Októberben a következő cikkek kerültek ki a kezem alól.

Így kellene felvilágosítanunk gyermekeinket egy nőgyógyász szerint

Az a bizonyos nőgyógyász, akivel az interjút készítettem, Dr. Gyovai Gabriella. A doktornővel korábban is dolgoztam már együtt. Akkor a szülés utáni depresszióról nyilatkozott nekem.

"Sok szülő bizonytalanodik el, amikor csemetéje arról érdeklődik, hogyan is kerül a kisbaba az anyuka hasába. Hány éves korban kezdjük a felvilágosítást? Hogyan beszéljünk erről a kényes témáról? Gyermekeink szexuális felvilágosításáról Dr. Gyovai Gabriella nőgyógyászt kérdeztem."

"- A szülők gyakran igyekeznek lerázni magukról a felvilágosítás terhét. Mi ennek az oka?

- A szülők azt szokták mondani, hogy azért nem akarják feszegetni a témát, mert majd attól lesz a gyereknek szexuális késztetése, egyébként meg boldog tudatlanságban élne. Ezt viszont senki sem gondolhatja komolyan.
A másik félelem az, hogy a szülők nem érzik magukat eléggé kompetensnek és azt gondolják, nem tudnák megfelelően elmagyarázni ezt a témát. Ha elbizonytalanodnak, segítség lehet a jó könyv és a rajzfilm, például a Hogyan lesz az ember."

Család és karrier - interjú a Sanofi gyógyszercég vezérigazgatójával, Szörényi Beátával

Folyamatosan foglalkoztat, ki hogyan, milyen módszerrel egyezteti össze a családi életet a hivatásával. Korábban már egy Tóth Krisztinával készített interjúban is pedzegettem ezt a kérdést. Akkor Krisztinát valamelyest ki is hoztam a sodrából ezzel.

"Amikor egy nőnek gyermeke születik, új, eddig ismeretlen feladattal találja szemben magát. Minél előbb meg kell tanulnia, hogyan zsonglőrködjön munka és családi élet között. A szakmai sikerekről és a karrierépítésről azonban az után sem kell lemondanunk, hogy anyává válunk. A Sanofi gyógyszercég vezérigazgatóját, Szörényi Beátát vezető pozícióról, feladatok összehangolásáról és társadalmi szerepvállalásról egyaránt kérdeztem."

"Nyilván minden vezetőnek szüksége van családi háttérre, támogatásra, amit én mind a férjemtől, mind a kisfiamtól maximálisan megkapok. A család toleranciája, bizalma és közös kompromisszumok nélkül nem működik ez a dolog, függetlenül attól, hogy nőről vagy férfiról van szó. Vezetőnek lenni szándék, képesség és személyiség együttállása, nem kor vagy nem függvénye."

Tilalom vagy liberalizáció? - Abortusz a világ körül

"Tavasszal Írország egy megengedőbb abortusztörvény mellett tette le a voksát. A legfrissebb információk szerint januárra várhatólag törvénybe is iktatják a módosításokat. Ennek kapcsán annak jártam utána, hogyan viszonyulnak a terhességmegszakítás kérdéséhez a világ különböző pontjain."

"Latin-Amerikában az abortuszok három negyede illegális keretek között történik. Egy év alatt tizenhét millió nem biztonságos abortuszt hajtanak végre világszerte. Éves szinten világviszonylatban több mint 23 000 nő veszíti életét nem biztonságosan végzett abortuszok során. Abban a tizennégy fejlődő országban, amelyet a nem biztonságos abortusz gyakorlata jellemez, a terhességmegszakításon átesett nők 40 százalékánál, vagyis közel felénél jelentkezik valamilyen komplikáció, amely orvosi ellátást igényel. A fejlődő országokban hozzávetőlegesen 6,9 millió nőt kezelnek évente ilyen problémákkal. Ezen a döbbenetes számon fölül vajon hányan vannak, akikhez egyáltalán nem vagy későn érkezik orvosi segítség?"

Mindig van ok a kiközösítésre - Lépjünk fel együtt az iskolai zaklatás ellen!

Tanárként, szülőként elengedhetetlennek tartom, hogy szót ejtsünk az iskolai agresszió jelenségéről. Korábban Jodi Picoult Tizenkilenc perc című regénye kapcsán már bemutattam, mihez vezethet, ha valaki éveken keresztül céltáblája a kortárscsoport froclizásának.

"Egy pofon, kiközösítés vagy megfélemlítés. Sajnos ezek mindegyike elválaszthatatlan a gyerekközösségek mindennapjaitól. A bullying olyan jelenség, amely mellett nem mehetünk el szó nélkül. Tódor Marina óvoda- és iskolapszichológus, klinikai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus, Gordon-tanári kommunikációs tréner osztotta meg velem a témával kapcsolatos tapasztalatait."

"Bármilyen külső jegy, mely megkülönbözteti a diákot a társaitól (pl. túlsúlyos, szemüveges, alacsony vagy épp magas) célponttá teheti. Ami a belső tulajdonságokat illeti, az áldozat gyakran introvertált, passzív, önalávető, alacsony önértékelésű, magányos, önmagát hibáztatja a kudarcért, szenzitív, csendes, óvatos. Ettől persze lehet eltérés, és tulajdonképpen bárki válhat áldozattá."

"az áldozattá válástól leginkább a magas érzelmi intelligencia, megfelelő szintű kommunikációs képességek tudnak megóvni, melyek kialakításában nyilvánvalóan nagy szerep jut a szülőknek, sőt még a testvéreknek is!
Ha pedig már megtörtént a baj, illetve folyamatosan zajlik gyermekünk zaklatása, ne bagatellizáljuk el, és ne essünk abba a hibába, hogy őt kezdjük el hibáztatni vagy a megoldást teherként a nyakába akasztani, mondván: „Védd meg magad, gyerekem!”"

Beszéljünk őszintén az elmúlásról! - Gyermekek és a gyász

"Halottak napján a legtöbb család megemlékezik elhunyt hozzátartozóiról, szeretteiről. Ebben az időszakban elkerülhetetlen, hogy a kisgyermekek is szembesüljenek az elmúlással, az élet végességével. Vajon hogyan érdemes szülőként ehhez a témához közelítenünk? Hány éves kortól szabad temetésre vinnünk gyermekeinket? Hogyan segíthetjük őket gyászuk feldolgozásában? Kérdéseimre Singer Magdolna író, újságíró, mentálhigiénikus szakember, gyászterapeuta adta meg a választ."

"A temetésen való részvétel segíti a halál tényének tudomásul vételét, elkerülhetővé teszi a kirekesztettség érzését, és megtapasztalhatja az emberi melegség, összetartozás, együttérzés erejét. Utána lehet erről beszélgetni, ami szintén segíti a feldolgozást. Ne mulasszuk el azonban felkészíteni arra, mi fog történni a temetésen, hiszen, ha nem tudja, hogy a lélek már nincs a testben, rémülettel töltheti el, amit ott tapasztal."

Neked melyik téma nyerte el legjobban a tetszésed?

Kép: unsplash

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Korábban már ejtettem szót róla, hogy fontolgattam a futást, meg bele is vágtam. A lelkesedés viszont idővel mindig alábbhagyott. A nyáron újabb lendületet vettem. Akkor hetente két-három alkalommal róttam a köröket a futópályán. Aztán a nyaralás meg a cikkírás elvette az időt a sporttól. Ősszel  viszont újra belevetettem magam a futásba.

Soha nem voltam egy sportos alkat. Egy csendes zug és az olvasás mindig vonzóbb alternatíva volt számomra, mint a megerőltető, izzasztó edzések. Rövid szakaszok azonban vissza-visszatérően előfordultak az életemben, amikor például úsztam, otthon tornáztam vagy a barátnőmmel hébe-hóba elmentem kocogni.

Az idén nyáron elkezdett futóedzéseket hozzávetőlegesen egy hónapig hanyagoltam. Ez az idő pont elég volt ahhoz, hogy brutális mértékben romoljon az általános edzettségi szintem és rosszabb időeredményt produkáljak, mint az edzések kezdetén. Aztán heti egy alkalommal megoldottam, hogy sportoljak a szabadban. Legjobb lenne, ha hetente kétszer-háromszor is időt tudnék szakítani a rendszeres testmozgásra. Ez egyelőre még kevésbé kivitelezhető, hiszen mióta dolgozom, nemcsak a családi élettel kell összehangolnom az edzéseket, hanem az iskolai, a cikkíró és a könyvtervező tevékenységekkel is, így ez egyelőre még várat magára. Viszont a heti egy edzéssel is szépen lassan javuló eredményeket tudok elérni.

Elsőként egy futócipő vásárlásával igyekeztem motiválni magam röviddel a második gyermekem születését követően. Ez nem bizonyult elég hatékony módszernek. Aztán a nyáron - két év elteltével - beruháztam egy futónadrágba. Ebben roppant profinak éreztem magam. Szépen apránként állítom össze a futószettem. A spotruhatáram mára már jó néhány darabbal bővült. Az őszi, hűvösebb időjárásnak megfelelő rétegeket is beszereztem. Bár utálok (ruhákat) vásárolni, ezek a darabok nagy örömöt, nagy lendületet és nagy lelkesülést hoztak az életembe. Valamelyest azonban még ma is szedett-vedett kollekciókban jelenek meg a futópályán. Ez egy kicsit zavar, de legalább már van tervem arra vonatkozóan, hogy milyen sportruházatra fogom költeni a pénzem a következő alkalommal.

A csekélyke futótapasztalat azonban meggyőzött arról, hogy valóban nem a ruha teszi az embert. Sőt, a megjelenés időnként csalóka! Egyszerű, hétköznapi melegítőben és pólóban is lehet eredményesebben sportolni, mint a legtrendibb sportruházatban. Én is láttam már olyan futót, aki divatos külsőségekkel kezdte az első kört, aztán néhány méter után meg is állt, mert nem bírt hosszabb távot megtenni.

Ehhez kapcsolódóan ma már képes vagyok arra, hogy ne másokhoz mérjem magam. (És ez a legfontosabb lecke, amit a futások során tanultam.) Korábban folyton kisebbrendűségi érzésem támadt, ha véletlenül valakit leelőztem, közben meg úgy fújtattam, mint egy gőzmozdony. Vagy ha megálltam. Vagy ha túl lassan haladtam. Ennyi idős koromra eljutottam oda, hogy ezek nem igazán érdekelnek.

Letöltöttem egy ingyenes telefonos futóalkalmazást. (Ez azzal jár, hogy a korábbi futásaim eredményeit nem tudom visszanézni és tele van reklámmal. De a sportöltözethez hasonlóan ezzel is úgy vagyok, hogy ha komolyabbra fordul az edzés, akkor majd költök több és drágább holmira, szolgáltatásra.) Mindig megadott számú kört futok, és közben figyelem, mikor kezd el javulni az eredményem. Mostanában már ez is bekövetkezett.

Egyre gyakrabban olvasok futással kapcsolatos cikkeket. Egyelőre még ismeretlen előttem, hogyan tudok összhangot teremteni az edzések és az étkezések között. Merthogy többször előfordult már, hogy hányinger kínzott futás közben, pedig nem ettem előtte semmit. Jó lenne elérni, hogy a sporttól ne csak izmosabb és erősebb legyek, hanem néhány kilót is ledolgozzak. Ez utóbbi egyelőre még várat magára. De nem bánom. Ugyanis nem azzal a céllal kezdtem el a rendszeres sportot, hogy minél soványabb legyek. Egy egészségesebb életmód képe lebegett a szemem előtt, és az, hogy jó példát mutassak a gyermekeim számára. És számomra ez a legfontosabb.

Kép: unsplash

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Az egyik olvasóm kérte, hogy készítsek videófelvételt az első környezetvédelmi előadásomról. Ezzel nem tudok szolgálni, viszont most meg tudom nektek mutatni, nagyjából hányan voltak kíváncsiak a bolygóvédő mondandómra. A képeken körülbelül a résztvevő diákok fele látható, ugyanis menet közben többízben cserélődtek a hallgatóim. Az első padban a kisfiam figyeli az eseményeket.

Kép: Török T.

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Múlt héten buzgón és izgatottan készültem az első környezetvédelmi előadásomra. Mondhatjuk azt is, hogy egy kicsit túlizgultam az egészet. Mindenesetre igyekeztem alaposan felkészülni, mert tudtam, ennél jobb lehetőségem mostanában nem lesz arra, hogy bolygómentő akciótervem a nyilvánosság elé tárjam.

Az előkészületek

Nem sokat töprengtem rajta, milyen címet is adjak az előadásomnak. Kissé sem kreatív módon a Környezetvédelem a mindennapokban programmegnevezésre esett a választásom. A tömegek számára kevésbé ismert szeletét akartam bemutatni a környezetszennyezésnek és az azt megszüntető lehetőségeknek, módszereknek. Talán túl nagy fába vágtam a fejszém, amikor nem egy-egy részjelenség bemutatását tűztem ki célul, hanem egy átfogó keresztmetszetet igyekeztem nyújtani a mindannyiunkat érintő jelenségekről. Ennek az volt az oka, hogy semmilyen lényeges elemet nem akartam kihagyni. Azzal viszont tisztában voltam, hogy csak olyan területekre merészkedhetem, amelyekről "felhasználói" szinten elegendő tudással rendelkezem, ezért a korábban megírt cikkeim átolvasása után kezdett körvonalazódni, mit is akarok belepasszírozni  45-50 percbe. (Azt például tudtam, hogy az energiaszektorról vagy a megújuló energiahordozókról - bármennyire is innovatív témák - nem rendelkezem pontos, precíz ismeretekkel.) Emellett arról sem feledkezhettem meg, hogy tanári munkám dacára meglehetősen csekély szónoki, előadói gyakorlat van a hátam mögött. Emiatt megnéztem néhány zero waste blogger (Kump Edina és Bea Johnson) TED X előadását. Ennyitől persze még nem került a kezembe a bölcsek köve, nem lettem tapasztalt rétor, mégis kaptam némi segítséget ahhoz, hogyan is építsem fel a beszédem. Az előkészületek során végignéztem két filmet. Az egyik a The True Cost című alkotás volt, amelyről korábban már itt, a blogon is írtam. A másik film Leonardo DiCaprio Özönvíz előtt című munkája volt.

Az előadás

Végül a hulladékprobléma (műanyag hulladék!), zero waste életmód (Bea Johnson!, 5 R szabály), élelmiszerpazarlás, vízhiány alkotta a kétszer egyórás előadásom gerincét. Az olajipar után a második legkörnyezetszennyezőbb iparág, vagyis a divatipar árnyoldalának bemutatására már nem sok időm maradt. Tervbe volt véve bizonyos részletek lejátszása a The True Cost című filmből, de ezek igencsak megnyújtották volna az előadás hosszát. Az első előadáson néhány rövid videót, többek között Bea Johnson otthonát vagy Sir Paul McCartney kevesebb húsfogyasztásra buzdító üzenetét szerettem volna megmutatni a résztvevő diákoknak, de a technika ördöge sajnos kibánt velem. Sebaj, a második előadáson már minden működött. A képekkel illusztrált ppt-m is gond nélkül működött. Annak érdekében, hogy a vizuális ingereken keresztül jobban rögzüljön az előadás egy-egy területének üzenete, bevittem magammal néhány saját használatban lévő terméket. Ilyen volt többek között a rozsdamentes acélból vagy az üvegből készült ételtárolónk, az újrahasználható vászon uzsis zacsink, a bambuszfogkefém (amit még nem használtam), ásványvizes üveg (amit Kárpátalján vásároltam a tavaszi tanári kirándulásunkon) vagy a kisfiam kutyás kulacsa. Merthogy a nagyobbik fiam aktívan részt vett az előadás előkészületeiben. Folyamatosan egyeztettem vele, kikértem a véleményét, néhány - kevésbé gyakran előforduló - témát átvettünk közösen, és ő is lelkesen ült be a hallgatóság közé. Kifogástalan magatartásról tett tanúbizonyságot. Játszott, könyvet lapozgatott és a közönségemnek szánt kérdések megválaszolásával ő is hozzájárult egy interaktív előadás lebonyolításához. A többi résztvevő (kb 10-14 diák) egy részén érezni lehetett, hogy nagy ívben tesz rá, mi lesz és mi van azzal a bolygóval, amely az életben maradáshoz szükséges számára. Ők azok a tanulók, akik 10-20 perc erejéig csak azért néztek be hozzám, mert kellett nekik az igazolás arról, hogy megjelentek egy-egy programon. (A gyerekeknek megadott számú aláírást kellett összegyűjteniük a nap során a legkülönfélébb témájú programokat szervező pedagógusoktól, előadóktól.)

Konklúzió, kitekintés, jövőkép

Az érdektelen tekintetek miatt meglehetősen rossz szájízzel léptem ki a terem ajtaján. Természetesen először magamban és az előadásom módszertanában kezdtem el kutatni az okát annak, hogy miért nem sikerült megfognom, megérintenem ezeket a kamasz szíveket és fejeket. Némi csalódottság után viszont azt éreztem, jövőre hasonló tematikával újra felveszem a kesztyűt a környezetvédelem fontosságát vitató eszmékkel szemben. Ha csak egy gyereket is sikerül egy kicsit gondolkodóba ejtenem, esetleg meggyőznöm arról, hogy kevesebb hulladékot termeljen, kevesebb felesleges holmival vegye körül magát vagy kevesebbet járjon kocsival, már megérte!

Kép: unsplash

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Szeptemberi cikkeimben a család számos résztvevőjére és problémájára fókuszáltam. Anyák, apák külön-külön és párokként is  mind helyet kaptak előző havi írásaimban. Következzen most a szeptemberi termés vázlatos összefoglalója!

Szeptember elseje miről is szólhatna, ha nem az iskola- és az óvodakezdésről? Ehhez kapcsolódott első őszi cikkem, amelyben az óvodai beszoktatásról egy gyakorló óvodapedagógust kérdeztem

"- Mi okozza a legnagyobb nehézséget a beszoktatás során?

- Elsősorban az, ha maga az anyuka is bizonytalan. Ha nem vagyunk biztosak benne, hogy a megfelelő óvodát és óvónéniket választottunk, ha kételyeink vannak, ha rettegünk az elválástól és nem erősítettük meg magunkban, hogy amit teszünk, az szükséges és jó, akkor a kicsi is megérzi a bizonytalanságunkat, emiatt pedig sírni fog, nyugtalan lesz. Először tehát magunkat kell megnyugtatnunk és megerősítenünk abban, hogy jól döntöttünk. Kétéves kortól már lazul a kötődés, és erősödik a társak iránti igény. Ugyan a gyermek még nem tud a társakkal tartósan együttműködni, de a csoportos együttlét örömöt okoz neki."

A tanévkezdéshez kapcsolódva nem azt boncolgattam, hogyan is zajlik egy anya élete, ha a gyermeke elkezdi az iskolát, hanem azt, hogyan lehet összeegyeztetni a családi élettel, ha az anya újra beül az iskolapadba. A gyes alatti tanulás nehézségeit és megoldási lehetőségeket mutattam be három édesanya példáján keresztül. (Korábban ilyen hármas interjút még soha nem készítettem, ez volt az első alkalom.)

"Néhány hónappal az egyetem elkezdése után teherbe estem, így az első évet várandósan csináltam végig. Miután megszületett a második gyermekünk, halasztottam egy évet és csak ezután folytattam a tanulmányaim. A csoporttársaim sokat segítettek. A tanárok viszont akkor egyértelműen elnézőbbek voltak velem, amikor gömbölyödött a pocakom. Az első évben a terhességi rosszullétek miatt nem tudtam elegendő időt fordítani a tanulásra. Emellett nyilván a nagyobbik lányommal is foglalkoznom kellett. Akkor tudtam tanulni, ha ő aludt ebéd után. A napi rutinjának viszont nem volt elválaszthatatlan része a délutáni alvás, ezért folyamatosan frusztrált, hogy nem tudtam biztosan, mikor lesz időm készülni. Az utolsó évben meg kellett oldanom a kisebbik lányom felügyeletét is, amíg az egyetemi könyvtárban tanultam."

"Szülői segítségem nem volt, a férjem dolgozott. Egyedül a nővéremre számíthattam, akinek szintén kisbabája volt. Eleinte nagyon izgultam, hogy minden rendben lesz-e a gyermekemmel, de igyekeztem pozitívan hozzáállni a dolgokhoz. Nagyon fontosnak tartottam, hogy az, akire rábízom a gyermekem, hasonló nevelési elveket valljon, mint én. Így elkerültük a konfliktusokat és én is nyugodt voltam. Családi segítség nélkül nem ment volna."

Kíváncsi voltam, hogyan zajlik a gyakorlatban egy párterápia, ezért  arra kértem egy terapeutát, hogy avasson be mindennapi munkájába és ossza meg velem tapasztalatait.

"Általában az áll a legtöbb veszekedés mögött is, hogy a partnerek félnek a fájdalmaikról, hiányaikról beszélni, ehelyett inkább veszekednek, kritizálnak. Ez mindig szétviszi a kapcsolatot. Ha megtanulják kifejezni a valós érzéseiket, a másik pedig elfogadja, átlátja, hogy mi a valós érzelmi problémájuk, nő a már említett érzelmi biztonság és javul a kapcsolat."

"Mindenképpen sikerként könyvelhetjük el, ha két ember jobban érti egymást. Ez az elszakadáshoz, valamint önmaguk és a kapcsolat átértékeléséhez is szükséges. A legtöbb esetben azon múlik a terápia eredményessége, hogy maradt-e egymás felé valamilyen elköteleződés. Az is lényeges szempont, hogy az illető látja-e a saját részét a kapcsolatban, és hajlandó-e tenni a közös jövőért, vagy inkább mindent a partnerétől vár és a másikra mutogat."

Az Apa Akadémia alapítójával készített interjúban többször is helyet kapott az a gondolat, mely szerint sokkal nagyobb szükségük van a családoknak az apafigurára, mint azt gondolnánk. A cikkből megtudhatjátok, hogy

"A képzésünk teljesen ingyenes, úgynevezett beszélgetős előadásaink vannak, ahol egy-egy fontos témáról rövid előadást hallhatnak a résztvevők, utána pedig megnyitjuk a diskurzust, ez minden alkalom legizgalmasabb része. Vannak workshopjaink is, ahol 12-15 fős kiscsoportokban beszélünk át olyan témákat, mint például az apává válás művészete vagy apalibikóka címmel a munka-magánélet összeegyeztetésének jó technikája."

"A média, a nevelési rendszereink, de még sokszor maga a pszichológia is azt sugallja, hogy a családi élet és a gyereknevelés elsősorban az anya feladata. Ezzel egyszerre bizonytalanítják el a férfiakat és terhelik halálra az anyákat. A másik legnagyobb probléma a munka-magánélet egyensúly megteremtése. Kevés vállalat veszi figyelembe, hogy az apára otthon is szükség van, és nem lehet senki jó apa este hét és kilenc között. Nagyon gyakori és szomorú téma a különélés és a válás kérdése is."

Neked melyik nyerte el legjobbana  tetszésed?

Kép: unsplash

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Jövő hétvégén egy iskolai rendezvényen fogok előadást tartani a környezetvédelem fontosságáról. Ebben a bejegyzésben az előkészületekbe avatlak be benneteket.

A programokat tervezve egy darabig vacilláltam, elvállaljam-e ezt a feladatot vagy válasszam a könnyebbik utat és megspóroljam magamnak az időigényes felkészülést. Végül győzött a józanabbik eszem és önként vállaltam, hogy kiállok a téma fontossága mellett. Amint eldőlt, hogy megtartom az előadást, belevetettem magam a blogom Környezet rovatába, hogy végignézzem, milyen témákról is tudnék magabiztosan, megfelelő háttértudással beszélni 45-50 percen keresztül.

Környezetvédelmi előadást nem lehet úgy megtartani, hogy ne említsem meg Bea Johnson nevét, a zero waste életmódot, illetve Bea 5 R szabályát. A hulladékmentes háztartás kapcsán biztosan el fog hangozni Kathryn Kellogg, Kump Edina és Tóth Andi neve is. Biztos vagyok benne, hogy elmesélem a gyereknek, hogyan tiltakozom a vásárlások során, amikor nylonba akarják csomagolni az adott élelmiszert vagy árucikket és azt is megosztom velük, hogy mi a baj a műanyaggal.

Mengyán Eszter a fenntartható divat szakértője. Ő hívta fel a figyelmem, milyen hihetetlen mértékben járul hozzá a ruhaipar a környezetszennyezéshez. A divat, valamint a fást fashion márkák nemcsak környezetet, de testet és lelket egyaránt megnyomorítanak. Erről szól a The True Cost című dokumentumfilm, amely személyes sorsokon keresztül mutatja be, mi a baj ezzel az iparággal. Úgy tervezem, mutatok rövid, pár perces részleteket a filmből a résztvevőknek. Nehéz lesz kiválasztani egy-egy megérintő, informatív jelenetet, hiszen minden mondat, minden képkocka fontos üzenetet hordoz.

Leonardo DiCaprio Before Flood (magyarul Áradás előtt) című dokumentumfilmje is kihagyhatatlan, ha  környezetvédelemről beszélgetünk. Ez az alkotás elsősorban a klímaváltozás jelenségére összpontosít, de helyet kap benne a pálmaolaj- és a húsfogyasztás környezetkárosító hatásának bemutatása is. Terveim között szerepel, hogy ebből a filmből is levetítek néhány fontos gondolatot.

A húsmentes életmód nagykövete Sir Paul McCartney. Lánya, Stella a The True Cost című filmben is feltűnik mint a környezetvédelem szószólója. Paul One Day a Week című rövidfillmje is az előadásom témájába vág. Ha találok hozzá magyarnyelvű feliratot, mutatok belőle részleteket a diákoknak is.

A fent felsorolt témákon kívül mindenféleképpen ki akarok térni az ivóvizeinket érintő veszélyekre, a vízhiány meglévő, globális konfliktusokhoz vezető jelenségére, valamint az ételpazarlás etikai és környezetkárosító kérdéseire is.

Terveim között szerepel, hogy a túllövés napjához kapcsolódóan minden résztvevővel kiszámoltatom a saját ökológiai lábnyomát. Egyelőre még csak online lehetőségeket találtam, de továbbkutatok, hogy nyomtatható változatra leljek. Az előadásra készülve én is kitöltöttem egy online számítást, és borzasztóan meglepődtem. Azt gondolom ugyanis magamról, hogy az átlagnál jóval nagyobb mértékben keresem a környezetvédelmi megoldásokat, mégis megdöbbentő eredményt kaptam. Látjátok, mindig van hová fejlődni.

Kép: unsplash

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Mengyán Eszter újságíró-divatblogger, a Holy Duck blog írója mesélt nekem először a The True Cost című dokumentumfilmről. Ez az alkotás alapjaiban változtatta meg a divathoz való hozzáállását. A film meghökkentő személyes történeteken keresztül mutatja be a mértéktelen divatfogyasztás, azaz a fast fashion árnyoldalát.

Miközben peregtek a filmkockák, többször éreztem, micsoda mérhetetlen igazságtalanság mentén működik a divatipar. Az embernek pedig a szeme sem rebben, amikor a miérteket kutatva a sóvár, kapzsi pénzhajhász érdekeket találja az okok között.

A film rávilágít arra, hogy az elmúlt években jelentős mértékben csökkent a ruhaneműk ára. Értelemszerűen az alacsonyabb ár egyre több fogyasztót vonz az üzletekbe. A "Black Friday"-os akciós napok során rögzített felvételek észérvekkel megmagyarázhatatlan tömegpszichózist ábrázolnak. Nők ezrei tolonganak, tülekednek azért, hogy a szokásosnál kedvezőbb áron jussanak egy sor olyan tárgyhoz, amelyet aztán valószínűleg soha nem fognak használni.

De térjünk csak vissza az alacsony árakhoz! Ha logikusan végiggondoljuk, könnyen beláthatjuk, hogy az előállítás költségén nem lehet, a tulajdonosok hasznának mértékén pedig nem akarnak változtatni.  Minek a költségéből lehet tehát lefaragni? Igen, pontosan, a munkások béréből.

A filmben megszólalt egy, a húszas évei elején járó bangladesi édesanya, aki anyagi, valamint embertelen munkakörülményei miatt sem tudta vállalni gyermeke nevelését, ezért a kislányát a vidéken élő nagyszülőkre bízta. Ez a jelenet felvillantja a divatipar munkásaira jellemző "fából vaskarika" típusú életét. Kritikátlan körülmények között dolgoznak, mert szegények. És azért szegények, mert a munkahelyükön nem veszik őket emberszámba, gépeknek tekintik őket, akiket a végtelenségig ki lehet facsarni a remélt profit érdekében.

Ugyanez a fiatal nő azt is elmesélte, hogy amikor kollégáival magasabb bért követeltek, őt és több munkatársát is megverték a felettesei a munkahelyén. Egy kambodzsai bérkövetelés is tragédiába torkollott. Egy ember életét veszítette, körülbelül negyven munkást kórházba szállítottak, nagyjából ugyanennyit pedig letartóztattak. Hogy miért? Csupán azért, mert emberhez méltóbb bért és munkakörülményeket akartak kiharcolni maguknak. A bangladesi édesanya azt üzente a képernyő előtt ülőknek, hogy ne támogassanak olyan iparágat, amelyhez munkások vére tapad.

Merthogy néhány éve Bangladesben több, mint ezer ember életét követelte egy hatalmas ruhagyár, a Rana Plaza összeomlása. Bár az ott dolgozók időben jelezték a vezetők felé, hogy repedéseket fedeztek fel a falakon, minden biztonsági óvintézkedés nélkül tovább dolgoztatták őket. A fogyasztónak ugyanis ki kellett elégíteni a vásárlási vágyát és nem mellesleg a tulajdonosok zsebébe sem kerülhetett a megszokottnál kevesebb pénz.

Átlagos fogyasztóként célszerű lenne tudatosítanunk magunkban, hogy az olcsó, gagyi ruhadarabjaink nem a plázák polcain teremnek. Amellett, hogy több ezer kilométert is megtesznek, míg a világ egyik végéből (az előállító helytől) a másikba (a fogyasztóig) eljutnak, egyéb módokon is pusztítják a környezetet. Például csak az USA-ban évente több tonna textilhulladék végzi lerakókban. Ez pedig hozzájárul az üvegházhatású gázok keletkezéséhez.

A pamutholmik előállítása értelemszerűen a gyapotföldeken kezdődik. Szívfacsaró volt a filmben annak az ültetvényes asszonynak a történetét hallani, akinek a férjénél 47 évesen agydaganatot diagnosztizáltak. Három évvel később a férfi meghalt. Betegségét egyértelműen ok-okozati viszonyba lehetett hozni a gyapotföldeken több évtizeden át - gondolkodás nélkül - használt rovarirtó- és permetszerekkel. Döbbenetes látványt nyújtottak azok a  szellemileg, illetve fizikailag retardált gyerekek is, akiket a gyapottermelés és a vegyszerek használatának valódi veszteseinek nevezhetünk. Talán kevesen tudják, de Indiában hatalmas öngyilkossági hullám szedte áldozatait az elmúlt években, mióta ott is beköszöntött a profithajszolt gyapottermesztési gyakorlat.

A textil előállítása során keletkező, vegyszerekkel erősen szennyezett, habzó vízű folyók egykor a lakosság édesvíz-ellátásáról gondoskodtak. Manapság, ha valaki jót akar magának, nagy ívben elkerüli ezeket a víznyerő helyeket. Más kérdés persze, hogy szomjoltásra vagy főzésre más lehetőség nem igazán áll a helyiek rendelkezésére.

Emberek ezrei élik kizsákmányolva, életveszélyes körülmények között az életüket azért, hogy mi olyan cuccokkal pakoljuk tele a szekrényeinket, amelyekre valójában semmi szükségünk nincs. A közelgő kuponnapok előtt talán ésszerű lenne végiggondolnunk, milyen következményekkel is jár egy-egy impulzusvásárlás. Elkeserítő azt látni, hogy a mi felelőtlen fogyasztási szokásaink miatt - igazságtalanul - másokon csattan az ostor és távoli országok ismeretlen lakosainak dől romba az élete. Mielőtt vásárolni indulnánk, alaposan gondoljuk át, pontosan mire is van szükségünk! Döntsünk felelősen!

Kép: unsplash

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Augusztusban négy cikkem jelent meg a Life.hu-n. Bemutattam a magyarországi SOS Gyermekfalvak működését, összegyűjtöttem, milyen elvárásaim lennének egy családbarát kórházzal szemben. A gyermekkori ételallergia jelenségéről az MDOSz munkatársai segítségével tudósítottam, valamint a budapesti NMHH-s sajtóreggelin szerzett információim is megosztottam az olvasókkal. Az alábbiakban a cikkek rövid kivonatát olvashatjátok.

Az SOS Gyermekfalvakról korábban már hallottam, mégsem volt számomra teljesen egyértelmű, mivel is foglalkoznak. Mire leadtam a cikket, többek között azt is megtudtam, hogy

"az SOS Gyermekfalvak közel hét évtizedes múltra visszatekintő nemzetközi szervezet. Öt kontinensen 134 országban van jelen, több mint 84 000 gyermeket nevel nevelőszülőknél és ifjúsági házakban, világszerte további 500 000 gyermeket és felnőttet segít programjaival. Az SOS Gyermekfalvak 1983 óta működik Magyarországon. Orosházán, Kecskeméten és Kőszegen nevelőszülői hálózatot működtetünk. A gyerekek nevelőszülőknél, családias környezetben nőhetnek fel az SOS Gyermekfalvak ingatlanában vagy a nevelőszülő saját lakásában. Ifjúsági házakat és több önálló lakást tartunk fenn Szegeden, Kecskeméten, Helvécián és Szombathelyen, ahova a 16-18 éven felüli gyerekek kerülnek. A fiatalok itt már nagyobb önállóságban élnek, bár még mindig az SOS szakmai támogatásával, fokozatosan készülnek fel az önálló életre."

"Magyarországon 23.000 gyermek él a vér szerinti szülei nélkül, további 140.000 gyermeket fenyeget a veszély, hogy kiemelhetik a családból veszélyeztetettség miatt. Az SOS Gyermekfalvak célja, hogy biztonságos, szerető otthont adjon azoknak a gyerekeknek, akiket kiemeltek családjukból, illetve megóvják a veszélyeztetett családokat a széthullástól."

A magyar egészségüggyel, a rohanó orvosokkal, a  nehéz természetű szülésznőkkel és a gyerekosztályos mindennapokkal már többízben foglalkoztam a blogon. (Természetesen nemcsak negatív tapasztalataim vannak. Korábban már írtam arról, milyen hálás vagyok egy tündéri szülésznőnek.) A Life.hu-n a szülők és a gyermek páciensek kiszolgáltatottságára hívtam fel a figyelmet családbarát kórházakról szóló cikkemben.

"Minden szülő rémálma, amikor gyermeke állapota valamilyen betegség miatt olyan súlyosra fordul, hogy kórházba kell vinni. Az emberben ilyenkor egyszerre kavarog a félelem, a bizonytalanság, a tudatlanság és a kétségbeesés. Abban, hogy a kórházban töltött napok szülők és gyerekek számára egyaránt elviselhetőbbek legyenek, sokat segíthet a kórház rugalmas, nyitott, családbarát szemlélete. De mitől is lesz egy osztály családbarát? Ebben a cikkben ezt a kérdést járom körül."

"Szülőként a szokványos mindennapok mellett is lehetnek nehezebb időszakaink, amikor viszont a gyerekünk egészségéről van szó, hamarabb kap el minket a kétségbeesés, a bénult tehetetlenség, a kiszolgáltatottságotok felett érzett düh, a sírás és a csüggedés. Valószínűleg minden, gyermekével kórházban fekvő anyuka átél egy-két mélypontot, amikor az aggodalomtól meggyötörve egyszer csak eltörik a mécses, és egy észérvekkel apróságnak tűnő jelenet miatt megállíthatatlan zokogásban tör ki. Ekkor van szükség a kórházi dolgozók együttérzésére és egy-egy vigasztaló, bátorító szóra. Ha ugyanis a szülő teljesen átadja magát a reményvesztettségnek és a csüggedésnek, nem tudja kellő mértékben támogatni a gyógyulásban gyermekét."

A harmadik írásomban a gyermekkori ételallergia témájáról kérdeztem a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének munkatársát. Érdekességként megemlíteném, hogy néhány nappal azután, hogy az MDOSz elnökasszonya, Kubányi Jolán jóváhagyta az írásom, a kedvenc magazinomnak, a Nők Lapjának nyilatkozott. Ez volt az első cikkem, amelyik a Life.hu-n nem a család, hanem a Dr. Life rovatban jelent meg.

"Csecsemő- és gyermekkorban a diagnosztizált táplálékallergiák 5-8 százalékos előfordulásúak, azonban az allergiás gyermekek mintegy 85 százaléknál 3-5 éves korra szigorú diéta mellett kialakul az orális tolerancia. Az allergiás hajlam tehát megmarad, csak a táplálékallergia szűnik meg. Az ételallergiás gyermekek tüneteinek diagnosztizálásáról, speciális diétáról és emelt családi pótlékról egyaránt kérdeztem Dr. Pálfi Erzsébetet, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége Tudományos bizottságának tagját."

"Észrevehetően több a táplálékallergiás gyerek, mint 10-20 évvel korábban. Mi ennek az oka?

... Nem ismerjük a megnövekedett betegségek pontos okát. Számos elmélet lát napvilágot, amelyek közül kettőt érdemes kiemelni. Az egyik a higiénia-hipotézis, mely szerint az immunérés időszakában a gyermeket ért környezet (fertőzések) elősegítik a normális immunológiai válasz kialakulását, míg „steril” környezetben az immunológiafejlődés az allergiás irányba tolódik el. Egy újabb elmélet szerint a nyugati típusú táplálkozás (az alacsony élelmirost-fogyasztás, vagyis a csekély mértékű zöldség-, gyümölcs-, valamint a túlzott zsír- és cukorfogyasztás) hatására megváltozott bél mikrobiom okozza a táplálékallergiák gyakoriságának növekedését.Az előzőekből tehát arra lehet következtetni, hogy talán a megváltozott életmódunk az oka. Másik lényeges oka annak, hogy úgy tűnik, gyakoribb lesz a táplálékallergia, az az, hogy olcsóbb, pontosabb, könnyebben elérhető diagnosztikai eljárások és egészségügyi szolgáltatások állnak rendelkezésünkre OEP és magánszakrendelőkben egyaránt."

A blogon is meséltem arról, milyen hatalmas élmény volt számomra az első, pesti, NMHH-s sajtóreggelim. Az itt elhangzott információkat gyűjtöttem csokorba, hogy bemutassam a fiatalok megdöbbentő médiafogyasztási szokásait.

"A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a héten kötetlen beszélgetésre hívta a sajtó munkatársait. Itt többek között az is kiderült, hogy az NMHH nagy hangsúlyt fektet a tudatos médiafogyasztási szokások kialakítására, épül a harmadik Bűvösvölgy, és lesújtó a kamaszok tudatossága, miközben az online térben barangolnak."

"Minden korosztályban tudatosítani kellene, hogy a féktelen megosztás és közlés semmi jóhoz nem vezet. A szexting, azaz szexuális tartalmú képek készítése és továbbítása például olyan jelenség, amellyel a kamaszok nap mint nap találkozhatnak. Ne higgyük azonban, hogy csak a gyermekekre leselkedik veszély az interneten! Nyugdíjaskorú felhasználók is könnyen áldozatává válhatnak egy-egy internetes csalónak. A grooming, azaz a behálózás valós, létező fogalom. Többnyire chatszobákban van jelen, és arra irányul, hogy a hiszékeny chatpartnerből különböző személyes adatot húzzanak ki. Ha ilyen vagy ehhez hasonló tettről vagy weboldalról szerzünk tudomást, azt jelezhetjük az NMHH felé. Internet Hotline elnevezésű jogsegélyszolgálatukhoz 2011 óta eddig 4000 bejelentés érkezett. Legtöbbször hozzájárulás nélkül közzétett és pedofil tartalom, zaklatás, idegengyűlöletre uszítás, erőszakos tartalom miatt keresik meg a hatóságot."

Neked melyik cikk tetszett a legjobban? Milyen témákról olvasnál szívesen a közeljövőben?

Kép: unsplash

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

A múlt héten Klein Dávid hegymászó előadásán vettem részt. Dávid színes történetekkel és érzékletes képekkel mutatta be, milyen is az élet 8000 méter fölött. Önironikus és logikus előadóként a cél meghatározásától egészen a siker vagy a kudarc feldolgozásának fázisáig vette sorba a felkészülés lépéseit. Az előadás vázlatos összefoglalója következik.

1.lépés: vágy, inspiráció. Talán nem lepődünk meg rajta, hogy többnyire egy üveg bor vagy egy tábortűz mellett, kellemes társaságban születik meg az érzés, amely nem hagyja nyugodni a hegymászót és újabb, ismeretlen tájak felé hajtja.

2. lépés: a cél konkrét meghatározása. Itt olyan kérdésekre kell válaszokat találni, mint például: "Miért jöttem? Mit akarok elérni?" Klein Dávid számára a legfontosabb cél az expedíció során az, hogy önmagával, a heggyel és a társaival egyaránt etikusan viselkedjen. 

3. lépés: stratégia. Ebben a szakaszban Dávidnak azt kell eldöntenie, milyen embereket gyűjt maga köré, milyen eszközöket rendel a céljához és milyen útvonalat követ. A 8091 méteres Annapurnát 2016-ban ő mászta meg első magyarként. Ez a legritkábban mászott 8000-es csúcs, mert 200 mászásra 40 haláleset jut. Indulás előtt bizony ő is tartott ettől a megmérettetéstől. A maximális siker érdekében azonban a stratégiai felkészülés során elemezte az itt történt baleseteket, és hasonlóságokat keresett bennük. Megfigyelte, hogy a kettes és a hármas tábor között a legtöbb baleset reggel hét és kilenc óra között történt. Emiatt egyezséget kötött magával, amely szerint szigorúan kerülte ezt a kritikus időszakot. Ehelyett ő éjszaka mászott.

4. lépés: munka. Ennek felét még az előtt végzi el, hogy egyáltalán a hegyre lépne. A felkészülés  stratégiai, fizikai és mentális szinten zajlik és körülbelül fél évet vesz igénybe. Ez idő alatt többek között edzőterembe jár és terheléses vizsgálatokat végeznek rajta. A komoly fizikai felkészülést mindenféleképpen kívánatossá teszi az a tény, hogy a hegymászó maga cipeli az élelmet, a gázt, egymaga jelöl ki nyomsávot, egyedül karóz... A kemény munka szakaszában sokszor inkább otthon lenne, mint az expedíción, de rendületlenül teszi a dolgát. Az akklimatizálódás során például fel-le mozgásokat végez a hegyen, közben pedig meglévő kondícióját cseréli be azért, hogy hozzászoktassa szervezetét a ritkább levegőhöz.

5. lépés: kitartás, alkalmazkodás. Akármi történjék, amíg a hegy lehetőséget ad a mászásra, addig Klein Dávid kitart. Talán nem is gondolnánk, mennyire fontos a monotóniatűrés, ha több ezer méteres csúcsokat vesz célba az ember. A hegymászás mellett ugyanis egyéb dolgai is vannak egy hegymászónak. Például engedélyekre, jakra, időjárásra kell várnia vagy arra, hogy felolvadjon a jég a kis edényében. Természetesen igyekezni kell mind szellemileg mind fizikailag aktívnak maradni, mindeközben pedig nem belefeszülni a feladatba. Dávid hasonlóságot lát a hegymászó és a szörfös között, hiszen mindkettő egy nála nagyobb és erősebb közegben van. A hegymászó a hegyet nem, csak a saját testét uralhatja. Ezért nem is szereti a "csúcstámadás" kifejezést, és helyesebbnek tartja a "csúcsmászás" megfogalmazást. 

6. lépés: siker és kudarc feldolgozása. Klein Dávid eddig négy darab 8000 méter fölötti csúcson járt, ezek közül csak egynél volt katarzisélménye. Amíg az ember ilyen magasságokba ér fel, többször is holttestek mellett vezet az útja. A halott hegymászótársak szemmel látható bizonyságai a rossz döntéseknek. Dávidnak 2014-ben 8700 méternél kellett visszafordulnia. Érthető módon van szomorúság és hiány benne, ha nem éri el azt a pontot, amelyet megcélzott. Előfordult, hogy mászás közben többször elaludt, "bekómált", mert 36 órán keresztül volt mozgásban. Ilyen helyzetekben mindenféleképpen sikerként könyvelhető el, ha a hegymászó élve lejut a hegyről- ha elérte a csúcsot, ha nem. Dávid azt hangsúlyozza, hogy a csúcs elérése helyett maga a hegymászás folyamata a fontos. Az oxigénpalack használatáról, illetve ennek hiányáról úgy nyilatkozott, hogy a Mount Everest északi és déli útvonalát technikailag megtenni nem nagy kihívás. A legnagyobb nehézséget az oxigénhiányos állapot jelenti, amelyhez hasonlót leginkább akkor élhet át az ember, amikor ittas, bódult. Ilyenkor a gondolkodás lelassul, így a hegymászó nehezebben hoz meg átgondolt, racionális döntéseket, jobban fázik, körülményesebben mozog. Nem is csoda hát, hogy palack nélkül csupán a hegymászók 4%-a ér fel a csúcsokra. Dávid egy érzékletes hasonlatával élve a palackos hegymászás olyan, mintha Maratont "futnánk" motorbiciklin.

7. lépés: reflexió, tanulás, elengedés. Egy expedíció lezárásakor elengedhetetlen, hogy a hegymászó végiggondolja, mit csinált jól és hol vétett hibákat. Dávid is járt már úgy, hogy rossz döntéseket hozott meg: akkor mászott, amikor nem kellett volna, akkor viszont nem mászott, amikor kellett volna. A sikereket és a kudarcokat is a helyükön kell kezelni, hogy az ember újabb célt tűzhessen ki maga elé. Önmarcangolás helyett sokkal hasznosabb, ha a hegymászó az előtte álló új kihívás megvalósításába fekteti az energiáját.

Kép: Bobkó Anna

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Él Kaliforniában egy családanya, akinek a neve végérvényesen összeforrt  a zero waste, azaz a hulladékmentes életmóddal. A francia születésű Bea Johnson - akivel személyesen is skype-olhattam - tizennyolc évesen költözött az USA-ba. Ott családot alapított, közben a hulladékmentes élet mellett tette le a voksát, blogot indított a tapasztalatairól, majd könyvet írt minderről. Az elmúlt években a világot járta, hogy előadásokat tartson arról, hogyan csökkenthetjük mi is az általunk megtermelt hulladék mennyiségét. Bea, amikor másokat inspirál, nem a levegőbe beszél. Négytagú családja egy év alatt mindössze egy befőttes üvegnyi szemetet termel. De hogyan is csinálja?

Bea Johnson az 5R szabályát tartja szem előtt, amikor a hulladékmentes életmódra törekszik. Az 5R alatt a következőket kell értenünk:

1. Refuse = Utasítsd vissza, amire nincs szükséged!
2. Reduce = Csökkentsd annak a mennyiségét, amire szükséged van!
3. Reuse = Használd többször, amid van!
4. Recycle = Gyűjtsd szelektíven mindazt, amit nem tudsz visszautasítani, csökkenteni vagy újrahasználni!
5. Rot = Komposztálj!

Nézzük most részletesen, hogyan is tudjuk a mindennapok során megvalósítani ezeket a szabályokat!

1. Mit lehet a hulladékcsökkentés érdekében visszautasítani? Szinte bármit, például szórólapokat, névjegykártyát, műanyag zacskót, reklámszatyrot, le nem bomló szívószálat, hatalmas mennyiségű ételadagokat, műanyagba csomagolt gyorskaját, hotelek ingyen szappanjait, repi tollakat és kulcstartókat. Felmerülhet a kérdés, miért gond, ha hazaviszünk egy apró ajándéktárgyat egy rendezvényről. A válasz egyszerű: minden holmi, amit elfogadunk, folyamatos igényt tart fenn további hasonló tárgyak előállítására. Ez pedig újabb nyersanyagok kibányászásával, levegő- és esetenként vízszennyező tevékenységgel, valamint a boltokba, majd később a lerakókba szállítás és a „lebomlás” során káros gázok kibocsátásával jár.

2. Ha csökkentjük a megvásárolt árucikkek mennyiségét, könnyebben tudunk az igazán lényeges, minőségi értékekre összpontosítani. Ráadásul még egy sokkal egyszerűbb, letisztultabb életmódot is kialakíthatunk. Mindig tegyük fel magunknak a kérdést vásárlás előtt, hogy vajon valóban szükségünk van-e az adott termékre. Bea kedvenc példája ehhez, hogy manapság már csak egy fakanala van, mert rájött: egyszerre csak egy kézzel tudja kavargatni az ételt. Ha eladjuk vagy eladományozzuk a holmijainkat, amikből több is van, a second hand, vagyis a használt áruk piacát élénkítjük, így nem kell új termékek előállításával terhelni a környezetet.

3. Ne féljünk többször használni meglévő dolgainkat! A műanyag ásványvizes palackot vagy a műanyag zacskót többször is meg lehet tölteni. Elromlott eszközeinket javíttassuk meg vagy adjunk nekik új funkciót! Konyharuhába remekül lehet szendvicset csomagolni, kispárnahuzatba pedig kenyeret kérni a pékségben. Az újrahasználat során nagy szerepet kapnak az egyszer használatos holmik helyett az újrahasznosítható termékek: a nylon szatyor helyett a vászon, a papír zsebkendő helyett a textil, az intimbetét helyett az intimkehely.

4. Ha az első három lépést betartjuk, a szelektív hulladékunk mennyisége is radikálisan lecsökken. Ne ringassuk magunkat abba a hamis illúzióba, hogy minden környezeti problémát megoldunk, ha külön gyűjtjük az egyes hulladéktípusokat. A hangsúlynak nem az elkülönítésen, hanem a megelőzésen kell lennie. Mire ugyanis a szelektív nyersanyagból újra termék lesz, több környezetszennyező fázison megy keresztül.

5. A konyhában keletkező hulladékokat – zöldség- gyümölcs- és tojáshéjakat, maradékokat, – helyezzük a komposztálóba! A déli gyümölcsök héját viszont tartsuk távol a komposztunktól! Ha társasházban lakunk, akkor sem kell lemondanunk erről a lehetőségről, ugyanis manapság már diszkrét, szagtalan beltéri komposztálókat is találunk az internetes webshopokban.

Ez a cikkem a Szentesi Életben jelent meg.

Kép: lexpress.fr

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!