Tagadhatatlanul izgalmas az ajándékok csomagolását bontogatni. De ha jobban belegondolunk, beláthatjuk, hogy nem túl fenntartható szokás a papíralapú csomagolópapír használata. Bár az ajándék átadását követően - a ragasztócsíkoktól és különféle díszektől megfosztva - a szelektívbe hajíthatjuk, mégsem túl környezetbarát megoldás néhány percnyi használatért újabb és újabb fákat kivágni. Főleg amiatt, mert magának a csomagolóanyagnak csupán addig a néhány percig van igazán funkciója, amíg átadjuk a csomagainkat. De mivel is pótolhatjuk a hagyományos csomagolópapírokat?

1. Ajándéktasak

Néhány éve még engem is taszított az a lecsupaszított, leegyszerűsített gyakorlat, ami megspórolta a csomagolást és ehelyett a vastagabb falú, tartósabb, ajándéktasakokat részesítette előnyben. Ma viszont ezt egy követendő megoldásnak tartom, ugyanis a tasakok előnye, hogy többször fel lehet őket használni. Ezzel pedig nemcsak időt, hanem pénzt is megtakarítunk. Ezt a lehetőséget főleg abban az esetben javasolnám, ha távolabbi ismerősnek, kollégának, egyszóval olyan felnőttnek szánjuk az ajándékunkat, akinek az esztétikum nem lányeges szempont. Gyerekeket viszont nem szívesen fosztanék meg az ajándékbontogatás izgalmától.

2. Tüll és társai

Akár egy névnapra szánt cserepes virágot akarunk kissé feldíszíteni, akár a karácsonyfa alá szeretnénk becsempészni egy meglepetést, egy darab tüll vagy bármilyen elegánsabb, fényesebb, csillogóbb darab anyag jó szolgálatot tehet. Egy textil szalaggal masnit kötve rá igazán különlegessé tehetjük az ajándékunkat. Ráadásul mind az anyagdarab mind a szalag felhasználható a későbbiekben.

3. Újrahasznosított natúr papír

Ha nem szeretnénk elszakadni a papíralapú csomagolóanyagoktól, részesítsük előnyben az újrahasznosított, egyszerű, barna papírt! Ha ezt a színt túl egyszerűnek találjuk, díszíthetjük a papírt különböző színű és mintájú nyomdával. Ezzel nemcsak vidámmá, de egyedivé, sőt akár személyre szólóvá is varázsolhatjuk a csomagolást. A gyerekek biztosan szívesen kidíszítik a papírdarabokat. Eközben pedig nemcsak környezettudatosságra nevelhetjük őket, hanem egy vidám, közös családi tevékenységben is részük lehet.

4. Újságpapír

Néhány éve sokan még a fukarsággal és az igénytelenséggel tették volna egyenlővé az újságpapírba csomagolt ajándékokat, mára viszont egészen trendivé vált ez a megoldás. Pláne ha a megajándékozott kedvenc lapjából állítjuk össze a borítást. A figyelmesség semmibe nem kerül. Ennek a módszernek az az előnye, hogy használat után mehet a szelektívbe, ráadásul nemcsak egyszer és eredeti funkciójában használjuk az adott csomagolóanyagot.

5. Vászonzacskók

Apróbb ajándékok átadásához jó választás lehet egy-egy igényes, a megajándékozott stílusához illő vászonzacskó, amelyben később talán egy-egy használati vagy akár személyes tárgy is helyet kaphat. A szokásos, műanyag Mikulás zacskók használatát is kiválthatjuk esztétikus vagy éppen vidám textil zacskókkal.

Minél tovább használjuk tárgyainkat, annál ritkábban kell új termékek előállításával és szállításával, valamint a kidobott darabok szállításával és megsemmisítésével terhelnünk a környezetet. Nem mellesleg pedig a pénztárcánknak is jót teszünk ezzel. Kell ennél jobb megoldás?

Te mibe csomagolod karácsonykor az ajándékokat?

Kép: unsplash

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Az interjú első felében Németh Alexandra hegymászó a felkészülésről mesélt. A folytatásban megtudhatjátok, milyen érzés a világ legmagasabb pontján állni, nőként milyen kihívásokkal kell szembenéznie és mik a tervei a jövőre nézve.

Nőként nehezebb mászni?

Gyakorlati okok miatt nekünk nem nehezebb, csak más „kihívások” akadnak az expedíció során. Például amikor egy kötélen vagy a férfi csapattal és nasi meg WC szünetre állunk meg öt percre. Ilyenkor mire lehúzom a hevedert a derekamról, a fiúk már végeznek is. Éjszaka is kalandos a sátorban pisilni, főleg amikor egy-két sátortárs ott van még az ember mellett.

Komolyabbra fordítva a szót, nem nemtől függ, hogy megy a mászás. Volt szerencsém találkozni nagyon erős nőkkel és gyenge férfi mászókkal. A hegy nem válogat, és nem érdekli, ki honnan jött vagy milyen a bőrszíne. Aggyal, szívvel és a hegy iránti tisztelettel kell mászni.

Egy-egy mászás során hogy tudsz együttműködni számodra teljesen ismeretlen mászókkal? Van rivalizálás? 

Minden hegyre más céggel és csapattal mentem. Már az első hegy előtt tudtam, hogy számomra az egyik legnagyobb kihívás a csapatba való beilleszkedés lesz, mert évekig egyedül fotóztam és edzettem. Minden expedíció előtt izgultam egy  kicsit azon, hogy kik lesznek a csapattársaim és hogy fog működni a csapatszellem. A rivalizálás jelen van, kimondatlanul is. Egyedül az afrikai Kilimanjaron éreztem, hogy egy igazi csapat állt össze. Segítettük és támogattuk egymást, hogy mindenki a csúcsra tudjon állni.

Milyen érzés a csúcson állni? Minden esetben katarzissal jár?

Az utolsó lépéseknél, mielőtt elérném a csúcsot, mindig megkönnyezem. Párszor viszont már emlékeztetnem kellett magam, hogy figyeljek oda, mert a könny az arcomra fog fagyni. Egyszerűen leírhatatlan érzés a csúcson lenni. Hetek, hónapok, évek felkészülése, kemény munkája és odaadása áll a csúcsok mögött. Mit értek ezalatt pontosan? Hosszú napok rotációját, fáradt lábakat és izmok sorvadását, megterhelt szervezetet, kialvatlan éjszakákat, testi-lelki kimerültséget. De amikor az ember felér a csúcsra, ezek mind nem számítanak. Olyankor egy olyan pontra érek el, amiről addig csak álmodtam és titkon reméltem, hogy nekem is sikerül azok a szerencsések közé kerülni, akik láthatják azt a gyönyörűséget, ami a csúcson vár. (Kivéve, amikor Elbruszon teljes white-out fogadott és az orrunking nem láttunk el. J)

Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?

Két hegyre mindig a legboldogabban fogok emlékezni. Az első a Mont Blanc, amit kb. egy hónappal az  elbrusi expedíció után másztam meg egyedül, akklimatizáció nélkül. A második pedig, akármennyire is klisének hangzik, az Everest. Embertpróbáltató négy év és expedíciók álltak már mögöttem. Viszont ameddig az ember el nem éri a legmagasabb pontot, bármi történhet. Amikor fölértem, egy hatalmas álom vált valóra hét hegycsúcs megmászásával.

Mi alapján választod ki, hogy hová szeretnél legközelebb eljutni?

A hét hegycsúcsot időablak, nehézség, időtartalom és anyagi szempontok szerint terveztem. Amikor pedig tudtam, hogy olyan hegyet mászok, amihez olyan technikai tudás is kell, aminek még nem voltam a birtokában, speciális tréninget szerveztem be, mint például sziklamászást Wales-ben.

Mik a terveid?

Nagyon szeretném Új-Zélandot és pár észak-amerikai államot (Coloradot, Montanát) kerékpárral felfedezni! A következő „nagy dobás” is alakulóban van. Jó par helyre ki szeretném tűzni a zászlókat.

Kép: Németh Alexandra: https://www.alexfineartphotography.com/

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Németh Alexandra hegymászó nem mindennapi eredménnyel büszkélkedhet. Első magyarként teljesítette a 7 Summits listát. Ez azt jelenti, hogy mind a hét kontinens legmagasabb pontján járt már. Szasza most elárulja, hogyan jött ez az "őrült" ötlet, hogyan zajlik a felkészülés és milyen is az élet nőként a hegyen.

Mikor és hogyan született meg a fejedben a gondolat, hogy hegymászással szeretnél foglalkozni?

Mindent a fotózásnak és a makacsságomnak köszönhetek. 2011-ben otthagytam a munkámat, hogy belevágjak egy új kalandba. Autósportot, sportot és – hogy tudjam fizetni a számlákat – esküvőket fotóztam. 2012-ben három hetet a nepáli Himalájában töltöttem a gépemmel. Ekkor voltam először „magashegyi levegőn”’. Ekkoriban még fogalmam sem volt, hogy 2014-ben az az őrült ötletem támad majd, hogy megmásszam a hét hegycsúcsot. Közben újra visszatértem a hivatásomhoz, és az utolsó három hegyet már főmunka mellett másztam meg.

Hogyan készültél fel az első mászásodra?

Az első hét hegycsúcsos hegyemnek Elbruszt választottam Oroszországban, ami Európa legmagasabb pontja. A felkészülés során dupla spinning órákra jártam és futottam. Az ötlet 2014 áprilisában született meg a fejemben, és júniusban már az első csúcson álltam. A lakótársamon és a szüleimen kívül senki nem tudott arról, hogy belevágtam.

Mi volt a legmegterhelőbb része a felkészülésnek?

A munka, tréning, tervezés és sérülésmentesség kombinációja. A szervezésen belül pedig az expedícióra való gyűjtés volt igazán fárasztó. Emlékszem, rengeteg időt töltöttem a laptopom előtt. Rengeteg e-mailt írtam szponzoroknak, miközben edzeni vagy aludnom kellett volna. Ez nem csak fizikailag, de mentálisan is leterhelt.

Az elmúlt években változott a felkészülésed módja?

A felkészülést sokszor kombináltam munkautakkal. Például amikor Svájcba mentem és volt két napom, elmentem Zermattba, és akklimatizáció nélkül megmásztam a Matterhornt. Vagy amikor Genfben voltam fél maratonon, rádobtam egy pár napos tehercipelő, túrázással egybekötött tréninget az Alpokban. Az elmúlt 4.5 évben egyszer „nyaraltam”, de még az alatt is mindennapos volt számomra a futás. Minden szabadnapot és hétvégét, amit csak lehetett, edzéssel és felkészüléssel töltöttem.

Klein Dávid nyilatkozta, hogy a mászások közötti időszakban, a hétköznapok során nem igazán találja a helyét. Te hogy vagy ezzel? Nehéz összeegyeztetni a munkád és a mászásokat?

Szenvedélyes típus vagyok, de maximalista. Szeretek mindent beleadni, legyen szó az irodai munkámról, fotózásról, hegymászásról vagy sportról. Ezért bárhol vagyok (munkában vagy edzés alatt), megpróbálom kihozni magamból a legtöbbet. Az mondjuk előfordult, hogy egy hosszú futóedzés (25-35 km) alatt munkahelyi projekten gondolkodtam, vagy például elkalandozott a gondolatom Everest felé az irodában. A felkészülés alatt a napjaim 18 órásak. Ebbe mindent bele kell sűrítenem. Többször szóltak már a hozzám közelállók, hogy ki fogok égni, ha így folytatom. Biztos nem is álltam messze ettől, de nyomás alatt jól teljesítek.

Mi hiányzik legjobban a „lenti” életedből, miközben fent vagy a hegyen?

Szerencsés vagyok, mert gyorsan tudok „akklimatizálódni”. Nemcsak a magas hegyi levegőhöz de a hegyi élethez, ritmushoz, ételekhez, időjáráshoz, internet nélküli világhoz. Mint tárgy, a biciklim hiányzik leginkább, mert rengeteg időt töltöttem a felkészülés alatt kerékpározással, és nagyon hozzám nőtt.

A Németh Alexandra hegymászóval készült interjú folytatásából kiderül, milyen nehézségekkel kell nőként szembenézni a hegyen, hogyan lehet együttműködni a külföldi mászókkal és milyen érzés a világ tetején állni.

Kép: Németh Alexandra: https://www.alexfineartphotography.com/

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

A cikk első felében az Információs Korról, valamint a Z és az alfa generációkról olvashattatok. A folytatásban megmutatom, mi a mai szülők legnagyobb félelme és hogyan nevelik az Y anyák gyermekeiket.

Szülői félelmek

A szülők ma leginkább a gyereküktől, egész pontosan a gyerekük agressziójától félnek. Melyik anyát vagy apát ne bizonytalanítaná el, ha a gyereke azt vágja a fejéhez, mennyire rossz szülő azért, mert nem engedi a csemetéjét a végtelenségig telefonozni? Nem szabad azonban, hogy ezek a dühös mondatok eltántorítsanak minket attól, hogy korlátozzuk gyerekeink kütyühasználatát. A gyereknek manapság van egy olyan fajta stílusa, amely elől a szülő menekülne. Ilyen esetekben kétféle megoldási lehetőség merül fel. Az egyiket súlytalanításnak nevezzük. Ez azt jelenti, hogy a szülő csak legyint egy-egy problémás viselkedés kapcsán, és azzal nyugtatja magát, hogy majd úgyis kinövi a gyerek. A második lehetőség, hogy a szülő homokba dugja a fejét, miközben azt mondja, "ez velünk nem történhet meg". Egyik alternatíva sem helyes. A szülőnek be kell állnia a ringbe, amikor a gyerek követelőzik. A gyerek a szülőben időnként csak gátat lát, ezért a gyerek addig préseli a szülőt, ameddig csak tudja. Na, ezt nem kéne egy szülőnek sem hagynia! Senki nem lesz attól rossz anya, ha időnként megszidja a gyerekét.

Y-anyák

A mai Y-anyák felgyorsult, életet élnek, amelyben irreális elvárásokat támasztanak gyermekeik, illetve azok fejlődése felé. A hiperkonnektivitás is állandó résztvevője a mindennapjaiknak. Ez azt jelenti, hogy állandó kapcsolatban vannak olyanokkal, akik a saját gyerekükhöz hasonló korú gyereket nevelnek, vagy már neveltek gyereket vagy már láttak gyereket, viszont még soha nem találkoztak olyan fajta hiányosságokkal, amelyek az adott anya gyermekeit jellemzik. A hiperkonnektivitás rivalizációt okoz, ez pedig hisztit vált ki az anyákban. Mindezek pedig hozzájárulnak az elégedetlenség érzéséhez.  A gyereknevelést sok fiatal anya egy meghatározott idővonallal rendelkező projektnek tekinti. Ha valami nem a várt időpontban történik, az anyában irritált állapot alakul ki. Jó lenne, ha minden anya megértené, hogy a gyerek nem könyv szerint fejlődik. A versengés és összehasonlítgatások tehát teljesen feleslegesek.

Egyre gyakoribb látvány manapság, hogy a kisgyermekes anyák egyik kezükben a gyermeküket, a másikban a telefonjukat tartják, miközben tekintetüket végig a készülék kijelzőjére szegezik. Ez hatalmas hiba, ugyanis az újszülöttnek egy éves koráig az anyja tekintete jelenti a világ közepét. Ha a kisbabákat megfosztják az anyai tekintettől, húsz év múlva nem sok szeretet lesz a világban. Az Információs Kor tehát gátlástalanul nyomul be a családok legintimebb pillanataiba is. Ennek nem lenne szabad így lennie.

Abban egyetérthetünk, hogy minden szülő jól akarja csinálni. A maximalista elvárásainkból viszont visszább kell vennünk, különben megnyomorodik a gyerekünk. Elég, ha csak elég jó szülők akarunk lenni.

Kép: unsplash

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Néhány napja Tari Annamária Offline szülők, online gyerekek című előadásán vettem részt Mindszenten. A korábbi Tari Annamária előadásból visszaköszönt néhány gondolat. Szép számban akadtak azonban olyan kijelentések is, amelyek megleptek és egyben meg is döbbentettek. Ilyen volt többek között az életkori sajátosságok változása vagy az, ahogy az Y anyák telefonra tapadt szemmel nevelik a gyerekeiket. Az előadás néhány gondolatát emelem most ki.

Gyónások

Az utóbbi háromnegyed évben egyfajta gyónássorozaton vannak túl a közösségi hálók és az információtecnológiával foglalkozó cégek vezetői. Elmondásuk szerint valami olyat szabadítottak a világra, amit nem lett volna szabad. A közösségi hálók ugyanis úgy vannak felépítve, hogy dopaminlöketet adjanak az agynak, miközben addikciót, azaz függőséget okoznak. Vajon ezzel hány telefonfüggő gyerek és felnőtt van tisztában?

Rivalizációs düh

Az Információs Kor csúnyán elbánt a Z és az alfa generációkkal, hiszen elvette tőlük a felhőtlen gyermekkort. A gyerekek manapság folyamatosan fürkészik, figyelik egymást, megállás nélkül láttatják magukat az online térben, és állandóan kapcsolatban vannak egymással. Ezáltal nagy mértékű rivalizációs düh kerül a felszínre. Ilyenkor nyúlnak a dühös felek a kommentelés és az online beszólogatás, azaz a trollkodás eszközéhez. Az azonban régen rossz, ha az okoz valakinek örömöt, hogy leszólhatja a másikat. Ez ugyanis azt jelzi, hogy az illetőnek problémája van a saját önértékelésével.

Family detox

Minden 18 éves kor alatti gyermeket nevelő családnak ajánlott lenne elmennie évente két-három hét "family detox"-ra. Két nap kínlódást követően a családtagok egyre jobban elkezdenének egymás felé fordulni, ugyanis negyvennyolc óra kell ahhoz, hogy a gyerek meghallja a fák susogását, a természet hangjait. Hetvenkét óra elteltével elmúlik az irritáltság, és a gyerek elkezd beszélgetni. Nemcsak a családi harmónia és kapcsolataink helyreállítása miatt lenne szükség erre a néhány hétre, hanem azért is, mert a közösségi média nagyon megterhelő a gyerekek számára. Szülőként kutyakötelességünk, hogy kimentsük a gyerekeinket ebből az eltorzított online világból!

Nárcizmus

A XXI. században megállíthatatlanul hódít a nárcizmus járvány, amikor is az "én" az egyetlen és igazán fontos az egyén számára. Ez azzal jár, hogy hihetetlen mértékű a csalás és a becsapás a közösségi média felületetein. Egy kamaszlánynak például nem kell gazdagnak lennie ahhoz, hogy minden nap újabb és újabb outfitekben feszítsen az Instán vagy a Snapchaten. Elég csupán néhány trendi darab a pláza próbafülkéjében, amiben megörökíti magát és elhiteti a kortársaival, milyen luxusholmikra telik neki.

Napjainkban minden gyerek fenn van egy olyan nárcisztikus online térben, ahol mindenki fényesíti magát. Ezeken a felületeken az a meghatározó elv, hogy "ha már látszódunk, nézzünk ki jól!". Miközben azonban énprezentációt hajtunk végre, azaz önmagunkat a lehető legelőnyösebb formában láttatjuk, a barátaink egó reklámjait, vagyis egymás idealizált képeit nézegetjük.

A párkapcsolatok ma agresszívan és nárciszikusan indulnak. Ezt a trendet pedig segíti a közösségi média. Ha egy felhasználó beállítja a Facebookon, hogy egyedülálló, 4 (!) percen belül valaki már randira is hívja. Mindez a sikeresség látszatát kelti. Hol marad azonban az az idő, amit az ember önmagára figyelve a lezárt kapcsolat végiggondolásával tölt, hogy tanulhasson a korábbi hibáiból és fejlődhessen a jelleme?

Szelfik

Az elmúlt húsz évben a galériák tetemes részét szelfik teszik ki. A szelfikészítés jelenségét úgy magyarázhatjuk, mint az individualista, de szorongással átitatott én reklámozását. Régen volt tükör (! :). Az ember belenézett, aztán ment tovább. Ma ezzel ellentétben az ember készít magáról egy vagy tíz vagy húsz vagy negyven képet, amelyek közül kiválasztja a legelőnyösebbet, és azt meg is osztja az ismerőseivel.

Dopaministák és függők

Eriksen meglátása szerint az információtechnológiai kor azzal hitegetett, hogy minden sokkal gyorsabb lesz, ezáltal több időnk szabadul fel. Ezzel szemben a rideg valóság az, hogy a felszabadult időnket a gép előtt töltjük és semmit nem hasznosítunk belőle.

Az alkoholisták és a heroinisták mellett a dopaministák fogalmával is érdemes megismerkednünk. Ők azok, akik állandóan a telefonjukon lógnak, nincs egyetlen barátjuk sem, nem beszélgetnek senkivel. A 16 és 25 év közötti korosztályt érintő vizsgálatból kiderül például, hogy ez a generáció szabályosan rosszul érzi magát és elvonási tüneteket produkál, ha fél napig nincs nála a telefonja.

Infantilis lélek felnőtt testben

David Le Breton francia antropológus szerint az életkor többé nem fokmérője az érettségnek. A gyerekek már korán kis fogyasztókká válnak. Trendkövetők, a lemaradás félelme szorongással tölti el őket. A Lancet folyóirat idén szeptemberben megjelent cikke szerint tanácsos lenne öt évvel eltolni az egyes fejlődési szakaszokat jellemző életkori sajátosságokat. Mit értsünk ez alatt? A mozaikszerű érettség miatt a mai 18 éves olyan, mint régen egy 13 éves. A gyerekek ma felnőtt helyszíneken, felnőtt testtel, de gyerek attitűddel vesznek részt különböző szituációkban. A média és az információs környezet pedig támogatja ezt az infantilizációt. 

A szülők legnagyobb félelméről és az Y anyákról a cikk folytatásában olvashattok.

Kép: unsplash

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Novemberben kivont kardéllel védtem az olvasás intézményét, interjút készítettem Földvári Nagy Zsuzsival, a Koraszülöttekért Országos Egyesület elnökével, a NANE munkatársát a családon belüli erőszak magyar elkövetőiről és áldozatairól kérdeztem, Dr. Döncző Margit gyermekgyógyász obezitológus pedig a gyermekkori elhízásról osztotta meg velem a gondolatait.

Kütyü helyett könyvet adj a gyereknek! - Az olvasás elengedhetetlen

"Sok szülő használja elektronikus bébiszitterként az okostelefont, a tabletet vagy a tévét. Ezzel egyidejűleg az olvasásra, a mesehallgatásra szánt idő mennyisége csökken. Miért lökjük gyermekeinket a képernyők elé? Vajon tisztában vagyunk azzal, mit okozunk ezzel a kényelmi megoldással hosszú távon? Egy személyes hangvételű írás következik."

"Minden szülőnek vennie kellene a fáradságot, hogy a család mindennapi rutinjának részévé tegye a mélyolvasást. Ez szükséges ugyanis ahhoz, hogy empatikus, kritikusan gondolkodó felnőtt váljék gyermekünkből. Minden rendszerben és minden korszakban veszélyes, ha a felnövekvő generációk nem látnak a dolgok mögé, nem ismerik fel az összefüggéseket és nem kérdőjeleznek meg időnként döntéseket és állításokat. Szeretném, ha a gyermekeim egy nyitott, időnként kételkedő világnézetet tennének magukévá, és a csordaszellem helyett a józan eszükre hallgatnának! Ebben segít minket a mindennapos olvasás."

Harc a koraszülöttekért - Interjú a Koraszülöttekért Országos Egyesület elnökével

"Földvári Nagy Zsuzsi tizenegy évvel ezelőtt egy 610 grammos babának adott életet, akiből mára átlagos kiskamasz cseperedett. A koraszülés traumája után Zsuzsi úgy döntött, megpróbál segíteni a hasonló élethelyzetet átélt szülőknek. Nevéhez fűződik a Koraszülöttekért Országos Egyesület létrehozása. Zsuzsit önkéntes munkájáról, eredményekről és nehézségekről egyaránt kérdeztem."

"- Miért kell az egészségügyi dolgozókat támogatni abban, hogy hogyan kommunikáljanak a koraszülésen átesett édesanyákkal, családokkal?

- Nagy szükség van az egészségügyben a szempontváltásra. Sok szakember nem érzi, milyen életre szóló traumát okozhat egy-egy mondatával. A többnyire váratlanul bekövetkező koraszülés, az űrbázisszerű kórházi osztály, a rohamkocsi mind félelemmel és szorongással töltik el a szülésen átesett édesanyát.  Emellett állandóan ott motoszkál az ember fejében az önvád. Sok anya gyötrődik azon, vajon mit rontott el, mit kellett volna másként csinálnia. Ezenfelül sajnos a társadalmi sztereotípiák sem könnyítik meg a szülők dolgát. Sokan ugyanis azt gondolják, hogy csak és kizárólag az szül korábban, aki elhanyagolta magát, a babát vagy a terhesgondozást, esetleg dohányzott, ivott vagy kábítószerezett a terhesség során. Ez egy nagyon káros hozzáállás."

Családon belüli erőszak: minden ötödik magyar nő érintett

" - Ha elvonatkoztatunk az aktuális teendőktől, hogyan foglalná össze az egyesület munkájának központi elemeit?

- A NANE 25 éve dolgozik a nők és gyerekek biztonságáért. Munkánk központi területe a családon belüli és párkapcsolati erőszak ellen folytatott harc. Folyamatosan kapcsolatban állunk az érintett nőkkel; önkénteseink többek között ingyenes segélyvonalat működtetnek, foglalkozunk érdekképviselettel, és Erőcsoportokat indítunk, amelyek az érintett nők számára nyújtanak támogatást. De nagyon fontosnak tartjuk a prevenciót is. Szívdobbanás programunkban gyerekeknek és fiataloknak tartunk interaktív foglalkozásokat az egyenlő párkapcsolatokról, valamint számos ingyenes kiadványunk is van, amelyek az érintetteknek és az őket támogatóknak nyújtanak információkat. Ezenkívül foglalkozunk szakemberképzéssel, és események szervezésével. Utóbbihoz tartozik a 16 Akciónap is."

" - Melyik korosztály érintett leginkább?

- Mindegyik korosztály és társadalmi, gazdasági réteg érintett. Minden ötödik magyar nő valamikor él vagy élt olyan párkapcsolatban, amelyikben a partnere rendszeresen bántalmazza vagy bántalmazta. Tehát Magyarországon mintegy félmillió nő tapasztalta meg a párkapcsolati erőszak által okozott szenvedéseket."

A gyermekkori elhízás nemcsak esztétikai probléma

" - Magyarországon milyen az elhízott gyermekek aránya?

- Az utóbbi két évtizedben megháromszorozódott a túlsúlyos gyerekek száma hazánkban. Az Európai Unióban 12 millió gyerek elhízott. Az EU tagállamai közül nálunk a legelhízottabbak a nők, a férfiak pedig a negyedik helyet foglalják el az elhízott nemzetek ranglétráján.

- Mi áll a nagymértékű elhízás hátterében?

Az elhízások 1–3%-áért tehetők felelőssé organikus, azaz szervi okok. Ilyen lehet például egy-egy hormonális elváltozás vagy genetikai probléma. A fennmaradó 97–99%-ban a mozgáshiánnyal összefüggő életmód, valamint a nem megfelelő családi és táplálkozási minták vezetnek az elhízáshoz. Ezek alapján tehát elmondhatjuk, hogy inkább a helytelen életmód a hibás, nem a genetika."

" - Mennyi édességet adhatunk a gyerekeknek?

- Tanácsos lenne, ha édesség helyett inkább gyümölcsöt és müzlit adnánk a kicsiknek. Nem tesz jót nekik, ha napi rendszerességgel csokit fogyasztanak. Üdítő helyett pedig 1,5–2 liter szénsavmentes víz fogyasztása ajánlott."

Neked melyik cikk nyerte el legjobban a tetszésed?

Kép: unsplash és saját (portré) 

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

A napokban Dr. Döncző Margit gyermekgyógyász obezitológussal beszélgettem a gyerekkori elhízásról. A bővebb interjút hétfőn olvashatjátok a Life.hu-n. Most néhány elgondolkodtató tényt emelek ki, amelyekből kiderül, milyen lesújtó a magyar lakosság egészség- és testtudata.

1. Háromszor annyian!

Az utóbbi húsz évben minimum a háromszorosára nőtt a túlsúlyos gyerekek száma Magyarországon. Az Európai Unió tagállamait összehasonlítva a magyar nők a legelhízottabbak. Férfiaink a dobogó negyedik fokán foglalnak helyet. Az Unióban 12 millió (!!!) gyerek elhízott!

2. Nem a méret a lényeg

A testtömegindex nem mutatja meg pontosan, elhízott-e valaki. Manapság úgy gondolják a szakértők, hogy a testtömeg percentilis görbe megbízhatóbb képet ad a páciens állapotáról. Ami igazán lényeges, az a zsírtömeg mértéke. Ezt speciális eszközökkel határozzák meg.

3. Nem(csak) a genetika a hibás

Az elhízások csupán 1-3%-ának áll a hátterében organikus, azaz szervi ok, mint például valamilyen hormonális elváltozás vagy genetikai probléma. Az esetek 97-99%-ában a nem megfelelő családi és táplálkozási minták, valamint a mozgásszegény életmód felelős azért, ha túl sokat mutat a gyerek alatt a mérleg. Iker vizsgálatok bizonyítják, hogy ha az ikerpár egyik tagja olyan családhoz kerül, amelynek tagjai elhízottak és helytelen táplálkozás jellemzi a család mindennapjait, a gyermek ezt a mintát tanulja meg, és ezt fogja követni. Ha az ikerpár másik tagja olyan családhoz kerül, ahol nagy figyelmet fordítanak a tudatos táplálkozásra, nagyobb eséllyel lesz megfelelő testsúlyú. 

4. A kezdetek

Érdemes már rögtön a gyermek megszületése után odafigyelnünk arra, mennyi anyatejet vagy tápszert adunk gyermekünknek. Szoros kapcsolat van ugyanis a gyerekkori és a későbbi, felnőttkori elhízás között. Aki ugyanis már csecsemőként túlsúlyos, abból 25%-os valószínűséggel lesz elhízott felnőtt. Ha viszont valaki tiniként küzd a kilókkal, már 80%-kal nagyobb az esélye a felnőttkori elhízásra. Vagyis minden negyedik elhízott kamasz felnőttként is túlsúlyos lesz.

5. Mit okoz a túlsúly?

Többek között ízületi deformitás, cukorbetegség, inzulinrezisztencia, magas vérnyomás és egyéb érrendszeri betegségek írhatóak a (gyerekkori) elhízás számlájára. Emellett az elhízott gyerekeknek azzal is szembe kell nézniük, hogy könnyen a kortársközösségek gúnyolódásainak céltáblájává válnak.

6. Ha válogat a gyerek

A válogatósság problémájának megoldása a szülői példamutatásban keresendő. Talán nem is gondolnánk, milyen sok múlik azon, hogy a szülők hogyan viszonyulnak a táplálkozás témájához és milyen mintát mutatnak a gyermeküknek az étkezések során. Ezenkívül érdemes azt is végiggondolnunk, hogy szülőként mit engedünk meg a gyerekünknek és mit nem.

7. Családtagok és a tudatos táplálkozás (, illetve ennek teljes hiánya)

Általában az anyák azok, akik igyekeznek minél egészségesebb ételeket tenni gyermekük elé. Az apák gyakran nem partnerek ebben. A nagyszülők pedig túl sokszor igyekeznek édességekkel tárgyiasítani a szeretetüket. Ezzel viszont többet ártanak, mint használnak.

8. Édesség? Szó se lehet róla!

A szakember szerint nem helyes napi (!) rendszerességgel csokoládét, süteményt és egyéb nyalánkságokat adni a gyereknek. Helyesebb, ha gyümölcsökkel és müzlikkel enyhítjük az édes íz iránti vágyukat.

9. Reggeli? Csak otthon!

Sok gyereket reggeli nélkül engednek el iskolába óvodába. A kiegyensúlyozott reggelinek nem lehet alternatívája az, hogy a család reggel megáll egy pékségnél, és süteményt nyom a gyerek kezébe. Ideális esetben a reggelit minden gyereknek otthon kellene elfogyasztania. (Az már csak ráadás, hogy az útközben elmajszolt reggeli hogyan hat a gyerekek fogazatára. Ha kíváncsi vagy az elrettentő magyar valóságra, kattints a dentálhigiénikussal készített interjúmra!)

10. A módszer

Ha egy gyerek elhízott, fontos, hogy ne éheztetéssel igyekezzünk megszabadítani a pluszkilóktól. Egyrészt a növekedéssel párhuzamosan változnak a gyermek testének arányai, másrészt elengedhetetlen a megfelelő táplálkozási szokások kialakítása és a rendszeres, nem feltétlenül intenzív testmozgás. Ez naponta 30-45 perc mozgást jelent az iskolai testnevelés órákon kívül.

Az életmódváltás során fontos, hogy a gyereknek legyen egy társa a családból, akire támaszkodhat, aki biztatja és aki vele együtt diétázik és sportol. Ezt a szerepet többnyire az anyák vállalják magukra. A közös célok és programok nemcsak a testsúly idealizálásában segítenek, hanem a szülő-gyerek kötődés erősítésében is.

Kép: unsplash

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

A cikk első részében többek között a környezetszennyezésről és a klímaváltozásról osztotta meg véleményét Grandpierre Atilla zenész-csillagász. A folytatást itt olvashatjátok.

- Mit jelent számodra a környezetvédelem?

- Úgy gondolom, a környezetvédelem kifejezés nem mindig szerencsés, hiszen ember-központúsága miatt használati értékekben gondolkodik. Ezért azokban az esetekben, amikor nem mesterséges, ember építette környezetről van szó, a tájvédelem vagy a természetvédelem a megfelelőbb kifejezés, amennyiben a táj, a Természet önmagában vett értékét állítja a központba. A tájnak, a Természetnek alapvetően az embertől független, természeti értékét  is meg kell becsülni. Ezekre a szempontokra az átfogó ökológia hívja fel a figyelmet.

- Mit értsünk átfogó ökológia alatt?

- Az ökológia az életközösségek tudománya. Az átfogó ökológiában az ember mint egyén egész sor életközösség tagja. Ilyen a család, a nemzet, az emberiség, a földi élővilág (állatvilág, növényvilág, maga az élő Föld) és a kozmikus élővilág, végső soron az élő Világegyetem. Mindez attól átfogó, hogy nemcsak az anyagi, hanem a lelki-szellemi értékeket is figyelembe veszi.

- Mit jelent az ökológiai társadalom?

- Úgy gondolom, ami igazán fontos, az az ökológiai civilizáció. Az ökológiának ugyanis, ha valóban az életközösségek tudománya, figyelembe kell vennie azt is, hogy az élőlények érző lények. A nyugati civilizáció tudományos világnézete szerint a sejtek nem élőlények, hanem gépek, és csak annyiban különböznek az ember alkotta gépektől, hogy sokkal bonyolultabbak. Ehhez hasonlóan a Világegyetem a nyugati felfogás számára nem több, mint egy rakás anyag, az égitestek anyagának összessége, a Nap pedig csupán egy nagytömegű fúziós reaktor, amely fényt és hőt bocsát ki. Ezek alapján a Föld is csak egy élettelen rendszer. James Lovelock azonban néhány évtizede kimutatta, hogy a Föld olyan önszabályozó rendszer, amely az élet számára kedvező tartományban tartja a földi légkör, az óceánok, a földkéreg fizikai feltételeit. Ha meggondoljuk, hogy egy fizikai rendszer nem képes az életnek kedvezően szabályozni a fizikai feltételeket, akkor világossá válik, hogy a Földnek alapvetően élőlénynek kell lennie. 1979-ben jelent meg erről írt Gaia: a földi élet új nézőpontból című könyve. Ehhez hasonlóan nemrég az általam kidolgozott Héliosz-elmélet a Napról is kimutatta, hogy alapvetően élő. A nyugati tudományos világnézet szerint az élet az élettelen anyag bizonyos körülmények között fellépő sajátos kísérőjelensége. Úgy gondolom, ennél sokkal mélyebben kell elgondolni az élet mibenlétét és jelentőségét. Az Élő Világegyetem elmélete egy új szemléletű, egzakt biológiára támaszkodva igazolta, hogy az egész Világegyetem legalapvetőbb tulajdonsága az, hogy él. Ha a Világegyetem él, akkor a kozmikus élet áthat bennünket is. Ha az élet alapvetőbb, mint az anyag, akkor az egész társadalomeszmét, az egész civilizációt újra kell gondolnunk. Az élet teljesebb fogalma révén más lesz a civilizáció célja. Az élet átfogó eszméje túlmutat a nyugati civilizáción az ökológiai civilizáció felé.  S ha az embernek az egészsége, boldogsága, szellemi kibontakozása, családja, hazája, az emberiség és a Föld bolygó fontos érték, akkor az ökológiai civilizációban érdemes gondolkodni, mert ez segít hozzá ezekhez az értékekhez. 

Kép: unsplash

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Grandpierre Atilla nevével tavaly ősszel találkoztam először. Akkor egy különleges VHK koncerten vettem részt. Azóta már egy csillagászati előadásán is részt vettem. A közelmúltban pedig egy újabb észvesztő VHK tombolásnak voltam a részese. A koncert után Atilla megígérte, hogy megosztja néhány gondolatát az olvasóimmal. Mi másról is kérdezhettem volna a XXI. századi polihisztort, aki otthonosan mozog a zene, az irodalom, a vallás, a magyarságtudomány, a pszichológia, a biológia és a fizika területén, mint a környezetvédelemről?

- Mit látsz, mivel okozzuk a legtöbb gondot a bolygónak?

- A gyűjtögető-vadászó, nagyállattartó, hagyományos társadalmakban az élet megteremtette saját feltételeit. Az ember szerette a Természetet, a tájat, a földet, amelyen élt, amely a megélhetését biztosította. A nyugati civilizáció megszületésével – különösen az iparosodás után –, ez a helyzet alapvetően megváltozott. A nyugati ember uralni akarja a Természetet, ahelyett, hogy együttműködésre törekedne. E felfogás egyik súlyos következménye az egyre növekvő mértékű szeméttermelés. Két módja van a szemét kiiktatásának: elégetik vagy eltemetik. A szemét elégetése a környezetszennyezés fő forrása. Világviszonylatban a környezetszennyezés a halálozások legfőbb okává vált. A szemétgazdálkodás a világ egyik legnagyobb problémájává nőtte ki magát. A környezet törékeny, mint az ember, úgy kell rá vigyázni, mint a szemünk világára.

- Mit gondolsz a klímaváltozásról?

A klíma változékony, mint az időjárás. Jégkorszakok és melegedési időszakok jöttek és mentek. A hőmérséklet az elmúlt 500 millió évben folyamatosan változott, ahogy a széndioxid-tartalom (CO2) is, és a mai értékek átlag alattiak.

- A változó környezetben milyen veszélyek fenyegetik az emberi fajt?

- Az emberi fajt fenyegető veszélyek elsősorban abból adódnak, hogy a mai ember az anyagot tartja az elsődleges valóságnak, mert ebből a használati értékek elsődlegessége adódik, háttérbe szorítva a lényeget, az élet alapvetően lelki-szellemi, érzelmi és értelmi természetét. Úgy gondolom, ideje alapvetően újragondolni a világnézetünket, és ennek alapján az életfilozófiánkat, mert ezek határozzák meg legfontosabb döntéseinket. A modernitás a Természet fogalmának leértékelésével kezdődött. Először a görögök választották el a Természetet szakralitásától, a vallás a természetfeletti fogalmának bevezetésével ezt megerősítette, majd a materializmus uralma véste be a felfogásunkba. Ha a Természetet élőlénynek tekintjük, akkor ezt érdemes az írásmódban is jelezni.

- Miért legyintenek sokan, amikor a környezetvédelem vagy a természet és az ember közötti harmonikus kapcsolatot sürgetik a kutatók vagy a civilek?

A mai nyugati ember tehetetlennek érzi magát a társadalmat meghatározó tényezőkkel szemben. Az anyagot elsődlegesnek tekintő szemlélet számára a környezetvédelem is a társadalom irányítóinak feladata. S ha így van, akkor ahhoz a legtöbb ember nem tud hozzájárulni. A Természetnek viszont csodás megújító ereje van. Egy-egy egész napos kirándulás után mintha újjászületnénk, lelki-szellemi téren is. S ha a Természet bennünk is él, akkor képesek vagyunk ezt megérezni, képesekké válunk egészséges érzelmi kapcsolatot táplálni az élet egész Mindenséget átható és az élet kibontakozására bíró erővel. Ha érezzük magunkban a Mindenség erejét, életkibontakoztatásra bíró életerejét, akkor megváltozik az érzelmi kapcsolatunk önmagunkkal, embertársainkkal, az állatokkal, növényekkel, a Földdel, a Nappal, és az egész Mindenséget kitöltő életfolyamattal. Ha érezzük és értjük a Természet bennünket felemelő, életre ösztönző életerejét, akkor alapvető értékrendünk, életfelfogásunk, világfelfogásunk teljesebbé, egészségesebbé válik. Érezni fogjuk magunkban az indíttatást, hogy mi is cselekedjünk a környezetünkben az élet kibontakoztatásáért, sőt társakat is keressünk a tartósabb eredmény eléréséért.

A folytatásban Atilla az ökológiai társadalom működésébe és más elméleti kérdésekbe avat be benneteket.

Kép: facebook.com/ Grandpierre Atilla és unsplash.com

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Néhány héttel ezelőtt egy katartikus színdarabot néztem és éltem végig Tenki Rékával. A monodráma Péterfy Novák Éva Egyasszony című blogja, majd későbbi kötete alapján készült. Egy szerényen berendezett színpad és az egyszereplős előadás előtt kissé szkeptikusan ültem be a nézőtérre. Az egy óra húsz perces darab viszont már az elején magával ragadott, a közepe táján úgy éreztem, sírnom kell, a vége felé már csurgott a könnyem, hazaérve pedig vagy fél óráig zokogtam. De mi váltotta ki ezt a hatást?

Péterfy Novák Éva - a múzsám, Péterfy Bori sógornője - életének tragikus eseményei elevenültek meg a színpadon. Ezek olyan epizódok, amelyeket látva, hallva, olvasva minden anya hátán a hideg futkos. Mert Évával egy bántalmazó férj mellett az történt meg, aminek soha nem lenne szabad. Két gyermekét is elveszítette. Az egyik hét évet élt, a másikat halva kellett megszülnie.

A nézőtéren ülő nők és anyák akaratlanul is azonosultak a főszereplő alakjával. Mert talán nincs olyan ember, aki ne találkozott volna az egészségügyet belengő kiszolgáltatottsággal, a félrebeszéléssel, amikor a beteg legszívesebben beleordítaná a folyosó klórszagába, hogy "Orvosok, kommunikáljatok!". Ebben a helyzetben akkor a legsérülékenyebb egy nő, amikor nemcsak a saját, hanem a megszületendő gyermeke életét is egy vadidegen orvos és szülésznő kezébe adja. A kórházi dolgozók egy részének pedig sokszor fel sem tűnik, micsoda bizalommal fordul feléjük a páciens, ők pedig mennyire lekezelően élnek vissza ezzel az érzékeny és bizalmas helyzettel.

Péterfy-Novák Éva blogjába korábban már belenéztem, az interneten is több fikcióját olvastam. A stílusa tömör, objektív, sallangoktól mentes. Mértani pontossággal csak annyi információt oszt meg egy-egy helyzetről, amennyi feltétlenül szükséges. Ennek ellenére gond nélkül elevenedett meg a szemem előtt az írónő többévnyi kálváriája.

Láttam a tolókocsit, aminek a karfájába kapaszkodva igyekezett elkerülni, hogy ráüljön a születendő, halott csecsemője fejére. Láttam a bolti eladóval folytatott párbeszédet, amikor a hétéves halott gyermekének vásárolt ruhát a temetésre. Láttam a mérhetetlen félelmet a tekintetében, amikor a haldokló gyermeke a szemébe nézett, és szavak nélkül búcsúzott tőle. Éreztem a tanácstalanságot, amikor ezzel egyidőben a másik gyermeke is beteg volt és kétségbeesve próbált egyszerre két gyerek mellett helyt állni. Láttam, ahogy a harmadik, egészséges gyermekével a temetőben emlékeznek a halott nagytestvérre. Hátborzongató képek voltak! És a leggyötrelmesebb, a legnyomasztóbb az volt az előadás során, hogy mindezek - talán szóról szóra - valóban megestek egy anyával, egy családdal.

Tenki Réka játéka és Péterfy-Novák Éva mondatai katartikusan hatottak. Ezt a darabot minden anyának látnia kell. Ha egészséges a gyereke, akkor azért, hogy hálát adjon emiatt. Ha betegség vagy tragédia sújtotta, talán ez az előadás segít a gyászfeldolgozás során.  Tenki Réka végszavát döbbent csönd és mozdulatlanság fogadta a nézőtéren. Csupán az orrukat törölgető közönség szipogása törte meg a csöndet. Jó néhány másodpercig ültünk sóbálvánnyá dermedve. És talán nem akartuk elhinni, hogy ez valóban megtörténhet.

Kép: 24.hu - Takács Attila

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!