk, hogy néhány közkeletű, sokak által vallott tévhitet tisztázzunk.

girl covering her face with both hands

Tévhit: A gyerekekről készült pornográf képek birtoklása nem súlyos bűncselekmény, nem abúzus.
Tény: “Gyerekpornó”, mint olyan, nem létezik: ezek gyerekekkel történt szexuális erőszakról készített felvételek, vagy közösségi oldalakról ellopott képek, amikkel visszaélnek. Ilyen felvételek megvásárlásával és birtoklásával ezek a férfiak maguk is az elkövetői hálózat részévé válnak, fenntartva a keresletet arra, hogy gyerekek megerőszakolását, a velük való visszaélést felvegyék és azokat elérhetővé tegyék. Így a 19.000 ilyen kép birtokosa maga is hozzájárult ahhoz, hogy gyerekeket súlyosan bántalmazzanak, velük visszaéljenek. A gyerekek ennek során valószínűleg az életüket hosszú időn keresztül befolyásoló traumákat és szenvedést élnek át. Valós gyerekeknek valós szenvedést okozó valós traumákat.

Tévhit: Ha az elkövető azt mondja, megbánta a tettét, és az ügy nyilvánosságra került, akkor lényegében már a legsúlyosabb büntetést meg is kapta.
Tény: A büntetés egyik fontos eleme, hogy elrettentő erejű legyen, tehát visszatartson (másokat is) attól, hogy ezt a bűncselekményt (újra) elkövessék. Másik fontos eleme, hogy azok számára, akiknek kárt okozott, és a társadalom számára igazságot szolgáltasson. Egy olyan büntetés, amikor az elkövetőnek a havi fizetését sem kell kifizetnie és távozhat, az elkövetett bűncselekményt nézve nem tűnik sem elrettentőnek, sem pedig arányosnak, igazságosnak. Ráadásul nincs semmilyen biztosíték arra, hogy az illető például ne foglalkozhasson a jövőben gyerekekkel, ne legyenek kitéve neki gyerekek, akikkel visszaélhet.

Tévhit: Ha az elkövető azt állítja, megbánta tettét és terápiára jár, akkor nem fog újra hasonló bűncselekményt elkövetni.
Tény: A legtöbb bántalmazó, köztük a gyerekekkel visszaélők és a gyerekekkel való visszaélést felhasználó elkövetők a tetteiket megfontoltan követik el, úgy gondolják, hogy nekik joguk van így tenni. Nem éreznek empátiát az áldozatuk irányába, őket a saját kielégülésüket szolgáló tárgyaknak, eszközöknek tekintik. Statisztikák szerint a szexuális bűncselekményekért elítélt bűnözők kb. 67%-át tartóztatják le újra. Kutatások alapján bizonyos, elkövetőkre kidolgozott programok, amik a számonkérhetőséget, felelősségvállalást és a gondolkodás megváltoztatását helyezik előtérbe, valamelyest csökkenthetik az újra-elkövetés kockázatát 5-8%-kal a felderített bűncselekményt követő 5 éven belül. Hosszú távon kérdéses a ‘kezelés’ hatékonysága. Az elkövető által kifejezett megbánás és a terápia igénybevétele a legtöbb esetben a manipuláció eszköze, az elkövetett cselekmény enyhébb megítélése érdekében történik, önmagában semmilyen biztosítékot nem ad arra, hogy az illető a jövőben nem fog hasonló bűncselekményt elkövetni. Érdemes kritikusan megvizsgálni, hogy mi lehet az oka annak, hogy a kívülállók egy része mindenféle más bizonyíték nélkül ezeket a bűnbánó megnyilvánulásokat igaz állításként elfogadja.

girl standing ourdoor

Tévhit: A ‘pedofil’ emberek aberráns szexuális irányultsággal születnek, amiről nem tehetnek, ez teszi őket beteggé. Segítségre szorulnak, hogy kezelni tudják ezt.
Tény: Az, hogy gyerekeket és tinédzsereket izgatónak talál valaki, nem egy társadalmi vákuumban vagy társadalmi normák ellenében jön létre. Ezek az emberek, nem önmagában az áldozat korát, hanem a korából fakadó kiszolgáltatottságát, tudatlanságát, az éles és egyenlőtlen hatalmi helyzetet tartják izgatónak. A durva korkülönbség, a radikálisan eltérő hatalmi helyzet és a kiszolgáltatottság szexualizálása pedig sajnálatos módon része az általános szexuális kultúrának. Egy olyan társadalom, ahol a férfiak egyre növekvő része és egyre fiatalabb kortól kezdve (sokszor nyílt erőszakot ábrázoló) pornót fogyaszt, és ahol a tinipornó az egyik legkeresettebb kategória; ahol a ‘Lolita’ jellegű történetek romanticizálásra kerülnek és mind a “magas”, mind a populáris kultúra részét képezik; ahol a kislányokat szexualizált pózokba állítva árulják a gyerek-bikinit a termék-magazinok, kitermeli magából azokat az elkövetőket, akik végül a gyerekekkel való szexuális visszaélést tartják majd izgatónak és követik el. Az éles hatalmi különbségek és a szexualitás összekapcsolása, valamint az elképzelés, hogy a gyerekekhez szabad szexuális módon viszonyulni, mélyen és évtizedek alatt épülnek be a jövendőbeli elkövetőkbe: nem csoda, ha az így beépült nézeteket és viselkedést egy-egy rövid börtönbüntetés vagy terápia nem tudja elfeledtetni. Ha azt szeretnénk, hogy ez a jelenség megszűnjön, akkor a megelőzésben és a hosszú távban kell gondolkodnunk, olyan társadalmat kell teremtenünk, ami nem termeli újra ezeket az elkövetőket; és addig is távol kell tartanunk a jelenlegi elkövetőket a gyerekektől.

A NANE Egyesület és a Patent Egyesület tagjaiként mélységes felháborodásunkat fejezzük ki az olyan megnyilvánulások kapcsán, amik azt célozzák, hogy az elkövető iránt növelje az empátiát: szegény mennyit fogyott, milyen rosszul érzi magát, ezáltal súlyosabb büntetést kapott, mint amit a bíróság kiszabott rá. Nap mint nap áldozatokkal beszélünk a segélyvonalon és tudjuk, hogy a szexuális visszaélés milyen súlyos és hosszútávú károkat okoz az elszenvedőknek. Az ő számukra alig érhető el célzott terápia, támogatás, információ magyar nyelven. Nincs olyan képzés, ahol tanárokat, szociális munkásokat, rendőröket, orvosokat készítenének fel a visszaélés jeleinek és tüneteinek felismerésére, így az esetek jelentős többsége felderítetlen marad. Minden hétre jut olyan telefonunk, amikor a gyereke ellen elkövetett szexuális abúzus miatt segítséget kérő anyát a hatóságok, elutasítják, vagy akár őt állítják be rossz szülőnek “mert nem védte meg a gyerekét” és/vagy a jelzett cselekmény helyett az anyát vizsgálják abból kiindulva, hogy “csak vádaskodik”.

Ők azok ezekben a történetekben, akik felé empátiával kell fordulnunk, ezek a gyerekek, ezek az áldozatok, és a védelmükre valóban fellépő felnőttek: feléjük van kötelezettségünk arra, hogy támogassuk és megvédjük őket. Mindenkit arra biztatunk, hogy tájékozódjon a szexuális visszaélésről és tegyen meg mindent, ami tőle telik a környezetében élő, rábízott gyerekek védelme érdekében.
Információk:
http://muszajmunkacsoport.hu/

Kép: unsplash

Szöveg: NANE

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

A koronavírus sem állíthatja meg a klímatüntetéseket

Néhány fecske nem csinál nyarat, a Fridays For Future Magyarország története azonban megcáfolni látszik ezt a mondást. Tavaly februárban egy maréknyi lelkes egyetemista úgy gondolta, csatlakozik a svéd Greta Thunberghez és péntekenként iskolasztrájkkal igyekszik felhívni a figyelmet a klímaváltozás veszélyeire. Mi történt a legelső tüntetés óta? Hol tart most a mozgalom? Hogyan befolyásolja az elért eredményeket a koronavírus? Ezekről is kérdeztem az alapító aktivistát, Pribéli Leventét.

jardany_bence_5.jpg

Tavaly március 15-én csatlakoztatok az első globális klímatüntetéshez, idén április 24-én pedig már az ötödik ilyen jellegű eseményt tartottátok. Mi történt ebben az egy évben?

Úgy látjuk, a társadalom egyre érzékenyebb a környezeti kérdésekkel kapcsolatban. Az első budapesti globális klímasztrájkon 400-500 ember vett részt, a másodikon 3000-4000. A szeptemberi megmozdulás volt az eddigi legnagyobb, erre körülbelül nyolcezren jöttek el. Ezzel egyidőben 15-nél több vidéki városban tartottak tüntetéseket. A novemberi megmozduláson ennél kevesebben vettek részt. 

A korábbi tüntetések hatására a média sokkal többet foglalkozik a környezetvédelem, a klímaváltozás kérdésével, mint korábban. A politikai vezetők kommunikációjában is hatalmas változást értünk el. Az elmúlt egy évben a mozgalom hozzájárult ahhoz, hogy másokkal együttműködve a közbeszédben és a politikai kommunikációban egyaránt középpontba került a klímaválság kérdése, Budapest és több vidéki város klímavészhelyzetet hirdetett, a kormány új klímavédelmi stratégiákat dolgozott ki – bár az ökológiai válságról kevés szó esik. A hangunkat meghallották, azonban tényleges cselekedetek eddig nem követték az ígéreteket. A döntéshozók megoldási tervei nem hozzák meg azokat a valós változásokat, amelyek szükségesek az  élhetőbb jövőhöz. Ez talán még többet árt, mintha nem történne semmi, mert a látszatmegoldások elfedik a problémát. Nagyon fontos, hogy a közvéleményt ne lehessen ezekkel a – valós változást és javulást nem hozó – megoldásokkal elcsendesíteni.

Mennyire vetett gátat a mozgalomnak a most mindenkinél prioritást élvező vírushelyzet?

A koronavírus alapjaiban változtatta meg mindenki életét, ezért most érthető módon ez van a figyelem középpontjában. Fontos azonban tudnunk, hogy a járványhoz hasonlóan az ökológiai- és klímaválság is különösen súlyosan érinti az eleve nehezebb helyzetben élőket, a kezeléséhez pedig elengedhetetlenek az egymást segítő, erős helyi közösségek, kezdeményezések. Jelenleg az egyik leglényegesebb kérdés az, hogyan fog zajlani a gazdaság beindítása. Az újratervezésnél remélhetőleg zöld utat kapnak a környezetvédelmi szempontok is.

jardany_bence_4.jpg

Április 24-én tartottátok az ötödik globális klímatüntetést – ezúttal online. Hogyan zajlott az esemény?

A Fridays For Future egy 24 órás, körkapcsolásos, globális élő közvetítéssel készült.

Tavaly szeptemberben 150 ország több, mint négyezer városában több, mint 4 millió ember vonult utcára, de a Covid-19 miatt kialakult járványhelyzet lehetetlenné tette az eddigi, a Fridays for Future mozgalomtól megszokott, utcai sztrájkok megrendezését. Ezért 27 ország diák aktivistái Berlintől Litvániáig, Argentínától a Fülöp-szigetekig, Izraeltől és Szíriától Ausztráliáig világszerte online demonstrációkat tartottak, amelyeket egész napos élő közvetítésbe fűztek össze. Ehhez csatlakoztunk mi is #mivagyunkaváltozás jelszóval.

Egy előre elkészített videót osztottunk meg a Facebook oldalunkon, amelyben felszólalt Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója, Lányi András, író, filozófus, Mező János, a Greenpeace Magyarország igazgatója és Vígh Péter, a Másfélfok és az Éghajlatváltozás közérthetően oldal szerkesztője. Az FFF budapesti csapatából Székely Anna Lívia és Feig Emma Zoé osztotta meg gondolatait, Molnár Áron „Noár” Levegőt! című klipjét is levetítettük.

Miről szóltak a beszédek?

Minden felszólaló reagált a jelenlegi helyzetre, és egy eddigiektől eltérő újraindítás igényét fogalmazta meg. Lányi András arra hívta fel a figyelmet, hogy kényszerű szobafogságunk alatt ugyanúgy irtják az esőerdőket és az olajtermelő országok ugyanúgy fokozzák az olaj kitermelését, mint korábban. Vigh Péter az összefogás fontosságát hangsúlyozta, ugyanis szolidaritás nélkül nincs biztonságos társadalom, élhető klíma nélkül nincs biztonságos jövő. Mező János egy igazságos, zöld gazdasági újraindítást sürgetett. Székely Anna Lívia arról beszélt, milyen elengedhetetlen a felelős szakértők bevonása, a helyi szervezetek támogatása, a civilek rendszeres és őszinte tájékoztatása és a társadalmi párbeszéd kialakítása egy új, fenntartható, működő gazdasági és társadalmi rendszer kialakításához. Feig Emma Zoé kiemelte, hogy a hamis gazdasági és fogyasztói igények kielégítése helyett a tiszta ivóvíz, az egészséges élelmiszer és az emberi kapcsolatok tehetnek minket igazán boldoggá. A videó már legalább 95.000 embert ért el, nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk.

Tartotok attól, hogy a járványhelyzet lecsengése után minden visszatér a korábbi kerékvágásba és folytatódik a környezetpusztítás?

Reményeink szerint egyre többen döbbennek rá, hogy rossz irányba tartunk, és a mostani helyzetben kialakult új szokások (pl. a helyi élelmiszerek fogyasztása, termelői közösségekben való vásárlás, helyi természeti értékek felfedezése) akkor is megmaradnak, ha elmúlik a járvány. Ahhoz, hogy ápoljuk az emberi kapcsolatokat, fenntartsuk a lelki egészségünket, felismerjük a természet csodáit és működjenek a közösségek, nem kell másik kontinensre utaznunk.

Ugyanakkor a jelenlegi helyzet nagy kihívás elé állítja a döntéshozókat. Félő, hogy felsővezetői szinten továbbra sem fogják meghozni az ökológiai- és klímaválság kezeléséhez szükséges lépéseket, hiszen ezekhez alapvető szemléletváltásra lenne szükség. Felgyorsíthatjuk azonban ezt a folyamatot, ha minél többen kifejezzük a változás iránti igényünket.

Előrejelzések szerint egyre gyakrabban kell számolnunk a mostanihoz hasonló vírusokkal. Láttok összefüggést a járványok megjelenése és a környezetszennyezés között?

A globalizált gazdaság és a hihetetlenül gyors mobilizáció nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy ilyen gyorsan terjedt az új koronavírus a világon. A környezeti válság és a hasonló járványok elkerülése érdekében alapvető fontosságú, hogy a gazdaság a globális kereskedelem helyett a helyi termelésre és fogyasztásra épüljön. 

Emellett egyes kutatások arról tanúskodnak, hogy a szennyezett levegő segíti a vírus helyi terjedését, ráadásul a légúti megbetegedések – amelyek a légszennyezettséggel is összefüggenek – növelik a súlyos következmények kockázatát. 

„Hogyan tovább?” – egyre többen teszik fel most a kérdést. Ti mit terveztek, hogyan folytatjátok a tüntetéseket?

Továbbra is azt tartjuk a legfontosabbnak, hogy sürgessük az ökológiai- és klímaválság kezeléséhez szükséges mélyreható változást. Egyelőre sajnos nem látjuk, mikor lesz alkalmunk újra az utcára menni. Az sem kizárt, hogy a következő megmozdulást is online tartjuk. Addig is érdemes követni a Fridays For Future Magyarország Facebook oldalát, ahol a közeljövőben online beszélgetéseket, podcastokat tervezünk.

Ez a cikkem a Zöld Ipar Magazin 2020. május-júniusi számában jelent meg.

Kép: Járdány Bence

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Négy kicsi csoda - így érkeztek a hármasikrek és nővérük a Varga családba

A Varga házaspár nem mindennapi módon vált szülővé. Nyolc év sikertelenség, inszeminációk és lombikprogramok után váratlanul érkezett hozzájuk kislányuk, Liliána. Két évvel később bővült a család. Az édesanya viszont nemcsak egy gyermeket hordott a szíve alatt, hanem hármat. De kezdjük az elején!

juditek3.jpg

Vargáné Fodor Judit és Varga János tizenegy éve mondták ki a boldogító igent. Az esküvőt követően az akkor 30 éves feleség és egy évvel idősebb férje úgy döntött, családot alapít. A hónapok teltek, a gólya mégsem akart kopogtatni az ajtajukon. Egy év után alternatív módszerekhez folyamodtak, hogy elősegítsék a vágyott gyermekáldást. Gyógyteákat, talpmasszázst, reflexológiát, búzafűlékúrát próbáltak ki – sikertelenül. Másfél év próbálkozás után felkerestek egy szakorvost, aki azt javasolta, várjanak még türelmesen. Egy-két vizsgálatot követően Judit peteérést serkentő gyógyszert kapott. A hatás viszont elmaradt. Ezután három inszemináció következett. Három éve próbálkoztak, mire eljutottak az első lombikkezelésig

Küzdelmes évek

„Öt plusz egy lombikunk volt – meséli Judit. – A legelsőnél nem volt életképes sejt, amit vissza lehetett volna ültetni. A következő öt lombiknál nem tapadt meg a megtermékenyített petesejt. Az első lombikba még pozitívan, nagy reményekkel vágtunk. Bíztunk benne, hogy sikerülni fog. Aztán jött a hideg zuhany, hogy még csak a transzferig sem jutottunk el. Elég nagy mélyzuhanás volt ez számunkra. Minden sikertelen beültetést nehéz volt feldolgozni. Főleg engem viseltek meg ezek a dolgok, Jancsi tartotta bennem a lelket. Utána mindig felálltunk, és küzdöttünk tovább, mert szerettünk volna gyermeket. Két lombik között utazásokkal, élményekkel próbáltuk tompítani a fájdalmunkat. A munkahelyem eközben támogató hátteret biztosított számomra. Mindig meg tudtuk oldani, hogy elmehessek a kezelésekre. Amikor a beültetések után otthon kellett lennem, az sem jelentett problémát.”

Kezelésekből pedig nem volt hiány. Bármilyen orvoshoz fordultak, konkrét szervi okot egyikük sem tudott megnevezni, ami magyarázta volna a kudarcaikat. „A rendszeres orvosi vizsgálatok mellett alternatív módszereket is kipróbáltunk. Ilyen volt többek között a kineziológia, a családállítás, három különféle akupunktúra vagy az agykontroll, amit egy éven keresztül csináltam – sorolja az édesanya. – Próbáltam meditálni, több természetgyógyásznál megfordultam, az étrendemen is változtattam. Először vegetáriánus lettem, ez viszont nem vált be, mert romlott a vérképem. Az utolsó lombik után elkezdtem az Aviva-tornát, gyógyteákat ittam, méregtelenítettem, másfajta akupunktúrára jártam. Időközben kiderült, hogy enyhefokú inzulinrezisztenciám van. Nem kellett rá gyógyszert szednem, igazából nem is kellett volna ezzel foglalkoznom, mégsem hagyott nyugodni a dolog. Utánaolvastam, és kőkemény diétába kezdtem. Leginkább csak húst és zöldséget ettem, a szénhidrátot szigorúan visszafogtam, inzulinrezisztenseknek való étrendkiegészítőt szedtem. Elkezdtem egy újabb főiskolát, így kevesebb időm maradt, hogy a gyerektémán kattogjak.  Mindezek valószínűleg együttesen járultak hozzá, hogy váratlanul, nyolc év várakozás után spontán módon teherbe estem.”

juditek2.jpg

„Ne görcsölj rá!”

Utólag visszagondolva Judit úgy érzi, túlságosan rágörcsölt a gyerektémára. „Minden hónapban reméltem, hogy megfogan a gyermekünk. A közeli hozzátartozók és a barátaink tudták, min megyünk keresztül. Mindenki biztatott minket, hogy előbb-utóbb majdcsak sikerül. Sokszor hallottuk, hogy ne görcsöljünk rá erre a témára. Aki viszont azért küzd, hogy gyermeke szülessen, tudja jól, hogy ez nem olyan egyszerű.”

„Sok párkapcsolat megsínyli a várakozást és a kudarcokat – veszi át a szót János. – Szerencsére ránk nem hatott rosszul ez az időszak, sőt inkább még össze is hozott minket. Ekkoriban ugyanis sok időt töltöttünk együtt. Közösen mentünk természetgyógyászhoz, a fél országot keresztülautóztuk, amikor heti szinten Győrbe jártunk orvoshoz. Próbáltunk valami pozitívumot is belecsempészni ebbe az időszakba, kirándulásokként fogtuk fel ezeket a kimerítő utakat. Nem távolodtunk el, és ami a legfontosabb, soha nem hibáztattuk egymást”

Amikor nyolc év után spontán megfogant az első babájuk, Judit végig nagyon aggódott. „Igazi paramami voltam. A terhesség elején két hetet kórházban kellett töltenem. Bizonytalan volt, hogy megmarad-e a baba. Lilcsi szerencsére szépen fejlődött, gyarapodott. A férjem pozitív hozzáállása és nyugalma a várandósság alatt is sokat segített. Amikor megszületett a kislányunk, leírhatatlanul boldogok voltunk.”

juditek1.jpg

Nagycsaláddá váltak

„Már Liliána érkezésével is teljes lett az életünk, mi mégis azt éreztük, szeretnénk neki kistestvért, mert a kezdeti sikertelenségek ellenére mindig is nagy családra vágytam – meséli az édesapa. –  Amikor Lilcsi egy éves lett, Juci újra azokhoz a módszerekhez fordult, amelyeket az első várandóssága előtt is alkalmazott. Négy-öt hónap elteltével pedig spontán megfogantak a lányok.”

Amikor elmentem az első ultrahang-vizsgálatra, két petezsák látszott – emlékszik vissza Judit. – A következő vizsgálatnál már három szívhang volt. Először megijedtem, mert egyből a komplikációkra és a nehézségekre gondoltam. Pár héttel később sikerült átállítanom az agyam. Jancsi az első pillanattól kezdve örült és biztatott, hogy ne aggódjak.”

Az ikerterhesség az elejétől fogva nagyon nehéz volt Judit számára. Eleinte rosszullétek kínozták, később a teher volt nagy. Nehéz volt így Liliánát is ellátnia. Bár komplikációmentesen zajlott a várandósság, a 28. héten az édesanyának be kellett feküdnie a kórházba. Leginkább amiatt aggódott, mennyire fog eltávolodni tőle a kislánya. Sajnos a lakóhelyük és a kórház közötti távolság, valamint az időközben bevezetett látogatási tilalom valóban nem kedvezett a bensőséges anya-gyermek viszony fenntartásának. Még mindig érezhető, hogy van egyfajta távolság kettejük között, kislányuk ugyanis nagyon apás lett. Juditban eközben kettős érzések kavarogtak. Egyrészt tudta, hogy a kórházban kell maradnia, mert ott van biztonságban, másrészt nehéz időszak volt ez számára a családja nélkül. Végül a 35. héten programozott császárral jött világra Olívia, Izabella és Kornélia. Mindannyian 2000 g fölötti súllyal születtek.  

És milyen az élet egy négygyermekes családban? „Nem könnyű, de erre számítottunk – feleli az édesanya. – Sokat jelent, hogy ennyi segítségünk van. Nagyon hálásak vagyunk a városnak, amiért hármas babakocsit, egy évre elegendő pelenkát, valamint egy gondozónőt kaptunk, aki egy éven keresztül könnyíti meg az életünket. A család is teljes mértékben besegít. Pihenni keveset tudunk, mert a lányok hasfájósak, gyakran fenn vannak, sokat kell őket dajkálni. Mindezek ellenére nagyon boldogok vagyunk!”

A Varga család tisztában van vele, milyen sokan küzdenek ma Magyarországon gyermekért. Történetükkel szeretnének erőt adni azoknak a pároknak, akik régóta várnak gyermekáldásra. Ahogy a példájuk is mutatja, soha nem szabad feladni a reményt. A csoda bárkivel megtörténhet.

Kép: Vidovics Ferenc

Ez a cikkem a Családi Lap 2019/5. számában jelent meg.

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Bakancslista Covid után - Így lesz teljes a 2020-as nyár

Nem akarok pánikolni, de elképzelhetőnek tartom, hogy ősszel elér minket az ún. „második hullám” és ismét a négy fal közé kényszerülünk. Azért, hogy az újabb karantént ép ésszel kibírjuk, most, a nyári időszakban fel kell töltenünk magunkat offline élményekkel. Éppen ezért végiggondoltam, milyen tevékenységekből tudok erőt meríteni, ha kezdetét veszi a következő világjárvány.

summer_2.jpg

Két fontos dolgot tartottam szem előtt, amikor a nyári vakációt terveztem: töltsünk minél több időt a szabadban és töltsünk minél több időt a szeretteinkkel! Amikor ugyanis tavasszal be voltunk zárva a négy fal közé, ezekből jutott nekünk a legkevesebb.

Összhangban a természettel

Az időjárás az elmúlt hetekben elég kiszámíthatatlan volt, gyakran esett az eső. Ezért úgy döntöttem, amikor csak tehetem, kiülök napozni az udvarra, hogy a bőrömön át magamba szívjam az éltető energiát.

A passzív pihenés mellett a mozgásra is igyekszem figyelmet fordítani, a home office alatt ugyanis jobbára csak a számítógép előtt görnyedtem. A kisfiaimmal most kezdjük felfedezni, mekkora élményt jelentenek a családi biciklizések. Némi felkészülést követően a gyerekek is meg tudnak tenni rövidebb-hosszabb távokat. Ha valaki a tekerésnél nagyobb kihívásra vágyik, hegyet is mászhat vagy akár egy rövidebb kajaktúrán is próbára teheti az állóképességét. Szívem szerint mindkét tevékenységet kipipálnám idén.

Ha már az evezést említettem, nem múlhat el nyár vízpart és csobbanás nélkül. Első lépésként, felállítjuk az otthoni kis műanyag medencénket és rendszeresen megfordulunk a strandon. Ha másért nem, akkor az aktuális úszásórák miatt. Persze néhány alkalommal rászánjuk az időt arra, hogy az egész család ráérősen pancsoljon a medencékben és vízipisztollyal lövöldözzön. Legalább egy szabadtéri fürdőzést is tervezünk valamelyik folyó vagy tó partján. Ha már élővíznél pihenünk, a homokvárépítést sem hagyjuk ki.

summer_5.jpg

Otthon, édes otthon

Ideális esetben egy kempingben állítanánk fel a sátrunkat, de lehet, hogy idén csak az udvarunkig jutunk. Ha így lesz, akkor sem keseredünk el, megrendezzük a „Maradj otthon fesztivált”. A hálózsákos alvás így is kellőképpen ki fog rángatni minket a komfortzónánkból.

És ha már otthon maradunk, nyári, mediterrán hangulatú dalokat hallgatok, na meg a Despacitot orrvérzésig. Hogy minél több érzékszervünkkel magunkba szívhassuk a nyári élményeket, kipróbáljuk, milyen mezítláb sétálni a kertünkben. Gyönyörködni akarok a teraszunkat benépesítő virágokban! Talán idén újra megpróbálkozom egy leanderrel.

Otthon senkinek nem kell megfelelnünk, pont ezért egy kicsit megbolondíthatjuk a külsőnket. Színes tetoválásokat (persze a lemosható verziót) aggatok majd a gyerekeimre, én meg vidám színűre lakkozom a körmöm. Közben színes buborékokat fújunk. Ha kipukkad, kipukkad. Az sem gond.

summer_3.jpg

Kulináris élvezetek

Ha külföldre nem is jutunk el, egy falatnyi Olaszországot belecsempészek a hétköznapjainkba, amikor a paradicsomos fogásokat friss bazsalikommal hintem meg.

A mindennapos menü része lesz a görögdinnye, a sárgabarack, a főtt kukorica, a kovászos uborka. Mentával, citrommal, lime-mal limonádét keverek. Ha elfogy, fröccsöt készítek vagy épp egy napernyős koktélt.

Ráérős hétvégéken nekiállok gyümölcsöt magozni. Addig kavarom a szirupot, míg olyan finom szörpöt vagy lekvárt nem készítek, ami után mind a tíz ujjunkat megnyaljuk.

A teraszon reggelizünk, délután elnyalunk egy fagyit a cukrászdában, este felé meg felkapcsoljuk a hangulatvilágítást, begyújtjuk a grillt, és finom falatokat sütünk. Persze nem minden nap, hiszen ha így folytatnánk, nyár végére gurulnánk. Elvétve megengedünk magunknak egy-egy vacsorát vagy italt egy étteremben.

Egy kastélyt, egy szuper játszóteret és egy szabadtéri mozit is be kell iktatnunk a nyári terveinkbe. Bár filmet otthon is nézhetünk, van annak egyfajta hangulata, amikor kimozdul az ember, ismerősökbe botlik, a hatalmas vászonra irányítja a figyelmét, egyszóval ingerek érik. Ha mindez egy autós moziban történik, az még rendkívülibb.summer_4.jpg

Azokkal együtt, akiket szeretek

Mivel a járvány miatt csak elvétve találkoztam a rokonaimmal, barátaimmal, itt az ideje bepótolni az elmaradásaim. Egy ovis ballagás már lehetőséget teremtett arra, hogy összegyűljön a nagyobb család, de a távolabbi rokonaim is szeretném viszontlátni. A barátnőimmel egy rövid kirándulást tervezek a közelbe, régen volt már részünk egy igazi, csajos programban. Jó lenne magamhoz ölelni minden szerettem, és egy időkapszulába bezárni a pillanatot! Borongós, nyálkás napokon csak előrántanám, hogy átjárjon az idei nyár emléke. Remélem, lesz miből merítkeznem, ha beköszönt az ősz!

Kép: unsplash.com

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

 

Kezdjünk el jógázni!

Az elmúlt hónapok kellően próbára tették lelki tartalékainkat. Ha úgy érezzük, elegünk van a szorongásból és az önostorozásból, itt az ideje, hogy belevágjunk a jógába. Nem mindegy azonban, hogy kezdünk neki. Mire ügyeljünk? Melyik irányzatot válasszuk? Szenczy Erzsébet jógaoktatót, az Eszenczy Jógastúdió tulajdonosát kérdeztem.

joga2.jpg

A jóga a XXI. század trendi mozgásformái közé tartozik, bár többezer éves múltra tekint vissza. A modern kor emberének mennyire van kapcsolata azzal a szellemiséggel, amit a jóga közvetít?

A legtöbben a fizikai gyakorlatokon keresztül kezdenek el ismerkedni a jógával. Már a kezdetektől fogva, vagyis több, mint 3.000 éve, a jóga első lépései között szerepel az ászanák (testhelyzetek) gyakorlása.  A jóga filozófiája szerint ugyanis csak azután tudunk az elme lecsendesítésére koncentrálni, ha megszabadítjuk testünket a fizikai szenvedéstől.

Ami a mai kor jógaóráit illeti – beleértve a sajátjaimat is – elsősorban a fizikai gyakorlatokra helyezzük a hangsúlyt. Az az oktatótól és persze az irányzattal függ, hogy a tanítványokkal mennyire pontosan dolgoztatjuk ki az ászanákat. Én személy szerint a precizitás híve vagyok. Azt hihetnénk, elvész a mentális fejlődés, ha túlzottan a fizikai gyakorlás részleteire koncentrálunk. Valójában minél bensőségesebb kapcsolatba kerülünk egy gyakorlattal, annál egyhegyűbb lesz a gyakorlásunk is, és sikerülhet, hogy az adott pillanatban egy dologra összpontosítsunk. Amikor a mozdulatok pontosságára figyelünk, észrevétlenül a jelenben tartjuk az elménket, elfelejtünk a múlton gondolkodni vagy épp a jövőn aggódni. Eközben olyan mozgó meditáció jön létre, aminek segítségével egyszerre válik rugalmasabbá a testünk és csendesebbé az elménk. Az a csiszolatlan gyémánt pedig, ami valójában mi magunk vagyunk, szép lassan elkezd tündökölni.

A jógának számos irányzata van. Mi alapján válasszuk ki a nekünk valót?

Az összes újkori, modern irányzat a Hatha jógán alapszik. A többé-kevésbé ismert gyakorlatok attól függően nyernek új értelmet, hogy az adott irányzat mire helyezi a hangsúlyt. Van, aki az áramlásra (Vinyasa flow) vagy épp a gyakorlatok hosszabb kitartatására (Jin-jóga). Sokak által kedvelt a szigorúan kötött gyakorlatsorokból felépülő Ashtanga óra vagy akár a végletekig a precizitásra törekvő Iyengar jóga is. A cél mindegyiknél ugyanaz, vagyis az elme lecsendesítése és a testi-lelki egyensúly megteremtése. A választék széles, a kérdés inkább az, hogy a gyakorló melyik tanártól fogadja szívesebben a tanítást, melyik szemlélettel tud jobban azonosulni. Az iskolai tananyag is minden intézményben azonos, az eredményesség tehát nem ezen, hanem tanár és diák kapcsolatán múlik. Az Eszenczy Jóga Stúdióban az órák nagy részét én tartom, így az idelátogatók leginkább az általam képviselt Precíz Jógával találkoznak. Ezenkívül a Vinyasa Flow és a Kundalíni jóga is megtalálható nálunk. joga1.jpg

Az elmúlt hónapokban számos online időtöltés közül választhattunk. Jó ötlet otthon, oktató videókat követve belevágni a jógába?

A jóga nem cél, hanem eszköz a saját fejlődési folyamatunkban. Ehhez nélkülözhetetlen a külső instrukció nélküli önálló gyakorlás. Ha erre még nem állunk készen, segítség lehet az online órák követése. Kellő alapismeretek mellett nem látok kivetnivalót abban, ha valaki a mozgásnak ezt a fajtáját választja. Azt viszont senkinek sem javaslom, hogy kezdőként online órákkal indítson. A biztonságos alapok megszerzéséhez elengedhetetlen tanár és diák személyes kontaktusa. A személyre szabott szóbeli instruálás vagy a megfelelő pillanatban érkező fizikai javítás hiánya rossz irányba is terelheti egy kezdő gyakorló fejlődését. Megtévesztő és veszélyes, ha egy ászanát csupán képek alapján próbálunk lekövetni, hiszen a mozdulatok sokkal többet rejtenek magukban, mint amit egy-egy filmkockából érzékelhetünk.

A járványhelyzet miatt ti is tartottatok online órákat?

Igen, mi is próbálkoztunk ezekkel, több-kevesebb sikerrel. A visszajelzések és a tapasztalat is azt mutatta, hogy Szentesen, ahol a lakosság döntő többsége kertes házban él, jóval kevesebben éltek az online órák lehetőségével, mint nagyobb városokban. Sokan mesélték, hogy bár nagyon hiányzott nekik a jóga, nem tudtak otthon megfelelő körülményeket teremteni hozzá, ezért úgy döntöttek, megvárják a karantén végét, és személyesen vesznek részt az órákon. Amint a jogszabályok engedték, újból megnyitottuk stúdiónkat. Ugyan létszámlimit mellett és előzetes bejelentkezéssel, de újból várjuk a jógázni vágyókat. Az első héttől kezdve szinte minden foglalkozásunk teltházas. A karantén alatt elmaradt tanfolyamainkat is újraütemeztük, így szép lassan minden visszatér a régi kerékvágásba.

Ez a cikkem a Szentesi Életben jelent meg.

Kép: Barna Péter, PontFotó

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

"Attól féltem, mindketten meghalunk." Egy traumatikus szülés története

Egy készülő cikkhez olyan anyukákat kerestem, akiknek traumatikus szülésélményben volt részük. Amikor a közösségi médiában bedobtam, milyen témáról lenne szó, néhány órán belül ketten is megkerestek, hogy ismeretlenül megosszák velem a történetüket. Most egyikük levelét közlöm változtatás nélkül. A cél nem az elrettentés, hanem a segítségnyújtás azoknak, akik hasonlót éltek át. Szeretném, ha éreznék, hogy nincsenek egyedül és talpra lehet állni! Hajrá, anyák! Ti szuperek vagytok, mind!

pregnan woman

Elöljáróban annyit még hozzáfűznék a történethez, hogy az édesanya Angliában hozta világra gyermekét.

A várandósságom olyan volt, mint egy álom. Nem voltak reggeli rosszulléteim, nem híztam sokat, tele voltam energiával. Boldogan tervezgettem, milyen lesz immár hárman lenni. A szüléssel kapcsolatban is mindent megterveztem. Milyen eszközöket, módszereket szeretnék, és mit engedek csak legvégső esetben. A babámmal folyamatosan beszélgettem, hogy minden simán fog menni, minden rendben lesz, a szüléskor segítünk egymásnak. Csak a természetes szülés volt a gondolataimban. A táplálás szempontjából ragaszkodtam a szoptatáshoz, hiszen az a legjobb, legészerűbb, sima ügy lesz.

Eljött a kiírt dátum, reggel 10 órakor megjelentem a szülésznőnél ellenőrzésre. A beleegyezésemmel elvégzett egy méhszáj vizsgálatot, aminek a következménye lehet, hogy a szülés beindul. A vizsgálat alatt minden rendben volt, és hamarosan elkezdődtek a fájások. Hazamentem pihenni, felkészülni. Minden a legnagyobb rendben zajlott, velem volt a párom és a szüleim. Este 8-ra nagyon erősek és gyakoriak lettek a fájások. Hívtuk a kórházat és megdöbbenésünkre azt mondták, hogy most elég elfoglaltak, várjunk még egy kicsit otthon, amíg még gyakoribbak lesznek a fájások. Fél óra múlva újra telefonáltunk 2 perces fájásokkal. A kórház válasza az volt, hogy ha már ennyire előrehaladottan vagyunk, akkor kiküldenek egy szülésznőt, és legyen otthonszülés. Hideg zuhanyként ért az egész, erre nem készültem fel, ez nem történhet meg. Kocsiba ültünk és száguldottunk a kórházba. Rettegtem. A recepción elég durva stílusban fogadtak és adták oda a papírokat kitölteni. Én már alig álltam a lábamon. Fel kellett mennünk az emeletre, hogy megvizsgáljanak, a fájásaim vészesen fogyaszották az erőmet. Útban a lift felé térdre estem egy fájás miatt, a párom és édesanyám segítettek talpra állni, míg a minket kísérő nővér megvetően bámult rám a lift mellől. Megalázónak éreztem az egészet, nem értettem semmit, össze voltam zavarodva és rettenetesen féltem. Megvizsgáltak és közölték, a méhszáj csak 2 ujjnyira van nyitva, ez nem szülés. Hiába a fájások. Azt mondták, menjünk haza és jöjjünk vissza reggel. Tomboltam a dühtől, az elkeseredettségtől, a félelemtől, tudtam, hogy ez az egész nem helyes. Közöltem, hogy nem megyek sehova, adjanak egy ágyat, vagy leülök a folyosón, de értsék meg, hogy szülök és nem csinálom végig otthon. Duzzogva bedugtak egy 4 ágyas szobába, már szült nők és a babáik mellé. A páromat és édesanyámat hazaküldték. Kaptam egy paracetamol injekciót fájdalomcsillapítás gyanánt, majd lekapcsolták a villanyt és magamra hagytak. Nem tudtam aludni, a fájások szinte állandóak voltak. Rettegtem, hogy bajunk lesz a babával. Hangosan zokogtam, nyögtem, majd egyszer csak melegséget éreztem, de nem a magzatvíz volt az. Elöntött a vér, a pizsamám, az ágyam vöröslött. Ahogyan bírtam, zokogva vánszorogtam ki a folyosóra és kiabáltam segítségért. A nővér jött, leszidott, hogy miért lármázok éjszaka. A falnak fordulva támaszkodtam a véres ruhámban, remegtem és sírva könyörögtem, hogy segítsen. Rettentően megalázva és elhagyatva éreztem magam. Visszaküldött, hogy feküdjek vissza a véres ágyamba és majd jön valaki és megnéz. Reggel lett, már szinte nem voltam magamnál a gyengeségtől és az állandó fájdalomtól. Jött egy szülésznő, megvizsgálta a méhszájat majd mosolyogva közölte, hogy bizony 8 ujjnyi, itt már hamarosan baba lesz. Betoltak a szülőszobára, és hívhattam a párom és édesanyám, hogy jöjjenek. Infúziót akartak bekötni, de csak össze-vissza szurkálták a kezem, betolták és kihúzták a tűt. Anyára néztem, aki több, mint 20 éve dolgozik egészségügyben. Tombolt. Itt már nagyon gyakran elveszítettem az eszméletemet, ha magamnál voltam hánytam és zokogva, önkívületben rebegtem, hogy meg fogunk halni, ha nem lesz hamarosan vége. Mintha nem lett volna lélek a testemben, csak a fájdalom volt és az üresség. Gázt kaptam fájdalomcsillapításnak. Valamikor napközben egy fájás alkalmával a magzatburok szétdurrant, a víz beterítette a fél szobát. Az éppen bent lévő nővér hívta a társait, nézzék meg, mi történik. Hangosan nevettek rajtam, én pedig elsüllyedtem szégyenemben. Soha így nem aláztak meg, és mindenre azt hittem, én csinálom rosszul, én vagyok nevetséges. Próbáltak ráültetni labdára, hátha gyorsul a folyamat, de nem bírtam megülni, folyamatosan elájultam. Este 6-kor a szülésznő azt mondta, ha így hisztizek továbbra is, akkor nem lesz erőm szülni, és már nem akarja a kiabálásomat hallgatni tovább. Így hívott egy orvost, aki beadta az epidurált. Mint később kiderült, rossz helyre lett szúrva és semmit nem használt. Este 8-kor jött egy orvos és közölte, hogy a baba szívhangja a kritikus felső határnál van, sürgősségi császár lesz. Pánikba estem, sosem volt műtétem és még a tűtől is féltem mindig is, nemhogy egy szikétől. Kértem, hogy legyen altatásban a műtét, de nem egyeztek bele. Előkészítettek, a párom beöltözött, és betoltak a műtőbe. Gyanússá vált, hogy minden, amit csináltak, a fertőtlenítés, takarás, mindent éreztem. Pánikba estem és szóltam, hogy el ne kezdjék, mert mindent érzek. Tagadták, szerintük képtelenség. Teszt gyanánt egy tűvel szurkálták a hasam és meg kellett mondanom hol érzem a szúrást. Meg is mondtam, helyesen. Elaltattak és egészségesen megszületett a kisfiam. A feje csúcsos volt, mert be volt ékelődve a szülőcsatornába. Rettenetesen fáradt volt, nem sírt, bágyadtan nézett rám és végigaludta az éjszakát. Borzasztóan megviselték az események.

woman holding baby

Az elkövetkező 2 napunk a kórházban szintén hasonlóan rossz élményekkel zajlott. Nem foglalkoztak velünk, a szoptatás bár megyegetett, de a pici alig evett és rengeteget sírt, mert éhes maradt. Én magam is borzasztó állapotban voltam, alig tudtam megmozdulni, felkelni. Semmi mást nem akartam, csak otthon lenni a babámmal, a párommal, a szüleimmel, akik 2 hetet töltöttek velünk és rengeteget segítettek.

Testileg és lelkileg is rettenetesen megviseltek az események. Semmi sem úgy alakult, ahogy elterveztem. A szoptatás is egy rémálom volt. Úgy gondolom, a szülés milyensége miatt  nem alakult ki az az anyai ösztön, aminek jönnie kellett volna. A szoptatást idegennek és viszolyogtatónak éreztem, nem akartam csinálni, sírva szoptattam a babám. Ki is voltam merülve, és úgy éreztem a szüléskor az emberi mivoltom eltűnt, csak egy kiszolgáló, fáradt test vagyok, lélek és egyéniség, „egó” nélkül. Ingerült voltam, ha felsírt a babám és alig vártam, hogy újra elaludjon. Azokban az időkben, amikor aludt, pedig üvöltve sírtam, azt hajtogattam, hogy még egy állattal is nagyobb méltósággal bánnak, mint ahogyan velem tették a kórházban. Nem tudtam feldolgozni. Mint utólag kiderült, komoly szülés utáni depresszióm volt, de akkor ezt nem tudtam és ezért nem is kértem segítséget. A szüleim előtt titkoltam és úgy voltam vele, hogy a páromnak megvannak a maga gondjai, nem idegesítem ezzel, és amúgy is egy férfi mit kezdene ezzel, úgysem értené meg. Bezárkóztam a saját világomba, ahol egyedül voltam, sajnáltam magam. A babámat nagyon szépen nevelgettem, boldog kicsike volt, megadtam neki mindent, amit lehetett, mégsem éreztem azt a bizonyos anyai érzést. A szoptatást viszont viszonylag hamar abbahagytam, képtelen voltam csinálni, és nem is volt elég a tejem, a babám rengeteget evett. A párommal a kapcsolatunk szinte tökéletes volt, én mégis magányosnak éreztem magam és úgy éreztem, az élmények miatt senki nem érthet meg engem, és senkire nem számíthatok.

Egy este aztán, nagyjából fél évvel a szülés után, volt egy hatalmas kiborulásom, zokogtam, üvöltöttem, tisztán emlékszem azt kiabáltam, hogy „fel akartak vágni, mint egy disznót”. A párom döbbenten bámult rám és tehetetlen volt. Végül csak annyit mondott, hogy ez nem mehet így tovább, és ez adta meg nekem azt az erőt és löketet, ami segített talpra állni. Elkezdtem újra odafigyelni magamra, beíratkoztam egy online tanfolyamra, ami kitöltötte minden szabadidőmet. Próbáltam kiélvezni és megélni minden pillanatot, amit a babámmal töltöttem, és elkezdett végre megjelenni bennem az anyaság érzése. Nagyjából egy év kellett, hogy teljesen rendbejöjjek.

A történteket tabutémaként kezelem a családban. Úgy gondolom, ők nem tudják, mennyire mélyen voltam lelkileg valójában, és őszintén szólva szégyenlem is előttük. Idegeneknek szívesen mesélem el a történetünket, de az azt követő depressziót és a sötét gondolatokat mélyen titkolom. Bár tudom, hogy ebben nincs semmi rossz és rengeteg édesanya szenved hasonlóan, mégis úgy érzem, soha nem tudna senki megérteni. Viszont nagyon szívesen olvasok hasonló történeteket, mert valahol összekapcsol velük a közös élmény, mint egy titkos tabu-klub. Nem mondjuk ki, de tudjuk, mit éltünk át, megértjük és csendben támogatjuk egymást.

6 évvel a történtek után elmondhatom, hogy szerencsére a párkapcsolatunkra az én belső harcom nem volt negatív hatással. A gyermekemmel nagyjából 1 év kellett, hogy kialakuljon az a fajta kötődés, ami kell egy szülő-gyermek kapcsolatban. Viszont úgy gondolom, még ennél is bensőségesebb lenne a viszonyunk, ha nem így történtek volna az események. Újabb gyermeket viszont semmiképpen sem vállalnék, túlságosan megrázó volt nem csak a szülésélmény, de az azt követő depresszió is. Lelkileg nem érzem magam elég erősnek arra, hogy újra belevágjak, pedig néha eljátszom a gondolattal, milyen lenne újra egy kisbabát ringatni. A félelmem viszont ennél sokkal hatalmasabb. A történtek miatt a várandós barátnőimnek inkább egy szót sem szólok, mert csak rosszat tudnék mondani, ijesztgetni pedig senkit nem akarok.”

Kép: unsplash

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

 

Sorozatajánló: La casa de papel - A nagy pénzrablás

Néhány hete bukkantam egy spanyol, netflixes sorozatra, ami teljesen beszippantott. Ez a La casa de papel (angolul Money heist, magyarul A nagy pénzrablás). Izgalmas, okos, fordulatos cselekmény, szuper színészekkel! De lássuk, mitől is ragad magával ez a sorozat!

la_casa_de_papel_facebook_1.jpg

A történet a szokásos bankrablós sztorik közé tartozna, ha nem lenne egy szereplő, aki a rablástól távolabb, kintről kézben tartja az eseményeket és kedve szerint manipulálja a rendőrséget és a katonaságot. Ő a Professzor. Valódi nevére sokáig nem derül fény, de igazából, nem is érdekes, hogy hívják. Ami igazán fontos, az az aprólékos, sziszifuszi munkával kidolgozott terv, amivel a Spanyol Pénzverdét igyekszik kirabolni. Pontosabban kiraboltatni. Merthogy csapat nélkül nem menne sokra. Maga köré gyűjt néhány bűnözőt, és egy luxus élet meg több száz millió euró reményével kecsegteti őket. Mindegyiküknek megvan a maga szakterülete: valaki egy bizonyos fajta fizikai munkához ért, valaki a számítógépekhez, más irigylésre méltón tudja motiválni az embereket. Azért, hogy minden eshetőségre felkészüljenek, a Professzor egy öthónapos kiképzést tart nekik egy toledói villában. Jókat esznek, nagyokat kacagnak, közben pedig arról tanulnak, hogyan hozzanak működésbe egy plasztikbombát vagy hogyan hajtsanak végre életmentő beavatkozást sérült társaikon. Mindeközben igyekeznek minél kevesebb személyes infót megtudni egymásról. Valódi neveiket titokban tartva városneveken szólítják egymást. Így válik Tokió, Rio, Denver, Moszkva, Berlin, Oslo, Helsinki, Nairobi és a Professzor egy hol összetartó, hol széthúzó csapattá.

Aztán eljön a nagy nap. A Dali-maszkos rablók beveszik a pénzverdát és túszokat ejtenek. A túsztárgyaló nő és a Professzor oda-vissza adogatják a labdát, hol egyikük kerül fölénybe, hol másikuk. Eleinte úgy tűnik, tökéletesen működik a terv, kézben tartják az eseményeket, hisz a Professzor minden eshetőségre felkészült. Valójában viszont, ahogy telik az idő, a Professzornak is be kell látnia, hogy a gondos előkészület és a logika mit sem ér, mert az érzelmek minden számítást egy tollvonással húzhatnak keresztül. Akkor pedig elkezdődnek a bajok. Váratlan események, meglepő csavarok teszik igazán fordulatossá és izgalmassá a történetet. Hogy Tokioéknek sikerül-e élve kijutni a pénzzel, azt nem árulom el. Nézzétek meg! Érdemes!

Kép: Facebook

Videó: Youtube

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

 

Hulladékmentes élet járvány idején - Bea Johnson tanácsai

Bea Johnson néhány éve azzal került a figyelem középpontjába, hogy négytagú családjával egy év alatt egy befőttes üvegnyi szemetet termel. De vajon mennyire rondít bele a járvány a jól bejáratott rutinba és az 5R módszerébe?

clear glass jars with candies

 A Kaliforniában élő Bea és férje 2008-ban döntött úgy, hogy szinte nullára csökkentik a háztartásukban keletkező hulladék mennyiségét és a zero waste életmód mellett teszik le a voksukat. Ennek érdekében megalkották az 5R módszerét, vagyis (1.) visszautasítják, amire nincs szükségük, (2.) csak keveset vásárolnak abból, amire szükségük van, (3.) az eldobható termékeket többször használatosra cserélik, (4.) szelektíven gyűjtik a hulladékot és (5.) komposztálnak

A Johnson család az USÁ-t járta egy lakókocsival, amikor a járvány elérte az államokat. Egy hónapot töltöttek másoktól távol, önkéntes karanténban, mielőtt Bea először vásárolni indult. A legközelebbi bolt 25 percnyire volt tőlük, és a kínálat sem igazán bővelkedett csomagolásmentes alternatívákban. De Beán ez nem fogott ki. Mivel már rutinosan rááll a szeme a „kimérős” termékekre, a félkész ételek pedig egyébként is sok hulladékkal járnak, ráadásul egészségtelenek is, a nyers alapanyagok felé vette az irányt. Gyökeret, tököt, avokádót, gyümölcsöt helyezett a saját kosarába – kikerülve ezzel a nylon zacskókat, amelyekről 12 éve lemondott. Előbbiek hónapokig elállnak valamilyen sötét, száraz helyen, így helyettesítve a konzerveket. Paradicsomból is bevásárolt, hogy szószt készítsen belőlük.

Mivel Bea sütiket hetente egyszer, kenyeret pedig minden nap süt, papírba csomagolt cukrot és lisztet is vásárolt. Emellett üveges borra, egy láda dobozos sörre és kartonpapíros tojásra esett a választása. Ezeket később újra tudja használni vagy a szelektívbe is dobhatja őket. A vaj csomagolása a komposztálóba került, a kutyatáp papírja pedig a kutyapiszok összegyűjtésénél tett jó szolgálatot.  

Bea nem tudja, mit hoz a holnap, de nem is aggódik előre. Azt viszont tudja, hogy a zero waste életforma rugalmassá és önellátóvá tesz, könnyen alakítható a változásokhoz, így aztán a lelkes háziasszony pandémia idején sem mond le hétköznapinak nem nevezhető életmódjukról.

Továbbra is régi ágyneműhuzatból készült zsebkendőkbe fújják az orrukat, amelyek egy használat után mennek a mosógépbe, aztán meg a vasalódeszkára. Vizet a saját kulacsába tölt, ha megy valahova. Ezt sokkal biztonságosabbnak tartja, mintha boltban venne olyan palackozott vizet, amelyet bárki összefogdoshat. Sok kávéház nem engedi mostanság, hogy a vendégek a saját csészéiket használják. Bea ezen sem kesereg. Otthon marad, és megfőzi maga a kávét. Ha mégis valahol útközben szeretne inni, a papírpoharas helyett a helyben fogyasztható verziót választja.

Világszerte emberek milliói élnek az 5R szabályai szerint. Hozzájuk hasonlóan mi is képesek vagyunk lemondani a fölösleges kiadásokról, nemet mondani arra, amire valójában nincs szükségünk vagy az eldobható termékeket többször használhatóra cserélni. Ha másért nem, legalább pénzügyeink miatt fogyasszunk tudatosan – járvány idején is!

Ez a cikkem a Szentesi Életben jelent meg.

Kép: unsplash.com

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

 

 

 

 

 

süti beállítások módosítása