Korábban már összegyűjtöttem néhány tippet ahhoz, milyen egyszerű, könnyen megvalósítható programokkal színesíthetjük a nyarat, azaz hogy hogyan nyaralhatunk otthon. Júliusban a Szentesi Életben hangulatos kerti partikhoz adtam további ötleteket. Íme, a cikk!

A hosszúra nyúló nyári esték remek lehetőséget biztosítanak arra, hogy barátainkkal, családtagjainkkal együtt töltsünk a szabadban néhány kellemes órát. Mire van szükségünk, ha vendégeinket a kertben fogadnánk? Mutatjuk a hozzávalókat.

- Party falatkák és italok: A jeges, gyümölcsös limonádé, a hűtött sör és a szendvicsek egy kerti buliról sem hiányozhatnak. A főtt kukorica, a dinnye szintén a nyár nélkülözhetetlen harapnivalói.

- Dekoráció: Léggömbökkel, zászlókkal, színes poharakkal és szalvétákkal könnyen vidám légkört teremthetünk.

- Fények: A fák köré csavart, diszkrét fényű lámpák, a földbe leszúrt fáklyák, az asztalra és az ablakokba pakolt gyertyák garantáltan meghitt hangulatot kölcsönöznek a kerti mulatságunknak.

- Textil árnyékoló: Igazi mediterrán fiesztán érezhetjük magunkat, ha lakberendezési üzletekben vásárolható textilekkel vagy használaton kívüli lepedőkkel gondoskodunk a megfelelő árnyékolásról.

- Medence: Kánikula idején a legegyszerűbb kerti pancsoló is jó szolgálatot tehet. Higgyük el, nemcsak a gyerekek felszabadult nevetésétől lesz hangos a kert!

- Kültéri mozi: Egy projektor jó beruházás lehet minden film- vagy focikedvelő társaság számára. Akasszunk ki egy lepedőt két fa közé, és telepedjünk le egy takaróra némi rágcsával és hűtött itallal! Különleges élményben lesz részünk.

Kép: unsplash

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Tíz évvel ezelőtt (jó ég, de régen is volt!) láttam a moziban a Mamma mia című filmet. Az ABBA legismertebb slágerei mellett a sztárszereplők, az egyszerű sztori, a tenger, a napfény, a nyár és a táncos jelenetek gondoskodtak a jó hangulatról és a felhőtlen szórakozásról. Így nem volt kérdés, hogy a barátnőimmel a folytatást is megnézzük magunknak.

A színészek

Mindenféle filmajánló és filmkritika szemrevételezése nélkül ültem be a moziba, a cselekményről tehát semmit sem tudtam. Az első néhány percben a meglepetés erejével hatott rám a felismerés, hogy a korábbi főszereplőt, Meryl Streepet kiírták a folytatásból. Nem tartozom a színésznő rajongói közé, az első részben viszont kimondottan brilliánsan játszott. A helyét a negyven évvel korábbi énje vette át Lily James személyében. Ez a számomra teljesen ismeretlen, külsőre Keira Knightley-ra megszólalásig hasonlító fiatal nő fantasztikus színészi teljesítménnyel hitette el velem, hogy ő a megtestesült lazaság, könnyedség és spontaneitás. A gesztusai egy az egyben hozták az első részben megismert Streep-karaktert, az élet örömeit habzsoló Donnát. A Donna barátnőit alakító színészek fiatalabb kiadásai közül a magas, vékony nő alteregója szerencsés választásnak bizonyult, az alacsony nő esetében viszont zavaró volt, hogy fiatalként kék színű volt a szeme, idősebb korára meg fekete. Donna egykori alkalmi kapcsolatai közül nekem külsőre egyik sem nyerte el a tetszésem. Mindhármuk jelentéktelen fiúnak tűnt, nem pedig olyannak, akikért bomlanak a nők. A három férfi éltesebb korú karakterét ezúttal is Pierce Brosnan, Colin Firth és Stellan Skarsgard testesítette meg. Ők ebben a részben is brillíroztak. Amanda Seyfried az előző rész gondtalan, boldog fruskájához képest most sokkal gondterheltebb és mélabúsabb szerepet kapott, hiszen szinte a teljes filmen keresztül az édesanyja elvesztésén bánkódott.

A sztori

A történetről dióhéjban csak annyit árulok tehát el, hogy a néző bepillantást nyerhet az első rész előzményeibe, miközben a jelenben is szépen halad előre a cselekmény. Két síkon fut tehát a történet. A szereplők többsége a jelenben jobbára csak Donna halála miatt szomorkodik, ez pedig rányomta a bélyegét az egész filmre. Nem igazán tudtam felszabadultan, vidáman átélni a gyönyörű tengerparti látványt, mert az egész történetet a melankólia hatotta át. Igazából egy halott nő életére tekinthettünk vissza. Ez pedig számomra elég lehangolónak bizonyult. Hiába játszott Lily James frenetikusan, körülbelül a film feléig minden énekes-táncos bohóckodást erőltetettnek éreztem. Mivel az első részben a legtöbb ismert ABBA slágert ellőtték, a folytatás első felében töbnyire számomra teljesen ismeretlen és elsősorban lehangoló szerelemes dalok hangzottak el. A sztori vége felé haladva volt egy bulizós jelenet Cherrel és Andy Garciával, a líraibb dallamok viszont itt is többségben voltak. A befejezés számomra egész egyszerűen tragikus volt és sírtam is rajta. Abba a kis hegyi templomba menttek ugyanis fel a szereplők, ahol az első rész végén anya és lánya egyaránt frigyre lépett élete szerelmével. Most ugyanezen a helyszínen egy keresztelőt tartottak, miközben arról énekeltek, hogy az anyák a gyermeküket szeretik a legjobban, még haláluk után is. Felzaklató jelenet volt.

Kinek ajánlanám?

Ha tetszett az első rész, azt javaslom, inkább azt nézzétek újra és csak akkor vegyétek elő a folytatást, ha nagyon lehangolt időszakot élitek és jól kisírnátok magatokat. Kár lenne elrontani az első rész életvidám, dinamikus, napsütéses hangulatát ezzel a borús folytatással.

Kép: metro.co.uk

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Gondolkodtak már azon, mennyi ruhát vásárolnak egy hónap vagy egy év alatt? Önök is vettek már olyan ruhát, amely éveken keresztül várta, hogy felvegyék? Ön is meg szokta magát jutalmazni egy-egy stresszes napon néhány csinos rucival? A lelkének lehet, hogy jót tesz vele, a bolygónak viszont sokat árt ezzel.

A divatipar legvitatottabb szegmense a fast fashion. Ez a fogalom alatt azokat az olcsó, hetente új kollekcióval jelentkező márkákat értjük, amelyek a kifutókon megjelenő modelleket a leggyorsabban próbálják eljuttatni a vásárlókhoz, minőségük pedig enyhén szólva is kívánnivalót hagy maguk után, hiszen nem hoszútávú használatra tervezték őket.

Túlfogyasztás kontra szomjazók

Talán ez az oka, hogy napjainkban 400%-kal több ruhát vásárolunk, mint 20 évvel ezelőtt. Ez azt jelenti, hogy például az USA-ban évente 11 millió tonna ruha végzi a lerakókban. Ez a mennyiség pedig jelentős mennyiségű káros gáz kibocsátásával jár. De nemcsak ezzel van gond. A permetezőszerek, a festés és a szállítás mind óriási környezeti terhelést jelentenek: vizeinket, a talajt és a levegőt egyaránt erősen szennyezik. A hiányos szabályozások lehetővé teszik, hogy a divatipar 1,7 millió tonna rovarirtó szert használjon. A szennyező anyagok bekerülnek a táplálékláncunkba, és minket is elérnek. Egy-egy ruhadarab elkészítéséhez bődületes vízmennyiségre van szükség. Egyetlen pamut póló előállításához például 2720 liter víz kell. Ennyi vizet egy ember 900 nap alatt iszik meg. Évente két milliárd farmernadrágot állítanak elő, egyetlen darab legyártásához 7000 liter vízre van szükség. Felmerül tehát a kérdés, mennyire etikus hetente új ruhákat vásárolni, ha a világ egyes részein a vízhiány- és korlátozás miatt emberek szomjaznak és kókadozik a mezőgazdaság. A pamut ruhák mellett a műszálas alapanyagok is problémát jelentenek, ugyanis mint minden műanyag, ez sem bomlik le, a mosógépből pedig mikroműanyagok jutnak az élővizekbe. Nem meglepő tehát, hogy a gáz- és az olajipar mögött a ruhaipar az egyik legkörnyezetszennyezőbb iparág. Ha tovább borzolnák az idegeiket, nézzék végig a The True Cost című dokumentumfilmet, amelyből a fast fashion világ további meglepő jelenségeire derül fény.

Emellett nem elhanyagolhatóó a kérdés, hogy kik készítik a ruháinkat?

Legtöbbünk keveset tud a ruháinkról. Gyakran bele sem gondolunk, hogy kik, hogyan és milyen körülmények között állítják elő a holmijainkat. Többnyire gyerekek, fiatal lányok és asszonyok robotolnak 12-14 órát a hétből hat vagy hét napon a Távol-Kelet ruhagyáraiban, hogy kielégítsék a nyugati vásárlók túlfogyasztási igényeit. Szexuális és fizikai erőszaknak kitéve olyan ruhákat állítanak elő, amelyeket talán soha nem veszünk elő a szekrényből vagy néhány hét után megunjuk, és újakra cseréljük őket.

Mit tegyünk, ha nem akarunk részesei lenni a divatipar dolgozókat és környezetet kizsákmányoló működésének?

A legfontosabb, hogy legyünk tudatosak. Kerüljük a kényszervásárlásokat és csak olyan darabokat vegyünk, amelyekre valóban szükségünk van! Nézzük át a szekrényeinket, és fedezzük fel az évek óta nem hordott ruhadarabjainkat! Viseljük őket! Mengyán Eszter újságíró, blogger Holy Duck nevű blogjában dokumentálta azt a gardróbkihívást, amelynek keretein belül egy évig nem vásárolt magának sem ruhát sem egyéb kiegészítőt. 10x10-es kihívásai során 10 napig viselt 10 ruhadarabot 10 különböző összeállításban. Ennek lényege, hogy színben és stílusban is jól variálható darabok legyenek a szekrényünkben. Ha új darabokra vágyunk, részesítsük előnyben a családon belüli, munkahelyi ruhacseréket, garázsvásárokat, Facebook-csoportokat és turkálókat. Így nemcsak a környezetet kíméljük, hanem a pénztárcánkat is.

A cikk némi módosítással a Szentesi Élet egyik júniusi számában jelent meg.

Kép: Unsplash

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Július elején egy délutánra átadtuk magunkat a gondtalan fesztiválozás életérzésének. A Péterfy Bori és a Love Band koncertjére utazott a család Ópusztaszerre a Woodstock az Ugaron fesztiválra. Már hónapokkal korábban kinéztük magunknak ezt a programot, és izgatottan vártuk a kisfiaimmal a banda a fellépést. Az első Bori-koncertre még elkísért minket az egyik nagyi, ennek a bulinak viszont csak a szűk család látott neki.

Természetesen ezt a koncertet is alapos felkészülés előzte meg. A YouTube-on Bori-videókat néztünk és hallgattunk, lelkiismeretesen ismételtük a dalszövegeket, énekeltünk, ugráltunk, gyakoroltunk. A kisfiaimnak nem mertük elmondani, hogy pontosan melyik nap lesz a koncert, mert attól tartottunk, hogy akkor biztosan kimarad a délutáni alvás. A hallgatásunk ellenére egyikük sem aludt ebéd után. Délután készülődni kezdtünk, elcsomagoltuk a koncertre szánt vagány pólóinkat. A kocsiban mi más szólhatott volna, mint Boriék Szédülés című lemeze, amit a budapesti jubileumi koncertjükön vettünk.

Negyed ötre értünk a helyszínre, a koncert hétkor kezdődött. Maga a fesztivál egy aránylag kicsi területen helyezkedett el. A "főutca" két szélét elsősorban gasztronómiai árukat kínáló pavilonok uralták. Egy árus rögtön lerohant minket: kóstolóval kínált, aztán elkezdett becsomagolni egy vékonyka csík édességet egy csillagászati összegért. Gyors tanakodás után végül úgy döntöttünk, kifizetjük. Kerestünk magunknak egy padot, ahol elfogyasztottuk a borsos áron mért nasit meg az italokat, amiket bevihettünk a fesztivál területére. Az akkor éppen üresen álló filmes sátor szemrevételezése után a fehér kordonnal bevont nagy színpad környékét sasoltuk egy ideig, hogy megpillanthassuk Borit. Sikerrel jártunk.  Ezt követően felszálltunk az ugar vonatra. Én persze onnan is a színpadot tartottam szemmel.

A koncert pontosan kezdődött. A család minden tagja az első sorból figyelte az eseményeket. A kisebbik fiamat végig karban tartottuk, a nagyobbik viszont aránylag felszabadultan bulizott. A koncert kiemelkedő pillanata volt, amikor Bori megénekeltette a közönséget a Téged nem alatt, az én fiam pedig torkaszakadtából ordította  a szöveget akkor is, amikor más nem énekelt. Én természetesen nem tudtam annyira felszabadulni, amennyire akartam, hiszen a fél szemem végig a gyerekeken tartottam.

A koncert után karon fogtam a kisfiaim, és a backstage felé vettük az irányt. Összesen öt embert - köztük az Anna and the Barbies meg Boriék menedzserét - kellett megszólítanom ahhoz, hogy találkozhassunk imádatunk tárgyával. Bori át sem öltözött, egyből odajött hozzánk. Ugyanúgy, ahogy az előző koncertek végén, most is hihetetlenül kedves és közvetlen volt. A nagyobbik fiam ezúttal is ajándékkal készült neki.

Feldobódva, felszabadulva indultunk hazafelé, amikor egy szalmabála tetején megpillantottam Pásztor Annát, amint egy mini stábnak nyilatkozott. Természetesen én is odamentem a közelébe. Anna éppen azt ecsetelte a riporternek, milyen illúzióromboló, amikor életünk kimagasló eseményeit meg akarjuk örökíteni és végigfotózzuk ezeket ahelyett, hogy teljes mértékben átadnánk magunkat a pillanatnak. - Erre a gondolatra hívták fel a figyelmünket a "No selfie zone" és a "Ne fotózz, inkább éld át!" táblák is a fesztivál területén. - Amikor odaléptem Annához, bemutatkoztam mint az a blogger, aki az anyaságról kérdezte őt egy közös interjúnkban. Gyorsan találtunk hasonlóságokat a gyermekeink között, a fiaimnak a nagyobbik gyermekét is bemutatta. Anna vérbeli háziasszonyként marasztalt még minket, mikor már hazafelé indultunk.

A büfé árai barátiak voltak, a toi toik állapotát rendben találtam. Embermértékű, családbarát fesztivál volt a Woodstock. Az egyetlen említésre méltó hiányosságot abban éreztem, hogy kimondottan gyerekeknek szánt játéklehetőséget (csúszda, hinta, homokozó...) nem találtunk. Ennek ellenére minden bizonnyal jövőre is kilátogatunk az Ugarra. Akkor már rutinosabban, pléddel, polifoammal, labdával, játékokkal felszerelkezzve indulunk neki a nyár leglazább fesztiváljának.

Kép: saját

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Az utóbbi időben meglehetősen ritkán jelentkeztem. Ennek a legfőbb oka az, hogy beköszöntött a nyári szünet, én pedig minden erőmmel igyekszem tartalmasan tölteni a napjaim és kipihenni a tanév fáradalmait. Emellett persze nemcsak lazításból állnak a nyári hónapok. Rendületlenül írom a cikkeim a helyi hetilapba és a Life.hu-ra. Ebben a cikkben a júniusi írásaim foglalom össze és közlök belőlük néhány részletet.

Június legelején a tanári munka nehézségeit mutattam be a pedagógusnap aktualitása kapcsán.

"Június első vasárnapján a pedagógusokat köszöntik. Mármint elméletileg. A gyakorlatban viszont nem olyan magától értetődő a köszönet és a hála. Ennek több oka is lehet.

Először is elképzelhető, hogy valaki tiszteli az őt vagy a gyermekét nevelő óvónőt, tanítót vagy tanárt, mégsem tudja, hogyan fejezze ki az érzéseit. Mert ha virággal, bonbonnal állít be, a többi gyerek nyomban megbélyegzi a kedveskedő családot és a figyelmes gesztust elítélendő könyöklésként, előnyhajhászásként könyvelik el. Ha viszont csak néhány mondatban fejezi ki egy tanuló a köszönetét, az elkoptatott frázisok hamisan csengenek. Persze nem mindenki tudja szavakba önteni az érzéseit. Nincs ezzel semmi gond, hiszen a szándék a fontos...

Ha a szülők elváltak és a gyerek egyikükkel nem tartja a kapcsolatot vagy ha a szülők külföldön vállaltak munkát, egy nyitott és kellően érzékeny pedagógus képes arra, hogy pátyolgassa a sebzett serdülők szívét. Mert sebekből, ebben a korban, van bőven. A hullámok megállás nélkül csapkodnak az ember feje fölött. A szerelmi, családi, baráti, iskolai nézeteltérések véglegesnek és megmásíthatatlannak tűnnek. Talán, ha nyitott szemmel járunk, észrevesszük, hogy a pedagógus nem az ellenségünk. Épp ellenkezőleg: segít, támogat, ösztönöz, felemel. Hát, ezt illik megköszönni pedagógusnapon."

Személyes példáimon keresztül mutattam be, hogyan ültetem el a gyermekeimben a környezettudatos szemlélet csíráját.

"Mint a nevelés minden területén, a környezettudatos szemlélet kialakításában is elsődleges szempont a példamutatás. Papolhat az ember klímaváltozásról meg szennyezett levegőről, ha közben több kilónyi szemetet termel a nap során, folyamatosan kényszervásárlásokkal tölti az idejét, vagy mindenhová autóval jár. Tudatosítanunk kell magunkban, hogy a jó és a rossz példa egyaránt ragadós. Így aztán nincs más választásunk, nekünk magunknak kell megmutatnunk azokat a megoldásokat, amelyekkel tovább életben tartható a bolygó...

A fiammal sokat beszélgetünk környezeti témákról. Óvodáskorú, nyitott még a világra, minden érdekli. Rendszeresen előkerülnek nálunk az olvadozó jéghegyek, a pálmaolaj és a kihalás szélére sodort állatfajok; figyelemmel kísérjük a főemlőskutató Jane Goodall és a zero waste (nulla hulladék) mozgalmat megalapító Bea Johnson munkásságát. Számomra ez nagyobb elégedettséget jelent, mint a haszontalan holmikra ész nélkül pazarolt összegek."

Egy megrendítő témába, a ruhaipar gyerekmunkásainak életébe is beleástam magam.

"Az International Labour Organization (Nemzetközi Munkaszervezet) jelentése szerint napjainkban a világon 260 millió (!) gyermek dolgozik. Közülük 170 millióra becsülik azoknak a számát, akik azért vállalnak munkát, hogy kielégítsék az európai és amerikai vásárlói igényeket. A legtöbb országban törvények tiltják a gyerekmunkát, ennek ellenére ez egy nagyon is elterjedt gyakorlat a világ legszegényebb részein. Bár 2000 és 2012 között az ILO becslései szerint 30 százalékkal csökkent a gyermekmunka mértéke, a világ gyermeklakosságának 11 százaléka még ma is meg van fosztva olyan alapvető jogoktól, mint például az iskolába járás...

A gyerekmunka meghatározó része a divatiparnak, mert az ellátási láncnak alulképzett munkásokra van szükségük, néhány feladatot pedig a gyerekek kimondottan ügyesebben tudnak végrehajtani, mint a felnőttek. A munkáltatók gyapotszedésnél például szívesen részesítik előnyben a gyerek bérmunkásokat, mert apró ujjacskáik kevésbé teszik tönkre a termést, mint a méretesebb felnőtt kezek. A gyerekek abból a szempontból is tökéletes munkaerőnek számítanak, mert engedelmesek és könnyű őket irányítani."

Vekerdy Tamás előadásának összefoglalóját itt a blogon is olvashattátok és a Life.hu-n  is írtam róla.

"A jó hangulatú előadás azzal a megállapítással kezdődött, hogy a világon egyetlen olyan civilizáció sem volt a miénken kívül, amely úgy gondolta volna, hogy egy egyedülálló anyának segítség nélkül kellene nevelnie a gyerekeit. Száz-kétszáz ével ezelőtt a nagy családok vagy a nagy cselédség megoldást jelentett az anyák túlhajszoltságára. Ma ezzel szemben egy anya egyedül küzd."

Anyai félelmeim sorra véve arra kerestem a választ arra, hogyan lehet biztonságban a gyerek nyári szünetben.

"Ajánlatos minél hamarabb, lehetőleg már alsó tagozatosként hozzászoktatni gyermekeinket ahhoz, hogy önállóan ellássanak kisebb-nagyobb feladatokat, rövidebb időszakokra egyedül maradjanak otthon, vagy elmenjenek a közeli boltba. Tízéves kor körül valószínűleg már elég érettek lesznek ahhoz, hogy a távollétünkben is megállják a helyüket...

Idejében tanítsuk meg a gyerekeket a helyes közlekedés szabályaira! Legyen számukra természetes, hogy szétnéznek, mielőtt lelépnek az úttestre! Ha biciklivel közlekednek, tanítsuk meg őket a KRESZ alapjaira, ismerjék fel az elsőbbségadás kötelező és a STOP-táblát, legyenek tisztában azzal, hogyan kell jelezniük kanyarodási szándékukat, hol, kinek kell megadniuk az elsőbbséget! Ha bizonytalanok vagyunk a közlekedési szabályokban, ne szégyelljük segítségül hívni az internetet, egy KRESZ-könyvet vagy egy ismerős autósoktatót!"

Neked melyik cikk nyerte el legjobban a tetszésed?

Kép: Unsplash

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Önöknél is előfordul, hogy elfeledkeznek a hűtő hátuljában sorakozó joghurtokról, és mire észreveszik őket, már lejárt a szavatosságuk? Önök is túlzásokba esnek, mikor vendégeket várnak, és roskadoznak az asztalok a finom falatoktól, amelyek végül a kukában végzik? Sokan állítják, hogy soha nem dobnának ki élelmiszert, a gyakorlat viszont mást mutat. Az ételpazarlás gyakoribb, mint gondolnánk. Az ENSZ jelentése szerint a Föld lakosságából minden kilencedik (közel egy milliárd) ember nap mint nap éhezik, mégsem csak etikai kérdésről van szó.

A Kaliforniai Egyetem kutatói szemléletes példákkal igyekeznek megértetni az összefüggést az ételpazarlás és a klímaváltozás között. A kidobott étel előállításához földterületre, vízre, emberi munkára és egyéb értékes forrásra van szükség. A kidobott étel – főleg a metán miatt – az üvegházhatású gázok egyik fő okozója. Így pedig 25-ször szennyezőbb, mint a szén-dioxid.

Gyakran elbagatellizáljuk az ételpazarlás fontosságát, miközben az ENSz Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO szerint az üvegházhatású gázok 6,7%-áért az ételpazarlás a felelős. Bár ez az érték egészen csekélynek tűnik, egy dolgot ki kell hangsúlyoznunk. Ha a világ összes kidobott étele ország lenne, Kína és az USA után a harmadik legnagyobb üvegházgázokat kibocsátó állam lenne. Méretét tekintve pedig Oroszország mögött a világ második legnagyobb országaként tarthatnánk számon a maga 14 millió négyzetkilométeres kiterjedésével. Ez akkora területnek felelne meg, mint Közép-Amerika, Mexikó, az USA 48 délebbi állama, valamint Kanada nagy része.

Nem is gondolnánk, de a világ minden országa hozzájárul az élelmiszer-pazarláshoz. A kidobott étel közel fele még a termőföldeken keletkezik – például a nem megfelelő raktározási rutin, a szegényes infrastruktúra, a szakszerűtlen mezgazdasági rendszerek miatt – , a másik fele pedig az előállítás, szállítás és fogyasztás során. Az előbbi gyakorlat elsősorban a fejletlenebb országokban gyakori, míg az utóbbi inkább a jóléti társadalmakban elterjedtebb. Ennélfogva az ételpazarlás egy mindannyiunkat érintő, globális probléma.

Felmerül tehát a kérdés, mit tehetünk ellene?

2003-ban indult világhódító útjára a Húsmentes Hétfő (Meatless Monday) mozgalom. A szervezet célja, hogy 15%-kal (vagyis heti egy húsmentes nap beiktatásával) csökkentsük a húsfogyasztást mind a bolygó mind a saját egészségünk érdekében. A növényi eredetű ételek ugyanis jóval kevésbé járulnak hozzá az üvegházhatású gázok kibocsátáshoz, mint a különféle húsok. Emellett érdemes megemlítenünk a vízujjlenyomatot (water footprint), amely azt jelöli, hány liter víz szükséges egy-egy adott élelmiszer előállításához. Egy kilogramm zöldég megtermelése 322 liter, gyümölcsé 962 liter, gabonáé 1644 liter vizet igényel. Ezzel szemben egy kilogramm csirkehús előállításához 4325 liter, sertéshúshoz 5988 liter, birkahúshoz 8763 liter, marhahúshoz pedig 15415 (!) liter víz szükséges.

Dánia élen jár az ételpazarlás csökkentésében. Öt év alatt 25%-kal sikerült visszaszorítaniuk a kidobott étel mennyiségét. Mindezt egy Oroszországból áttelepült fiatal civil nő, Selina Juul segítségével sikerült elérni. Selina a következőképpen nyilatkozott az ételpazarlásról a brit Independentnek: „Az ételpazarlás azt bizonyítja, hogy nem tiszteljük a természetet, a társadalmunkat, az embereket, akik előállítják az ételeinket, az állatokat, az időnket és a pénzünket.”

Az ételpazarlás a klímaváltozásnak olyan szegmense, amely csökkentéséért mindannyian sokat tehetünk. Menütervezéssel, olyan ételek vásárlásával, amelyeket biztosan megeszünk, a nagyobb mennyiségű főtt étel lefagyasztásával, húsfogyasztásunk csökkentésével, helyi termékek előnyben részesítésével mind csökkenthetjük a szénlábnyomunkat. Nem is tűnik olyan bonyolultnak, ugye?

A fenti cikk némi módosítással a Szentesi Élet egyik júniusi számában jelent meg.

Kép: pexels

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

A múlt héten Vekerdy Tamás Gyerekek, óvodák, iskolák című előadásán vettem részt. A tanár úr tanácsadó rovatát rendszeresen olvasom a Nők Lapjában, így nem volt kérdés, hogy személyesen is meghallgatom a nevelésről vallott nézeteit.

Vekerdy Tamás a maga nyolcvankét esztendejével egy bő órán keresztül, állva, papír nélkül beszélt a gyereknevelés nehézségeiről és megoldási stratégiákról. Lezser, nyitott személyiségével oldott légkört teremtett. A közönség többször jókat derült szemléletes példáin, amelyeket hallva egy kicsit mindannyian magunkra ismerhettünk. Az előadás végén helyet foglalt, és fél órán keresztül válaszolt a szülők, nagyszülők szűnni nem akaró kérdéseire, majd dedikálta könyveit. De miről is volt szó?

Az előadás azzal a megállapítással kezdődött, hogy az elmúlt évszázadokban a nagy család vagy a nagy cselédség megoldást jelentett az anyák túlhajszoltságára. Ma ezzel szemben egy anya egyedül küzd és fogát összeszorítva bizonygatja magának és a környezetének: „Mindenki kibírja. Én is ki fogom.” Ez így viszont nem helyes. A közismert Vekerdy-tétel itt el is hangzott, miszerint a gyerekek „kiszívják a vérünket és lerágják a húsunkat”, nem hagynak aludni és időnként megőrülünk tőlük. Ezért fontos, hogy igénybe vegyük mások (szomszéd, játszótéri ismerős, nagyszülő) segítségét és fordítsunk a párkapcsolatunkra is időt.

Második témaként a digitális kor kütyüjeiről esett szó. Gondolom, mások számára is ismerős jelenet, amikor a gyerek a TV előtt ül, szólunk hozzá, és válaszolni is elfelejt, annyira beszippantja a látvány. A gyerekek képéhsége ugyanis óriási. A gond ezzel az, hogy ha csak természetfilmeket néznek, attól is agresszívebbek vagy depressziósabbak lesznek, a rajzfilmektől pedig még inkább. Tari Annamária véleményével egyező nézeteket vall Vekerdy tanár úr is: lényeges, hogy a gyerek csak közösen kiválasztott műsort, limitált időben, maximum napi 20 percben és a szülővel közösen nézzen a TV-ben.

A legelgondolkodtatóbb része az előadásnak az volt, amikor két nevelési elvvel szembesített minket a tanár úr. Az egyik szerint a szülő arra kényszeríti a gyereket, hogy az legyen, akivé a szülő akarja tenni. A gyerek személyiségének ez az erőszakos megváltozatása örök küzdelemmel és agresszióval vezet a depresszió felé. Az igazat megvallva magamra ismertem ebben az irreális elvárásokkal teli szülői magatartásban. Ady Szeretném, ha szeretnének című versét idézve a tanár úr arra hívta fel a figyelmünket, hogy a gyerek nem egy üres könyv, amelyet én írok tele és én mondom meg, milyen legyen. A Föld összes lakójának eltérő a DNS-e és az ujjlenyomata. Hogyan várhatnánk akkor el, hogy mindenki egyforma legyen? A testvérek között is nagy különbségek vannak. El kell fogadnunk, hogy mindenki más. A legjobb, amit tehát szülőként tehetünk, hogy azt mondjuk gyermekünknek: „Legyél, aki vagy! Én ehhez foglak hozzásegíteni.”

Hogyan jutunk el ide? A gyerek születése után elengedhetetlen, hogy megnyissuk a csatornát, a kapcsolatot egymás között. Ezt dögönyözéssel, höcögtetéssel, mondókákkal, dalocskákkal, játékkal érhetjük el. Megnyugtató volt hallani, hogy dallal sokkal könnyebb az élet. Ezt én is így gondolom, ezért is állandó része a mindennapjainknak a közös tánc és az ének. Az így kialakuló kapcsolat pedig azért lényeges, mert érzelmi biztonságot ad a gyereknek.

A Vekerdy-előadás folytatásáért kattints ide!

Kép: Facebook/ Vekerdy és Pexels

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

A Vekerdy-előadás folytatásában egy esszenciális tételmondat következett: legfőbb feladatunk szülőként, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Aki ugyanis anyaként örökké elégedetlen magával, mert úgy érzi, távol áll a tökéletességtől, az megőrül, ráadásul a gyerekét is megőrjíti. Elhangzott a jól ismert gondolat, miszerint a jó anya nem vasal, a férfiak hordjanak pólót, de ha mégis inget akarnak felvenni, vasalják ki maguknak! Persze érdemes ezt a példát szimbolikusan érteni, hiszen itt nem(csak) a vasalásról, hanem minden egyéb, kötelezőnek gondolt házimunkáról van szó. A segítségkérés és a munkamegosztás a gyerekneveléshez hasonlóan itt is nélkülözhetetlen. A gyereknek ugyanis nem egy steril lakókörnyezetre és egy kimerült anyára van szüksége, hanem laza és oldott szülőkre. Nem véletlen, hogy az első gyerek még szorongó, perfekcionista, mert a szülő is szorong, hiszen még neki sem volt gyereke. A második gyerek sokkal mosolygósabb, barátságosabb, mert a szülő is lezserebb, oldottabb már a második gyereknél. Elengedhetetlen tehát, hogy élvezzük az életet gyerekkel és gyerek nélkül egyaránt! 

Az óvodáskorra rátérve bizakodással töltött el a hír, miszerint az a gyerek, aki minden nap hall mesét, az iskoláskor kezdetére másfél évvel is megelőzheti azt a kortársát, akinek nem olvasnak rendszeresen. Emellett megnyugodtam, mert nemcsak én, hanem a tanár úr is úgy gondolja, hogy teljesen felesleges óvodásokat angolul tanítani és különórákra járatni. Nem abból lesz ugyanis topmenedzser, akit már óvodásként hasonló "hülyeségekkel" fárasztanak, hanem abból, aki szabadon játszhatott óvodásként és lehetett hanyag kamasz. Az óvodának nem szakköröket kell biztosítania, hanem mindennapi hallott mesét, szabad játékot (ami a legfejlesztőbb tevékenység), sok jól utánozható tevékenységet és lehetőséget az áradó beszédre!

Az iskolás évek kiemelt feladata megtanítani a gyerekkel, hogy az iskola az ő dolga. Ha négyszer egyest kap (törvényellenesen!), amiért otthon felejti a tornazsákját, ötödjére már eszébe jut, hogy neki kell gondoskodni róla. Emellett azt is hangsúlyozta a tanár úr, hogy egyértelműen megrontja a családi atmoszférát, ha a szülő elkezdi otthon korrepetálni, nyaggatni a gyerekét. Ez ugyanis azzal jár, hogy kölcsönösen megutálják egymást. Ha viszont segítséget kér a gyermekünk, legyünk a partnerei, sőt akár a cinkosai is! Ha kell, diktáljuk le neki a fogalmazást ahelyett, hogy kioktatnánk arról, miért nem kezdett neki hamarabb a feladatnak vagy miért nem tudja egyedül megírni. Közben pedig ne tartsunk attól, hogy emiatt ellustul! Ha néhány példát mutatunk neki arra, hogyan oldjon meg egy feladatot, rövid időn belül meg fogja tanulni. És még a békés családi légkör is megmarad.

A felső tagozatos évek és a kamaszkor kéz a kézben jár. Ilyentájt minden családban elhangzik a "Mi volt az iskolában?" kérdés és az erre adott "Semmi. Hagyjál!" felelet. Ne ijedjünk meg, ha a kamasz bezárkózik, ugyanis egy új személyiség születik ebben a hormonoktól háborgó időszakban, akit a gyerekünknek egyedül kell kihordania. Viseljük türelemmel, ha a gyerekünk tekintete azt üzeni, hülyék vagyunk! A kamasz ugyanis nem tud nem szemtelen lenni. Biztosítsuk a szeretetünkről és szenteljünk figyelmet a köztünk lévő érzelmi kapcsolat ápolásának! Engedjük, hagy szabadon bontogassa a szárnyait! Ha kisgyermekként megkapta a szükséges érzelmi biztonságot, húsz-huszonhárom éves korára majd megnyugszik, és egy kedves, jólnevelt felnőtt lesz belőle. Addig már csak pár évet kell kibírnunk.

Kép: Pexels

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Amíg nem volt gyermekem, értetlenül és elítélően nyilatkoztam azokról a családokról, akik zajos, zsúfolt fesztiválokra cipelik a kisdedeiket. Most mire készülök? Pontosan erre. Ehhez kapcsolódóan összeszedtem, mit is érdemes megfontolnunk, ha hangos, füstös tömegbe akarjuk vinni a gyermekeinket.

Elsődleges szempont gyermekeink testi biztonsága, ez nem kérdés. Ennek érdekében be kell tartanunk néhány szabályt, valamint egy-két előkészületet is tennünk kell. Idáig egy Péterfy Bori koncerten bulizott együtt a családunk apraja-nagyja. Most ennek a tapasztalatait osztom meg veletek kiegészítve egy-két gondolattal.

Gondoskodjunk zajvédelemről! Munkaruházati boltban 90, illetve 100 Ft-ért vásároltunk zajcsökkentő füldugókat. Különböző méretűek vannak. Mi a nagyobb fiunknak nagyobb méretűt vettünk, ez azonban nagy lett neki, ki-kicsúszott a füléből. Érdemes tartalék füldugókat is vinnünk. Kellemetlen, ha kiesik a gyerek füléből, és nem találjuk a tömegben. Ha a gyermek idegenkedik attól, hogy egy idegen tárgyat dugjanak a fülébe, beszerezhetünk az egész fület befedő eszközt is. Az interneten rákerestünk, tízezer forint körül mozog az ára.

Jól jöhet egy nagyszülő, rokon vagy barát, aki a szülőkön kívül tud figyelni a gyerekekre. Minél több felnőtt jut egy gyerekre, annál nagyobb a valószínűsége, hogy valamennyire mi is élvezni tudjuk a programokat. A Bori koncerten a kisebbik fiamat a férjemmel és az egyik mamával felváltva adtuk kézről kézre. A nagyobbik fiam vagy a nyakamban tartottam vagy csak "simán" a karomban, hogy lássa a showt. Én csak akkor tudtam egy-két szám erejéig élvezni a műsort, amikor a férjem és anyukám elvitték a kisfiainkat cukorkát venni.

Szülőként előre készítsük fel magunkat lelkileg arra, hogy mi nem sokat fogunk tudni szórakozni. Kár lenne a gyerekeinket hibáztatni azért, mert nem tudunk önfeledten dorbézolni.

Mulatozások során elő-előkerül az alkohol. Legyen alapszabály, hogy ha a kisgyerekeinkkel bulizunk, semmilyen tudatmódosító szert és lehetőleg szeszes italt sem fogyasztunk. Bármennyire is próbáljuk magunkat átadni a a vadulásnak, fél szemünket mindig a gyerekeinken kell tartanunk. Bármikor előállhat ugyanis olyan helyzet, amikor hirtelen kell döntést hoznunk gyermekünk testi épsége érdekében. Ehhez pedig tiszta fejre van szükség.

Ha nagy tömegbe készülünk, rögzítsünk a gyerekek ruhájára egy öntapadós matricát, amelyen a szülők telefonszáma van. Újrahasznosítható alternatívája lehet ennek a módszernek, ha beszerzünk olyan karkötőt, amelyen szintén a szülők elérhetősége szerepel!

Még a koncert kezdete előtt tisztázzuk a gyerekeinkkel, hogy hol, melyik sátor/ zászló/ stb. mellett találkozunk, ha elsodródnának mellőlünk a tömegben. A fesztivál előtt taníttassuk meg és gyakoroltassuk velük a saját és a szüleik nevét, címüket!

Ha ottalvós bulira készülünk, kimondottan ügyelnünk kell arra, hogy éjszaka véletlenül se menjen ki egyedül gyermekünk a sátorból! Úgy rendezzük el a hálózsákokat, hogy csak rajtunk keresztülbukva tudják megközelíteni a sátor kijáratát!

Érdemes gondoskodni megfelelő napvédelemről, kullancsirtószerről, több váltás ruháról és gyógyszerekről.

Ha a rendezvény nagy területen helyezkedik el, vihetjük magunkkal a gyerekek rollerét, kismotorát, hogy könnyeben tudjunk mozogni a helyszínek között. Más kérdés aztán, hogy egy-egy koncert idejéig hol tudjuk biztonságosan elhelyezni a babajárműveket.

Ha még nem eszik szilárd táplálékot a kisbabánk, érdemes előre tájékozódni arról, hogy hol tudjuk megetetni vagy elkészíteni a tápszerét.

Ne legyünk szégyellősek, bátran tegyük fel a kérdéseinket már jó előre a szervezőknek! Vigyázzunk magunkra és a gyermekeinkre! Legyen a közös fesztivál egy olyan élmény, amelyre mindenki szívesen emlékezik majd vissza!

Képek: pexels

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!

Az elmúlt hetekben kevesebb időm jutott a blogra. Most felfedem előttetek, mi is áll ennek a hátterében.

Több ízben meséltem már arról, miért is kezdtem el írni ezt a blogot. Vass Virág író, a Nők Lap munkatársa adta meg a kezdőlökést egy író-olvasó találkozón, ő biztatott, hogy vágjak bele. Március elsején ünnepelte a blog a második születésnapját. Ez idő alatt közel kétszáz írásomat osztottam meg veletek. Rendületlenül róttam a sorokat, felhívtam a figyelmet környezetvédelmi jelenségekre, könyveket és saját novelláim ajánlottam nektek, valamint hétköznapi és személyes témák is helyet kaptak a bejegyzések között. Úgy tűnik, a befektetett munka elhozta a továbblépés lehetőségét.

De mi is történt az elmúlt egy hónapban?

A május különleges hónap volt számomra, ugyanis két helyről is megkerestek, hogy szívesen fogadnák az írásaim. Az egyik a helyi hetilap volt, amelyben egy gyerekek fogápolásával kapcsolatos cikkel debütáltam. Azóta több írásom is megjelent ebben a sajtóorgánumban. Elsősorban a Szentesi Hősök rovat egészoldalas interjúi, illetve féloldalas, az ittlakók mindennapjait érintő, közéleti interjúk, hírek köthetők a nevemhez. Az önkorányzat városi bizottságainak működése olyan terület, ahol nem mozgom otthonosan. Ennek ellenére sikeresen veszem az akadályokat, szorgalmasan, pontosan végzem a munkám. Hálás vagyok, amiért lehetőséget kaptam a főszerkesztőtől, hogy kipróbálhassam magam. Külsősként minimális rálátásom már van arra, hogyan is készül, hogyan áll össze a nyomtatott sajtó egy példánya. És ez jó érzéssel tölt el.

Az előző hónapban az online médiában is megvetettem a lábam. A Life.hu családrovatába kezdtem heti rendszerességgel cikkeket írni. Ezen a felületen fajsúlyosabb témák is megjelennek. Írtam az anyák közti ítélkezésről, közöltem egy homoszexuális tinivel készített interjút, eltűnt gyerekekről kérdeztem szakértőket (ORFK-t, Facebook-csoportkezelőt és pszichológust), a pedagógusnap kapcsán pedig a magyar oktatásról adtam helyzetjelentést. Júniusban kedvenc témám, a környezetvédelmet és az ehhez kapcsolódó zöld nevelést boncolgatom, felvillantom a ruhaiparban dolgozó gyerekmunkások kegyetlen élet- és munkakörülményeit, gyermekek biztonságos vakációjához adok tippeket, valamint interjút készítek az SOS Gyermekfalvak munkatársával.

Bizakodva tekintek a nyári szünet elé és remélem, hogy több időm jut az újságírói ténykedésemre, illetve az első regényem írására. Természetesen a blogot sem szeretném elhanyagolni, mert bizonyos témákat csak itt tudok kivesézni, bemutatni. Ha nem jelentkezem a blogon friss írással, keressetek a Life.hu-n! Itt vagyok, írok, elégedett vagyok!

Kép: saját

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!

Minden jog fenntartva!