Bár a kisfiaink még csak kettő és négy évesek, a különböző járművek egytől egyig lázba hozzák őket, legyen szó repülőről, kukás autóról vagy motorról. Így aztán pünkösdvasárnap múzeumba mentünk velük. Nem, nem dohos, avitt kiállításra vittük őket, hanem egy modern, korszerű, körbetapogatható eszközökkel felszerelt, fiúknak szóló programra, a szolnoki Reptárba.  Ez a kirándulás a gyereknapi ajándékunk része volt. Ha rendszeresen olvassátok a blogot, tudjátok, mennyire elutasítóan állok a gagyi, használhatatlan játékokhoz, ezért idén egy (egész pontosan két) élménnyel ajándékoztuk meg a gyermekeinket.

Mikor a helyszínre értünk, a sor az utcán kígyózott, parkolóhelyet is alig találtunk. Nem tudom, egy átlagos hétvégén mennyien vannak, ennyi látogatóra mindenesetre nem számítottunk. A kiállítási termekben és az udvaron viszont egyáltalán nem volt zavaró az embertömeg, igazából fel sem tűnt, hogy sokan lennének. Az emeleten kezdtük a bámészkodást. A személyes kedvencem egy pici üveg vagy műanyagdarab volt, amely bajkonuri földet rejtett, mellette pedig Farkas Bertalan űrhajójának kicsinyített mása állt. Ebben a teremben szabadon nyomkodhattunk egy "okos asztalt" is, aminek az érintőképernyőjén űrhajós videókat lehetett nézegetni. Itt - és később a többi helyiségben is - több olyan szemüveget próbálhattunk fel, amelyekkel repülővezető pilótának érezhettük magunkat.

A nagyobb emeleti részben kapott helyet néhány szimulátor és egy 4D mozi. Ezekre külön jegyet kellett volna váltanunk. Sajnos a részvétel feltétele volt, hogy a látogató 10 év vagy 120 centiméter feletti legyen, így a gyermekeink ezekbe nem ülhettek be. Ezen a szinten méretes repülőgép-alkatrészeket is kiállítottak, amelyek nekem - az igazat megvallva - semmit nem mondtak.

Egy szinttel lejjebb makett vasút és repülő kötötte le a gyerekek figyelmét, majd helyet foglaltunk egy utasszállító repülő ülésein. Itt lehetőségünk nyílt arra, hogy elfogyasszunk egy kávét, de mi ehelyett inkább továbbhaladtunk a kiállított repülőgépek és helikopterek közé. Két gépbe - külön jegyvásárlás mellett - be lehetett szállni. A kisfiamnak ez az eleme tetszett legjobban a múzeumnak.

Az udvaron kialakítottak egy modern játszóteret, ahol a gyerekek kedvükre szaladgálhattak. Néhány harckocsi (?) is kint parkolt, akárcsak számos vadászgép és helikopter. Egy különálló kis épületben további harci járművek kaptak helyet. Ezen a részen kialakítottak egy akadálypályát, amit a kor- és magasságkorlátozások miatt szintén nem néztünk meg közelebbről.

Az ajándékboltban vásárolhattunk volna teljesen felesleges tárgyakat magunknak, de inkább nem költöttük a pénzt haszontalan holmikra. Ebédelhettünk volna a múzeum büféjében, de inkább a múzeum melletti cukrászdát kerestük fel.

A kisfiaim még napokkal később is emlegették a légi és szárazföldi járműveket, amelyeket a Reptárban láttunk. Engem nem különösebben mozgattak meg a kiállított gépek, a mosdókban felszerelt fogkefe-automata viszont annál inkább. Nem próbáltam ki, mindenesetre érdekes kezdeményezés. A fogápolásra buzdító törekvések üdvözítendőek, nem tudom viszont, hogy hányan használják a gépet. Összességében elmondhatjuk, hogy emlékezetes maradt számunkra a szolnoki kirándulás. Meg vagyok róla győződve, hogy sokkal nagyobb örömöt szereztünk ezzel a gyermekeinknek, mint a huszadik kisautóval vagy egyéb, teljesen felesleges holmival. Tudjátok a mottóm: játék helyett élményt!

Kép: saját

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

A Kump Edinával készített interjú első felében többek között arról olvashattatok, mit jelent a zero waste életmód és mi adta számára a kezdőlökést egy minimális hulladékot termelő háztartás kialakításához. Az interjú második felében ennek az életmódnak a gyakorlati hátteréről, rutinok kialakításáról, valamint az ezzel járó költségekről és időről kérdeztem Edinát.

- Mennyi idő alatt alakultak ki a működő rutinjaid? 

- A teljes kép összeállására 1-1,5 évre volt szükség. Ennyi idő alatt kényelmesen „bejárattam” azokat a helyeket, ahol gond nélkül elfogadják a saját csomagolásom a vásárlások során, ennyi idő alatt szoktam meg minden olyan újdonságot, amit kifejezetten a hulladékmentességre való törekvés miatt változtattam meg, és ez idő alatt sikerült a környezetemben élőkkel is többé-kevésbé elfogadtatni, hogy nem, tényleg nincs szükségem a sokadik kütyüre, vagy éppen a drága ajándékokra. Nagy sikernek könyvelem el például azt, hogy nem igazán kapok már mindenféle tárgyakat ajándékba muszájból, csak olyanokat, amik valóban hasznosak lehetnek, vagy aminek tudják, hogy tényleg örülnék, hasznát látnám (ebben persze én is igyekszem segíteni nekik). A születésnapomra a testvéreimtől például olyan társasjáték kiegészítőket kaptam, amikkel nagyon szeretünk közösen játszani, a szüleim pedig elfogadták a kérésemet és tényleg nem adtak semmilyen újabb fizikai tárgyat, csak az uszodabérletet, amit valóban szerettem volna.

- Mi volt a legkönnyebb és mi a legnehezebb része a váltásnak?

- Nem voltak nehéz váltások, csak időigényesebbek. Eleve úgy indultam neki a hulladékcsökkentésnek, hogy ha valami értelmetlenül nehéz, kényelmetlen, akkor azt elengedem, nem az a cél, hogy korlátozzam magam. Szerintem ez azon múlik, hogy mennyire vagyunk megértőek, türelmesek magunkkal és a környezetünkkel szemben. Ha ez nincs meg, akkor nem az lesz nehéz, hogy vigyünk magunkkal vászonszatyrot vagy hogy együttműködésre bírjuk az eladókat, hanem az, hogy megismerjük önmagunkat, a szándékainkat, a korlátainkat és elfogadjuk azokat, valamint tudjunk rajtuk változtatni ha azt látjuk szükségesnek. Ideális esetben a hulladékmentességre törekvés a többi életmódváltáshoz hasonlóan nem csak az önismeretet mozdítja előre, hanem a gondolkodásbeli fókuszunkon is segít igazítani: az addigi problémafókusz megoldásfókuszra vált át. Azaz: van egy problémám? Nézzünk rá inkább lehetőségként, és tegyük fel a kérdést, hogyan tudom megoldani, hogyan tovább, mi hozható ki belőle? A megoldás pedig lehet az is, hogy azt mondom, ezt inkább engedjük el.

- Mennyi időt vesz el a zero waste háztartás vezetése?

- Ha több időt venne el, már rég nem így élnék és másoknak sem javasolnám ezt. Mint minden változtatás, eleinte időigényesebb, mert új, ismeretlen, ami külön figyelmet igényel. Viszont amint megvannak a rutinok, amint elmúlik az újdonság varázsa, csak egy módja lesz annak, ahogyan éljük a hétköznapokat. Egy csomó bolt teli polcai üressé válnak a szemünkben, sokukba már eleve be sem térünk, mert semmi szükségünk az ott kínált portékákra, ami instant idő felszabadulásával jár. Csökken az impulzusvásárlások száma és a túlfogyasztás mértéke, amivel megint csak rengeteg időt nyerünk (na meg pénzt is). Ha elkezdünk foglalkozni a menütervezéssel, a listával való vásárlással, további értékes időt nyerünk. Idővel leszokunk azokról az eszközökről is, amiket folyton pótolni kellene, ezzel is időt (és pénzt) spórolunk magunknak. Mindezeket úgy, hogy ezzel párhuzamosan mindig lesz mit ennünk, gond nélkül tisztán tudjuk tartani a lakhelyünket és még arra is marad időnk, hogy élményekre fordítsuk azt. Ami ebben az egészben időigényesebb, az az átmeneti időszak, ami a jelenleg megszokott és a jövőbeli „zero waste” háztartás között húzódik.

- Miben tér el a hagyományos vásárlástól az, ahogy te csinálod?

- Csomagolásmentességre törekszem, ha pedig ez nem megoldható, akkor arra, hogy hulladékszegény termékeket vásároljak, majd a keletkező hulladékokat hasznosítsam, szelektálással, vagy komposztálással. Így például vászonszatyrokkal, zsinóros vászonzsákokkal, dobozokkal indulok neki egy-egy vásárlásnak, viszont nem megyek speciális helyekre, ugyanott vásárolok, mint mindenki más a környéken. A zöldséges, a pékségben dolgozók gond nélkül teszik bele a magammal vitt vászonszatyraimba és a dobozokba az árut, ha húsárut vásárolunk, a hentes a saját dobozunkba mér, a tejesnél elfogadják a saját üvegünket, a mézes visszaveszi és újratölti a kiürült üveget, stb. Hipermarketekbe nem járok, csak ha nagyon muszáj, piacon vagy csomagolásmentes boltban pedig azokat vásárolom, amiket a környéken nincs lehetőségem saját tárolóba, így a sót, cukrot, tésztákat, rizst itt törekszem beszerezni. Viszont akkor sem dől össze a világ, ha épp felülíródik valami a hétköznapokban és csomagolt lisztet kell vennem, ez van, tudomásul kell venni, majd szelektálni a csomagolást.

- Mennyire költséges ez a fajta háztartás?

-A hulladékmentesség alapja, hogy kevesebbet fogyasztunk, nem költünk feleslegesen, többet készítünk saját kezűleg (ételt, kozmetikumot, stb.), addig használjuk a meglévő eszközeinket, amíg lehet és megjavítjuk ezeket, ha arra van szükség. Ezekkel pedig mind-mind rengeteg pénzt spórolunk magunknak. Ez az életmód nem drága - épp ellenkezőleg, olcsóbb.

- Miért fontos, hogy lecsökkentsük a háztartásunkban keletkező hulladék mennyiségét?

- Egy átlag magyar ember napi szinten 1 kg szilárd szemetet termel, ami a hulladékégetőbe, vagy a lerakóba kerül, és egyúttal azt az üzenetet hordozza, hogy még több olyan erőforrást sajtoljunk ki a Földből, ami ahhoz szükséges, hogy előállítsanak nekünk olyan termékeket, amiket aztán könnyedén kidobhatunk. Tudva, hogy a Föld erőforrásai végesek, valamint hogy a túlfogyasztás napja (az a nap, amikor elérjük az egy évre jutó erőforrások határát) egyre előrébb tolódik (idén már augusztus elején bekövetkezett), illetve tapasztalva, hogy hiába várjuk felülről a megváltást, egy út marad arra, hogy ne fulladjunk meg a szemétben és változást indukáljunk: ha alulról valósítjuk azt meg, a saját háztartásunkban, itt és most.

Kép: pixabay

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Kump Edina neve megkerülhetetlen, ha az ember a hulladékmentes háztartáshoz kapcsolódó kérdésekre szeretne választ kapni. Edina környezetkutatóként és hulladékcsökkentési szakemberként a zero waste, azaz a nulla hulladékos életmód egyik legismertebb hazai képviselője. A vele készült interjú első felében elmagyarázza, mit is rejt a zero waste elnevezés, elmeséli, hogyan és miért vágott bele, valamint néhány nulla hulladékos félreértést is segít tisztázni.

- Mi ennek az életmódnak a lényege? 

- A hulladékmentes életmód  lényege, hogy minimálisra csökken a mindennapi életvitelünk során keletkező hulladék, valamint szemét mennyisége.  A hangsúly azon van, hogy minimálisra csökken, nem pedig azon, hogy elérjük a teljesen mentes, nulla hulladék állapotot, mert ez egyszerűen lehetetlen.  Ez egy útkeresés, amely során a szokásaink átalakításával egyre kevesebb hulladékot és szemetet termelünk úgy, hogy ez ne igényeljen tőlünk extra időt, energiát és pénzt. A szemét mennyiségének csökkentésén túl viszont egyéb járulékos előnyökkel is számolhatunk, ez szó szerint egy életmódváltás: végeredményében egészségesebb étkezést biztosít, segít pénzt megtakarítani arra, amire valójában szeretnénk költeni, több időt nyerünk általa és a minőség kerül előtérbe a mennyiség helyett.

- Mióta vezetsz zero waste háztartást? 

- Fogós kérdés, mert nincs egy szigorúan vett dátum, amit erre válaszolhatnék (2014-ben kezdtem célzottan a zero waste-re törekedni, de ténylegesen zero waste háztartásról 2015 óta beszélhetünk). Azt tudom, hogy mindig is fontos volt nekem, hogy környezettudatosságra törekvő háztartást vezessek, illetve hogy eszerint éljem a hétköznapjaimat, viszont sosem vonzottak a szélsőségek, a „csak azért is” erőltetések, ezért sokáig nem vettem komolyan a ténylegesen zero waste-re való törekvést. Rengeteg megoldás már évek óta a normál hétköznapi életvitelem szerves része volt azelőtt is, hogy belevágtam volna célirányosan a hulladékmentesítésbe. Például környezetbarát szerekkel takarítottam, magamnak készítettem a legtöbb kozmetikumot, komposztáltam, szelektáltam, vászonszatyrokkal vásároltam, kulacsot, intimkelyhet használtam, és törekedtem többek között arra is, hogy minél kevesebb hulladékot termeljek. Ez részben annak is volt köszönhető, hogy a munkám során környezetvédelmi szemléletformálással foglalkoztam, főleg hulladékgazdálkodás és fenntartható fejlődés témában.

- Mi adta meg a kezdőlökést? 

- Egy költözés. Kertes házból hirtelen a második emeleten találtam magam, az új körülményeknek köszönhetően pedig hatványozottan több szemetem keletkezett. Önmagában ez a tény elég erősen zavart, amire csak ráerősített az, hogy akkoriban a munkám részeként rengeteget jártam iskolákba is órákat tartani, és nem éreztem komfortosnak azt, hogy ilyen háttérrel beszélgessek a diákokkal például a hétköznapi hulladékcsökkentési megoldásokról.
Mindenesetre még ekkor sem volt cél a zero waste elérése, egyszerűen csak csökkenteni szerettem volna a szemét mennyiségét. Első lépésként, mivel a kert végi komposztálásra már nem volt lehetőségem, beltéri komposztálási opciók után kezdtem nézni. Nem szerettem volna sok ezer forintot elkölteni erre, ezért végül egy általam is elkészíthető gilisztakomposztálóra esett a választásom. Ez elég jól bevált, ekkoriban fogant meg bennem a gondolat, hogy kísérletet teszek arra, hogy vajon Magyarországon, egy második emeleti társasházban, városi lakóként megvalósítható-e a hulladékmentes életmód. Ez gyakorlatilag annyit jelentett, hogy megbeszéltem a párommal, hogy ez engem emberileg és szakmailag is nagyon érdekel, ezért szeretnék belevágni, és abban maradtunk, hogy csinálhatjuk, de csak ha nincs semmi erőltetés, nincsenek szigorú lemondások, egyszóval ha nem nehezítjük meg, nem válik kényelmetlenné emiatt az életünk. Így komótosan, szépen lépésről lépésre haladtunk, az egyes hulladékmentes váltások pedig olyan szépen beépültek a hétköznapjainkba, hogy nem hogy nem tűntek lemondásnak vagy kényelmetlenségnek, egyenesen úgy éltük meg, hogy mi eszerint éljük a hétköznapokat és kész. Végeredményében jobbakat ettünk, értelmesebben költöttük a pénzünk, több időnk maradt egymásra, illetve nem mellesleg jelentősen kevesebb szemetet is termeltünk, ezért a kísérlet hozta váltásokat inkább örömmel megtartottuk a mindennapi szokásaink között.

- Mi a legnagyobb félreértés a zero waste-tel kapcsolatban?

- Az, hogy ez egy újabb szélsőséges irány. Nem mondom, mint mindent, nyilván ezt is lehet szélsőségesen csinálni, csak szerintem nem érdemes. Nem az a lényeg, hogy egymással versenyezzünk azon, hogy ki mennyi szemetet termel, vagy mit tud, vagy éppen mit nem tud megtenni ennek érdekében, hanem az, hogy a tőlünk telhető legjobbat hozzuk ki az egyes szituációkból és az egész élethelyzetünkből. Ezt viszont mindig saját magunkhoz kell mérni, nem pedig másokhoz. Nagyon fontos, hogy a hulladékmentesség elérése egy folyamatos törekvés, semmiképp sem egy állapot. Tőlem eleinte folyton azt kérdezgette mindenki, hogy mégis mennyi szemetet termelek akkor úgy ténylegesen, én pedig sokáig csak annyit kérdeztem vissza, hogy nem mindegy? Nem a konkrét mennyiség a lényeg, hanem az, hogy kihozzam azt a hétköznapokból, ami tőlem telik, de úgy, hogy ez közben ne menjen az életkedvem, az életszínvonalam rovására. Később persze beláttam, hogy valamennyire érdemes volna azért számszerűsíteni, így egy-egy hónap erejéig mértem a kommunális szemetem, valamint dokumentáltam a szelektív hulladékaimat is: 2016-ban 373,15 gramm szemetet termeltem egy hónap során, míg 2017-ben 6,85 grammot, a 2018-as mérés még várat magára. Összességében elmondható, hogy egy átlagos hónap során egy öklömnyi szemetünk keletkezik, ezért már a sima szemetest is kiiktattuk, nem használjuk. Ez viszont nem jelenti azt, hogy valaki csak akkor lehet „zero waste”, ha ehhez hasonló szintet ér el. A zero waste azt jelenti, hogy az ember a saját életében törekszik a minimalizálásra, saját magához mérten, amibe ha valami nem fér bele, ha valami nem megoldható, akkor azt tudomásul veszi, és nem görcsöl rajta, hanem továbblép, és élvezi azokat az előnyöket, amik azzal járnak, hogy a tőle telhetőt így is megteszi.

A cikk második felében Kump Edina arról mesél, hogyan is működik a gyakorlatban a zero waste háztartás.

Kép: http://hulladekmentes.hu/ (portré) és pixabay

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

A hétvégén Péterfy Bori koncerten jártam Gyulán. Bori és a zenekar hozta a megszokott formát, ismét frenetikus bulit csináltak.

A koncert szombat este negyed tízkor kezdődött egy szabadtéri helyszínen. Mi három negyed kilenc körül értünk oda. Már a Boriék előtt fellépő zenekar utolsó számainál elhelyezkedtem a színpad közelében. Ekkor még kisgyerekek rohangáltak a közelemben és nem igazán láttam egy rajongót sem. Amint lehetett, előrenyomultam a legelső sorba. Az egyik oldalamon egy kislány, a másikon egy 50+-os nő ácsorgott. Amíg a polgármesterek köszöntőt mondtak, kiszúrtam a közelünkben egy másik Bori rajongót, aki ugyanolyan Bori pólót viselt, mint én. Nem bírtam megállni, és egyből szóba elegyedtem vele. (Aki ismer, biztosan elcsodálkozik ezen, de hát Boriról volt szó, így az introvertált személyiségem egyértelműen a háttérbe nyomtam.) Az első számot kezdtük el találgatni, meg a rendelhető pólókat vitattuk meg. Közben a zenekar feltűnt a színpad szélén. Wow, már az is hatalmas élmény volt, hogy félig-meddig civilben láthattam a tagokat, amint a gyulai imázsfilmet nézik és hangolódnak a bulira.

Az első dal a Fehérre festem az arcom volt. A Hajolj bele a hajambát és a Vámpírt meglepően korán eljátszották. Az akváriumos jubileumi Péterfy Bori koncerten ezeket a buli végén adták elő. A Föld hívja Földet, a Ne keresd az igazit, az én voltam, a Tíz perc szerelem, a Vigyázz és a nagyobbik fiam kedvence, az Oázis is felcsendült a legújabb, Bori X albumról. A Szédülésről előadták a Szép halottat, a 2B-ről a Kettőt, a második albumról a Téged nemet, a Zombit, a Szembogárt és Csillagport (vagy a Napbanézőt?), az elsőről az Ópiumot és a Hello, modern dizájnt, a Fehér éjszakákról a Futást. A Szédülésre és a Szívem gyorsabban verre számítottam, ezek viszont kimaradtak. A nem saját dalok közül viszont helyet kapott a Szerelem, a Dunántúli sláger és az Ez az a ház.

A koncert közben futottak a klipek a háttérben, a hangosítás jól szólt, én pedig fantasztikusan éreztem magam. Az akváriumos koncerttel ellentétben most teljesen felszabadultan tudtam átadni magam a zenének. Az első sorból üvöltöttem a szöveget, ugráltam, a fejem ráztam - egy szóval sikeresen kiszakadtam a mindennapok monotóniájából. Bár most Bori kihagyta a stage divingot, koncert közben kétszer is lejött a színpadról, és megérinthettem a kezét! Aztán a Futás alatt be is mászott a közönség közé, aztán lefeküdt a földre, és a jelenlévőket is erre buzdította. Bori lazasága kimondottan vonzó számomra. "Ez, amit senki nem mer" - ordítottuk közben. Annyira inspiráló olyan nőket látni - például Borit, Pásztor Annát vagy a kolléganőmet - akik görcsök és merevség nélkül tudnak hozzáállni az élethez!

A koncert végéhez érve Bori és a gitáros is lejött a színpadról, és a korlát előtt énekeltek. A gitáros egyszer csak elém tolta a mikrofont, én pedig boldogan énekeltem a Vigyázz utolsó, nanázó sorait. A buli után két fiatal lányhoz csapódtam, akik meg akarták várni Borit. Ez volt a negyedik Bori koncertem, és 11 év rajongás után, túl a harmadik X-en, két gyerek anyjaként úgy éreztem, eljött a pillanat, hogy közös kép készüljön rólunkl. Nem kellett sokat várnunk. Bori kedvesen és közvetlenül váltott velünk néhány szót a fotó elkészülése közben. Hatalmas élmény volt, hogy beszélhettem vele! Ha minden jól megy, a nyáron még kétszer fogunk találkozni. Azokra a koncertekre viszont valószínűleg a Bori-rajongó kisfiaink is jönnek. Már alig várom!

Kép: saját

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Az elmúlt egy évben egyre radikálisabban igyekeztem csökkenteni a háztartásunkban keletkező hulladék mennyiségét. Időnként már saját magam számára is ijesztő a megszállottságom. Korábban már adtam konyhai és fürdőszobai víztakarékos tippeket. Most arra mutatok néhány egyszerű példát, hogyan faraghatunk a költségeinkből és az ökológiai lábnyomunkból a mindennapok során.

- A tavalyi nevelési évben igyekeztem távol tartani magam az óvodában használatos uzsis műanyag zacskóktól. Ez a kísérlet több sikertelen próbálkozás után kudarcot vallott. A szalvéta viszont kap nálunk még egy esélyt. Mivel a legtöbbször nem koszolódik el, a konyhai papírtörlő gurigájába dugom és ha olajban sütök valamit, nem tiszta "szilviával" törlöm át a serpenyőt, hanem a gyűrött, de még tökéletesen használható uzsis szalvétával.

- Kísérletezek házi készítésű tisztító és tisztálkodási szerekkel. Amellett, hogy így kevesebb vegyszerrel érintkezünk, kevesebb hulladékot is termelünk, hiszen a kiürült mosószeres, öblítős flakonok nem termelődnek újra. Az elkészítéshez használt hozzávalók egy részét csomagolás nélkül veszem (házi szappan, víz), a műanyag zacskóban vásárolt anyagokból pedig csak minimális mennyiségre van szükség. Az sem elhanyagolható szempont, hogy így a bolti ár töredékéért jutunk tisztítószerekhez.

- Előnyben részesítem a piacot a szupermarkettel és a zöldségessel szemben. Így nemcsak több hazai termesztésű zöldséget és gyümölcsöt fogyasztunk, - amelyek jóval kevesebbet utaztak külföldi társaikkal szemben, - hanem kedvező áron is szerezhetjük be őket.

- Igyekszem megtervezni a vásárlásaim, ezért szatyrokkal felszerelkezve indulok boltba, piacra. Nem költök olyan reklámtáskára, amelyik a hazaérés után a többi fölösleges nylon között vagy a szelektívben végzi.

- Pénzt kiadni olyan termékért, amit eleve a kukába szánunk? Köszönöm, ebből nem kérek! Éppen ezért a korábban boltban vásárolt szemetes zsákjainkat felváltottam a kiürült pelenkás, vécépapíros és kenyeres zacskóinkkal.

- Ha vendégségben kávéval kínálnak, az első kérdésem az, hogy milyen kiszerelésű kávéról van szó. Mielőtt félreértenétek, egyáltalán nem vagyok sznob ezen a területen, csupán igyekszem lecsökkenteni az egyesével csomagolt 3 az 1-benes tasakok mennyiségét, és ezért inkább a "leöntős-kutyulós" vagy a főzött változatot részesítem előnyben.

- Ha a családi ebédek után sós sütivel indítanának útnak, rutinosan előhúzok egy üres lisztes vagy cukros papírtasakot a táskámból és abban viszem haza a rágcsálnivalót. Amíg nem mertem előhozakodni a saját zacskókkal, elborzadva néztem, ahogy a vendéglátónk letépi a teljesen új műanyagtasakot a gurigáról, és ezzel felesleges - és elkerülhető - műanyag hulladékot termel. Nem tagadhatom, hogy a háztartásokban egyszer használt nylon zacsikat teljesen feleslegesnek tartom. Bármennyire is igyekszünk ugyanis kikerülni a műanyagba pakolt élelmiszereket, jó néhányszor belefutunk az elkerülhetetlen nylonba. Ezeknek viszont adhatunk még egy esélyt, ha újrahasználjuk őket, mielőtt a szelektívbe dobnánk őket.

- Ha már az ételmaradékok elcsomagolása szóba került, meg kell említenem, hogy egy-egy alufóliadarabot többször is fel lehet használni, ha nem koszolta össze a lefedett étel. Tudom, hogy léteznek különböző méhviaszos megoldások a frissentartó fóliák kiváltására, ezeket viszont egyelőre még nem próbáltam.

- Ha szalonnasütésre, kerti partira vagy munkahelyi eszemiszomra hívnak minket, viszem a saját poharainkat, tányérainkat és evőeszközeinket, hogy elkerüljem ezek eldobható változatait. Ha mi rendezünk hasonló összejövetelt, csak az üveg és porcelán lehetőségek jöhetnek számításba.

- A legritkább esetben használunk eldobható szalvétákat és papír törlőket. Ezeket konyharuhával vagy alapos kézmosással váltjuk ki. Ha vendégeket várunk, textil szalvétát terítünk az asztalra. Nem vásárolunk szívószálat, mert hiába műanyag, nem lehet újrahasznosítani.

- A boltokban kínált kuponos fecniket visszautasítom. Okafogyottá válik ezeket elfogadni, ha a következő vásárlásnál rendszerint úgyis elfelejtem magammal vinni vagy átadni a pénztárosnak őket. Ezzel első látásra talán pont nem a spórolást segítem elő, viszont ha jobban belegondolunk, láthatjuk, hogy ezzel a felesleges - de olcsón kínált - termékek vásárlását előzhetjük meg.

- Ajándékozáshoz nem veszek több száz forintért flancos ajándéktasakokat. Ehelyett szemrebbenés nélkül használom fel a másoktól kapott szatyrocskákat.

- Időnként használt ruhát vásárolok. Így megkímélem magam a kukába dobált címkeözöntől.

A hulladékcsökkentésre irányuló mániám itt még nem ér véget. A többi hajmeresztő szokásommal viszont inkább csak a keletkező hulladék mértékét redukálom, az anyagi megtakarítás csak másodlagos. Mit gondolsz, le tudnál mondani néhány környezetterhelő szokásodról? Hajlandó lennél tenni egy élhetőbb bolygóért?

 Kép: pexels

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

A héten Boros Dóra dentálhigiénikussal, fogászati asszisztenssel beszélgettem. Bár tájékozottnak és nyitottnak tartom magam, ha fogápolásról van szó, Dóri néhány mondata bizony megdöbbentett. Nézzétek, csak!

1. A fogproblémák hátterében a prevenció hiánya áll.

Sem a megfelelő tájékoztatás sem a megelőzés nem kap elegendő hangsúlyt a mindennapok során. Az iskolákban a diákok egyedül szexuális felvilágosításon esnek túl. Egyéb, az egészségük védelmét szolgáló előadásnak nem jut hely a tanórákon. Sokaknak azért mennek tönkre a fogaik, mert nem volt előttük megfelelő példa, amelyet követhettek volna, soha senki nem mondta el nekik, hogyan ápolják rendesen a fogaikat. Ennek egyenes következménye, hogy nem is tudnak használható szájápolási szokásokat továbbadni.

2. A tejfognak hitt fogak nem minden esetben tejfogak.

Tejfogak hátul az ötösig jönnek. A hátrébb található maradandó fogak 5-7 éves kor körül jelennek meg. A gyerekek nem szeretik mosni hátul a fogaikat, ezért gyakran elmarad az alapos tisztítás. Szülőként még az iskolakezdést követően is át kell mosnunk gyermekünk fogait - legalább naponta egyszer, este. Ha elsikkadunk a rendszeres fogmosás fölött, gyermekeink idő előtt veszíthetik el fogaikat. Kétségbeejtő, hogy manapság egyre gyakrabban húznak maradandó fogat alsó tagozatos gyerekeknek .

3. A beteg fog több problémát okozhat, mint gondolnánk.

A problémás fog hajhullást, valamint ízületi fájdalmat is okozhat. A kismamáknak kimondottan ügyelniük kell fogaik egészségére, mert egy-egy beteg fog akár koraszülést és vetélést is okozhat. Nem árt, ha a kispapák is ügyelnek fogazatukra, ugyanis az elhanyagolt szájüregben Streptococcus baktériumok szaporodhatnak el, amelyek meg is betegíthetik az újszülöttet.

4. Nem a terhességtől hullanak ki a kismamák fogai.

A várandósság során jelentkezhet fokozott fogínyvérzés és megnő a hajlam a fogszuvasodásra is. A fogak azonban nem magától a terhességtől hullnak ki, hanem a nem tökéletes szájápolási rutintól.

5. A fogkefe kiválasztása több figyelmet igényel, mint a fogkrémé.

Felnőttek számára is ajánlott beszerezni gyerekfogkefét, mert ez méretéből adódóan olyan helyekre is befér, ahová a felnőtt fogkefe nem. Az ideális fogkefének puha feje van és sűrűk a sörtéi. A gumírozott és a különböző irányokba álló sörték kevésbé hatékonyak. Ha nem küzdünk speciális fogászati problémával, teljesen mindegy, milyen fogkrémet választunk, ugyanis nagyjából mindegyik azonos mennyiségű fluoridot tartalmaz.

Beszélgetésünk további részleteit hamarosan valahol máshol is olvashatjátok. :)

Kép: freeimages

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Ma az iskolánkban a magyar űrhajózás legendás alakjával találkoztam. Farkas Bertalan gyerekkoráról, pályájáról és nyugdíjas mindennapjairól mesélt.

Az első magyar űrhajós szomorú hírrel kezdte előadását, amikor is űrhajós barátja, Magyari Béla halálhírét osztotta meg velünk. A komor bevezető után mesélni kezdett űrhajós pályája kezdetéről. Kiderült, hogy egy gimnáziumi padtársa - aki vadászpilóta akart lenni - csábította Farkas Bertalant egy vadászpilóta-válogatóra. A sors fintora, hogy a focista és mérnöki pályával kacérkodó gyulaházi fiú megkapta a vadászrepülő vezetéséhez szükséges végzettséget, a barátja viszont nem. Az elkövetkező években Farkas Bertalan dolgozott a nyíregyházi, a szolnoki és a pápai reptéren egyaránt. 

Aztán 1977-ben, az Interkozmosz programnak köszönhetően megkezdődött az egykori Szovjetunió tagállamaiból a következő űrutazás legénységének kiválasztása. A 95 önkéntes jelölt között volt Farkas Bertalan is. A megfelelő űrhajósok megtalálása, majd felkészítése nemcsak a leendő űrhajósoknak volt megterhelő. Farkas Bertalan őszintén vallott arról, hogy sem felesége, sem szülei nem lelkesültek, amikor közölte velük, hogy szeretné kipróbálni magát űrhajósként. Őt azonban nem lehetett eltántorítani.

A felkészülés időszakában 30 másodperces 8 G gyakorlaton vett részt, hogy kellő rutinnal rendelkezzen a startolás és a visszatérés perceiben. Két túlélési gyakorlaton is részt vett. Az egyik alkalommal egy mocsárba dobták az űrhajósokat, hogy ezzel szimulálják a földet érést. A súlytalansági tréningre Csillagváros erre a célra kialakított medencéjében került sor.

Farkas Bertalan a nyolcnapos űrrepülés kulisszatitkaiba is beavatta a jelenlévőket. Elárulta, hogy az űrséta nem annyira stresszmentes és hétköznapi, mint azt gondolnánk. Ez a kifejezés ugyanis azt a tevékenységet takarja, amikor az űrhajós egy köldökzsinórral 4-5 órát dolgozik kint az űrben. Munkában Farkasék űrhajója, valamint űrállomása fedélzetén sem volt hiány. Különböző - elsősorban orvosbiológiai - kísérleteket hajtottak végre. A Nemzetközi Űrállomáson, vagyis az ISS-en ma is található olyan műszer, amelyet Farkas Bertalan vitt fel az űrbe. A bő egy hét alatt napi 16 órát dolgoztak, ő csupán 3-3,5 órát aludt egy falhoz rögzített hálózsákban, hogy minél több szépséget megfigyelhessen a világűrből. Ahogy fogalmazott, páratlan élmény, amikor 350 km-es magasságban másfél óra alatt kerüli meg az ember a Földet, és 24 óra leforgása alatt 16-szor kel fel és nyugszik le a Nap.

Az első sikeres űrrepülése után szeretett volna még egyszer eljutni a világűrbe, erre azonban már nem nyílt lehetősége. Érdekességként említette, hogy manapság egy profin felkészített űrhajós kiképzése 85-90 millió dollárba kerül. Farkas Bertalan azonban nem unatkozik. Sokat utazik, naptárjában Erdély, a Felvidék, az Amerikai Egyesült Államok egyaránt szerepel úti célként. 68 éves kora ellenére minden nap igyekszik tanulni valamit, nyitottan szemléli a világot.

Zárásként három üzenetet fogalmazott meg a diákságnak: szeressék a sportot (ha lehet, részesítsék előnyben a csapatjátékokat, mert ezek hozzájárulnak a csapattagok közötti bizalom kialakulásához), szeressenek tanulni és szerezzenek megfelelő nyelvtudást!

A diavetítéssel és filmbejátszással színesített előadás után aláírásokat osztott az érdeklődőknek, valamint közös képeket is lehetett vele készíteni. Én is kaptam autogramot. Mielőtt a közös fényképünk elkészült volna, megmutattam neki a kisfiaim farsangi űrhajós képét. Ki tudja, talán az én fiaim közül kerülnek ki a jövő nagy űrhajósai.

Kép: saját

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Jó napot kívánok! Szervusztok! Hellóka! Ti is jártatok már úgy, hogy letegeztétek, akit nem kellett volna? Vagy esetleg magáztátok azt, aki ezt rossz néven vette? Az X és az Y generáció gond nélkül tegezi a vele egykorúakat. És mi a helyzet a fiatalabbakkal, a Z és alfa generációkkal, no meg az idősebbekkel, a baby boomerekkel? A helyzethez illő köszönést eltalálni bizony nem minden esetben egyszerű.

Gyerekként Csókolommal köszöntem a felnőtteknek, a kortársaim pedig tegeztem. Ez egyértelműen jelölte az alá- és fölérendeltségi viszonyt gyerek és felnőtt között, valamint az egyenrangú kapcsolatot a barátaimés az osztálytársaim között. Kamaszkorban az ember elbizonytalanodik, hogy hogyan is köszönjön a gyerekkora óta ismert szomszédnak, tanárnak, ismerősnek. Mert a Csókolom! már elég gyerekesnek, a Jó napot kívánok! meg túl felnőttesnek hat. A tétova kamasz pedig se ide- se odatartozónak nem érzi magát. Legtöbbünknek azért sikerül gond nélkül áttérnie ez utóbbi köszönési módra.

Aztán egyszer csak elkezdett terjedni a Helló! meg a Szia!, amikor betért az ember egy-egy üzletbe vagy összefutott egy szomszéddal a lépcsőházban. Manapság a tegeződés számít elfogadott köszönési módnak korban és pozícióban egymáshoz közelálló személyeknél. Sőt! A nálam fiatalabbak, akik a tanítványaimmal egykorúak, is simán letegeztek a vonaton. Wow, gondoltam, milyen hizelgő, hogy ennyire fiatalnak nézek ki! Aztán néhány évvel később egy nálam szintén tíz évvel fiatalabb szomszédkislány lemagázott. A nálam idősebb férfi rokonomnak pedig Helló!-val köszönt. Ú, na ez aztán kicsit elgondolkodtatott. Azon kezdtem tanakodni, vajon mennyivel nézek ki öregebbnek a koromnál. Mert önkéntelenül is az jutott eszembe, hogy ez a lány nem a tisztelete jeleként magázott le, hanem mert avalós koromnál jóval idősebbnek vélt.

És itt jutunk el a köszönés igazán kényes pontjához. Tételezzük fel, hogy valaki nagyon udvarias akar lenni, ezt pedig a három lépés távolság megtartásával igyekszik elérni. Ez így idáig mind szép és jó. Kérdés azonban, hogy a megszólított személy hogyan értelmezi mindezt. Merthogy nem mindenki szereti a magázódást. Munkahelyen például a friss kolléga érezheti úgy, hogy nem tartják egy adott körhöz tartozónak, nem fogadják be maradéktalanul, ha nem tegeződnek vele. Mindez pedig kellemetlen frusztrációkhoz is vezethet. Másrészt sokan nem szeretik, ha a korukra emlékeztetik, pontosabban a megszólító és a megszólított közötti korkülönbségre.

A manapság divatos tegeződésbe beleszokva időnként érheti kellemetlen meglepetés az embert. Én is kicsit kényelmetlenül éreztem magam, amikor az óvodai nyílt napon az óvónőket kapásból letegeztem. Ők pedig nem tegeztek vissza. Eléggé szégyelltem magam az idő előtti bizalmaskodásom miatt. Aztán később mindkét óvónővel összetegeződtem. A dajkanénik, konyhás nénik és a többi csoport óvónője viszont mind Jó napot kívánok!-kal köszön. Nincs ezzel bajom, teljesen rendben van a magázódás is, ha ez kölcsönös.

Ami viszont kiveri nálam a biztosítékot, az a teljesen egyenlőtlen viszonyokat feltételező köszönési mód, vagyis az, amikor én felnőttként egy másik felnőttet magázok, az pedig letegez. Nem tudom megérteni, hogy nem tűnik fel az illetőnek, hogy a megszólításokat illetően egyáltalán nem vagyunk összhangban. Valaki azt mondja erre, hogy hasonló esetekben gátlástalanul vissza kell tegezni. Én viszont úgy vagyok ezzel, hogy a magázódással igyekszem megtartani a kellő távolságot az illető és magam között. Mert ugye a tegeződés egyfajta bizalmas viszonyt feltételez.

A héten sem tudtam eldönteni, hogyan is lenne helyes elköszönnöm egy csillagásztól, akinek leborulok a munkássága előtt, és aki nem mellesleg egy világhírű zenekar frontembere. Egy tudóstól, aki az apám lehetne, meglátásom szerint úgy illene elköszönni, hogy Viszontlátásra! Egy zenészt - főleg egy közösen áttombolt koncert után - viszont gondolkodás nélkül letegeznék. Végül a Sziá!-ra szavaztam, amikor elköszöntem Grandpierre Atilllától.

A hasonló bizonytalanságokat a Sziasztok! Jó napot kívánok! formulák együttes használatával igyekszem megoldani többek között a bölcsődében, ahol a konyhásnénik életkora igen változatos képet mutat vagy a gyerekorvos várótermében, ahol fiatal anyukák és érettebb korú nagymamák egyaránt megfordulnak.

Köszönni, megszólítani tehát egyáltalán nem egyszerű. A kisfiaim a Jó napot kívánok!-ra tanítom. A Csókolom!-ot átugorva talán így könnyebb lesz nekik eltalálni a helyzethez illő köszönési formát. Addig is marad számomra a vaktában lövöldözés és a nyelv helyenként esetleges használata. Remélem, nagyon nem lövök mellé! Sziasztok!

Kép: Pexels

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Mengyán Eszterrel nem régiben beszélgettem arról, milyen hihetetlen méreteket ölt a divatiparhoz, azon belül pedig a fast fashionhöz köthető környezetszennyezés. Éppen ezért bojkottáltam is néhány hirhedt fast fashion márkát a legutóbbi kuponos akció során. Merthogy környezetvédelem ide vagy oda, én is beálltam a glamouros shoppingolók közé.

A vásárlást azzal kezdtem, hogy a két legnagyobb drogériában kizárólag olyan holmit vettem, amelyeket nap mint nap használunk, tehát valóban szükségünk van rájuk. Ide tartoznak a mosó- és mosogatószerek, öblítők, mosogatógépkapszulák, fogkrémek, fogkefék. Kivágtam jó pár dekorkozmetikai kupont is, végül mégsem pazaroltam az időm a szépítkező polc előtt. A vásárlás előtt ugyanis végiggondoltam, hogy a korábbi szemfestékeim, körömlakkjaim, rúzsaim hányszor használtam (egy kezemen meg tudtam számolni), aztán sorba vettem, hogy otthon mi az az alap kozmetikai készlet, amivel gazdálkodhatok. Némi önismerettel sikerült elkerülnöm, hogy kedvező áron vegyek olyan termékeket, amelyeket nem igazán használnék.

Megfordultam két helyi butikban is. Az egyikben farmernadrágot kerestem magamnak, ám kiderült, hogy a korábbi évektől eltérően idén nem adtak kedvezményt az árukészletükre. Huszonnégy ezret pedig savalltam volna kiadni egy nadrágra, így gyorsan tovább is álltam. A következő kisboltban szintén nadrágot kerestem volna, de a trendi bokavillantós fazonok nem nyerték el a tetszésem. Nadrág helyett viszont vettem egy tetszetős blúzt. Mondhatjátok, mennyire képmutató, hogy nadrágra volt szükségem, én mégis egy blúzzal tértem haza. Igen ám, de nem akármilyen darabbal lettem gazdagabb! Ezt a jó minőségű felsőt Magyarországon gyártották, így nyomonkövethetőbb az előállítása, mint egy ázsiai tömegterméknek. Nem mellesleg egy magyar válalkozást támogattam a megvásárlással. Nekem ez is számít. Mielőtt a kasszához léptem volna, átgondoltam, hány - már meglévő - ruhámmal tudom felvenni a kiszemelt darabot. Egyéb előnyöket és hátrányokat összevetve született meg végül a döntés, hogy hazavigyek egy újabb ruhadarabot.

Farmerem viszont még mindig nem volt, így aztán elkerülhetetlenné vált a látogatás egy szegedi bevásárlóközpontban. Mivel egyéb teendőim is a Tisza menti városba szólítottak, így összekötöttem a kellemest a hasznossal, és bevettem magam az akciók után lihegő shoppingolók közé. Szégyen, nem szégyen, vettem két nadrágot az egyik fast fashion cégtől. A korábbi évekkel szemben viszont nem kerestem magamnak felsőket vagy nyári ruhákat náluk. Egy optikai üzletbe is betértem. Mivel híján voltam a lezser, mégis csinos lábbeliknek, egy cipőboltot is útba ejtettem. Egy névtelen, egy szezonra tervezett darabhoz képest csupán néhány ezerrel fizettem többet a kuponommal egy bevált cipőmárkáért. Azzal, hogy a drágább, de minőségibb árut választottam, környezetvédelmi szempontokat is figyelembe vettem, így ugyanis nem kell évente eldobnom a javíthatatlan cipőim. Ráadásul olyan fazont választottam, amelyik farmerrel, ruhával egyaránt jól variálható, tehát ki tudom használni a már meglévő ruháimmal. Legutoljára egy elektronikai cikkeket árusító boltba néztem be. Évek óta tervezem, hogy veszek egy bizonyos fajta olajsütőt, amit alapesetben igencsak borsos áron kínálnak. Mivel nem találtam a megfelelő típust, így ennek az álmomnak a beteljesülése még várat magára.

Összefoglalva az elmúlt pár napot úgy érzem, sikerült többnyire tudatosan részt vennem ebben a mesterségesen gerjesztett fogyasztói cirkuszban. Olyan árukat pakoltam a kosaramba, amelyekre valóban szükségem volt. Az ár mellett igyekeztem környetvédelmi és egyéb szempontokat is figyelembe venni. A megvásárolt árukat a saját szatyromba kértem, így elejét vettem a felesleges nylonszatyor-fogyasztásnak is. Nyárra még be kell szereznem egy rövidnadrágot és egy szoknyát. Azt hiszem, itt az ideje, hogy egy turkáló felé vegyem az irányt.

Kép: Freeimages

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

A tavaszi szünetben lehetőségem nyílt a kollégáimmal négy napot Kárpátalján töltenem. Korábban még soha nem jártam Ukrajnában, így félelemmel és gyomorgörccsel készültem az útra. A kanyarójárvány, a magyarokat ért atrocitások és a kelet-ukrajnai háború egyaránt elbizonytalanított, amikor azon töprengtem, mennyire lesz biztonságos ez a kirándulás. Az utak minőségét leszámítva semmilyen problémánk nem akadt útközben, így élményekkel teli négy napot tölthettem a határon túl.

Az előítéleteimen és a félelmeimen túllépve szálltam fel szerda reggel a buszra. A délutáni órákban értünk Munkácsra. Először a Szent István Líceumot kerestük fel, ahol az iskolavezetés és Popovics Béla tanár, helytörténész köszöntött minket. Végigjártuk az intézményt, majd Munkács központjának nevezetességeit - többek között Munkácsy Mihály szülőházát, mellszobrát, a Rákóczi kastélyt, a színházat és a városházát - tekintettük meg. Kora este értünk a szállásra.

A Latorca folyó partján egy négycsillagos szállodában laktunk. Az ételre, a tisztaságra egy szavunk sem lehetett. A húsz év körüli fiatalokból álló személyzet tagjai között viszont csak elvétve találtunk egyet-kettőt, aki beszélt angolul. Ez sem okozott azonban problémát, kézzel-lábbal mutogatva sikerült megértetnünk magunkat.

Csütörtökön ragyogó napsütéses időben jártuk be a munkácsi várat, a szolyvai emlékparkot, a Vereckei hágó környékét és a beregvári Schönborn kastélyt. Ez utóbbi olyan patinás épület, amely Ausztriában vagy Németországban is megállná a helyét. Itt ittunk az örök szépség és fiatalság forrásából is.

A péntekre tervezett programok egy részéről le kellett mondanunk, ugyanis egész nap esett az eső. Így került sor egy spontán borkóstolóra Benén. A Varga család pincészetében három fajta fehér- és három fajta vörösborral, zsíros kenyérrel, sós rágcsával kínáltak minket. A gasztronómiai kitérő után a tiszaújlaki Turul emlékmű és a nagyszőlősi Perényi kastély felé vettük az irányt. A rossz idő miatt csak a buszból láttuk Huszt bús düledékeit.

Szombaton összehasonlítottuk a kendereskei tájat a Feszty-körkép hegyeivel. Kendereske ugyanis az a település, amelyről a festő a Magyarok bejövetelének magaslatait mintázta. Ezután egy rövid kitérőt tettünk a munkácsi piacon, amelyet Kárpátalja legnagyobb piacaként tartanak számon. Legtöbbünk számára az ukrán csoki volt az igazi slágertermék.

A szállodába visszatérve megebédeltünk, aztán elköszöntünk Popovics Bélától, aki a kirándulásunk négy napja során elkísért minket a különböző programokra. Lexikai tudása, irodalmi, történelmi és földrajzi ismeretei mind színesítették a kirándulásunkat. Béla segítségével bepillantást nyerhettünk a kárpátaljai magyarság mindennapjaiba. Amikor a munkácsi várban a Himnuszt énekeltük vagy amikor Béla azt mondta, egy vérből valók vagyunk, sikerült megértenem, hogy az Ukrajnában élő magyarság és mi, az anyaország lakói valóban egy nemzet vagyunk.

A félnapos buszozástól elcsigázva értünk haza. A kollégáimmal töltött négy nap során tartalmas élményekkel lettem gazdagabb. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy töltsön néhány napot Kárpátalján. A táj lenyűgöző, az emberek segítőkészek. Hazaérve pedig minden bizonnyal más szemmel fog majd tekinteni a határon túli magyarságra. "Történjen bármi, amíg élünk s meghalunk/ Mi egy vérből valók vagyunk."

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Kép: saját

Videó: youtube